ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-07-21 / 30. szám

változik, hanem mindig ugyanaz marad. Akár Tisza legyen a zászlóvivő, akár pedig Bánffy, akár Széli vagy pedig főpapi süveget, aranyláncot viselő pap, a liberalizmus mindig ugyanaz. Ellensége a katholikus egyháznak s összes érdekeinek. Mig szükségesnek tartja, szívesen cimborál a katholikusokkal, velők szövetkezik, különösen a választások idején, de mihelyt érdeke ügy kivánja, ellene fordul bajtársának, akivel nem az elvek azonossága, hanem külső okok fűzték össze. Azért ez az Ivánka-eset, mint az egész egykori szövetség a nemzeti párttal, igen tanulságos. Kevés helyeken küzdött oly hiven a papság az ellenzékkel, mint épen Hontmegyében, s épen Ivánkáékkal. A katholikus papság segítsége nélkül a nemzeti párt Montban nem győzött volna. Most hogy a fúzió létrejött, az Ivánkáék is ép oly liberálisokká lettek, mint azok, akik ellen küzdöttek s biztosak lehetünk róla, hogy ha az országgyűlésen valamely, a katholikusokat sértő javaslatot kellene megszavazni, ök ép úgy megszavaznák, mint a többi liberálisok. Mert a liberális mind egyforma. Azért helyesen tették az ipolysági kerületnek néppárti választói, hogy külön váltak s külön jelöltet állítottak föl. Reméljük ugyanazt teszik majd meg a korponai néppárti választók is. Amint mi ismerjük az ottani viszonyokat, nem volna nehéz a néppárti zászlót diadalra juttatni. Csak egy kicsit dolgozni kellene. A katholikus intelligencia, különösen pedig a papság példát vehetne a protestánsoktól. Vagy ha nem tetszik nekik a néppárti zászló, tűzzék hát ki azt a nem tudjuk minő párti »centrum« vagy »katholikus« vagy papirpárti lobogót, ami most annál inkább kötelességük volna, mert a protestánsok már kitűzték a protestáns zászlót. Hadd lássuk már egyszer az a másik pártot is, mert végre is papirgolyókkal hiába lövöldözünk, azok senkiben kárt nem tesznek. — A bécsi szocialisták és a papság. A bécsi vörös szocialistáknak, a favoriteni kerületben, ta/tománygyülési képviselővé választott vezére, dr. Adler, mindjárt első szereplése alkalmával erös polémiába keveredett a keresztény szocialisták vezérével, Lueger doktorral, Bécs főpolgármesterével. Adler a többi között azt állította, szonyt nem ismertek el miként fogadtak volna be családjokba, mint fiuk nejét? Igaz, te erre azt feleled, »ne büntessük a fiút az anyjáért, ha mi szeretjük egymast« stb. ez mind igaz, de egyéni felfogás. Nem büntetted meg a fiút, s mégis elhagyott, az anya akarata érvényesült, mely szomorú jele a fiu gyávaságának; nem szeretett eléggé ; gyáva, gyönge, kis lelkű volt megküzdeni a körülményekkel. Tegyük fel, megesküdtök, s odavisz szülei házához, kérdem, lett volna ott egy nyugodt perced ? Ugye nem ? Tudtad volna álomra hajtani fejecskéd oly házban, hol ellenséges kezek vetek meg párnád ? Ugye nem! Ne sirj, ne búsulj, az, ki e csapást reád mérte^ jobban tudja, mit mi sejtünk csak, mennyire boldogtalan élet várt reád! Az igaz, te gyönge szervezetű vagy, s talán nehezebb lesz elviselni, de hited erös, ez megvéd; lelked már megedzett a szenvedések között; imádkozz! Imádkozz! mert van, lenni kell egy jobb világnak, egy boldogabb honnak, mely üdvöt, enyhet, nyugalmat ád e földi kínokért. Hideg ez a sir, ne óhajtsd tehát oly nagyon, oly forrón, eljön a megváltás, ha ütni fog órája, ha ködök, párák borulnak szemünkre, szivünkre, elég meleg lesz az még arra, hogy a futó szél és záporeső vad virágot növeszszen belőle! Imádkozz! örök álmunk szebb lesz ugyan a dudvás virágok alatt, mint itt rózsaszínű ábrándok között, de ne ! ne gondolj erre még; élj! virulj. Akaratlanul jöttek e gondolatok tollam alá, de vigat hogy a papot, ha sikra száll a nép érdekében fölülről elnyomják. Erre Lueger következőleg válaszolt : Erre vonatkozólag a következőket vagyok kénytelen kijelenteni. Előfordulhat ugyan, hogy egyik-másik magas állású pap, s egyik-másik püspök, de söt érsek is, e tekintetben tehet valamit, amit nem lehet helyeselni. Nem szabad azonban szem elöl téveszteniök, hogy ezeket az egyházfejedelmeket rendszerint a minisztériumok jelölik ki. Ránk katholikusokra nézve azonban legfontosabb egyházunk feje, a római pápa, aki a szó szoros és igaz értelmében a munkások pápája, olyan pápa, aki az emberiség helyzetének megértésére oly szavakat talált, a melyeket hiába keresnénk akármelyik szociáldemokratikus könyvben, nemcsak a részvétnek, hanem a tevékeny segélyezésnek szavait, és hogy a papok, akik az ö szándéka szerint működnek, nemcsak teljes helyesléséről, hanem teljes támogatásáról is biztosak.» E szavakhoz kommentárt nem füzünk. — Jó tanács. A Nyitramegyei Szemléből vesszük át és adjuk a következőket: Minap beszéltem egy nyitramegyei plébánossal és szóba került a jövö képviselőválasztás. Mire a lelkész ur kijelentette, hogy neki annyi mindenféle kellemetlensége volt a községben a hivatalos személyek részéről, hogy feltette magában, miszerint jövőre ugyan ö maga néppártira szavaz, de hogy a községbeliek kire fognak szavazni, azzal teljesen nem törődik. Az ilyeneknek azt a tanácsot adjuk, hogy ők maguk szavazzanak le a liberális pártra, és a község szavazzon oda, a hova őt irányítani minden buzgó lelkésznek kötelessége. Nekünk első sorban a plébános urak személyes működésére, nem pedig csupán szavazatukra van szükségünk. Vegyeskereskedés. Abban a felköszöntőben, melyben a függetlenségi Bölöny József lisza Istvánt — beszámoló beszéde alkalmával —, mint a tiszta szabadelvüség képviselőjét éltette, a mostani kormányt vegyeskereskedésnek nevezte. Ezzel a humoros megjegyzéssel akarta igazolni ama — Bölöny szerint — csak látszólagos, de valósággal igazi abszurdumot, hogy a kormánypárti képviselőt beszámolója alkalmával egy negyvennyolcas ellenzéki ember élteti. Bölöny humorizálni akart s tréfával akarta elütni a komoly valóságot, de önkénytelenül is tiszta igazságot mondott. Másrészt meg bebizonyította felköszöntőjével, hogy nálunk a politikában tréfálni, jobban mondva komédiázni szokás. Nem a Behangulatodhoz nem irhatok, meghalna a piros rózsa a gyászt hordó keblen! Harmadszor is csak azt mondom, imádkozz! Feledni nem birod soha ? Ezt tagadom, nem te vagy az első, kit ily csapás ér, ezer meg ezer szép ajk, s könyes szem állitá e két szót: »feledni soha.« S mégis — oh az idö az jó orvos, begyógyítja még a legsajgóbb sebet is. De figyelj, elmondok neked egy rövidke történetet. Györmegye egy nagyobb faiujában a bucsu bálon, egy szép, kedves barna lányka, megismerkedett egy fiatal emberrel. Egymást megszeretni, pillanat kevés, perc sok, az ifjút bemutatták, azontúl együtt járták »a ritka buzá«-t egész reggelig. Tudhatod a folytatását, a fiatal ember bejárós lett a házhoz; szerették egymást, esküdöztek égre-földre, a jövendő boldogságukra, hogy a sirig hűek maradnak egymáshoz. S mégis a nagy szerelem kihűlt, az ifjú minden magyarázat, minden szó nélkül elmaradt, hűtlenül oda hagyta a rá szedett lánykát! Mit tennél helyébe te, ugye a halált választanád ? Lásd, ö nem tevé, nem sirt, nem panaszkodott, minek is, ily betegséget a jó öreg doktor bácsik nem tudják gyógyítani. Evek múlva feledve lön a hűtlen, csak néha-néha elmereng a mult emlékein, vájjon nem lett-e volna boldogabb a másikkal ? mert asszony ám már az illető hölgy! S a másik, a férfi; még most is legénykedik, azt mondja, soh'sem fog megnősülni, ö csak egyet szeretett igazán ! Nos nem furcsa ez ? Szerelmes, esküdözik, ott hagyja szó nélkül, most meg nőgyűlölő. Férfiszeszély, erre nincs magyarázat ! senyéi vicceire gondolunk, a dolgot sokkal komolyabban vesszük. Politikai életünk szomúrú bizonysága annak, hogy még a politikai pályán szereplő, söt kimagasló embereink is elveket, melyek alkuvást nem tűrnek, nem ismernek. Ime, itt a példa. A negyvennyolcas Bölöny melegen üdvözli a kormánypártnak, ennek a vegyeskereskedésnek egyik első személyiségét. S ezen senki sem ütközik meg. De hát miért is volna ez furcsa? Ha a dunaparti vegyeskereskedésben árulhatnak a cukor mellett savanyu káposztát, a petróleum mellett vanilia-liqueurt, miért ne férnének meg egymás mellett ép oly barátságosan a Lloyd vegyeskereskedésében a Széllek és Bánffyak, Apponyiak mellett meg a Bólönyök, a Kossuthisták ? Ki lát ebben akadályt? Legfeljebb azok a naiv lelkek, kik a politikában is morált hirdetnek, kik az elvek között áthidalhatatlan ellentéteket látnak. Ilyenek pedig a tiszta liberálisok között kevesen vannak. S Bölöny maga helyesen választott, midön Tisza Istvánt szemelte ki, éltette, mint ennek a tiszta szabadelvüségnek prototypusát. Ismeri, mindenki a Tiszák politikai pályájának változatos történetét. A koronázáskor s azelőtti szereplésüktől kezdve egész a Tisza-lexig. Söt tovább! Ki nem bámulta meg Tisza István nagylelkűségét, midőn lemondott a produktiv közgazdasági tevékenységről, s midön mégis oly bárányszeliden meghunyászkodott az inkompatibilitás törvénye után ? Vessünk, ha nem is követ, de fátyolt a multakra, ez voltba jelszó nemcsak Ugrán a beszámolóban, de a Tiszák egész politikai működése alatt. A mi más szóval, mint mindig, most is annyit jelent Tisza István ajkán, hogy nézzünk a jövö után. Okosabb lesz fátyolt borítani a múltra, s ellesve a jövö zenéjének akkordjait, aszerint táncolni, ugy a mint a Széli fújja. De legyünk igazságosak. Nem állnak a Tiszák egyedül. Mások is meg vannak áldva a kaméleon természettel. A vegyeskereskedés kisebb alakjai te majd cukrot, majd petróleumot mérnek, s igy ők is majd cukrosak, majd petroleurök. Lázadnak, de hamar — egy formulára — megszelídülnek. Nemrég Bánffy-huszárok voltak, most meg a Széli ur szekerének csatlósai. Majd piros-fekete-zöld öltözetben, majd fekete-sárgában járnak. Aszerint, milyen az időjárás, milyent visel a generális. Majd az ischli klauzula s a Képzelem, mennyire türelmetlenkedel e hoszszu levélen, de ne csodálkozzál, ismered szokásaimat a levelezést illetőleg, ritkán, de kimerítően, csak már téged is rászedhetnélek ilyesmire. Most még csak azt szeretném tudni, sikerült-e ingadozásod meggyőzni arról, hogy nélküle, talán még boldogabb lehetsz egykor, mint oly férfi oldalán, aki két évi völegénykedés után is, még mindég az édes mamája szoknyáját őrzi! Nem szép tőlem, hogy ily erös, gyöngédtelen kifejezésekkel élek, tudom nálad még sajog a seb, még soká kell angoltapaszt rárakni, de elmúlik ez, lásd én nem tudok ily férfiról kíméletesen beszélni. De talán elég ebből ennyi, utóbb is a szerkesztő ur unalmasnak talál, s nem ád helyet a mi kedves lapunkban. Magamról is irjak valamit ? —• Napjaim igen egyhangúan telnek, nincs bennök semmi uj, semmi érdekes változatosság, minden a régi! Esténkint elmerengek a csillagokon, nézem hullásukat, futásukat, ilyen égboltozatnak képzelem a világot, s mi emberek vagyunk a csillagok. Sokan hullanak a sirba, többen futnak a dicsőség, a hir, a rang, a vagyon után ! Képzeletben itt látlak magam mellett, de miért is nem látogatsz meg! Lásd élőszóval többet mondhatnék! Uj vidék, más emberek, elfeledtetnék veled előbb azt itt, kit ott évekig sem fogsz feledni tudni, mert minden hely, minden virág, minden füszáll reá, csak ő reá emlékeztett. Befejezem már soraimat, mert helyet kell adnom csókjaimnak, melyek elszállanak e papirosról te hozzád, édes kis boldogtalan madaram! írj mielőbb, soraid epedve várom 1 Adél.