ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-06-16 / 25. szám

észre a külügyminiszter eme felfogásának helytelen, sőt veszélyes voltát, s a ki hangsúlyozta, hogy ha nem is közvetlenül, de közvetve mindenkor a hármas szövetségnek közgazdasági s kereskedelmi érdekeinkre is előnyös befolyással kell lenni. Merő politikai tartalommal biró s ily érdekeket szolgáló szövetségből nemcsak nem háramlik semmi jó és haszon reánk, hanem mint a tapasztalat is mutatja, az ily politikai barátságot legvitálisabb érdekeink szenvedik meg. Úszunk s elérzelgünk a boldogságban, mely Olaszország és Németország barátságából származik, de az olasz borok behozatala által hagyjuk tönk.emenni bortermelésünket, Németországba pedig nem tudjuk előnyösen bevinni nyers terményeinket. Ilyen politikai barátság mellett azután csakugyan a koldustarisznyát akaszthatjuk a nyakunkba. Lám, Németország okosabban gondolkozik. A németek nagyon jól tudják, hogy a közgazdasági és kereskedelmi érdekek egyenrangúak a politikaiakkal. Nagyhatalmi ábrándoknak — pedig ki tagadhatná, hogy ezzel ugyancsak telve vannak — gazdasági érdekeiket fel nem áldozzák, magukat kizsákmányoltatni nem engedik. De hát nálunk a liberális uraknak ez iránt nincs érzékük, s a delegációban legkevésbé. Apponyi bizonyos sértett önérzettel követelte az ellenzéki szónokokkal szemben a kormánypárti delegátusok számára is az ellenőrzés jogát. Pedig kár volt. A jog meg van ugyan, de foganatja nincs. Ha nincs Zichy, Ugrón, Rakovszky, a delegációkban valósággal szélcsend uralkodott volna, s az ország közgazdasági érdekében szó sem emeltetett volna. Most elismerjük s a magunk részéről is fontosnak tartjuk a közjogi kérdések feletti lelkiismeretes éberséget, de ezeken kivül vannak a nemzetnek más érdekei is, melyek hasonlókép életbevágóak. A nép boldogságáról, az ország jólétéről van itt szó. Az agrárius liberális delegátusok pedig nem igen hallatták tiltakozó szavukat a külügminiszteri felfogással és nyilatkozattal szemben. Pedig az ország közgazdasági érdekeinek elömozditására épen a külföldi szerződéseink révén, tehát közvetve a hármas szövetség által is, mind nagyobb szükség lesz. Németország egyre hatalmasodik, a militarizmus pedig éppen nincs alászállóban. Mi pedig vele lépést tartani nem tudunk. Nagyhatalmi állásunk azonban ujabb Zajos a nagy ház, van lárma, kacagás. A három hét mohó gyorsasággal letelt. Az egész környék részt vett a három napig tartó esküvőn. Mikor elfáradtak a mulatozásban, felkészült a három új menyecske, hosszas búcsúzás után magára hagyták édes atyjokat, s követte mindegyik férjét az új otthonba. Multak a napok, hetek, hónapok, az öreg búsan jár, kel a nagy házban, egyedüli szórakozása a képzelödés, s a multak emlékei. Maga előtt látja a kis játszó babákat, majd a fesledező rózsabimbókat, a szomorkodó leányokat, végre fülébe véli csengeni a boldog menyasszonyok kacagását. Vágy fogja el gyermekeit keblére ölelni, a mióta elhagyták az atyai házat, még csak hirt sem hallott felölök. E vágyat, a gondolatot tett követé; a következő nap már útban volt legidősebb leányához. * A nap izzón szórta sugarait, a fáradt öreg atya esengve néz körül árnyékos hely után, sehol semmi, a távolban egy tanya, oda, oda siet ö! A fiatal asszony midőn felismerte atyját, örömmel futott eléje, bevezeté a hűs tiszta szobába, meg- | vendégeié, kérdezősködött a nagy házról, elmondá saját tapasztalatait; de az öreg ezt minden megjegyzés nélkül végig hallgatá, végre megkérdezte : áldozatokat fog követelni, melyeket csak közgazdasági s kereskedelmi érdekeink fellendülése s megújítása mellett tudunk majd meghozni. Azért a helyes politika oda fog törekedni, hogy külügyi politikánkban közgazdasági érdekeinket tartsuk szem előtt, mert anyagi jólét hiján nyomorúság mellett az az úgynevezett erkölcsi momentum: a szimpátia, nem lesz elégségséges alapja s kapcsa a hármas szövetségnek. A barátok szimpátiája közt csak ugy meghal a beteg, mint az ellenség kezében. Nemzetek a népek szimpatiójából nem élhetnek meg. Anyagi jólét az élet, s annál inkább a hatalom feltétele. A delegációk elmultával tehát, ha azok menetére visszatekintünk, örömmel üdvözöljük a néppártot a delegációkban tanúsított szerepéért. Felértette a kor, a haza érdekeit. A nemzeti jogok védelmében, a közjogi kérdésekben megmutatta hazafias, nemzeti érzését s gondolkozását, amennyiben követelte a magyar szellem fejlesztését a dimplomáciai karban, a hadseregben. Közjogi állásunk nyilvánulását az 1867: XII. t.-c. értelmében, nem pedig Széli-féle közös cimer alatt. S mialatt a közjogi s nemzeti érdekeinket őrizte, mint a hires »hazafias« párt, megmutatta, hogy a külügyi politikát nem elég e szempont^ ból nézni, hanem mélyebbre is kell tekinteni. Az ország közgazdasági s kereskedelmi érdekein keresztül kell külügyi politikánkat s igy a hármas szövetség értékét is becsülni és mérlegelni. Túri. Vasárnapi levél. — Vizió. — Ugy el fog néha a komolyság, hogy szinte szenvedek bele. Rá nehezül a lelkemre ezernyi kérdés, milliónyi rejtelmesség, melyeket a mindennapi életben, ennek zűrzavaros vásárjában szedek magamra — aztán ne : törd a fejed; tépd a lelked, hogy megmagyarázhasd magadnak a látottakat. Itt kóvályog, itt nyüzsög az agyamban a sok »holmi«, de ugyan melyiknek adjak előnyt, melyiket öntsem e türelmes papirra, hogy aztán a még türelmesebb olvasók elolvassák ? A mindennapi élet! Mily hálás tárgy, hogy vájkálhatnék a benyomásokban, mennyit kérdezhetnék, a mire nem tudnék felelni magamnak! Most is, hogy e sorokat kezdeném irni, az ablakom alatt egy hang recscsent meg; elég erös, de értelmetlen. Nyomban rá megperdült a dob, s kitekintve látom, hogy egy csapat katona ropogó lépésekkei vonul el valamely magasabb állású ember előtt — talán kapitány lehetett — »Hol van a férjed ? Miért nem jön ö is be ?« Az asszony zavarral felelt: »Ferjem gabnát vitt eladni a vásárba, nem tudom hol késik !« Még be sem végzé szavait, már is hirül hozták, hogy férje nemcsak a gabona árát, hanem lovait és kocsiját is a kártyán vesztette. »Szegény gyermekem !« e szavakkal búcsúzott el az agg, s indult útnak a másodikhoz. A sötét gondolatok, a vágy, hogy meggyőződést szerezzen ott is, erőt adtak lábainak, s napnyugtakor már céljánál volt. Gyermeki szeretetét a vendéglátásban akarta kimutatni az aszszony, miértis éléstárából a legjobbbat hozta atyja elé. A megtört atya nem birta tovább tartani a kérdést: »Hol van férjed ?!« »Reggel óta a korcsmában !« hangzott a kedvetlen válasz ! »Szerencsétlen gyermekeim! Ezt kellett megérnem; de nem, ti nem vagytok okai semminek, oh a sors ! titeket a szerelem elvakított; ah el innen, megyek a legkisebbhez, talán ott megvigasztalódom.« Be sem várta vejét, útnak indult a nagy I sötétségben, a legkisebbhez. A nap még alig bújt ki a felhőkből, midőn fáradtan, megtörten ért a legkisebbhez, azt gondolta, hogy még párnái között találja kedvencét. Alig lépi át a konyha ki sapkájához emelte kezét, s aztán figyelemre sem méltatta a reménykedő legényeket. Hát ez is minek van igy ? Szükségem van nekem erre, hogy a vasárnapi levelet megírhassam ? Szükséged van talán neked jó ember, ha az irkafirkámat olvasni akarod ? Miért kell az, hogy az emberiség jámbor foglalkozásai mellett százezrek járjanak az utcákon cifra ruhákban, hátukon gyilkoló szerszámokkal, szivükben egy külön világgal, mely nem vállal egyforma fogalmakat a szürke kabátban járó emberrel. Ugyan szüksége van az emberiségnek arra, hogy csillogó szuronyokkal, öldöklő masinákkal sétáltasson egy nagy tömeget ? Valami roppant nagy indokának kell lenni, valami olyannak, amit én emberséges, jámbor észszel felérni nem tudok. Kell valami nagy célnak lenni, amiért a nyomorgó nemzetek milliárdokat pazarolnak el pokolgépekre. Alig hogy kilépek az utcára, találkozom egy úrral. Ruhája sokszínű, gyakran aranyos, sokba kerülhet; oldalán hosszú nyárs csörömpöl, ó maga pedig roppant önérzetes. Szinte félve fordulok utána, mert tudom, hogy ez az úr, aki üres óráiban talán gondos családapa, talán filozofáló bölcs is, — ez az úr parancsol egy sereg embernek, akiknek minden eszköz rendelkezésükre áll, hogy szétromboljanak mindent, a mit emberi elme teremtett. Ez az úr a hatalom, ez az erő, ez a tekintély, ez az argumentum. Igen, ez egy nagy argumentum, cifra ruhába öltöztetett, a civilizáció minden vívmánya fölött rendelkező, és mindent megdöntő argumentum; a mit még akkor, midőn az emberiség nem ismerte ezt a szót, ugy hivtak : ököl jog. Es erre igen, szüksége van az emberiségnek, hogy nyugodtan alhasson, hogy biztosabban tehesse el magát a holnapi napra, hogy bűneit huzamosabb időre konzerválhassa. Hogy ne kelljen félnie — önmagától. Eszembe jut, hogy pár évvel ezelőtt Európa egyik legnagyobb birodalmának ura javaslatot tett az általános lefegyverzésre. Tette talán meggondolatlanságból, talán hogy egy közelében járó tőr döfését, vagy egy bomba robbanását elkerülje, de azóta rájött ö maga, hogy mily nevetséges ajánlat volt ez. Fegyverkezni! Ez a jelszó s ha kérdem ki ellen: saját magad ellen, ember; indulataid, bűneid ellen, mert még forrong a szivedben a vad szenvedély, még burjánzik lelkedben a vágyak ezer válfaju mérges növénye; még nem érettél meg rá, hogy élvezd békében alkotásaidat. Világ-béke! milyen távol van ez. Pedig már.szükségünk volna reá. Rohamos fejlődésével az emberiség elérte azt a határt, a melyen tul már csak döcögve halad. Ki van merülve, elcsigázva önmagától, de még nem nyughatik. A mult század az erőgyűjtés százada volt, a fegyverkezésé, e mostani talán a pusztulásé. Csak ezután pihen meg az emberiség, a pusztulás után Mikor önerejével tönkre tette magát, akkor pihen; miküszöbét, már nyakában volt a kicsi asszony. Ah de hogy nézett ki ! Megtörten, mint egy dér csipte liliom, sápadt, keze a sok munkától kérges. »Adj valamit ennem kis leányom«, szólalt meg az atya. »Azonnal édes apám, csak a férjem jőjön haza, nála vannak a kulcsok, ha hazulról elmegy, mindég magával viszi az éléstár kulcsait, hogy még a koldusnak se adhassak alamizsnát. Az atya e szomorú beszédre majdnem öszszeroskadt; a sok kín, a szomorú tapasztalatok kitörtek kebléből, kikelt a sors, kikelt Önmaga ellen: »Két nővéred szerelemből ment férjhez, s boldogtalanok, az egyiké kártyás, a másiké iszik, s a korcsmában tölti minden idejét, s te minden szorgalmad mellett éhezel, ennek én, egyedül én vagyok az oka ! * Múlik az idő, az agg apa a nagy házban napról-napra közelebb van a sirhoz, a bánat leányaiért megtörte. Elgondolkodik, napok, hetek, hónapokon át, hogy is lett volna jobb férjhez adni leányait ? Kettő szerelemből — boldogtalalanok ! Szegény atya hasztalan töröd fejed, a jó Isten utai kifürkészhetlenek. Jakobek Adél.