ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-02-14 / 7. szám

Mikor Julián császár a kereszténység kiirtására ravasz háborúját megindította, s kérkedett vele, hogy a Galileit legyőzi, — egy udvaronca a siker biztos tudatában gúnyosan azt kérdezte egyik szembejövő kereszténytől: Mit csinál a Galilei! . . . Sirt ás! feleié a keresztény. És a Galilei csakugyan sirt ásott. Julián elesett, udvaronca pedig gyászbeszédet tartott sirba szállt hatalmáról. A Galileinek ezen sirásása napjainkig ismétlődik, bármilyen legyen is a fegyver, mely az ö keresztjével szembe száll. Voltaire örömittasan egyszer igy kiáltott fel: Még csak husz év, és az Istennel szemben nyertem! A világ bámult, rohant az árral, a királyok gyámolítottak az istentagadó eszméit ... de jött a Galilei, sirt ásott és a sir a francia királyság sirja volt . . . Napoleon a pápát fogságba hurcolja, legitim trónokat dönt össze, a világ elszörnyüködik és remeg ... de jött a Galilei, sirt ásott a megfékezhetlen győzőnek, s a sir Sz. Ilona szigete volt . . . Magyarországot a hamis liberalizmus átkos gazdálkodó uralmától látjuk megrendítve, mely nem ismer korlátot, dacára, hogy uralma romboló következményeit, a külföld siralmas és szánalmas példával igazolja . . . De a Galilei már kezdi a sirt ásni a liberalizmus számára, s a sir a -felébredt katholikus öntudat előrehaladása, mi boldogságot hoz a magyarnak. w

'MrU/t — A zsidóság a rutének közt. Firczák munkácsi püspök, a szegény rutén nép sorsának javítása érdekében mozgalmat indított s e célból a mozgalom megbeszélésére a napokban értekezletet tartottak a ruténektől tömegesen lakott vármegyék országgyűlési képviselői. Ezen értekezleten maguk a liberális képviselő urak borzasztó dolgokat mondottak el s tártak föl a rutének közt lakó zsidóságról. Minden kommentár nélkül reprodukáljuk a képviselők nyilatkozatát: Az első fölszólaló K. Jónás Ödön szerint a rutén földön a nyomorúságot jórészt a galíciai és az orosz zsidók bevándorlása okozza. Keresete az ős lakosságnak nincs, s valósággal a betevő falat elvesztéséről van szó, ha egy uj bevándorló jelentkezik. Különösen a felsőbb vidéken az ipar és a fuvarozás immár egészen a bevándorolt orosz zsidóság kezébe került. Első teendő, a mi jogos j önvédelem ugy a kárpátalji ruténség, mint a már ott lakó zsidóság érdekében, e folyton tartó í inváziónak a meggátlása. Lónyay Sándor, a volt beregmegyei főispán elmondja, hogy évről-évre egész karavánok jönnek át a galíciai határon az Oroszországból kiüldözött s Galíciából kivan- j dorló zsidóságból. Ezek a határszéli községekben megszállanak a zsidóházakban, egy-két forint a községi bírónak, vagy néhány pohár pálinka vesztegetési dij s a bevándorlott vagyontalan zsidó ott marad a községben. A biró nem tesz ez esetről jelentést a főszolgabírónak. Ezek a bevándorlók meglehetősen romlott erkölcsi fogalmukkal rövidesen birtokukba veszik a megszállott területet s az ott lakókat tovább vándorlásra kényszeritik. Ez az invázió különösen azért történhetik ily könnyen, mert —- ezt főispáni tapasztalatai nyomán mondhatja — a szolgabírónak 85 községe lévén, nincs arra fizikai lehetőség, hogy községeit bejárhassa, annál kevésbé, hogy annak az életét ismerhesse és figyelemmel kisérhesse; ezenfelül az országhatárt semmiképp sem őrzik. Husz négyszögmértföldön mindössze három-négy csendőr tesz szolgálatot: a mig a galíciai orosz határon minden 100 lépésnyi távolságban egyegy muszka katona áll fegyveresen őrt. Pénzügyőr is alig akad ezen a vonalon, mert a közös vámterület következtében erre nincsen szükség. Lónyay röviden azt javasolja, hogy a rutén földön lakó zsidóságnak, a zsidó hitfelekezet embereinek támogatásával, oly kereset nyújtassák, a melynek következtében az ottani zsidóság lemondhat a mostani tisztességtelen életmódjáról: a piszkos uzsoráskodásból és a hamis tanúskodásból való élésrőt. Ezeknek az embereknek erkölcsi fölfogása annyira romlott, hogy egy félóra alatt bárki előállíthat öt-hat galíciai bevándorlottat: eskü alatt tanúskodni arra, hogy ez vagy az az ember ekkor vagy akkor s minő körülmények közt meggyilkolta valamelyik embertársát. Nedeczey János szintén elmondhatja, hogy a bevándorló orosz zsidóságban nincs erkölcsi érzék, morálja siiiyedt. A baj szanálására ugy az adminisztratív hatóságnak, mint a társadalomnak a segítését ki kell kérni. Tapasztalata szerint az nem vezethetne célhoz, ha a kárpátalji zsidóságot mezőgazdaságra akarnák szorítani, mert erre nincs sem akarata, sem fizikai képessége. Kereskedelemről nem lehet szó, mert azon a területen, a szegénység következtében, nincs kereslet. — A rongyosok iskolája. Némely jelesünk, ki előbb antiszemita volt, most avval vonja be viharos sajkájának vitorláját s száll ki a zsidóbarátság révpartjára, hogy hát meggyőződött arról, hogy a zsidók is áldoznak hazafias célokra s a humanitás oltárára ők is hoznak tengernyi aranyukból. Nincs kifogásunk az ellen, hogy a zsidók humánusok lenni akarnak ; az ellen sincs kifogásunk, hogy a zsidóknak akár kezdettől való, akár megtért jó barátai az igazi humanitás körül szerzett érdemeiket dicsérik; csak kegyeskedjenek aztán odahatni, hogy a sok árnyoldal el ne sötétítse a humanitásnak sugárkévéit s amennyiben a visszaéléseket orvosolni kell, a humanitás presztízséhez nyúlni ne féljenek. Ezeknek az uraknak figyelmébe ajánljuk azokat az ékes híreket, melyeket a humanitásról oly hires zsidóságnak I egyik intézetéről szállónganak. Ez az intézet maj gában a fővárosban van s nagyon hasonlít ahhoz, amit Jules Verne oly reálisan fest a »Rongyosok iskolájában«. Az izraelita tanítóképző-intézet ez, amelyet abból a másfél millió hadisarcból létesítettek, melyet a hazai zsidóság fizetett Haynaunak Világos után. A király ezt az összeget a zsidóságnak iskolai célokra visszaajándékozta. Az iskolába járók vagyontalan szülők gyermekei, akik négy éven át járnak az iskolába éhezni és fázni. A tanárok lehangolva s kedvetlenül mennek be az órákra, mert a padsorokban kiéhezett, rongyos, szánalmas alakok ülnek. Az igazgató csupa humanitásból nem buktat meg senkit; mert ez annyit jelent, hogy még egy évig nyomorogjon a nagyreményű sarj. A növendékek nagy része téli kabát nélkül, rongyos cipőkben jár télen is. Egy tanítójelölt teljes két „hétig az udvar egyik szögletében aludta át az éjszakákat, mert nem volt meg még az a hatosa sem, hogy a hajléktalanok menhelyén együtt lehessen a csavargókkal. Az igazgató ennyi nyomor láttára a kultuszminiszterhez fordult segítségért, hogy létesítsen internátust ezeknek a földhözragadt diákoknak. Mikor ezt az ügyet a lapok szellőztették, akkor az igazgató természetesen nyilatkozott, de nyitatkozata cáfolatnak sehogy sem vált be, legfölebb mentegetődzésnek. Az ember nem hinné, hogy azok, kik a pénzen ülnek, ily ázsiai állapotokra szemet hunynak. A humanitásnak ily irányban való méltatására különösen tanférfiak, talán tanfelügyelők is nagyon alkalmasak volnának s az ő szavuknak volna tán súlya is kivált az elismerés pazarolt bókjai után, melyeket néha részletes jótettekre, néha taktikázás mesterségéből megeresztenek. Akkor talán találkoznék humánus hitsorsos, aki nagylelkűen adna tengernyi aranyából egy gyűszűnyivel a humanitás oltárára; pedig nem is ingyen, hanem hitelbe, a miniszteri kegy kiérdemlésének busás reményében. Iskolabajok Esztergomban. (Válasz a »Pesti Hirlap« febr. 12-iki cikkére.) A mely asszonyról sokat beszélnek, kétes hire van annak, tartja a közmondás. Ez jutott eszembe, mikor a Pesti Hirlap cikkét olvastam. Az esztergomi tanítóképzőben is bajnak kell lennie, mert egy idő óta nagyon de nagyon emlegetik. Pedig a dolog kissé szokatlan, mert eddig egész csendben végezte nehéz, de áldásos munkáját. Senki sem támadta, működését senki sem kicsinylette, annál kevésbbé gyalázta. Változtak azonban az idők és változtak az emberek. És lett nagy konfúzió, és zsibbasztó átok nehezedett az esztergomi tanítóképzőre. . Zsibbasztó átok még pedig attól az időponttól kezdve, amikor dr. Komlóssy főtanfelügyelő a nagyszombati praeperenidia egyik tanárát, aki erkölcseiben és tanári becsületében nyilvánosan égett, mielőtt felépült volna; 4. telepitvény esek; kárvallott földnélküli földművesek. Törökhonban hemzseg a sok koldus ; minden tizedik lépésnél előkerül egy, és tartja tenyerét. Leginkább táboroznak temető, mecsetajtó és nyilvános intézetek ajtaja előtt; vasúti állomás, vámház, hidaknál; az utca közepén, gyalogjárdákon stb. Konstantinápolyban vannak kéregetők, kik háziurak; ezek leginkább idegenekre vadásznak. Legszemtelenebbek a görög koldusok, kik a járókelőket ruhájuknál fogva ragadják meg. A németnek vérében van a szorgalom, és. még inkább a takarékosság; azért náluk kevés ambulan skoldusra akadni, és ha ilyen még is előfordul, az, mihelyt teheti, megszökik szülőföldéről. Hogy minő a magyar koldus ? azonnal megtudjuk, mihelyt a következő lapokat átkutatjuk. Zámolyi Varga Mihály. A kis hithirdető. — M. Baulez után franciából. — Emil öt éves lehetett. Anyja Istennek félelmében, de még inkább az 0 szeretetében nevelte. Minden este férjének hazajöttét várva, térdére vette gyermekét és épületes történetkéket mesélt neki. Mivel a hitterjesztés müvének buzgó pártolója volt, kivált szerette gyermekének olvasgatni a hithirdetők leveleinek megható részleteit. A kis A nápolyi koldus lusta még a koldulásra is. Mensolet francia iró, Nápolyból elakarván utazni, bőröndjével kezében futott az állomás felé, hogy el ne késsék. Izzadt, mert erősen sütött a déli nap. Egyszerre hallja, hogy valaki piszszeget utánna. Megáll, és azon hiszemben, hogy valamit elvesztett, visszafut a Lazzaroni felé, ki az út mellett egy terebélyes olajfának árnyékában húséit. Mensolet: Mi baj? Lazzaroni: Mindjárt gondoltam, hogy visszafordul alamizsnát adni ! A francia mérgesen dobott neki egy rézpénzt, mialatt a vonat elrobogott. Még többre vitte a brazíliai koldus. Braziliát a restség hazájának szokás nevezni. Ezek ló, vagy szamár hátáról kéregetnek ; sőt gyaloghintóban fekve is. Halljuk a turistát: Egyik nap Rio de .faneiróban megszólít egy férfi, ki gyaloghintóban nyújtózkodott, melyet két néger rabszolgája cipelt, és siró hangon kért tőlem alamizsnát. Add el rabjaidat, jegyzem meg, és lesz miből élned. A koldus végig mért szemeivel tetőtől-talpig, és visszakiálta: Én az úrtól pénzt kértem és nem tanácsot. Még büszkébb a spanyol koldus, kik szintén tekintélyes számot tesznek. Ez sértve érzi magát, ha az adomány mellett a cimet (Vuestra Mesced, kegyed) is meg nem adják neki. Oroszországban a koldusügy külön tanulmány tárgyát képezi. Hivatalos kimutatás szerint a paraziták száma meghaladj háromszázezerét. Ezek két főosztályba sorozhatok: I. akik a Krisztus nevében kéregetnek ; II. műkedvelőkre (dilettáns), kik nem üzletszerűen koldulnak, hanem sport gyanánt űzik azt — dum et cpaando . . . Az első főosztály nem kevesebb, mint kilenc alosztályra oszlik: 1. templom és 2. temető koldusok; a mint t. i. itt, vagy amott állanak glédába ; 3. púposok, ezeket tarisznyásoknak nevezik ; 4. jeruzsálemiek, örökös zarándokok a szent földre, hová soha el nem érkeznek; 5. vasutasok, ezek a nagyobb állomásokat tartják megszállva, és az I. és II. osztályú vaggonok előtt rimánkodnak; 6. szebasztopolyiak, kik emez erősség védelménél sebesültek meg, és igy joggal számithatnak a nemzet erszényére. Ezek száma mindegyre szaporodik; 7. dobolok, kik az utca ablakain zörgetnek; 8. gyűjtők, kik nemcsak pénzt í kérnek, hanem ruhát és élelmi szereket is követelnek ; 9. hazátlanok, sehonnai csavargók, kik külföldről szálinkőztak át a határon, vendégszereplésre. A II. vagyis műkedvelők, négy alosztályba sorozhatok. 1. Kérvényezők, kik némán nyújtják át a folyamodást, beszédet nem tartanak; 2. protekcionisták, kik hamis ajánló levelekkel támogatják igényüket; 3. tüzkárosultak, kiknek háza porrá