ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-11-21 / 47. szám

nézetünk szerint, a kormánynak vagy nagyon kevés, vagy semmi köze sincs, mert azt az egyház maga adja a hiveknek. Már pedig az eddigi nyilatkozatokból ugy látszik, mintha a kormány csak az egyház által akarna gyakoroltatni nagylelkűséget; ezt azonban az egyház maga is megteheti, a kormánynak minden hozzájárulása, a drága autonómiai kongresszus összehívása nélkül. A huszonhetes bizottság tagjainak javarésze megbízható katholikus férfiakból áll. Előlegezzük tehát nekik a bizalmat s alkotásuk fölötti Ítéletünket tartsuk fönn akkorára, mikor a kongresszus elé terjeszti majd munkálatát. A kongresszus többségétől fog függni majd annak el, vagv el nem fogadása.^ ' — A nógrádi alispáni szék. Nagy gondot okoz Nógrádmegye hivatalos köreinek, hogy ki által töltessék be a nemsokára megüresedő alispáni szék. Ugy áll a dolog, hogy Török Zoltán alispán már ugy tekintendő, mint Nógrádvármegye főispánja. A kinevezési okmány ugyanis birtokában van, de azt addig nem lehet publikálni, mig az alispán személyét illetőleg végleges megállapodásra nem jutnak. Van a megyében a liberálisok között egy kis töredék, mely minden áron egyik megyei tisztviselőt szeretné — már születésénél fogva is — az uj állásba helyezni. Ámde élénk visszhangra nem talált ez a szándék, amenynyiben az illető a közigazgatási ügyekben homunculus novissimus. A nagy rész, a mely az érdemet, észt, jártasságot mindenkor figyelembe szokta venni, ezzel szemben a mostani főjegyzőt, Nagy Mihályt szeretné látni az alispánságban, akinek egész egyénisége megnyugtató garanciát nyújt Nógrádmegye jövendő sorsát illetőleg. Ámde a protekció-párt mindent elkövet a kegyelet és kortesszolgálatokért jutalmazást váró és érdemlő jelöltjük érdekében s igy kétséges, lesz-e okos megállapodás egy arra érdemes egyénben, avagy kiszolgáltatják a megyét a végleges liberális elzüllésnek ? A közel jövő fogja megmutatni. Kinek szolgál az osztrákmagyar bank ? Nem politizálni akarok, hanem közgazdasági szempontból felelek meg erre a kérdésre ; mert a politikát alkotó első hatalmi tényező a közgazdaság! Ausztriában egyre erősebbé válik az az áramlat, mely teljesen szét akarja szakítani a közjogi kapcsokat Ausztria és Magyarország közt s a merő personal unió alapjára áll. Osztrák testvéreink következetesen követelik a különálló vámterület felállítását • a kereskedelmi szerződéseknek annak idején való külön megkötését mindkét államban ; jelenleg pedig az osztrák-magyar bankkal való szerződésünknek megújítását ellenzik s azt követelik, hogy legyen külön osztrák s külön magyar bank. A függetlenségi pártok álma tehát gyors léptekkel a valóság határai felé közeledik s köztük s a különválásnak osztrák barátai közt csak ' az a különbség, hogy mig ök ezeket a gravami'jiákat s követeléseket a hagyományos, magyar szellem jurista természetének megfelelöleg jogi alapon hangoztatták : addig az osztrákok ugyanazon követelések sürgetésére a gazdasági nyomorúság által ösztönöztetnek. A legérdekesesebb az, hogy az osztrák-magyar bankot szidja, szapulja mindkét fél; egyik sincs vele megelégedve ; a magyarok azt mondják, hogy az osztráknak volt belőle haszna; az osztrákok azt mondják, hogy a magyaroknak ; az igazság pedig az lesz, hogy a legtöbb s legbiztosabb haszna bizonyára magának a banknak volt, vagyis a részvényeseknek. Annyi tény, hogy a banknak légtöbb pénze', mit jelzálogra kiadnak, nálunk van elhelyezve ; az osztrák-magyar banknak adósai tehát mi vagyunk; megfordítva pedig a bank részvényesei nagyobb részben osztrákok ; Ausztria pénze tehát Magyarországba folyik ; itt segiti megteremteni Ausztria riválisát, a magyar ipart. Azonban nemcsak azt vetik szemére az osztrák-magyar banknak, hogy Ausztria rovására előnyben részesiti Magyarországot, hanem az üzletemberek azt is kifogásolják, hogy a bank pénze gyakran drágább mint a magán-embereknél fölvett kölcsönök és hogy a bank a kis ipart s a kis üzletet nem gyámolítja. A bank úgy szokott tenni, hogy kis összegeket nem respektál, azokkal nem bíbelődik ; minek is, mikor egy nagy váltó annyi dolgot ad mint egy szerény, kis váltó, az információk beszerzése, a könyvelés, az incassomunka ugyanaz ennél mint annál. Ezzel a replikával ki is szúrják a világ szemét s még ügyes üzletembereket is lefőznek vele. De ezeket a nehézségeket fényesen megcáfolja a francia banknak 1896-ról szóló jelentése. Leszámítolásra 9925 millió frankra rúgó összegek kerültek; ebből Parisra 4784 millió s az ország többi helyeire 5141 millió frank esett. Az osztrákmagyar bank évi kimutatása szerint leszámítolásra beadatott Bécsben 378, Budapesten 275, Ausztria többi íiókbankjainál 366, s a magyar helyeken 181, mindössze tehát 1200 millió forint. A forgalom tehát Parisban sokkal nagyobb mint az osztrák-magyar banknál. S dacára ez óriási forgalomnak mit látunk ? azt, hogy a francia banknál forgott s a 10 frankot meg nem haladó váltók száma 24,130 volt, mig ellenben 10 forint alatt az osztrák-magyar banknál csak 42 váltó forgott. Hasonlítsuk össze ezt a két számot: 24,130 és 42, s kiviláglik, hogy mennyire marad el az osztrák-magyar bank attól a követelménytől, hogy necsak a nagy tőkét, hanem az ország gazdasági érdekeit szolgálja. Menjünk tovább! 11 franktól 50-ig a francia banknál leszámítolásra került 914,093 váltó, 51—100 frankig 1,136,318 váltó; az osztrák-magyar banknál pedig 10 forinttól 50 forintig mindössze csak 29,105 váltó ; innen van, hogy a leszámítolt váltók öszszege a francia-banknál 5.865,101, mig az osztrák-magyar banknál csak 1.333,762 váltó. Ebből világos, hogy a francia bank forgalmában a 100 frankig terjedő váltók összege az összességnek 35

1

/

2 százalékát teszi, s az osztrákmagyar banknál a 100 forintot meg nem haladó váltók a forgalomnak csak 2% százalékát alkotják. Az új rendszabály szerint a francia bank ezentúl 5 frankos váltókat is leszámítol A különbség tehát a francia s az osztrákmagyar bank közt roppant nagy. A francia bank a nép javát célzó intézmény s a szó legteljesebb értelmében népszerű ; mig az osztrák-magyar bank azt a benyomást teszi, hogy csakis a nagy üzletemberek érdekeinek szolgál. S ha igaz az. amit szeretnek hangoztatni, hogy iparunk termelési képessége a kevés és drága pénz folytán megbénult, mert természetesen drágábban produkálunk s ekkép az olcsóbb árak által leversenyeztetünk : bizony akkor ennek is részben az osztrák-magyar banknak egyoldalúsága az oka. Mi tehát azt követeljük, hogy akár megmarad az osztrák-magyar bank. akár különszakad, s lesz osztrák is meg magyar is, az Bécsben, ez Budapesten, mindenesetre változtasson szűkkeblű s országos intézményhez nem illő, egyoldalú rendszerén. Legyen az egy népszerű, a népnek, a kisvalami úgy van, ahogyan Isten akarta és alkotta, ezt természetesnek nevezzük. E szerint természetes — mert Isten úgy intézte — hogy az emberi szívben honoljon az irgalomnak és könyörületességnek nemes érzülete. Ha mégis találkozik sziv, melyben nagyon hiányos eme érzület, vagy épenséggel kihalt — ez nem természetes állapot, oly annyira, hogy az ily emberről szokás mondani, hogy nincs is szive ! Mert hajlandóbbak vagyunk elhinni, hogy valakinek ne legyen szive, mint azt, hogy könyörtelen az ő szive. Természetellenes dolog tehát eme Istenadta érzületet, a könyörületesség érzületét, lassanként elnyomni vagy pláne egészen kiirtani. Ápoljuk és tartsuk tiszteletben Istentől belénk oltott emez érzést, midőn a szegények látásakor meglágyul keblünk, igaz szánalom és részvét fog el bennünket, mert jaj nekünk, ha fásulni kezd szivünk ; ha a szemek könnyei, a foszlányokba öltözött özvegyek és árvák, a remegő aggastyánok már nem indítanak irgalomra. Midőn a jó Isten megadta saját javunkra a felebaráti szeretetnek törvényét, ismervén az emberek gyarlóságát és állhatatlanságát, egyúttal ugy alkotá a sziveket, hogy édes legyen e törvény igája és könnyű annak terhe. III. Az alamizsnálkodás a könyörületességnek ama cselekedete, mely által Isten iránt való szeretetből segítünk szegény felebarátunkon. Hányszor fordul elő az életben, hogy szívességet, szolgálatot kívánunk mástól és midőn észre veszszük, hogy kérelmünknek teljesítése nehezére esik, eme szavakkal sürgetjük kérésünket : Tedd meg, kérlek édes barátom, az én kedvemért! Az Isten, midőn törvénynyé és pedig szigorú törvénynyé emelte a könyörületességnek cselekedeteit, szintén igy beszél hozzánk : Tedd meg az én kedvemért! Csakhogy hasonlíthatatlanul más dolog ám Istennek kedvében járni, mint az embernek. Isten iránt való szeretetből alamizsnát adni, nyújtani, annyit jelent: adni, mert Isten szent akarata igy rendeli; annyit jelent, hogy megbecsüljem felebarátomat, mert az ö mennyei atyja egyúttal az én mennyei atyám; annyit jelent, hogy ha esetleg meg nem érdemli az ember, kit segélyezni akarok, megérdemli az Isten, ki azonosítja, magát a koldussal: Bizony mondom nektek, a mit egynek ezen legkisebb atyámfiai közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek. Sokan töprengenek azon. miért is van az úgy a világon, hogy egy része az emberiségnek szegény, nyomorult; a másik, kisebb része vagyonos, néha dúsgazdag? Annyi bizonyos, hogy ez nem a véletlenségnek, vagyis, amint mondani szokták, a sorsnak műve, hanem Istennek rendelése. Az embernek nem a földi élet a végcélja, hanem az örökkétartó boldogság. Ennek elnyerésére több utat jelölt ki az isteni gondviselés. Az emberiségnek nagy része eléri végcélját, ha Isten rendelése szerint a szegénységnek, a nélkülözésnek és nyomorúságnak ösvényén haladva, keresztény odaadással és türelemmel viseli sorsát: >boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa.* A gazdagoknak és vagyonosoknak ellenkezőképen az mondatott, hogy jaj a gazdagoknak, mert nehezen jutnak a mennyek országába, de azért bejuthatnak azok is —• és pedig a szegények révén. Hogy ne legyen panaszuk, bőven láttattak el földi javakkal és uton-utfélen találkozhatnak szegényekkel, kiknek Isten iránt való szeretetből segítséget nyújtván, megválthatják amaz átkot, mely a gazdagságra nehezedik. És most kérdezem, tisztelt uraim és hölgyeim, nehéz dolog-e Istent szeretni és ezen szeretettől indíttatva felkarolni a nyomorultaknak ügyét, midőn az Isten kegyelme, tulajdonképen nekünk osztotta ki a könnyebb szerepet és egyengette számunkra a mennyországba vezető utat? Mert nem lehet kétség az iránt, hogy bizony nehezebb a szegénységet türelmesn, zúgolódás nélkül elviselni, mint a feleslegből az ügyefogyottaknak, Isten kedvéért, alamizsnát nyújtani. Csak akkor nehéz tehát a gazdagnak és vagyonosnak bejutni a mennyeknek országába, ha megfeledkezik — pedig sajnos, sokan megfeledkeznek — a könyörületességnek törvényéről. Igen, törvényéről, mert ez nem tanács, ez nincs önkényünkre vagy jókedvünkre bizva, hanem kötelesség, és a ki e kötelességet nem teljesiti, attól számon fogja kérni valamikor az, ki e törvényt alkotá. Az Isten iránt való szeretet, melyből forrásként kell fakadnia a felebaráti szeretetnek, az emiitett törvény sarkalatos pontja, e nélkül nincs érdem, nincs valódi alamizsnálkodás, mely e földön túl is jutalomra számithatna. A ki ád, csupán csak azért, hogy a neve az újságokban említtessék, vagy csupán azért, hogy dicsérjék az emberek, annak már itt a földön kijárt az elég sovány jutalom, ki van fizetve örökre. »Mikor tehát alamizsnát adsz, úgymond az Üdvözítő, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók cselekszenek, hogy tiszteltessenek az emberektől. Bizony mondom nektek, elvették jutalmukat.* Az