ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-09-01 / 36. szám

melyeket igenis figyelembe fognak venni a közgyűléseken is, de ha általánosságban fognak beszélni, akkor is hozzáteszik: »tisztelet a kivételnek", mert ahogy kivételek vannak és lesznek, úgy van minden jónak alja is — de azért ne marasztalják egyesek erkölcsi bíróként bünrészességben — a »búr intézményeket.« Ezt pedig irtam laptársainknak is jól felfogott érdekében, és tisztességünk védelmére. Dr. Klió. Politikai mozgalmak. A legszebb polgári jog gyakorlása, az országgyűlési követválasztás minden muló nappal közeledik. Az országnak már felébredt érdeklődése kíváncsian néz a jövendő »tiszta« választások elé, mert a pártok »Most vagy soha!« jelszóval bontogatják zászlóikat és készülődnek a nagy mérkőzésre, a melyben dűlőre jut a nagy kérdés, hogy a most grasszáló planéta, a »jog, törvény és igazsag« tartja meg továbbra is uralmát, vagy pedig a kálomista kakas fog kukorékolni a saját összekapart politikai érdek-dombján ? A pártviszály átörökölhető betegsége, mely csak nem régen törte meg erejét a függetlenségi pártnak, átszármazott már a liberális párt goliáthi, de elsatnyult, elöregedett, roskatag testébe is; megosztotta erejét az ó- és új liberálisták között; kérlelhetlen ellenekké tette e két árnyalatot, s igy e választások alatt e hatalmas párt önmagát nagyobb méreggel fogja emészteni, mint régi ellenpárjait. Kétségtelenül itt volna a kellő alkalom, mikor megtörhető volna ezen áldatlan működésű párt uralma, ám de az egységes összetartással álló és folyton erősbülő néppárton kivül van-e párt, mely nem szintén önmaga ellen harcol inkább, mint a kormány ellen ? A képviselőház szünet utáni élete már igen rövidnek ígérkezik. A nyári szünet igen jó alkalom volt a honatyáknak a pártalakitásra. Ritka is az, aki ezt elmulasztotta. Egész országban megindultak a választási mozgalmak, régi és új jelöltek támadtak, kiknek rémitgetésére feltűntek új jelöltek alakjai, rendesen több ambícióval, mint rátermettséggel. Oh ambíció ! — Ez minden vak eszközt felhasznál. Betűkkel tele nyomtatott papírok lettek »politikai lap«-pá; önjelöltek burjánzanak ; rettenetes komoly ábrázattal, önmaguk ámítására, a józan politikai és világnézetnek pedig mulattató viccanyagot nyújtván, de nagy ártalmára azonban az általuk hangoztatott eszmének, és azon célnak, melynek épen használni szeretnének. És szinte csodálatos, hogy létezik olyan párt, mely bohócokkal akar csatát nyerni, és nyomtatott üres szóáradatot irányit politikai fegyverként pártja ellenségei ellen. uj idők vihara-szele. Haj! — sötét felhők tolonganak az egyetemes Egyház egén; vészes harcok, veszteségek jelei, hirei érkeznek mindenfelöl. Mi lesz belőlünk?! — De az isteni Gondviselés, mely kilenc hosszú századon át dédelgetett bennünket, bizalmat, erőt önthet belénk, midön az uj század küszöbére lépünk. __ Rózsás Elemér. Boriska sírjánál. Irta P. Margit. Mély csend honol a város félreeső részében. Egy fáradt ifjú lassú léptekkel, eltűnődve közelget az akácfákkal beárnyalt házacska felé, mely ugy tűnik fel neki, mintha megváltozott volna. Pedig nem változott meg. — A halál ragadta ki onnét forrón szeretett menyasszonyát. Bánatosan sírdogál a hideg őszi szél a temetőben a szomorúfűz lombkoronái között x

. . . Forró köny hull-hull menyasszonya sírjára. Oh! De az már nem érzi; mit sem tud. Mégis mily jó tudni, hogy beszívódik a föld mélyén egész a halott rideg szivéhez, hogy melegítse, érezzen, dobogjon. "S ezt oly végtelen édes hinni ... Letérdelve a kedves sirnál imát rebeg ajka érte az Istenhez, hogy bocsásson meg neki és fogadja az angyalok közé ! '. Esztergom vármegye területe hü képe a mai politikai életnek. Üres handabandázás az egész vonalon. Legelsöbben a dorogi kerületben mozgott a politikai élet. Párkányban hónapokkal ezelőtt a Kossuth-párt bontotta ki zászlaját. Pichler, a pártnak ezen agilissá vált tagja mondott beszédeket a népnek, és a beszédek után megalakult a párkányi függetlenségi kör. A nép lelkesedett, itt-ott bele- »ugyvan«-ozott, azután hirtelen elfelejtette Pichlert a függetlenségi körrel együtt. A kör alakulását akkor regisztráltuk, valamint Pichlernek akkor mondott beszédét is vázoltuk, sőt a függetlenségi pártok szakadásáról tett nyilatkozatát szó szerint voltunk szerencsések közölhetni. Alig vette ki a lábát Pichler Párkányból, megjelent a kerületben az ismert új liberális jelölt. Hogy valaki csatát nyerjen — mondta egy nagy hadvezér — ahhoz két dolog szükséges. Az első pénz, a második : még több pénz. Erre a stratégiai tudományra fektette az önjelölt manővöreit, a Bánffy korából kikerült képviselő sködő szabadelvtársa ellen. A jelölt úr pénzének visszhangjaként „Belpolitikai hirek" keltek szárnyra, hirdetve a jelölt jótékony hírnevét, elrejtett zugokban olvasott betűk hirdették a szabadelvüségnek csalhatatlan igéit. Tisztességes uraságoktól levetett rongyokból csodálatosan, de valószínűleg csak ideiglenesen, — egyszínű zászló lett s e négylovas hintón körülhordozott zászló, rúdjának hegyére ropogós ötvenesek tűzettek. Óh ! annak köböl kell lenni, ki ilyen »szent eszmekert« nem lelkesül. A jelölt harcol a még mandátumában ülő liberális képviselő ellen, szabadelvű programmal, és saját személyét korpoltáló orgánumot választott, az ilyenkor rendelkezésre állani szokott anyagból. Hirtelen és ajtóstól rohant a kerületbe, vagy talán inkább »ugrott« az ambiciózus férfiú. Sajátos lötávolán teljesen kivül álló és vélt ellenség ellen harcol, s teljes erejét kifejtve, a levegőben függőéhez hasonló rugdózást produkál. Ez alatt pedig okszerűen készülődik az igazi ellenfél, mely talán elvágja hamarosan azt a madzagot, melyen függve amaz légtáncot izzad. A függetlenségi párt is megmozdult újból és már állítólag jelöltet is állított. A köbölkúti kerületben a Kobekek viszik a vicinális szerepet. A még képviselő Kobek, fiának szeretné kézre játszani a kerületet. Ez így jó volna, mert a családban marad a mandátum, de ám a kerület idegenkedik az ifjútól, és inkább csak az öreg kályhacső mellett kivan melegedni; vagy ki tudja mit gondol még a nagy napig, mert különféle pártok, különféle jelöltjei is szemet vetettek a kerületre. A függetlenségi párt ide is küldött már hangulat észlelőket. A néppárt pedig az egész megyébe, sehol nem agitál, sehol nem korteskedik, mégis e szunnyadó oroszlán ellen annyi rúgás esik, sokszor mind a négy lábbal egyszerre. Hát még ha azok a fülek szarvakként volnának használhatók — de felnyársoltatnánk. • D. Most már az elhagyott szülök és testvérei és az árván maradt vőlegény fájdalomtól megtörten vigasztalják egymást. Fohászuk felszáll az égbe enyhülésért sebeikre az Ur zsámolyáig. Rövid idö múlva az egykor virágzó alak helyett port és hamut találunk, amely az enyészeté. De az enyészet dacára is, kiket életünkben szerettünk, azokhoz haláluk után is ragaszkodással vagyunk. Ama szeretet, mely a gyermeket a szülőkhöz, a szülőket a gyermekhez fűzi, nem csupán e muló porhüvelyt övezi kegyeletével, hanem átterjed az elkoltözöttek szellemére is, kik e küzdelemteljes élet után egy jobb hazát kaptak. E remény az, amely éleszti az emberek szivét. Ama nap után sóhajtozik ö is, midőn a siron tuli boldogság honában, az Ur szentélyében, hol a szeráfok ezrei dicsőítő hymnuszokat zengenek, találkozni fognak egymással . . . Bánatosan sírdogál a csípős őszi szél a temető lombkoronái közt ... Eltűnnek a könyes arcok, bús sóhajok s azután minden olyan csendes. — Gyászfelleget terít az alkony a néma sírkertre. Felsóhajt az Őszi szellő s a halottak csendes álmai felett újra édes altató dalt regél ... A sz. Adalbert-egylet. A sz. Adalbert-egylet ez idén aug. 27-én tartotta meg évi közgyűlését. Gyülekeztek, beszéltek, tanácskoztak, választottak, beszámoltak, lelkesültek, határoztak s azután haza mentek . . . remélhetőleg beváltani a szép szót, tehát dolgozni. A sz. Adalbert-egylet művelni akarja-a tót népet, emelni akarja kultúráját, biztosítani akarja szellemi életének irányát a keresztény elvek, a keresztény szellem útmutatása szerint. Mert há nem teszi ö, megteszik mások; mások, akik igazán idegenek! Ha ö nem épit tűzhelyet kultúréletének, az élet ösztönei áttörik a kárpátok gránit- és mészköfalait s keresnek kielégítést másutt. S ennek a törésnek megtörténnie nem szabad; ennek a gátszakadásnak megakadályozására odaáll a tót népnek hazafias érzése a vágyaknak s az érdekeknek küzdőterére s teremt intézményt, beállít munkásokat, alapit lapokat, terjeszt olvasmányokat, utat váj a művelődés s a haladás vágyának s ez uton is a törtetésnek éneke az, hogy ez a föld a te hazád, itt élned és halnod kell! S igy van ez jól, s igy volt ez eddig, s igy kell lennie ezután is. A mélyen tisztelt céhbeli hazafiaknak természetesen más a nézetük; ök szimatolnák és szagolnak orosz pénzt, orosz ködmönszagot és pópa-illatot! Igen, ök szagolnak; csavarja az orrukat ... a kereszt! Mialatt pedig a svihák hazafiak üldözik s befeketítik azokat, kik a népet emelni s nevelni akarják s ez átkos üzletért fizetést kapnak: addig a népnek fiai a keresztény eszmék feszerejétöl hajtva csak egyet gondolnak, csak egyen fáradnak, s ez az, hogy szeressék és szolgálják az elmaradt népnek szellemi s anyagi érdekeit! A sz. Adalbert-egyletben mi a tót nép szellemi, vallási érdekeinek művelőjét látjuk s látják velünk azok, kik az egyház s a közigazgatás részéről alapszabályait megerősítették s irányát helyeselték. Ha valaki e magas és méltányos szempontra emelkedni nem tud s e tót egyletben pánszláv törekvést s a tót irodalomban idegen, hazaellenes hatalmat lát, az a sbirrónak szük, sötét látókörébe akarja belegyömöszölni a polgári szabadságot és saját alávaló érzelmeit másoknak tulajdonítja. Hála Istennek, hogy e nemtelen lelkületért rajta kivül senki sem felelős. De térjünk már ki az inszinuációk méltatásából gyakorlatibb gondolatokra. Vessünk egy tekintetet az egylet tevékenységére. Tagadhatlan, hogy nagy szolgálatot tett már az egylet a közügynek; kiadványaival szolgálta az Isten dicsőségét s a nép javát; egyes tevékeny tagjai a leroskadásig dolgoznak; megteremtik az egylet szellemi tőkéit s törődnek az adminisztráció apró-cseprő gondjaival; de igazi, messze kiható, sok kezet foglalkoztató élet, — a tehetségeket csoportosító s kihasználó tevékenység ez egyletben sincs meg. Egy mindent nem tehet, — ketten sem tehetik meg, s ha meg is tehetnék, az sem volna jó, mert egyletekben annak a mindennek sokaktól, mindnyájuktól kell megtétetnie, — s ez hiányzik. A tót szentírás kiadása évek óta húzódik ; pedig az nem luxus-tárgy, az oly szükséges mint a mindennapi kenyér; irók és javítók beleőszülnek, belebolondulnak s belehalnak s a szentírás még mindig nem kész. Ahelyett a cseh szentírás járja. Halljátok hazafiak! s nem tör ki a nyavalya?! Pedig az egyletnek pénze is van. Húszezer forintja készen várja a szentírás kiadatását s az a sok ezer tót ott túl Amerikában, akit féltünk az orosztól, féltünk a sizmától, az is várja azt a hitet csepegtető s a hazai nyelvvel a haza szeretetét terjesztő Igét I A modern ember, ki meg van szokva ahhoz, hogy a bölcs Salamonnal a pénzt nézze a legszükségesebb s legelső tényezőnek háborúban ugy mint békében, ágyukra nézve ugy mint a sajtó acélhengereire nézve, meghökkenve hallja ezt a hihetetlen regét, hogy pénz is van, nagy cél is van, nagy érdekről is s közszükségletröl is van szó: s még sem történik meg az, aminek már régen meg kellett volna lennie, értem, a tót szentírás kiadatását! Ez az igazán hazafias, mert a népnek vallását, tehát első szellemi kincsét védő vállalat! Azután kellene az egyletnek egy lelkes, ügyes, ideális irányú igazgató, ki egészen hiva-