ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-02-07 / 6. szám

— A hercegprímás születésnapja. Pénteken f. hó 12-én üli meg a Biboros Hercegprímás, Kegyelmes Főpásztorunk születése 65-ik évfordulóját. Szivünk fiúi hódolatának, kegyeletünk szerető kötelességének teszünk hűséggel eleget, midőn ő Eminenciája iránt érzett jókivánatainknak a legőszintébb szavakkal kifejezést adunk. Ott működik magas hivatásának nehéz, de áldásos pályáján, és azon idő, a mit megfutott, szakadatlan láncolata az egyházi és polgári erények önzéstelen gyakorlásának, példányképe az egyház és haza iránti hűség és szeretet nagy erényeinek. Védője az ártatlanságnak, támasza az árváknak s elhagyottaknak, tükre a papi erényeknek és papjaival szemben mindenben szent Pál példáját követi, hogy mindenkinek szolgájává tegye magát, mindennek mindene legyen, hogy mindenkit üdvözítsen. Ahol ily lelkület disziti a főpásztort, ott a szent hevülés lángja tölti el az alattvalók szivét, ott a kisértő szellemnek megtörik hatalma, ott csak szeretni és küzdeni tudnak. Vaszary Kolos, elődei hagyományos szelleméhez hiven, egyházias s hazafias, nem a szónak mindennapi értelmében, hanem a kötelességek tudata és cselekvése által. Ilyen példa emeli föl a papság önérzetét, hogy mindenki láthassa a soha el nem tagadható tényt, hogy a magyar nemzeti szellemet sem az arisztokrácia, sem a köznemesség hatása tartotta fenn, hanem a magyar katholikus papság nemzeti hivatás tudata. A megkezdett ösvényen tehát tovább haladni, a kötelességtudat diadaloszlopát fölépiteni, a jelen hivatás becses értékét általánossá tenni, és a keresztény politikai elvek alapján küzdeni, ezt hozzuk fiúi szeretetünk és kegyeletünk zálogául. Biboros Főpásztorunknak születésnapi ajándékul. De tolmácsoljuk egyúttal Esztergom városának hódolatát, tiszteletét, háláját, melyet minden osztálybeli polgártársaink vallás, rang és korkülönbség nélkül őszinte lélekkel magukénak vallanak, azt kivánva, hogy legyen áldott még sokáig Ő Eminenciája, mint ki az Ur nevében jött. — Politika és tanügy. A tanügy nem politika, szent igaz; -de azért politikával lehet tanügyet rontani és tönkretenni. A vallás sem politika, az egyház sem politika; de azért a politikusok agyonronthatják épp politikával, ha nem is politikából a vallást is. az egyházat is. Igy vagyunk az iskolával is ; az iskola sem politika, de azért oktalan politikával az iskolát kompromittálhatjuk, az egyház iskoláit veszedelembe sodorhatjuk; ügyetlen taktikázással a politikát az iskolába belehozhatjuk s az iskolának sikerét, a tanitó s igazgató közegek célszerű működését, ket Zavaron, atyja nyugvóhelyén, a másikat Bakócán, a maga születéshelyén alapitotta, s bizta a szürke nénikék gondos vezetésére. És itt, az esztergomi szemináriumban kezdődött az ő igazi tevékenysége, amely nem volt más, mint láncolata a papi és társadalmi erényeknek. Leszámitva azt az időt, melyet betegeskedése miatt enyhébb vidéken kellett töltenie, mindig az ő szeretett kispapjai közt volt. A kispap előtt a tanulmányi felügyelő, persze mert az egyszersmind a diszciplina felügyelője is, inkább tiszteletteljes félelemnek, mint rajongó szeretetnek tárgya szokott lenni. Bezzeg nem igy Majláth gróf. Hisz már igénytelen megjelenése, a mely úgyszólván elveszett a kispapok kék reverendái között; mosolygó, mindig vidám arca, s'zelid tekintete, a mely szeretettel csüngött a növendékek mindegyikén : minden másra engedtek következtetni, csak arra nem, hogy ettől félni is kellene. Az a közel száz fiatal kispap egy csapással megszerette a prefektusát. A szelidlelküek mindenben a kedvét keresték, a virgoncabbak, a »gonosz csontok« féltek ártatlan rakoncátlankodásaikkal őt megbántani, mert szerették mindannyian ugy, mint ahogy a gyermek szereti a maga édes atyját. És Majláth gróf csakugyan gondos atyja volt a reábizottaknak. Részese akart és tudott lenni »gyermekei« egyetértését megzavarhatjuk, sőt lehetetlenitjük. Ha a kath. iskolákban megengedjük oly férfiak hatalmát, kik elvek tekintetében a változások komédiáját játszák s kik a katholicizmust védő mozgalomnak akarnak nyakára hágni, akik i inkább politikai agent provocateur-ök, mint hivatásos paedagogusok, ez, kérem, egy oly kérdés, melyre mindenki képes megfelelni, aki az embert nem osztja két részre, t. i. theoretikusra és praktikusra, — katholikus iskolásgyermekre és liberális gaminra. — katholikus tanítóra és liberális szavazóra, katholikus reverendásra és nem katholikus politikusra. Ily rendszerrel kár esik a katholikus tanügyben és pedig épp azért, mert beviszik a tanügybe a politikát s belehozzák az iskolába a politikai széthúzást. Hogyan ? A liberálisok táborába hajtja át mindazokat az elégületlen s a papságai ujjat húzó tanítókat, akik a kath. elvek, a kath. élet tekintetében kiáltó ellenmondásban állnak a kath. iskolák elveivel. Tisztelet-becsület nagyobb résznek, de biz vannak, kik, ha nem is született, hát legalább ojtott ellenségei a kath. ügynek, bizony épp a tanítók közt is. Ezek kapnak j i az alkalmon, hogy a pap, az iskola-igazgató ellen tüntessenek egyházellenes viselkedésükkel, mert hisz látják, hogy a tanügyi hatalmasságok is támadják a kath. mozgalmat; épp azért csapnak ők föl azután szintén a kath. mozgalmak diszkreditálóivá, kerékkötőivé. Azért egy exponált politikus nem gyakorolhat egészséges tanügyi hatalmat, mert politikája az iskolába szivárog s ott agitál és mételyez, ahol csak a legnagyobb egyetértés, a legtisztább kath. közszellem és érzés tud boldogulni. A vezér-tanférfiű ne politikai agent provocateur legyen, hanem tanügyi kapacitás, | a tanügyért agitáljon, abban találjon munkakört. — Az anyakönyvvezetóknek műveltségi foka. Az anyakönyvi kiadások tételénél Gajári Ödön, a kormánypártnak hivatalos párbajozója, oly bizonyítványt állított ki az állami anyakönyvvezetőknek, amelyre ők bizonyosan maguk sem számítottak. Azt mondotta ugyanis, hogy ezeknek a legújabban államosított tisztviselőknek műveltsége, magasabb fokú, mint volt az eddigi egyházi anyakönyvvezetőknek. Midőn azonban a ház dej rültségén észrevette, hogy nagyot mondott s túllőtt a célon, annyiban mégis kegyes volt engedni, hogy a katholikus papok között műveltebbek is vannak. Perczel miniszter óvatosabb volt a kifejezésben s szerényen csak annyit jegyzett meg, hogy az anyakönyvvezetőknek műveltségi foka megfelel hivatásuknak. Hát hiszen ezt mindenféleképen lehet magyarázni. Annyi bizonyos, hogy az állami anyakönyvek a legtöbb helyen csak ugy hemzsegnek a hibáktól s nemsokára majd pótanyakönyveket kell berendezni, amelyekbe bevezetik a sok javítást. Egyébkint a műveltség mily magas fokán állanak ezek az anyakönyvvezetők s mennyire lehet őket összemérni az egyetemi tanulmányokat végzett papsággal, legjobban kitűnik abból, hogy ujabban már nem is merik a hivatalos lapban kitenni ezeknek az uraknak foglalkozását, örömének, bánatának egyaránt. A kit szegénynek tudott, azt segítette. Nem egy kispapot öltöztetett föl tetőtől-talpig a saját költségén. A beteges és gyönge pedig legjobb ápolóját ő benne találta. A betegeket vaóságos önfeláldozással ápolta. Rendes napi vendége volt az »infirmaria«-nak. Reggeli első és esti utolsó látogatása ennek szólott. Sorra járta i betegeket; itt vigasztalt, ott bátorított, smert magí. is hive a Kneipp-féle vizgyógymódnak, ezzel sok növendéknek erősítette meg az egészségét. A kit suhosabb baj gyötört, annak óra hosszat ült betegágya mellett s ha tudta, hogy jól esik a betegnek «s szükséges, éjszaka is ott virrasztott mellette, vigtsztalva és imádkozva. Sőt tett többet is. Meránba, Arkóba, Wörishofenbe küldötte a lábbadozókat i saját költségén. Hogy mennyi és mi jót tett a szeminárium falain kivül a városban, arról Esztergon árvái, szegényei, kórházai, nevelő-intézetei teietnek fényes tanúbizonyságot. Fíradhatlanul munkás élet volt ez egészen az 189& év elejéig, amikor kegyelmes főpásztorunk, Vaszary Kolos hercegprímás Molnár János apátplébános helyetteséül Komáromba küldötte őt, mint adminisztrátort. Szükséges is volt, hogy egy Majlátí, aki nagyra van hivatva, a papi élet egyéb ágaival, nevezetesen a lelkipásztorkodással gyako'latilag is megismerkedjék, a hívekkel való százfée érintkezésben megedződjék. És ha van hanem egyszerűen csak a kinevezést közlik. Gajári dicséretére különben ráillenek azok a szavak, amiket egyszer egy falusi biró mondott egy győri püspök dicséretére. Templomot jött szentelni a püspök egy német községbe. A községi elöljáróság a biró vezetése alatt tisztelgett a püspöknél. A püspök megelégedésének akarván kifejezést adni, megdicsérte a községet, azt mondván a bírónak : »Das ist eine brave Gemeinde.« A biró azonban ugylátszik nem tartotta e dicséretre érdemeseknek polgártársait, mert feléjök fordulván, igy szólt: »Na das hat uns noch niemand g'sagt.« Alighanem ugyanazt gondolták maguk az anyakönyvvezetők is Gajári dicséretének hallatára. Hisz ők tudják legjobban, mennyire becsüli őket például a statistikai hivatal, amely most a házassági statisztikát maga állítja össze, az anyakönyvvezetők által beküldött kivonatokból, holott azelőtt ezt is a papság maga állította össze. Még egyszer a Majláth-ügy. Esztergom, február 5. O A Majláth-ügy szerencsés befejezést nyervén, nem is annyira ezzel, mint inkább azzal a »diadallal« akarunk még egyszer foglalkozni, a me. lyet a kormány ez alkalommal aratott és melyhez hasonló jókat jövőre is kívánunk a mi kormányunknak, hasonló vereségeket pedig a Vatikánnak. Az úgynevezett intelligens osztály annyira áll még minálunk a liberalizmusnak kábitó hatása í alatt, hogy az mindenféle zöldséges dolgokat mer föltálalni a selyemkalapos csőcseléknek és ez vakon követi állításait. Különösen ha valamely egyházjogi kérdésről van szó, ez a publikum befogad mindent, s mindent megemészt a mit a fizetett liberális bölcsek elébe tálalnak. Csak egy kis Rőmaellenes borssal legyen fűszerezve, akkor bizonyosan beveszi, mint valami biztos hatású gyógyszert. Ez a bors ez alkalommal a Róma fölötti diadal volt; a magyar kormány akaratának érvényesülése, Magyarország jogainak megóvása Rómával szemben. Mindez pedig nem egyéb a nagyközönség félrevezetésére számított fogásnál; hiszen ha a kormány megtehette volna, biztosan megakadályozta volna e kinevezést, a mely minden jóravaló katholikusnak annyi örömöt okozott. Mi, a kik az ügyet kezdettől fogva ismertük, s ismertük annak minden frázisát, hallgattunk ; hallgattunk pedig azért, mert nem tartottuk helyén valónak előhozakodni oly dolgokkal, melyeknek befejezése sok körülménytől függ, s a melyeknek idöelőtti nyilvánosságra hozatala csak kellemetlenséget képes okozni a bennök szereplőknek. Mert exponált hely az esztergomi főmegyében, ugy a komáromi plébánia az, ahol a katholikus hivek vegyes vallásfelekezetbeliek közé ékelve élnek. Működési tere tehát itt egészen más és sokkal nagyobb lett. De Majláth gróf a régi maradt: sacerdos secundum cor Dei. Eddig vagy száz kispapra viselt gondot, most egy nagy, intelligens katholikus hitközségnek lelki vezetésére hivta meg az Ur. A Komáromban eltöltött két év, uj érdemeket fűzött a gróf koszorújába; híveinek rajongásig menő szeretete s az ellenfél igaz tisztelete a tanúbizonyság reá, hogyan töltötte be lelkészi nehéz hivatását. Lelkének minden gondolatját, szivének minden szeretetét arra pazarolta, hogy hitközségét, hiveit erkölcsileg, anyagilag javítsa és emelje. Valóságos apostola lett Komáromnak. Küszöbét senki — pedig hejh be sokan jöttek hozzá — vigasztalás, segítség nélkül át nem lépte; s amig a gyóntató- és prédikációs-székben számtalan léleknek adta meg a hit vigasztalásainak kenyerét, a nap többi óráiban maga kereste föl a szegényeket és betegeket, hogy saját szemeivel lássa, mivel segíthet legjobban rajtuk. Hogy a társadalmat is belevonja a jótékonyságba, megalakította a Szent-Vince egyesületet. Nem lehet megszámlálni azokat, akik közbenjárásáért folyamodtak s bizony nem egy sze-