ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-02-28 / 9. szám

magára vonja a kormány figyelmét, amelynek végre is be kell látnia, hogy nem a hitbizományokban, nem is a nagybirtokokban keresendő a magyar gazda nyomorúságának oka, hanem az eddig követett rosz gazdasági politikában. Ha kitartók leszünk a gazdaosztály érdekeiért megindított harcban, a győzelem el nem maradhat. — Államosítás. Az elemi népiskolák államosítását ezidén is fokozatosan folytatni fogja a közoktatási kormány. Százöt község ugyanis a tőle telhető hozzájárulás megajánlásával maga kérte népoktatási ügyének az államosítását. Az erre vonatkozó tárgyalások már jó ideje folyamatban vannak, részben befejezéshez is jutottak, úgy, hogy mindezekben a községekben az állami elemi iskola még ez év folyamán meg lesz nyitható. A már létező állami elemi iskolákat is a tankötelesek számarányához képest tovább fejleszti a közoktatási kormány és pedig még ezidén százhuszonöt új állomásnak a szervezésével. Az állami elemi iskolák egy részénél továbbá hitoktatási dijakat engedélyez oly helyeken, ahol ezt az illető iskoláknak az érdeke megkívánja. Igy írja ezt a „Pesti Hirlap" tegnapi számában. Hogy a kultuszminiszter tagadni fogja, ahhoz hozzá szoktunk, de mint látjuk, minden szónál szebben szól a tett. A hitoktatást persze, mint a kommünikéből kitűnik, majd csak ott engedélyezi a magyar kormány, ahol a pap a kormány szekerét tolja és ahol Polgár, Ribényi stb. papok fognak hórihorgas kútgémnek beállani. Igy pacifikál a Bánffy-kormány; és mégis vannak, akik azt mondják, hogy a Bánffy-kormány kímélettel és jóakarattal hajtja végre az egyházpolitikát. — A honvédelem ügye. A honvédelmi tárca költségvetését is tárgyalták. A magyar honvédség intézménye az ország szivéhez van forrva. Annak minden dicsőségéből részt követelünk ; hazafias lelkesedésünk teljes melegével dédelgetjük és féltő gondoskodással őrködünk felette, hogy minél inkább erősödjék, harcképessége fejlődjék, szóval, hogy hivatása magaslatán álljon. Van-e Magyarországon ma honvédelem? Sem a politikai, sem a katonai téren a kiegyezésnek megfelelő nem létezik. Azokat az intézményeket, melyeket alkotmányunk azért szervezett, hogy ennek a nemzetnek- politikai individualitása biztosítva legyen, egymásután meghamisították és megingatták a szabadelvüpárt kormányai. A mig lehetett, a törvényt törvénynyel változtatták meg, hogy a jogfosztás annál radikálisabb legyen. De a hol kényelmesebbnek tartották s nagyobb feltűnés nélkül lehetett konfiskálni egyéb uton egy vagy más jogot, ott kormányzati uton forgatták ki a törvényt a maga kétségtelen értelméből. A véradó megszavazása, az ujoncjutalék kiállítása magyar törvényhozási és kormányzati ügy volt, melybe közvetlen befolyást a közös hadügyminiszternek a kiegyezési törvény nem adott. Az ő direkt rendelkezési joga akkor kezdődött e törvényes állapot szerint, mikor a kiállított haderő fegyver alá került s tényleg a hadsereg kiegészítő része lett. A honvédség ügyeinek kormányzati vitele pedig ebben a stádiumban is a magyar honvédelmi miniszter resszortjába tartozott. És ugyan mit látunk ma? Részint az ujabb időben hozott törvények rendelkezésénél, részint a törvények megkerülésével és jogellenes alkalmazásával létrejött kormányzati gyakorlatnál fogva a közös hadügyminiszter közvetlen befolyást gyakorol olyan ügyek egész seregében is, melyek akkor intézendők, mikor még az újoncok a zászló alatt nem állanak, melyeket a kiegyezési törvény a közös hadügyminiszternek nemcsak ki nem szolgáltatott, de melyekre a felelős honvédelmi miniszternek közvetlen intézkedési jogát mint alkotmány-garanciát tartotta szükségesnek biztosítani. Oda fejlődött a hatalmi önzésnek elvakult politikája, hogy szeparatisztikus tendenciákkal merik vádolni az ellenzéket azért, hogy a kiegyezési törvényben az ország részére fentartott s későbbi törvények által nem érintett jogok gyakorlati érvényesítését követelni és sürgetni merészkedik. — Kiegyezési kérdések. Két fontos kiegyezési kérdés foglalkoztatja ez időszerint a gazdákat a Lajthán innen is, tul is. Az egyik az orosz gabona transitu tarifáinak, a másik a vámtarifa revíziójának kérdése. Az előbbi Ausztriából indult ki s átirat formájában fog hozzánk kerülni, a másik a magyar gazdák köréből származik át Ausztriába. Az orosz gabonának a galíciai vonalakon nyújtott kedvezményes átviteli tarifái ellen, melyek az orosz termelésnek mintegy kiviteli prémiumot nyújtanak, s melyek visszaélésképpen az orosz tengerinek kedvezményes belföldi értékesítését is lehetővé teszik, az osztrák mezőgazdasági egyesület határozati javaslatot fogadott el, mely e kedvezmény eltörlését, ellenben a belföldi termelés számára kedvezményes tarifákat kivan. Ez a javaslat az alsóausztriai tartománygyüléseken általános támogatásra talál. Most az osztrák egyesület az összes osztrák és magyar társegyesületekkel fogja közölni hozzájárulás és támogatás végett. Viszont az országos magyar gazdasági egyesület a vámtarifa revíziójára irányuló magyar gazda akcióra hivja fel az osztrák egyesület figyelmét. Mindkét kérdésre vonatkozólag már legközelebb ugy az osztrák, mint a magyar parlament elé memorandummal fognak járulni a gazdák. Catilinaris existenciák. Esztergom, február 26. »A madarat tolláról, az embereket a barátjairól ismerjük meg.« A bűnös iránt irgalmasok szoktunk lenni, de ha olyanok védik, kik maguk is az elzüllött jellemek kategóriájába tartoznak, a bűnös még el ájultabbnak tűnik fel előttünk, és a szánalmat a megvetés váltja fel. Ha a politikában a pártok egymás ellen védekeznek vagy viszont támadnak, ezt még értjük, mert elvben mindenik párt a haza vagy közélet javát hirdeti, habár a közremunkáló eszközökben el is térnek útjaik. De mikor azt kell látnunk, hogy botrányhőst mentegetnek, s hogy róla a közfigyelem eltereltessék, szeplőtelen jellemű és multu férfiakat támadnak és gyanúsítanak csupán azért, mert néppártiak, mert nem állanak be »országos hirű nagy emberek« imádóinak, és úgy katholikus, mint politikai meggyőződésüket nem árulják el személyes tekintetekért, —• akkor eszembe jut Catilina az ő összeesküvő csapatával, eszembe jutnak Hugó Viktor „ Nyomorultjai"-nák vigécei, a kik összeesküdnek, hogy másokat piszkoljanak be oly bűnökkel, a melyekbe ők szinte beleposhadtak. Catilina képes volt forrongást, becsületes emberek meggyilkolását előidézni, csakhogy szertelen nagyravágyásából származott aljas bűnei s adóssága szennyétől ekképen megmenekülendő, másokat, ártatlanokat kergessen bűnének fertőzött örvényébe. Nálunk is emberek emelkednek fel, a botrány miazmáit gőzölögve, és erkölcsbirónak, az igazság feddhetetlen őrének adják ki magukat, csakhogy lépre vezessék a bolondok s félkegyelműek után bomló világot. Befurakodnak a szentélybe is, és találkoznak sajtó-közegek, melyek anynyira lealjasodnak, hogy beállanak a miazmás-hősök keréktolóinak. Ma lophat valaki, és találkozik újság, mely kideríti, hogy kár e miatt egy szót is vesztegetni. Szabad sikkasztani, csalni, hazudni, rágalmazni, rabolni, sőt gyilkolni is a becsületet, mert hisz találkozik figuráns-iró, ki az újságokban ezeket mind igazolja. Crescit eundo, nő a botrányok száma és nagysága, mint a hógörgeteg. A romlott erkölcsök bacillusai ijesztően elszaporodtak bizony még a papoknál is, és a botrány-vigécek liliputi sajtója ráparancsol a becsületre, az önérzetre, hogy ne merjen felháborodni, ne merjen pirulni. El kell kendőzni a szégyen színét, igy nem látják meg odafönt a nehéz kórt, mely pirulásra kényszerit. A bárgyúság sajtója ritka egyetértéssel folytatja a terrorizmus harcát, hogy a paralisis progtát, biztos védőszárnyai alatt a nagyhatalmú, jóságos tündérkirálynönek, ki életre hozta őket. Nem törődnek semmivel. Élvezik a jelent. De a sziv, bármily kicsiny is, vágyakkal teli. Jó barátjukat, az északi szelet, sokszor meglátogatja ikertestvére, a déli szél. Nagy ünnepet rendeznek a jövevény tiszteletére. Lelkükben ég a vágy, hogy hallják szavát, csodás tárgyú elbeszéléseit arról a kellemes, szép világról, hol minden máskép van. Mert szép, nagyon szép és a maga nemében fölséges ez az óriási, fehér, csillogó határ, de ott, ahol ő jár: változatos, édes minden. A föld soha el nem gondolható, elképzelhetetlen szép szőnyeggel van borítva, melynek jóízű illatát ime magával hozta, szinpompája leírhatatlan, jóleső kedvessége le nem festhető. Ab ! ott tudnak szeretni az emberek, ezek a különös lények ; ott tudnak mulatni; ott van zene, nem olyan egyhangú, mint ez itt, hanem szivig ható, azok majd lelkük adják érte, ha fájdalmasan, búsan szállanak a hangok, majd szemük kigyúl, szemet keres, mely vele egygondolkodású agyban ég, aztán tánchoz fognak, — tánchoz, hol az igazi kedv, a valódi öröm és a múlatás kéje, mind-mind érvényesül. Ott, ott van a boldogság ! És ezt elmondja minden évben és hatása mindig ugyanaz. A nagy tömeg, mely csöndben hallgatott, egy gondolattól megragadva, egy nagyobb boldogság után való vágytól lelkesítve, kér, könyörög szabadságért, hogy mehessenek ők is látni e fényes boldogságot, élvezni azt a szépen kiszínezett jövőt, mely ott vár reájuk. Esdekelve sietnek királynőjükhöz, igérik, hogy visszajönnek, hogy hűségesebbek lesznek ezután, csak most engedje el őket. És ő, ki már ismerte jöttök célját, szomorú arccal mond igent. Ah! mert jól tudja, hogy nem jöhetnek többé vissza. És nem áll jogában még az se, hogy a jövevényt, ki így minden évben elcsábít egy-egy nagy csoportot, kitiltsa udvara környékéből. Felette is egy nagyobb űr, az örökkévaló rendelkezik, csak annyit tesz mégis, hogy elmondja, miszerint évezredek óta sokan mentek már el, de vissza nem tért még senki; ott vesztek. E szavakra azonban nemcsak nem csillapul vágyuk, de sőt kérésük még zajosabb és erőteljesebb lesz. »Biztosan« — így gondolják — »boldogok lettek mind. Boldogok, boldogabbak, mint itt és nem vágynak vissza. Csak el, csak el, messze, a szebb, jobb világba.« És elindulnak. Összefogózkodva, nagy tömegben kerekednek föl s a szives vendég segítségével gyorsan, zajtalanul hajadnak a boldogság tanyája felé. De nem találtak mindent úgy, mint képzeletük ragyogó ábrándképeiben kiszinezé. Embereket láttak ugyan, de a vidék kopár volt mindenütt, csak itt-ott tarkitá a barnás, hepe-hupás fensikot száraz avar, apró, alig tengődő törpe fa, melyek mintegy haldokolva, szemfedőre vártak. Sokan leszállottak, megnézni őket és ott maradtak, a többieknek sietős volt utjok, haladtak tovább, előre. Jóval távolabb fölséges zöld koszorúval borított hegyek emelkedtek, éppen alattuk; ismét ott maradt egy csapat, megszállva a különös levelű jóillatü fákon, aztán leszállottak a fa tövéhez, hol a vöröses zöld moh parányi gumós szálaihoz, mint megannyi gyémánt simult a kis tündérek csillogó, áttetsző teste. Majd puszták, falvak, városok maradtak el alattuk. Emberzaj pompázott(?) itt, ködös levegő zárta el a belátást amott; a másik helyen pedig éjjel haladtak át és csodálva nézték a sárga fénypontokat, melyek szabályos közökben villantak elő a sűrű sötétségből. Voltak, kik ott keresték a boldogságot, a többiek nem hallottak azután róluk semmit, mig végre az én városom felé érkeztek meg. Az egész csapat több ideig pihent éppen felettünk, maga a szél is belátogatott hozzánk és tapasztalatból ismerve az előkészületeket, a magasban röpkedő nagy tömegnek megsúgá, hogy itt mulatni fognak. Hallotta csodaszép asszonyoktól, kedves lányoktól, hogy azon az estén jól fogják idejöket tölteni. Mind le akart jönni. Egy sem akart tovább a levegőben lenni, csak látni, hallani, élvezni ott a földön azok közt, kiket úgy vágytak már megismerni.