ESZTERGOM II. évfolyam 1897
1897-11-21 / 47. szám
II. évfolyam. Esztergom, 1897. november 21. 47. szám. ESZT RGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 8 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fö-űt, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bólyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. Az autonómiai huszonhetes bizottság. Esztergom, november 20. ft A huszonhetes autonómiai bizottságnak megválasztatása különféle fölfogásokra és Ítéletekre szolgáltatott alkalmat. A liberális lapok abban majdnem kivétel nélkül az Apponyi grófnak fényes neve körül csoportosuló autonómiai képviselőknek győzelmét, Zichy Nándor gróf és a »néppártnak« vereségét látják. Minthogy pedig az a néhány kifejezetten liberális gondolkozású katholikus, akiknek az illető katholikus körök tétlensége folytán sikerült az autonómiába bejutniok, inkább elment az Apponyi által összehívott tanácskozniányra, mint a Zichy Nándor gróféra s ennek folytán kétségkívül az Apponyi által is elfogadott lajstromra szavazott, ebből azt következtetik, hogy az autonómiai kongresszuson az első mérkőzésnél a liberálisok győztek. Mindebből pedig semmi sem igaz. Mert ha azok az autonómiai képviselők, akik mint politikusok a néppárt elveit vallják magukénak, e politikai meggyőződésűket akarták volna belevinni a huszonhetes bizottság választásába, akkor ugyancsak ugy szerezhettek volna érvényt e meggyözödésöknek, mint azt az autonómiai egyházi jegyző választásánál tették. Itt ugyanis azok, akik Zichy Nándor grófot követik mint politikai vezéröket, a másik jelölttel szemben az ö jelöltjét választották meg nagy többséggel egyházi jegyzővé, elegendöképen bebizonyítván ezáltal, hogy azon esetre, ha jónak, célszerűnek vagy éppen szűkségesnek tartanák, a kezökben lévő többséggel befolyásolhatnák és irányithatnák a kongresszus működését. Ezt azonban igen sokan nem akarták, söt ellenkezőleg óhajuk inkább arra irányult, hogy a bizottságban a különféle foglalkozású, állású autonómiai képviselők, lehetőleg az egyházmegyék szerint is elosztva, legyenek képviselve. Mert bizonyos, hogy illett, hogy a kongresszusnak eme legnagyobb bizottságában, képviselve legyen a püspöki kar, a tanító-rendek, a lelkészkedő papság, a görög szertartású katholikusok és a világi katholikusok is, a mennyire lehet, tekintettel egyúttal különböző társadalmi állásukra és tapasztalataikra. Ez felel meg, ugy hiszszük, a kongreszszus egyházi elnöke, a hercegprimás óhajának is, aki a bölcs tapintatra valló elnöki megnyitójában arra figyelpieztette a kongreszszus tagjait, hogy dicsőségüket nem az egymás legyőzésében, hanem a jó ügy diadalában keressék. Vájjon a jó ügy diadala azzal fog-e etösegittetni, ha a kiküldött bizottság fölvilágositásokat kér a kormánytól az autonómiának átadandó jogosítványokra nézve, miként Apponyi hangsúlyozta, vagy pedig az által, ha a bizottság mindenekelőtt 0 Felségét kéri meg feliratilag, kegyeskednék megjelölni a pontokat, melyek szerint tekintettel a legfőbb kegyúri jogokra volna az 1871. évi szervezet átdolgozandó, amint Zichy Nándor gróf akarja, azt határozottan bajos volna eldönteni. Annyi bizonyos, hogy a bizottság anélkül, hogy tudná mi az, a mi a legfőbb kegyAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Szeretet és okosság. Mondotta a sz. Erzsébet egylet november 18-iki közgyűlésén: Gróf Csáky Károly v. püspök. Igen tisztelt Közgyűlés! Szivem egész melegével üdvözlöm Önöket, kedves és tisztelt tagtársaimat. Mielőtt az idei közgyűlésünknek napirendjére térnénk, engedjék meg, hogy lehető legrövidebb vonásokban értekezhessem oly ügyről, mely bennünket, mint a Jótékony-egylet tagjait különösen kell, hogy érdekeljen. Tudom, hogy ezt a tárgyat korántsem fogom kimeritbetni és minden oldalról megvilágíthatni, mert egyrészt erre vajmi rövid az idö, mely rendelkezésemre áll, másrészt nem lehet szándékom, becses figyelmüket túlhosszas előadással fárasztani. Ez az ügy az alamizsnálkodás. Mi tulajdonképen az alamizsnálkodás? Az alamizsnálkodás a könyörületességnek, vagy irgalmasságnak ama cselekedete, mely által Isten iránt való szeretetből felebarátunk szerencsétlenségében részt veszünk és tehetségünk szerint sorsán könynyiteni iparkodunk. Ez tehát az alamizsnálkodásnak keresztény fogalma. Hogyan kell ezt érteni és hogyan értelmezni ? I. Az alamizsnálkodás cselekedet; eszerint, kedves tagtársaim, e fogalom világosan azt követeli tőlünk, hogy cselekedjünk, tegyünk; ha valaki még oly szép szavakat intéz is a szegényhez, sajnálja Őt, de nem tesz érte semmit, annak nincs igazi fogalma az alamizsnálkodásról. Hányszor hangzanak az emberek ajkairól ilyen és hasonló szavak : Minek is teremtette az Isten a szegényt ? Ha gazdag volnék, ha eltalálnám a főnyereményt, szivesen segítenék soknak baján ! Csak múlna már el az a kemény tél, hogy annyi szegény ember ne fáznék, csak adna a jó Isten bő termést, hogy a szegényeknek is kijutna a mindennapi kenyér, stb. Igy vagy hasonló módon sóhajtoznak az emberek és sokszor semmit, vagy édes keveset tesznek a szűkölködőknek érdekében. Pedig hiába, az alamizsnálkodás cselekvést követel. Ha időnkint tehetséged szerint segélyt adsz az ügyefogyottaknak, ha ruhát varrsz vagy varratsz, hogy betakarjad vele a szegénynek mezitlenségét; ha az éhezőnek eledelt, a szomjuhozónak italt nyújtasz : ez mind megannyi jó cselekedet, mely alamizsna-számba megy. Midőn tavaly újévkor a hölgybizottság a mi szegényeink érdekében házról-házra kéregetni járt, és a hölgyek, néha bizony nem a legkellemesebb tapasztalatokkal — fáradtan tértek nyugalomra, úgyszólván lábaikkal keresték a kenyeret (de nem ám ugy mint az úgynevezett jótékony bálokon), melyet mi e napokban a szűkölködőknek nyújtani fogunk. Egy alkalommal a következő esetnek voltam szemtanuja. Egy szegény asszony ép lejött az erdőből, a hátán jó csomó száraz ágat hozva, a göröngyös uton csakúgy tántorgott a súlyos teher alatt; egyszer csak megpillantott egy padot, odasiet és félig ülve, terhét a padra támasztva, pár pillanatig pihent; de mikor ismét felemelkedni akart, hogy útját folytassa, a fának súlya és a uri jogok gyakorlására nézve a szervezetből kihagyandó, vagy abba fölveendő, nem dolgozhatik, ezt pedig mástól, mint magától a legfőbb kegyúrtól meg nem tudhatja. Váljon ezt egyenesen ö tőle, vagy pedig, a mi valószínűbb, mert az eddigi gyakorlatnak megfelelőbb, a kormány utján tudja-e meg, az magára az ügy érdemére nézve kevésbbé lényeges. Egyben föltétlenül igazat kell adnia mindenkinek Zichy Nándor grófnak, hogy ha a bizottság kellő tájékozás nélkül megy be a revízió munkájába, könnyen oly jogokról mond le, a melyekről kellő tájékozás mellett le nem mondott volna és amelyek többé visszaszerezhetök nem lesznek. Mert minden jogot lehet hamarább és könnyebben is visszaszerezni, mint az olyat, a melyről valaki lemondott, akár jóhiszemüleg történt legyen e lemondás, akár pedig nem. Eddig az ország katholikusai általában keveset tudnak a kormány szándékairól. Eddig a kormány csakis félhivatalosai utján nyilatkozott, a lehető legkisebb minimumra szorítván a katholikus autonómiának átadandó jogosítványokat. Beavatottak azt akarják tudni, hogy a félhivatalosak a maguk teljességében tolmácsolták-e a $ kormány szándékait. E szerint az egész autonómia nem állana egyébből mint véleményezésből és ellenőrzésből. Ezért pedig kár volt az egész országot föllármázni. • Az most is megvan bizonyos tekintetben, mert már most is vannak, akik a kinevezéseket véleményezik és az alapok kezelését ellenőrzik. Minő legyen az autonómia az egyházmegyékben, vagy egyes hitközségekben, ahhoz fáradság lenyomá őt, ugy, hogy sehogy sem birt felegyenesedni. Ép akkor egy előkelő úriember cilinderrel a fején és glacé keztyüvel a kezén halad az uton, ki megpillantván a szegény asszonyt sanyarú helyzetében, minden habozás nélkül odasiet, felsegíti a fát, addig tartván azt, mig az aszszony felkelhetett, ki visszafordulván, hálálkodva kezet akart csókolni a jótevőnek, de az nálánál fürgébb, pár hatost csúsztatván kezébe, tovább sietett., mintha misem történt volna. Nemde ez a jó úriember nyilván kétszer adott alamizsnát, midőn kezével és pénzével segítette a nyomorultat és igy keresztény módon cselekedett. Hányféle alkalom és mód kínálkozik naponkint az életben ily cselekvéshez. Csak meg kell ragadni az alkalmat, fel kell használni a pillanatot, midőn a jó Isten kezünkbe, a mi kezünkbe teszi le szegény, elhagyatott felebarátunknak sorsát. Isten nem szorult reánk, mindentudó, mindenható ; hisz midőn e földön járt, egy alkalommal 5000 embert 5 kenyérrel bőven táplált és mégis azt akarja, hogy tegyünk annyit, amenynyit tehetünk ; úgyszólván mindenhatóságát felfüggeszti, hogy tért engedjen a jóakaratú embernek. II. Továbbá az alamizsnálkodás a könyörületességnek vagyis az irgalmasságnak cselekedete. Mindenkinek adott az Isten szivet, és pedig nem üresét, hanem telve a legnemesebb érzelmek csiráival, melyeket fejleszteni keli és midőn ma Önökhöz szólok, leginkább szivökhöz szólok, mert jól tudom, hogy egy sincs köztünk, kinek ne volna szive. Az Isten a természetnek alkotója, és ha