ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-07-21 / 30. szám

Tisza-lex, majd meg a jog, törvény és igazságért lelkesednek. Lehet, hogy szivük fenekén mást éreznek s titokban máskép is cselekednek, majd a jövö választásokkor s még inkább után elválik. De tény, hogy e vegyeskereskedés most egy cég, a Széli firma alatt árul. Mérlegére az igaz ráütötte a törvényesség bélyegét, de ki tehet róla, hogy már a rómaiak bekötötték az igaz istennőnek szemeit. S innen van, hogy ebben a vegyeskereskedésben is nagyon különbözökép mérnek. Máskép a katholikusoknak, mint a többi vallásuaknak. Törvényünk van az autonómiára, ott az 1848: XX. t.-c, tehát jogunk is van, de autonómiánk nincs s tán nem is lesz. Szegény Igazság, mikor nyílnak meg szemeid ? S még szomorúbb, hogy ebben a vegyeskereskedésben a Mezeiek, Lángiak és Matlekovicsok mellett ott segédkeznek az Apponyiak, a Horánszkyak is. Ott settenkednek, mert biz' más szerep alig jut nekik, a nemzet egykori reményei, a haza megmentői. Beálltak a liberális vegyeskereskedésbe, elhisszük, becsületes szándékkal, nem nyerészkedésből, hanem hogy igaz árut mérjenek a nemzetnek. De mit látunk ? azt, hogy minden a régiben maradt, a vegyeskereskedés régi gárdája él és uralkodik s tovább is csak azt a »tiszta « liberalizmust mérik, mely az országot anyagi és erkölcsi romlásba döntötte. Tovább folyik a liberális politika minden vonalon, s ha néha az egy Darányi meg meri mozdítani kezét, hogy segítsen a népen, hogy visszanyomja a kazárt, azt is majd hogy agyon nem marják. De hagyjuk ezt. Ismeri mindenki jól ennek a veszekedésnek portékáját, nem.kell azt egyenkint bemutatni. Másra akarok ezek után rámutatni, arra, hogy mily félszeg eljárás s mily esztelenség volna ebbe a vegyeskereskedésbe még nekünk is beállni. Pedig vannak oly jó urak, kik a békesség szent nevében erre hajlandók, kik mindezek után még mindig nem látják, hogy a keresztény politika csak külön zászló alatt küzdhet és élhet. Az »Esztergom« utóbbi cikkében ugyancsak megrostálta már e kérdés, s ugylátszik, még mindig vannak, kik ebbe a vegyeskereskedésbe járnak, kik itt vásárolnak még elveket is. El vannak ragadtatva a vegyeskereskedés személyzetének finomságától, udvariasságától, s nem veszik észre, hogy mit vesznek. De ne legyünk szerelmesek a személyekbe, azok műveltségébe, s ne veszítsük el józan, itélő tehetségünket, hanem nézzük az elveket, a világnézetet, melyet az egyének szolgálnak. Ismerjük fel már egyszer a vegyeskereskedés árujának hamisságát, azt, hogy a nép ettől tönkremegy, az erkölcs fogy, az anyagi jólét pusztul. Vége nemsokára a keresztény elveken álló társadalmi, politikai, gazdasági életnek. Kazár szellem, zsidó politika, s ennek nyomán a nép közt pusztulás és nyomor. Félre tehát az alkudással az elvek terén, mi ezt átengedjük a liberális vegyeskereskedésnek. Legyen ez az ö monopóliumuk. Mi pedig tartsunk össze, szervezkedjünk és szövetkezzünk ! Túri. A privigyei választás előtt. A sok motívum közé, amelyek az ember kedélyét fölcsigázzák, érdeklődését folytonos feszültségben tartják, a képviselőválasztást is okvetlenül nemcsak beékelni, de első sorba kell állítanunk. Béke idején, mikor a társadalmi élet a megszokott mederben folyik, a szenzáción kivül semmi se képes bennünket nyugalmas életnézetünkből annyira kilendíteni, mint a képviselőválasztás. Képviselőválasztás ! Mily csábító szó úgy a jelöltekre, mint a választókra nézve. Az előbbi légvárakat lát maga előtt, melyek cimmel, jóléttel, sokoldalú barátsággal kecsegtetik; söt ezenfelül — ha élelmes és megválasztják — annyi pénzforrása akad vágyai kielégítésében, hogy az illető, hacsak kissé önérzetes, pirulva kénytelen mondani: ez már talán mégis csak kissé sok. A választókra nézve a »képviselöválasztás« szava szintén hatásos, csakhogy a hatás mégis különböző az emberek lelke szerint. Vannak egyének és szavazók, kikben a hatás magas fokra lép a szép igéret, parolázás és szeszelés folytán. Ilyenek felületesek és az elvi határozatlanságban, az alkudozásban, vagy pláne az elvtelenségben fejlődtek kezdettől fogva. Akadnak azonban a választók közt olyanok, -—• s ezekkel érdemlegesen keli foglalkoznunk — akik a jelölttől nem kacskaringós és sallangos programmbeszédet, hanem tartalmas és oly programmot követelnek, amely elveikkel, vallásos meggyőződésükkel azonos, amely érdekeik fellendülését biztosítja. Ha ezen programnak betartására a jelöltet komolyságánál és érett belátásánál, következetes és tiszta jelleménél fogva rátermettnek tartják, akkor körüle sorakoznak. Igy volt ez 1896-ban Privigyen (a hírhedt Nyitramegyében), mikor a választókerület javarésze elveinek és meggyőződésének nyilvánítójául és őréül a boldogult Juriss Mihály, kanonokplébánost vitte be az országházba és pedig oly programmal, mely akkoriban az újdonság és az ellenszenv bélyegét viselte magán, s amelyet vallástvédö színezete miatt a hivatalos többség megmosolygott. Azt hiszem ekkor nem az újdonság ingere, hanem az a találó összhang és rokonszenv vitte a privigyei kerület választóinak nagy részét az uralkodó liberális rendszernek megbontására és a liberális párttal való ellentét behelyezkedésre, amely összehang a saját és a néppártnak elveivel és programmjával megegyezett. Ha tehát most öt év után, mikor a boldog emlékű Juriss halálával gazdátlanná lett a privigyei mandátum, a választókerületnek szavazó polgárai meggyözödva a néppárt elveinek helyességéről, ugyancsak ezen elvekért küzdenek, újra ellentétbe helyezkednek a megye akaratával, mely az alispán öcscsét Markhot Aladár ügyvédet kivánja: akkor csak dicséretet érdemelnek következetességükért, melynél fogva nem akarják alkuba bocsátani elveiket és tekintet nélkül a néppárti jelölt megválasztásán dolgoznak. A néppárti-jelölt pedig dr. Ernszt Sándor, pápai-kamarás és a néppárti iroda titkára, kőrútjában elmondott programmjával, szerény megjelenésével és tüzes szónoki tehetségével teljesen meghódította a választók szivét és előre jelezhetjük a f. hó 23-dikán megejtendő választáson a néppárt zászlajának győzelmét. A privigyei kerület választói nem gyerekek, nem is éretlen ifjak, n akik tanácsra vagy buzdításra szorulnának. Ok öntudatos, komoly férfiak, akik már öt év előtt szervezkedtek és mélyen sértett vallási érzületükből kifolyólag a vallás, a néppárt szolgálatába szegődtek és győztek. Jelenleg a szervezkedést még szélesebb alapokra rakták s nem hajlandók tágítani. Es a kitartás dr. Ernszt Sándort győzelemre segiti. Ha ez beálll, akkor ez a választás Nyitramegyében buzdító például fog szolgálni s nagyon valószínű, hogy a nagytapolcsányi és nyitrazsámbokréti s több kerület is a néppárt hatalmába fog kerülni. Haverla József. Vasárnapi levél. — A magyar Rajna-vidék. — A mostani saison az, mikor az angol felcsatolja tüszöjét, kezébe veszi botját és megy szebb vidéket nézni, mint az ö hazája. Szegény kóchaju, ráncos képű utazó észre se veszi, hogy a legszebb tájképekben gazdag Skóthon az övé, a legjobb tengeri fürdők az övéi, nem hall, nem lát semmit, mert oda át a német parton rettenetesen szól a nagy dob : Bum bum bum! Itt van a szép Rajnavidék! A világ legszebb tája! bum bum ! És a kóchaju angol megy a reklám után és oda tartja a zsebét az élelmes németnek, ki a Rajna-vidék minden zegét busás árért mutogatja. Ugyan mennyi külföldi pénzt hozott a németnek a Rajnavidék? Talán egyszerre ki sem lehetne mondani ezt az összeget. És mindezt az élelmes német reklám tette. Odacsöditi az idegent és elkölteti vele pénzét, de sőt ma már szinte megkívántató egy müveit embertől, hogy a Rajna-vidéket látta legyen, mert ha nem, ugyan mit látott, lehet-e vájjon fogalma arról, hogy milyen egy szép táj ? Alig. Hetekkel ezelőtt két magyar is felkerekedett ; nem ugyan egészen a nagy dob hangjára, —• de bizony annak is sok része volt benne, hogy megnézték a Rajna-vidéket. A gőzös kerekei egyhangúan verték Rajna habjait; lefelé ment a gőzös s a két magyar egész angolosan távcsövelte a vidéket. Mutatott a távcső erdőt, mezőt, hegyet, sikot, magas hegyen várromot, a völgyben virágzó tiszta városkát és még vizet és kék eget. — Mintha én ezt otthon is láttam volna! — szólalt meg egyik kebléből a sovén honfiuság. A másik pedig rábólintott és meg is mondta hol. — Ha Esztergomtól Vácig hajón utazom, ezt a kilátást élvezem. Ah igen, jó magyar, te is észre veszed lassan természeti kincsedet, csak hogy természetes nem árulhatod, mint egy zsidó a portékáját! Csak nem kiabálod tele a világot, hogy itt a másik Rajna-vidék! A reklám nem való magyarnak. A nagydobot üsse a német, a magyar élhetetlenséget pedig a kő . . . Ahelyett, hogy ide csődítenénk az idegent ügyesen, és megmutogatnánk neki pazar országunkat, mi is kicsödülünk. Az Esztergomtól Vácig való hajókázás, minket is elérzékenyit sőt őszintén meg is csodáljuk a természetnek ezen bőkezűségét, de milyen lelkesedve, büszkén nézhetnénk, ha egy világ reklám szárnyára kapná hirét és bámészkodó, kócfejü angliusok jönnének és néznék: — Aoach! Tehát ez az isteni magyar Rajna-vidék ? Igazán szebb, mint hittem. Hát ha még a jó ánglius telt zsebét oda- , tartaná Grosz urnák, a ki akkor érdektársaival kibérelné az összes parti vendéglöket. — Tessék az ebédem árát kivenni, addig is hagy nézem a vidéket. Pont. A Selmecbányái MntorkiírzusróL, Kántorkurzus szerény kifejezés, mely alig jelent valami nagyszabású hadmüveietet, alig jelenti az egyház alarmirozását zenei múltjának, liturgikus törvényeinek megvédése. Kántorok kurzusa alatt az ország bizonyára néhány jó torkú kántor verseny-énekét és orgonálását érti, a mi onnan is kitetszik, hogy a selmeciek maguk nap-nap után lestek, mikor nyitják ki a templomokat briliáns orgona-koncertek előadására, s nagyon csudálkoztak, hogy a sok uri ember reggel, délben és este be-kijár a nagy normális iskola épületjébe. A város amúgy is csöndes vala, mert a gymnazisták elszéledtek és az akadémikusok kénytelenek voltak vizsgára készülni. Most, mikor a kántorok már otthon pihennek, elmondhatom a kántorkurzusról véleményemet. Általában várakozáson fölül sikerült. A hallgatók száma körülbelül megközelítette azt a számot, melyet az esztergomi föszék. egyh. karnagy kívánatosnak tartott arra, hogy minden hallgatóval foglalkozni lehessen. — Később ugyanezen karnagy tanártársaival csodálkozott azon a kitartáson, melylyel a bajuszos hallgatók a padokban ültek és buzgón jegyzeteket csináltak. Egy ősz alak volt a legszorgalmasabb. A kántorkurzus napirendje, hosszú munkaideje, a mindennapi misehallgatás és a közös étkezés valóságos lelkigyakorlatok fényével vonta be fölöttük az eget. Mit szóltak a kántorok az előadásokra ? Többeknek meghallgattam véleményét. Egyike igy szólt: »Tizenhat éve vagyok kántor, mondhatom meg voltak elégedve velem, de csak most tudtam meg, hogy a mit tettem, nem jól tettem.« »Hat mit nem tudott ?« »Elöször is engem senki sem tanított edóig arra, hogy az egyházi évnek csodálatos liturgiája