ESZTERGOM II. évfolyam 1897
1897-09-19 / 38. szám
II. évfolyam. Esztergom, 1897. szeptember 19. 38. szám ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁKSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 8 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az eló'fizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bólyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. A 48-iki liberalizmus és a kath. egyház. Esztergom, szept. 18. Beksics Gusztáv a »Pesti Hirlap« csütörtöki számában, lehet hogy a kormány sugalmazása nyomán, szokott rabulisztikájával újból neki ront az autonómiának s az összes eddigi mozgalmat elnevezi államrontásnak. Közben megvédelmezi Bánffyt meg Wlassicsot s az egész autonómia felszinre hozataláért liberális demagógiával megvádolja az Andrássykabinetet, kövei dobálja ennek filozóf kultuszminiszterét : Eötvös Józsefet. Hogy kitűnő poszthumusz kődobáló Beksics, azt a kispapból kivedlett publicistáról rég tudtuk, hogy Bánffyéknak kényelmetlen az autonómia, azt Beksics ködobálása is bizonyltja. Terünk nem engedi, hogy cikkének minden hamis és célzatos állításaival foglalkozzunk, csak ismételnénk mindazt, a mit eddig az autonómiáról elmondottunk. Nem foglalkozunk az egyház és állam közötti úgynevezett „kapcsolat" aberrációjával, se azzal, hogy a kath. egyház hivei önmaguk nem szabhatják meg önkormányzatuk feltételeit, hogy az a törvényhozás feladata. Egy kijelentését azonban nem hagyhatjuk figyelmen kivül, azt t. i. hogy a félúton megállt 48-iki törvényhozás alatt a kath. egyház se felekezetté nem devalválódott, se közjogi helyzete lényegesen meg nem változott. Bár igy történt volna, akkor ma nem lenne égető az autonómia. Ki nem mondta ugyan a 48-iki törvényhozás az egyház és állam elválasztását, de a vallás körül hozott törvényeiben, s különösen a gyakorlatlan éppen a 48-iki törvényhozás liberalizmusa volt az, mely felbontva az egyház és állam kilenc százados szövetségét, a kath. egyházat a maga önző céljaira kihasználta, uzurpálta az apostoli királyság privilégiumait anélkül, hogy az egyházat valami kárpótlásban részesítette volna. Éppen az 1848-ki törvényhozás honosította meg azon rendszert, a mely, amíg a többi felekezeteket portálta, a kath. egyházat fölforgatta, s kevesebb szabadságot biztositott neki, mint bármely más felekezetnek. Minden szónál szebben szólnak az események, a melyek azt bizonyítják, hogy az 1848-ki törvényhozás, annak kihatása a kath. egyházat igenis devalválta s közjogi állását tragico-komikussá tette. Mit eredményezett az 1848-iki liberalizmus a kath. vallásnak ? Eredményezte mindenekelőtt, hogy a katholikus vallás, mint államvallás kitörültetett a törvénykönyvből, egyenlősítve lett a többi felekezetekkel, de csak a papiroson. Jogokat, szabadságot adott a felekezeteknek, melyektől megfosztotta a katholikus egyházat. Izgató kecsegtetéssel, a régi politikai renddel, a kath. egyházat is felzavarta. A coelibátus (papi nötlenség) eltörlésére és az alsó papság ellátására vonatkozó inditványnyal (Kossuth úri passziója) üszköt vetett az egyházba. Létrehozott abban az időben egy jelentékeny számú szabadonc papságot, mely az egyházi tekintély tiszteletének megbuktatására fölhasználta úgy az utcák, mint a zöld vagy fehér asztalokat és denunciálta mindazokat, kik az egyházi felfogás pártján állottak. Láttunk megjelenni papokat, kik megunva a tisztes talárist, a protestáns pásztorok módjára öltözködtek. Ihattunk papi kolomposokat, reform-korteseket, kik kerületi gyűlésről, kerületi gyűlésre vándoroltak, csakhogy minden egyháziasságot nélkülöző elveiknek, főleg a tapasztalatlan fiatalabb papságot megnyerhessék. A mint emelkedtek a magyar kormány kilátásai, azonképpen lett lármásabb a »felvilágosodott« papság. Kétségtelen, hogy a magyar katholikus egyház dekatholizálására mi sem lehetett oly célszem, mint a támasztott meghasonlás a katholikus papságban. Ilyen baj segítette azután elő, hogy az állam is eldobva magától a szabadság törvényeit, kezdett az egyházzal úgy bánni, hogy az még azon lényegével összeforrt szerveket se használhassa, melyeket kebelében hord. Rátette kezét iskoláira, föloszlatta konviktusait, s rajta volt, hogy a megmaradt egyházi iskolák befolyását paralizálja. Majd gyűlést tartat a pesti kir. egyetem nagytermében, s a tanférfiak által publikáltatja, hogy a közép és felső iskolákból a vallásoktatás kiküszöböltessék, hogy az állam csak a közös iskolától várja a haza üdvét és boldogságát, hogy a megmaradt felekezeti iskolát egy ideig csak azért tűri, mert a nép a »modern« állam üdvös intézményeinek befogadására még nem eléggé érett. Hogy a kormány intézkedésit a protestantizáló szellem sugalmazta, élénk világításba helyezi azon körülmény, hogy csak a katholikus iskolákra tette rá kezét, a protestánsokét pedig magánalapítványnak tekintette. A püspöki kar óvást emelt az állam jogtalan tanügyi beavatkozásai ellen, a megyei közgyűléseken erős hangok emelkedtek a közös iskolák ellen. És a kormány mivel mentegette magát? Azzal, hogy perbefogta, megfélemlítő fegyverekkel élt azok ellen, kik öt túlkapásaira figyelmeztették. Ki nem tudná, mily aljas megtámadásoknak, szennyes rágalmaknak volt kitéve a papság a márciusi napoktól kezdve, egész a szabadságharc leveretéséig ? Volt-e nyilvános összejövetel, gyűlés, melyekben a fő- és alsópapság galádul meg nem ostromoltatott volna? A sajtó, a művészet nem állt-e segédcsapatnak az egyházellenes áramlat terjesztésére ? Nem lett-e a papság a fegyverforgatásra behajszolva, dacára, hogy a régi törvények e tekintetben mentességet biztosítottak? Hány kötelességfeledte pap hódolt ama felszólításnak, hogy hadi szolgálatuk bevégeztével, az állam fog jövőjükről gondoskodni ? Hát az egyház javai nem lettek-e megtámadva, midőn a törvény kimondja, hogy az iskolai és egyházi szükségletek állami költség által fedeztessenek? midőn a kármentesítési törvény értelmében, nominális értékű assignátákon alapítványi javakat vásárolni enged? midőn püspöki, káptalani, szerzetesi stb. épületekről a kormány úgy intézkedett, mint sajátjáról? Nem is szólunk arról, hogy a gyanúba vett papok, mind száműzettek, mint vette ki egy miniszteri pátens az irgalmasok rendjét, a vele egyesült ausztriai tartományi főnök joghatósága alól, mint kebelezte be önhatalmúlag a Muraközt a szombathelyi egyházmegyébe, mint gyakorolta az apostoli felségi jogokat az egyház fölött egy felekezetlen elkereszténytelenitö kormány . . . A törvényhozás nemcsak a többi felekezetek szabadságát nem biztosította a katholikus egyház részére, de elég vakmerő volt gyámságot gyakorolni fölötte, megtartva azon jogokat és szabadalmakat, melyeket az állam a katholikus államvallásból kifolyólag élvezett. Az állam felbontotta a csaknem 9 százados szövetséget, de mikor magát fölmenti a szerződés kötelezettségei alól, ugyanakkor ellenkezésbe jön önmagával, követelve az egyháztól, hogy az, az államnak tartozó kötelezettséget ezentúl is föntartsa. A felelős minisztérium behozatalakor, a felség hangoztatta ugyan leiratában a legfőbb kegyúri jog személyes sajátosságát, de azért minden egyházi tárgyakban a végrehajtó hatalom a minisztérium kezébe mentát. Az 1848. III. t.-c. 3., 6., és 7. §§-ai igy intézkednek, következőleg az apostoli felség a fökegvúri, kath. egyházi, iskolai és alapítványi föfelügyeleti és fövédnöki joga a felelős minisztérium hatáskörébe mennek át, s e jogok gyakorlatában a felelős minisztert, bármilyen vallású legyen, orgánumaként kénytelen használni. A mit a 48-ki törvények számításból nem rendeztek, t. i. a katholikus egyház viszonyát az államhoz, azt akarták a püspökök az autonómia által rendezni. Bár még pozitive ismeretlen volt a jövendő minisztérium hatásköre, még nem tudták, mily állást foglal el a király a jövendő alkotmánynyal szemben, mégis, miután a felelős minisztérium hatásköre, mint tervezett törvényjavaslat az országgyűlés elé került, a püspökök sejtve a jövendőt, tanácskozmányba gyűltek, s az egyházi viszonyok módosítását kérelmező memorandummal a felséghez fordultak, amelyben felkérték: hogy »apostoli« királyi jogait mint sajátját fentartva, azt az 1790. XXII. t.-c. értelmében, a primás elnöklete alatt egyházi és világi tagokból álló katholikus egyházi bizottság által gyakorolja, mely aztán a felség nevében kezelje a katholikus egyház vagyonát, iskoláit, jogait s egyéb érdekeit. Ez a terv a helytartósági tanácsnál fennállott »egyházi bizottság"-ot helyettesitette volna. A memorandumot egy küldöttség fölvitte Bécsbe éppen akkor, mikor a magyar országgyűlés küldöttsége is az új alkotmány-