ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-02-28 / 9. szám

II. évfolyam. Esztergom, 1897. február 28. 9. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 8 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Leccz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés, után 30 krajcár. Gazdasági érdekeink. Esztergom, február 26. O Céltudatos, következetes mozgalmaknak, mondjak agitációknak, mindig meg szokott lenni az eredménye. Ha valamelyik eszmének kezdetben csak kevés barátja és harcosa is van, legyen az eszme csak életrevaló, pártolói és harcosai kitartók, végre utat tör magának s még ellenségeit is kényszeríti, hogy vele foglalkozzanak. Ilyen az agrár-mozgalom is. A magyar gazdák alig néhány éve hogy kezdtek mozogni, érdekeiknek nagyobb figyelembe vételét sürgetni, s már is oly jelenségek tűnnek föl a magyar földművelési és gazdasági politika láthatárán, a melyekben joggal szemlélhetik gazdasági törekvéseik diadalának hajnalát. Az a tény ugyanis, hogy a földművelésügyi költségvetésnek tárgyalása eddig leghoszszabb időt vett igénybe, kétségtelenül bizonyítja, hogy a magyar gazdák és földmüvelök vészkiáltásait végre azok is meghallották, a kiknek kezében lévén a hatalom annak minden eszközével, legelső sorban hivatvák arra, hogy a magyar gazda sanyarú sorsán enyhítsenek. A gazdák között országszerte megindult mozgalom valóságosan kényszeritette az uralkodó liberális pártot, hogy végre-valahára egyoldalú merkantil politikájával szakítson s vegye figyelembe a magyar gazdák érdekeit is, a kiknek érdekei a magyar államuak is legelső érdekei. Mert akármennyire csillogtatjuk is úgynevezett ipari haladásunkat mindenféle kiállításainkon, annyi bizonyos, hogy első sorban földművelők vagyunk ; tehát helyes gazdasági politikában fekszik országunk és népeinek boldogsága. Ebből a szempontból tehát mi megelégedéssel vettük tudomásul, hogy ez alkalommal a földművelési érdekek megvitatásának hosszabb idő lett szentelve. A választási hadjárat alatt lehetetlen volt a képviselőknek meg nem gyözödniök a gazdák nyomasztó helyzetéről, panaszaik alaposságáról, azok meghallgatásának szükségességéről s igy akarva nem akarva kénytelenek voltak ez irányban is fölszólalni. S minthogy az erély az ellenfélben is dicsérendő, mi azt azokról is elismerjük, a kikkel különben politikailag hadi lábon állunk. Igaz ugyan, hogy a hangoztatott üdvös eszméknek nagy részét, szokás szerint, ellenfeleiktől kölcsönözték ki, de végre is minden harcnak az a célja, hogy az ellenfelet eszméink, elveink helyességéről meggyőzzük, s midőn az azok felé közeledik, ez már egymaga is diadalszámba megy. Sajnáljuk ugyan, hogy a kormány nem tette egészen magáévá Károlyi Sándor grófnak szövetkezeti eszméjét, de azt is keii konstatálnunk, hogy álláspontja már nem volt oly rideg és elutasító, mint még röviddel ezelőtt. Különösen pedig szeretnők, ha a kormány közegei több jóakarattal viseltetnének a szövetkezetek iránt a vidéken, mint azt jelenleg teszik. Sok tisztviselő, minden, különösen a papság által fölkarolt és istápolt szövetkezetben politikai működést vagy legalább is háttért lát. Innét van, hogy a szövetkezetek fölállítását szerfelett megnehezítik, azok működését és fönnállását is sok helven lehetetlenné teszik. Már pedig a nép anyagi viszonyait, nyomorát senki sem ismeri úgy, mint a pap, aki hivatásánál fogva legtöbbet érintkezik vele s állásánál fogva is már arra van utalva, hogy állandóan tartózkodjék hivei között. Ha tehát a pap a szegény népnek anyagi javait is fölkarolja s azon van, hogy a nép a szövetkezetek segélyével olcsó hitelhez, jó és olcsó fogyasztási s élelmi czikkekhez jusson, akkor minden jóravaló tisztviselőnek kötelessége az ily törekvést támogatni, nem pedig akadályokat gördíteni eléje. De a tisztviselők rendszerint nem szoktak maguktól az ily ügyekben intézkedni, hanem megfigyelik a felsőbb körökben uralkodó hangulatot, nézik az onnét jövő példákat és azokhoz szabják magatartásukat. Ha tehát a kormánynak csakugyan szivén fekszik, hogy az ily szövetkezetek révén a nép anyagi helyzetén segítve legyen, akkor ne tűrje, hogy e szövetkezetek elé a hatóságok részéről akadályok gördittessenek, hanem inkább utasítsa őket, hogy az ily szövetkezetek létesítését, működését tőlük telhetőleg támogassák. A gazdák pedig ne hallgassanak sérelmeikkel és panaszaikkal. Minél gyakrabban fogják azokat hangoztatni, minél erélyesebben fogják azok orvoslását követelni, annál hamarább fognak célt érni. Azt tartja a közmondás, hogy a néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát. Áll ez különösen a gazdákról. Valóban szomorú kép volt az, amelyet Molnár János néppárti képviselő az országházban egy tekintélyes és szorgalmas magyar gazda helyzetéről bemutatott. A helyzetnek ily számadatokban nyugvó bemutatása kell, hogy AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Vissza — előre! Elborult a honnak láthatára, Bomlás jött a szép magyar hazára, Nincs nyugalma milliók szivének, Milliókban sír, keserg a lélek: Honfi keservek emésztik erőit: Hajh, düledeznek az öshon. az őshit. Melyet Árpád szerze, nagy vezérünk, S melyen annyi jó, balsorsot értünk, Ezredévig állt e föld alattunk, S most inog, vész, túl kell rajta adnunk • . • Tán bizony érzik a sírban elődink, Mire jutánk! — sirt hantjok azért ing. Nagy, hatalmas volt e honnak népe, Mig magyar volt szíve, lelke, vére, S mert közérdek volt, a mi vezette, Száz csodában fényié honszerelme: Most — csak a név, csak a száj a magyarság, Mint az önérdek üzelmei szabják. A magyarnak annyi szép erénye Ócska lomként múzeumba téve; Jobb, ne kérdjük, hány magyar kebelben Régi még a becsillet, a jellem: • Minden eladva! ma már csak a pénzben Van bizalom, s nem az ősi erénybenAlkotmány, szabadság volt e népnek Az, mi által élt: a test,.a lélek; Most kezünkben mind a kettő mállik: Sorvad egyik, őrült lett a másik. Uj ideák pulya mámora nyomja, S holmi ripök is a sárba tapossa. Oli hazánk! az ezredév határán — Mért e bomlás, mért e síri látvány ? Mért kell most, hogy ép az ég kitüntet, Földre szegve hordanunk fejünket ? Ah, tudom, egymaga válasz ezekre: Szent koronádnak görbe keresztje! Ezredéves életednek fáját, — Melyet gonddal ültetett nagy Árpád, Szent István meg legnemesbre ójtá, Mely sudáran égbe nőtt azóta, Most — lefürészlik a törzset s a galyját. Mind, mi nemes vala raji — lefaragják! Állj meg, állj meg eszmék forgatagja! Kelj fel, ébredj ezredév magyarja! Nem sokáig lesz e föld hazátok, Földulatni hogyha így hagyjátok : Nincs meg e honban a létjog: az eszmény, Csak ha igaz magyar és ha keresztény! Föl tehát mind! föl, ne engedjétek Kincseit egy hosszú ezredévnek Tékozolni, szórni egyre-másra ! Föl, ha kell, egy új honfoglalásra! Újra születve, hogy — éljen a nemzet: Vissza helyére az ősi keresztet! Vissza, vissza őseink nyomába! Tarts előre, nemzetem, ne — hátra! Ezredéves élted -útjelzője Megmutatja, merre van — előre. Vissza! előre! kövesd nemes ősid: S újra virulhat az ős hon, az ős hit! Pannon. Amit a hópehely mesélt. — Farsangi rege egy bálról. — Fönn az északi póluson van jégpalotája egy tündérnek. Ott lakik a teremtés nagy napja óta csillogó, fényes környezetben. A nap örök világossága összevegyülve észak csodás fényével, bűvös világítással veszi körül hatalmas palotáját, mely átlátszó, káprázatos falaival méltó lakhelye ezen lénynek, ki a teremtéssel vette kezdetét és csak a nagy véggel hal meg. Mig mi a nap tüzes sugarától áthevült létünkkel nap-nap után, az idő minden percében a mulatást, a szórakozást keressük, Ő nyugodtan élvezi az évezredekre terjedő létet, apró tündéreitől környezve, kik csak mellette örök életűek. Szegény kicsikék, alig vannak, máris szeretnek. Édes játékban enyelegnek, kergetőznek ott. Élveznek. Jó barátjuk, a szél, hozta őket össze. Fönn a levegőben töltik el, ha ők akarnák, örök napjait az édes. boldog együttlétnek. Csillogó, parányi testük remeg a boldogságtól, mikor összefogózva körül lejtik a nagy palo-