ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-09-01 / 36. szám

Közgazdasági bajainkon a közgazdasági területek szélesbitésével, bevételi forrásaink mélyítésével s a közgazdasági existenciák gyógyításával vél segithetni. A paraszt gazdaosztály helyzetei a kisbirtokok adósságainak konvertálásával, a középbirtokosoknak az olcsó pénzhez jutással, hitelviszonyaink rendezésével akar könnyíteni. Mindez tagadhatatlanul nemes cél és szükséges dolog. De két nagy hiba van! Az, hogy mindez csak Horánszky álmaiban van igy, s hogy Horánszky mindezt a liberalizmustól várja. Mert hallgassuk meg mit mond Horánszky, ha felnyitva szemét, a jelen állapotot, melyet a liberalizmus teremtett, szemléli s kritizálja. »Erös — úgymond — a társadalmi nélkülözés. Szegénység mutatkozik, az üzletek üresek, a mi kevés ipar van, az is pang. A társadalom pénztelensége, munkahiánya és keresethiánya általános és mindezek tetejébe az igények emelkedtek. A gazdasági mizériákat szinte úgy beismeri. A liberális uralkodás áldásainak ilyetén kritikájáért köszönetet mondunk Horánszkynak. Ez őszinte beismerés becsületére válik-e annak a politikának, melyet most ö is támogat? E felett gondolkozzanak ama liberális urak, kik midőn tovább néznek a Lloyd-klubb falainál s a pesti palotáknál, látják és felismerik a romokat, melyekben az ország népe hever. Ne ámítsuk tovább önmagunkat, se ne téyeszszük meg a polgárokat, hogy "amit a liberális gazdálkodás tönkretett, azt ismét a liberális-politika fogja helyrehozni. Hátha még Horánszky beszélt volna az erkölcsi téren beállott züllésről. De. úgylátszik a liberális uraknak ez iránt nincs érzékük. A liberális szél Horánszky lelkéből is kifújta az erkölcsi erők és tényezők nagyrabecsülését és államfentartó erejük elismerését. Bizony az volt volna az igazság, ha Horánszky nemcsak a liberalizmus okozta bajokat konstatálja, ha nemcsak a gyógyszereket irja meg, hanem a baj gyökerére, okára is rámutat. Ekkor azután megtalálta volna még ama orvos-szereket is, melyekről semmit sem szólt, s melyekkel a haza szociális és erkölcsi sebeit is meg lehet gyógyítani. A keresztény politikát és elveket, melyeket az állami, társadalmi, közgazdasági, magán politikai életben, szóval mindenütt életbe kell hivni, s gyakorolni. Vagy ha Horánszky mindezt elmulaszKét évi kormányzás után ismét megingott Adalbert helyzete Prágában. Azon Ígéretektől, melyekkel öt Boleszláv és a csehek visszacsalták, feljogosítva — erélyesen lépett fel a nyilvános bűnösökkel szemben; végre mikor egy hatalmas családot templomfertözésért kiközösített az egyházból, helyzete tarthatatlanná vált. Ekkor látogatott el hozzánk (994.); majd Rómába menekült. Közben a kitört küzdelmek áldozata lettek testvérei. Az ő ellenségei elől és valószínűleg még a már Géza udvarában időző, nagy tekintélyű Badla nevü benedictinus meghívására Anastasius apát szerzeteseivel Brewnowból Magyarországba jött. Géza szívesen fogadta őket és a Pannónia nevü római község fölött elterülő 280'7 méter magas hegyen, — hova ugyancsak a hegy tövében feküdt Sabaria Siccában született szent Márton, egy római ezredes fia, imádkozni járt és hol Nagy Károly az avarok legyőzése után a letelepített morva-szlávoknak kápolnát épített szent Márton tiszteletére és hova Árpád vezér a honfoglalás utolsó, Bánhidánál vívott csatája után fellovagolt és »midön gyönyörű változatosságban látta a vidéket, szive eltelt nagy örömmel, nemes érzelmekkel,« — Szent Márton hegyén 996-ban kolostort kezdett számukra építeni. Az első kolostort és az első templomot az uj hazában! Az totta, megtehették volna ama prépost és esperes urak, kikről fel kell tenni annyi intelligenciát, hogy ha papok, kereszlény elveik is vannak! Nekik ezek iránt még fogékonyabbaknak kell lenniök. S nem kellett volna odaállni a liberalizmus szekere mellé csatlósnak s igy téveszteni meg a népet is, hogy azt higyje, hogy ebben van a haza üdve és boldogsága. De úgylátszik mi még most sem vagyunk annyira müveitek, hogy a társadalmi érintkezésben szükséges udvariasságot megtudnók különböztetni a politikai magatartástól. Ezek helyett etikett szabályokkal akarják az életet, a világot kormányozni. Horánszky is nemesebben jár el, ha nem udvariaskodik a merkantilistáknak és agráriusoknak is, hanem megmondja nézetét a gönci levélről is. Mert hová jutunk, ha a politikában is csak udvariaskodunk, talányokat adunk fel és taktikázunk? Túri. / Vasárnapi levél. — A sajtó és tekintélye. — Pardon! — most az egyszer a hírlapírói tisztesség megvédésére fogtam tollat. De ime, midön azt a kalamárisba ütöm, restelkedni szeretnék, hogy a viszonyok igy alakultak, miszerint a magunk védelmére kell fognunk azt a fegyvert, melylyel mindég a közérdek lobogója alatt, annak eszméiért harcoltam. A múltkori városi közgyűlésen egy sajnálatos jelenség tárgyalása során, a sajtó tekintélyét is érintő megjegyzések hangoztak el, melyek többé-kevésbbé a sajtó szavahihetőségének rovására Íródtak. »A sajtó néha léghuzam, mely a hivatalok dohos levegőjét tisztogatja, de gyakran szél, amely rombol.« (Földváry I.) »A sajtó, mely gyakran érdemén felül birál, gyakran érdemen alul tipor, itt figyelembe nem vehető.« (Helcz K.) Ezen eset eszembe juttat egy komikus, de hasonló esetet, ahol az ügyek lényegében nem fordultak elö ilyen félreértések. Megfogtak egy betörőt, éppen akkor, midőn az egy lakásból, vagy honnan, valamit ellopott. A biró kérdőre vonta a bűnöst, hogy hát miért is követte el ezt a csúnya dolgot ? Az pedig hideg nyugalommal mondta, miszerint ö »a búrok érdekében szokott lopni.« A biró elmosoelsö hajlékot a polgárisultságnak, a tudománynak és művészetnek! Müvét Géza, kinek kezéhez még sok vér tapadt s ki még habozva állott a pogány szilaj erkölcsök és a keresztény léleknemesitő elvek mesgyéjén, — akárcsak Dávid az Ur templomát — nem fejezhette be. A nagyszabású építkezést fia, a keresztény vallás emlőin szentté növekedett István folytatta és végezte be. A kolostor valamivel korábban, a templom 1001-ben készült el. Október hó elején szentelte fel a kolostor volt lakója, Sebestyén esztergomi érsek a szent király és az ország előkelőségeinek jelenlétében. Hogy a térítés hü munkásainak nyugodt otthont és gondtalan megélhetést biztosítson, bőséges javakkal és kitüntető kiváltságokkal ajándékozta meg szent István a kolostort; adományozását ugyancsak 1001-ben kelt alapító levelével erősité meg. Ez a kolostor, ez a szentély lett kiinduló pontja, forrásvize a keresztény életnek, a polgárisultságnak; középpontja az iparnak és kereskedelemnek; fészke a tudománynak és művészetnek; melegágya az életszentségnek. Innét indultak apostoli utjokra szent Benedek fiai-követói a pogány magyarok közé és hajtották kemény nyakukat Krisztus szelid igája alá; innét választá István az ország első püspökeit (Sebestyén, Anaszlyodott és elitélte a furfangos tolvajt anélkül, hogy a búr mozgalmakat vezető férfiakat eszébe jutott volna vád alá helyezni, vagy csak némi összefüggést keresett volna a két külön fogalom között. A sajtó fogalma is, a társadalmi egyenetlenségek, a különböző egyéni értelmezések folytán különféle operálásra váró fekélyes kinövéseket kapott. A gomba módra szaporodó hírlapokat sokszor magánérdek és indulat alapítja, s már felállításuk körülményeivel predestinálva vannak arra, hogy a közügynek — ha akarnának is szolgalatjára lenni — ártalmára váljanak. Tessék a fővárosba egy pillantást vetni. »Hirlap« névvel mennyi pumpoló, csaló és szélhámos intézmény működik ? Ilyeneket kereshetünk vidéken is. Ezek mind helyet kérnek maguknak abban a hatalmas táborban, melynek sajtó a neve. Mai nap már sajtó és sajtó között különbséget kell tenni; egy gyűjtő név alá sorolni a nyomdatermékek különféle válfajait nem lehet, s a tisztességes irányt követő, alkotmányos fegyverrel küzdő, disztingvált véleményekkel és kifejezésekkel harcoló újság nem tévesztendő össze azon papírlapokkal, melyek az olcsó nyomdafestéket azért veszik magukba, hogy drágábban eladhassák, vagy létezhetésük elősegítése céljából a fekete kulimászt, melylyel nyomtatvák, tisztességes emberek arcára kenve azokból szánalmas, vagy nevetséges alakot iparkodnak csinálni. Az igazi sajtó önzetlen munkásai, tisztességgel, becsülettel egy ember-életet rónak le betűkben, s a közérdek szolgálatában a papiros és tinta fölé hajolva töltik el földi napjaikat anélkül, hogy a már általuk kivívott és ünnepelt célok jótéteményében részesülnének; tehát a közvélemény hálátlanul legalább ne vonja őket egy kalap alá azokkal, kikkel közösséget nem vállalhat. Ha valakit, vagy valamit egy lap bántott, az ne kérjen magának a sajtótól elégtételt; ha egy lapot kárhoztatnak, ne emlegessék a sajtót. Minden lap külön irányt képvisel komoly lapnak munkásai komoly és tisztességes meggyőzödésüket vetik papírra, képviselik a nagy közvélemény egyik nézetét, és bizonynyal nyilt provokálása a hírlapírói tisztességnek, ha olyan dolgokért okolják, melyek elkövetőivel nem vállalhatnak közösséget. A sajtó tekintélyét elhomályosíthatják az ilyen hasonlatok látszólag, de tényleg soha. És egykor talán jön idő, midön a »szabad sajto« név alatt csak tisztességes színvonalon álló nyomdatermékek lesznek értendők, táz, Mór stb) innét segítőit, tanácsadóit az országkormányzásban; ide tért meg az országlás nehéz gondjai közt és itt merített lelki erőt királyi gondjaihoz, nehéz küzdelmeihez. * Azóta 900 esztendő zúgott el szent Márton hegye, Pannonhalma fölött. Sorsa egy volt nemzetéével, a mint érzése is egybefolyt vele. Elemek pusztították, külső és belső ellenségek dúlták; falait tatár döngette, tornyán arany félhold ragyogott; az Ur szentélyében durva katonák káromolták Istent, lovak nyerítettek. De a ledőlt falak mindannyiszor felemelkedtek, a letört kereszt felragyogott, hogy 11 vármegyére hintse áldásosztó sugarait; a kar-ima ismét felhangzott falai közt, hogy királyra és népre esdje le Isten áldását ; királyra és népre, kik mindenkor közösen vetélkedtek jóindulatukkal, kegyeikkel elhalmozni a szent helyet, drágaságokkal ékesíteni az Ur házát. Ez évvel lépett a kolostor fennállásának tizedik századába. Ez alkalomból augusztus hó 25-én egybeseregletttek a rend tagjai az ősi fészekben, hálát rebegtek a 900 éves múltért a nagyirgalmu Istennek, irgalomért-kegyelemért esedeztek az uj századra és tanácsot ültek a jövő teendők felöl. Mert reánk nehezedett az Isten sújtó keze. Megtépte az ősi fa lombját az