ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-03-14 / 11. szám

ürügyekkel megakadályozni kivitelünket. A kormány eddig a tervezgetésen nem ment tul, pedig itt volna végre az ideje, hogy állattenyésztésünk érdekében földmivelésügyi kormányunk komoly intézkedéseket tegyen s érdekeinket a külfölddel szemben megvédelmezze. — Hallucináló szolgabíró. Ilyen is létezik. Pedig hát sokan nem igen akarják elismerni, már persze Perczelék meg a föispánék s a nemes vármegye. Igazságszerető polgártársaink megkivánják, hogy necsak nekik kelljen jól látni, mennyi adó van feljegyezve adókönyvecskéjükben és jól hallani a csendőr elutasító durva szavát, hogy esetleg át ne döfje ; hanem hogy a tekintetes szolgabíró urak se hallucináljanak a választásoknál abban, vájjon 200 ember és hang több-e mint — maximum — 10 ember illetve 10 hang. Meglehet talán, hogy nálunk a zsidóknak van ily, hallucinációt előidéző képességük. Talán egy zsidónak nem csak zsebe tesz ki 20—30 keresztény zsebéért, hanem hangja és feje is megharmincszorosodik a szolgabíró fülében, illetve szemében. És viszont a keresztény polgárok alakja és hangja oly gyengén érinti a hivatalos közeg érzékét, hogy még 200 ember, 200 lelkes kiáltás is elvész egy más 10 hang, illetve fej mellett. Igy történhetett aztán Csejthén is, •— mint lapunknak irják, — hogy a szolgabíró úr. ha nem is látott és hallott olyat, a mi kívüle egyáltalán még a legparányibb kiadásban se létezett, de legalább is 5, usque 10 hangot és 10 embert többnek hallott és látott 200 embernél és többnek hallott ugyanannyi lelkes kiáltásnál. Ki tehet arról, hogy az a körülbelül 10 hang, talán 2-Őt se kivéve, jelöltjével együtt zsidó volt. Vagy aztán azért sem okozható senki, hogy a nép ily érzékeléshez, dacára az ő durvább és a munkában megviselt érzékeinek, hozzászokva nem lévén, a helyszínéről távozni nem akart. Hiába utasította őket viszsza a szolgabíró úr saját törvényparagrafusaival, melyek szerint „3 nappal" és ismét egy új kiadású szerinti „1 nappal" a választás előtt írásban kellett volna kérni a szavazást. Hiába küldözte őket haza zsandárjainak segítségével, ők rendületlenül álltak és követelték jelöltjük jogos megválasztását. De hisz nemcsak a polgárokat, hanem a jegyzőkönyvet is le szerette volna rázni nyakáról már a szolgabíró úr. Azonban hiába ! Amint hallucinált a hallásban és az emberek látásában, úgy nem hallucinálhatott a jegyzőkönyv aláírásánál. Hiába irta alá éppen a csejtheikre erőszakkal rákényszeritett zsidó albiró. mint bizalmiférfiú a jegyzőkönyvet — bizonyítván saját »törvényes« megválasztását — : aláírása nem akart még csak megkétszereződni sem, a mint meg 20—30-szorozódott választóinak hangja és feje. A többi bizalmi férfiak mind megtagadták az aláírást. Ezen aztán úgy igyekeztek segíteni, hogy az egyik bizalmiférfiúnak, midőn ez tiltakozott, azt mondták : »Hisz maga nem bizalmiférfiú.« Megjegyzendő, hogy őt — Tehát, ezek a trappisták, örökös hallgatásra kötelezvén magukat, rendkívül hosszú kort érnek el. Akárhány közülök kilencven, sőt száz éves korában hal csak meg. Alfonz még idejekorán észrevette magát s elfojtá magában csodálkozásának kiáltását. De mégis meg nem állhatta, hogy ne kérdezze: Ha ez igy van, miért beszél oly sokat doktor úr? — Ah ! felel nyugodtan az orvos, nálam az egészen más más, én az élettel már leszámoltam. Őszintén megvallva, nincs semmi okom, hogy azt meghosszabbitsam. — Alfonz egy kérdő tekintetet vet az orvos egészséges arcára, erős vállas termetére, de nem mert tovább kérdezősködni. — Amint mondám — folytatja az orvos — nem félek a haláltól, s e közben poharát kiürítette. Szerencsétlen szerelem, meghiúsult remények, különben ha többet nem mondok is, meg fog engem érteni. A jegyző úr résztvevőleg tekint e szavak után barátjára s gondolatokba merülve hallgatott. — De hogy lássa — folytatá az orvos, — hogy szomorú tapasztalataim dacára részvéttel vagyok mások baja iránt, hallja tovább mit tettem az ön érdekében ! Anélkül, hogy bárki is gyanítaná kettőnkön kivül

; egy találkát eszközöltem ki ön és a szép özvegy nő között, melyet ha kellőleg kihasznál, valóban célt érhet. A szép özvegy nagybátyjával, akinél lakik, s ki nekem régi ismerősöm, hangversenyen van, mely után mindaketten ide jönnek vacsorára. Az öreg úrnak e vendéglőt annyira ajánlottam, hogy idejövetelét biztosan megígérte. — Oh doktor úr! Ön valóban angyal! szaaz egész polgárság legelsőnek választotta meg. Hosszú unszolás és keresgélés után, mindenféle bátorításokkal — »mit fél, hisz vannak csendőrök, ha az kevés lesz 4, 8 . . . vagy ha ez kevés lesz katonaság, mely megvédelmezi . . . stb.« — több meghiúsult próba után találtak egy baleket, a ki felült nekik és magára vonta a község gyűlöletét. Ezeken kivül azonban a többi bizalmiférfiak mindvégig rendületlenül ellenálltak s alá nem írták a jegyzőkönyvet. íme mily sok zavart és elégedetlenséget szül egy kis hallucinál ás. kicsikarja a polgárság egyhangú elitélő szavait: »No ilyen . . . választás még nem volt Csejthén U A veremben. — A tani tói fizetésrendezésró'l szóló törvény revíziója. — Esztergom, márczius 13. J. — A miről eddig hallani sem akartunk, immár elkövetkezett. A kath. tanügy immár percről-percre közeledik ahhoz a veremhez, melyet rejtve, elburkoltan a liberalizmus hírhedt hordozói ástak számára. — Szónoki stylusban s a magasabb közéleti erkölcstan főpapjának szóvirágaival élve, ^állami felügyelet és ellenőrzés* e verem neve, tulajdonképen pedig nem más, mint az államosítás első, gyönge kiadású formája. Veszedelem, még pedig nem is kis veszededelem volna ezt be nem látni és továbbra is altatni magunkat üres szavakkal, eredménytelen okoskodásokkal. Mert a baj itt van a nyakunkon. A jövő évben, tehát az 1898-ik esztendőben kerül ugyanis első ízben végrehajtás alá az 1893. évi XXVI. t.-cikk, mely a tanítói fizetések rendezéséről s az évötödös pótlékokról szól. Első ízben persze, mert a fizetés minimumát illetőleg a kihirdetés után azonnal érvényesült. Ámde a legtöbb iskolaföntartó képtelen a maga erejéből biztosítani tanítója számára az első évötödös 50 frtot. Más pótlék nemlétében akarva nem akarva az államhoz kell tehát fordulniuk segélyért. S ahol már az első 50 frtot nem fizethetik, nonnan teremtik elő a másodikat, a harmadikat, az ötödiket? Ismét az államsegélyért kell fordulni, mert máshol alap nincs reá. Eddig a dologban nem volna semmi rossz sem. Mert elismerjük, hogy a munkás méltó bérére s méltányosnak tartjuk, hogy az a tanitó, a ki 300 frttal kezdette meg nehéz, sokszor igen nyomorűságos életpályáját, 25 évi keserves szolgálat után 250 frt fizetés javítást érdemeljen, jobban mondva kapjon. Sőt nemcsak méltányosnak, hanem szükladt ki a szó Alfonz ajkán, nem véve észre, hogy rövidebben is kifejezhette volna háláját. — Barátom! feleié az orvos, miközben Alfonz karjaiból kifejti magát, kezében lesz a kedvező alkalom. Verje tehát a vasat mig meleg. Én a nagybácsit a mellékterembe vezetem, hogy a teke-asztalt neki megmutassam, mondhatom nem lesz nehéz hosszabb időre is ott tartanom, mert tudom, hogy szenvedélyesen szereti e játékot, A jegyző úr meghatottsága folytán kénytelen volt ismét levenni szemüvegét, hogy azt megtörülgesse ; szólni azonban nem tudott, de nem is akart, mert a beszéd a doktor úr szerint árt azt egészségnek. De a következő pillanatban boldogságtól ragyogott arca, mert egy éltesebb úr karján a szép özvegy asszony lépett a szobába. Az orvos azonnal fölugrott, udvariasan asztalukhoz vezette, s kölcsönösen bemutatta őket. A nő szemei is kellemes meglepetést mutattak, midőn Alfonz barátunkat észrevette, ez pedig örömében úgy oda lett, hogy a »jó estét« is csak úgy elhebegte. Rövid idő múlva, mint az orvos az imént megígérte, csakugyan elcsalta a nagybácsit a billiárdterembe, s igy a szerelmesek egyedül maradtak. — Igazán örvendek, kezdi a szót az élénk aszónyka, hogy itt találkozunk Alig hittem szemeimnek, midőn Önt az orvos mellett megláttam. Ez igazán szerencsés találkozás, nemde ? — Csakugyan nagysád! felel Alfonz örömtől sugárzó szemekkel. — S mivel e pár szó után Alfonz makacsul hallgatott, az özvegy igy folytatja: Igazán nem is képzeli, mennyire örvendek, ha valahol véletlenül jó ismerősre akadok, reménylem Önt is ezek közé számithatom ? ségesnek is tartjuk, mert a tanítónak társadalmi téren is mozognia kell, a mi pedig képtelenség, ha mindig a lét vagy nemlét lelketölő kérdésével kell bíbelődnie, ha ebben semmi könnyebbségre nem számithat. Kapják ki tehát tanítóink évötödös pótlékaikat, nem akarjuk elvonni tőlük, sőt sürgetjük mi is azt még akkor is, ha más alap hiányában az államsegélyt kell is igénybe vennünk. Ámde föl kell vennünk a küzdelmet s tiltakoznunk kell azon következmények ellen, a melyeket a mindenható állam a maga számára, érthetőbben pedig a melyeket a tehetetlen liberális párt hatalmi érdekének megvédése céljából a maga számára levon és biztosit. Lássuk csak. Az idézett törvény 11... .§. kiköti a 60 frtot meghaladó segély után a miniszteri jóváhagyást is, s meghatalmazza a minisztert, hogy a felterjesztett jelöltet visszavetheti, ha az ellen akár törvényen alapuló, akár állami szempontból kifogás emelhető. Az elsőt még értjük, de mire vonatkozik az állami szempont« ? Váljon nem nyit-e ez tág kaput a miniszteri önkényeskedésre ? Nem olyan határozatlan fogalom-e ez, a melyet majd erre, majd arra lehet húzni ? S tulajdonképen nem azt akarja-e ez leplezni, hogy a ki ellen politikai, párt és kortescélokból lehet kifogást emelni, annak választása visszautasítható? hogy a ki nem lesz a liberalizmus előmozdítója, a ki nem áll be a liberalizmus megfeneklett ócska targoncáját tolni, az visszavethető legyen ? Joga van ugyanezen paragrafus szerint a miniszternek, hogy ő maga nevezhessen ki tanítót oda, a hol kétszeri választás után, mindkét esetben oly jelöltet terjesztenek föl jóváhagyás végett, a kit ő Excellenciája a jelzett okoknál fogva viszszautasitott és visszautasít. Vagyis egy ellenzéki iskolaföntartó akár község, akár hitfelekezet — előre mondhatjuk — nem fogja keresztül vihetni jelöltjét, mert a miniszter »állami szempontból« mindig visszaveti, hogy aztán egy »állami szempontból* kifogástalan — értsd telivér liberális — tanítót küldhessen oda hirdetni az állam sérthetetlenségét, a liberalizmus örökké boldogító voltát, a koncok zsírosságát stb. stb. De még ez sem elég. A 60 frtot meghalaladó segély jogot ad a kultuszminiszternek arra is, hogy a fegyelmi ügyekbe is beszólása legyen a 13. §. szerint. Mert jól gondolkoztak. Nem elég ám egy telivér liberális egyházellenes tanítót — Kétségkívül! felel Alfonz magát meghajtva. De egyúttal folyton azon törte fejét, hogy miképen tárhatná föl szivét a lehető legkevesebb szóval. — Igazán csinos hely ez, folytatja az özvegy, mialatt a teremben körülnéz. Tudja, nem szívesen járok vendéglőbe. De most nem bánom, hogy ! idejöttünk. Minden oly kényelmes és barátságos I itt, s a berendezés valóban Ízléses. De igaz, miért oly hallgatag ez este Retteghy úr ? Nincs semmi mondanivalója nekem, tevé hozzá tréfás hangon. —• Szeretem kegyedet, hangzik a szó Alfonz ajkairól, ki e pillanatban minden félénkségét leküzdve, habozás nélkül árulta el szive titkát. A sejtett, de váratlanul kipattant titok, mint a véletlenül eldördült fegyver, oly hatással volt az özvegyre. Eleinte pirult, azután zavarában folyton egy pontra nézett, végre igy szólott : — De kérem Retteghy úr ! mit akar ezzel mondani ? — Hogy örömest lennék a férje! válaszol a kérdezett. A gyöngéd pillantások, melyekkel a föntebbi szavakat a jegyző úr kisérte, oly ékesen szóló kommentár gyanánt egészítették ki a sajátságos szerelmi vallomást, hogy a nő, bármily kellemetlenül érintette is kezdetben az ajtóstói való berohanás, mégis hízelgett hiúságának a hirtelen hódolás. Azért hosszabb hallgatás után igy szólott: Kegyed rettenetesen szókimondó Retteghy ur ! Mit gondol? ily fontos és életbevágó ügyben csak nem mondhatok rögtön igent! Azután oly rövid ideje ismerjük egymást, hogy azt gondolom, nagyon is elhamarkodnánk a dolgot, ha azonnal nyilatkoznám. Hisz még azt sem tudom, minden tekintetben megtudnánk-e egymással egyezni. Ezt csak hosszabb