ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-09-12 / 37. szám

Ez uj szövetséggel szemben a régi hármasszövetség is igyekszik erősödni. Összejönnek a fejedelmek és ministereikkel, vagy ha még fontosabb a dolog, azok nélkül tárgyalnak és készülnek az eshetőségekre. Hangoztatják ugyan, hogy Európa jelenlegi politikai viszonyai föltétlenül követelik a meglévő helyzet föntartását és minden bolygatás beláthatlan bonyodalmakra vezetne. Csakhogy épen a világfontosságú események nem függnek az emberektől és egy nem sejtett ok szokta halomra dönteni az aranysujtásos diplomaták számitásait. Ha pedig egyszer felgyúl a béke, az emberi érdekek harca lép előtérbe, mindenki a saját célja után tör és a papiros szerződésekkel senki sem törődik. Yárosi közgyűlés. A városi képviselőtestület f. hó 7-én — hétfőn — rendkivüli közgyűlést tartott, amelyen azonban nem nagy számú képviselő jelent meg. A közgyűlés első pontja a rég húzódó dr. Helcz-íéle fegyelmi ügyben előterjesztett tanácsi javaslat volt. A tanácsi javaslat a fenti ügyben a vagyoni felelősség kinyomozására alakított két bizottság eljárását emeli ki első sorban s a fölött jegyzőkönyvi elismerés kifejezését kéri. Az eljárt két bizottság a különböző alapoknak tüzetes átvizsgálása után azt javasolja, hogy dr. Helcz-czel szemben 421 frt 52 krban állapítandó meg a vagyoni felelősség. Ez utóbbi javaslatra nézve a vármegye törvényhatósága kikötötte, hogy a bizottsági eljárás során átvizsgált alapítványok, tartozások és számadások egy ujabb ellenőrző bizottság közbenjöttével ujolag vizsgáltassanak át. A közgyűlés ehhez képest a polgármester indítványára Hoffmann Ferenc p. ü. tanácsnok elnöklete alatt dr. Földváry István t. ügyészt és Dóczy Antal városi számvevőt küldötte ki s egyúttal a képviselőtestület kebeléből: dr. Prokopp Gyula és Szenttamási Béla képviselőket kérte fel a bizottság munkájának elősegítésére. A gyűlés második pontja Meszes Ferenc városi képviselő indítványa volt az erdei legeltetés engedélyezése tárgyában. Meszes t. i. a bekövetkezett árviz által takarmánykészletükben érzékenyen károsított állattartó gazdák érdekében azt javasolta, hogy a városi erdőnek „Csipkevölgyi" részében a legeltetés engedtessék meg. A tanács azonban Nozdroviczky Miklós erdőmester szakvéleményének felhasználásával az indítvány elejtését javasolta. Erre azután megindult egy kisebb vita, amely az egyhangú közgyűlést némileg kedélyessé tette. Meszes Ferenc a saját indítványa védelmében attól sem tartózkodott, hogy az erdőmestert erősen megvádolja, gyanúsítván őt ellenséges indulatból kifolyólag azzal is, hogy az erdei legeltetést a vadászat zavartalan folytathatása miatt ellenzi. Tátus János Meszes indítványához hozzájárulva, festi a födmivesnép helyzetét, amely szerinte még arra sem képes, hogy a takarmányhiány miatt éhező marháit maga fogyassza el. Pótlólag azt is indítványozza, hogy a f. évben a közlegelőn megengedett különlegeltetés hatálya a jövő évre is terjesztessék ki. Ez utóbbi indítványt, mint a tárgyhoz nem tartozót a közgyűlés nem fogadta el. Schiller Mihály városi képviselő sehogy sem tud kibékülni az árvízvédelem céljára készített sánccal, amely az ő földjét használhatlanná tette. A bekövetkezhető takarmányhiányt biztosra veszi s muszkaországi állapotok bekövetkezésétől fél, mert az állatokkal a házfedelet is meg kell majd etetniök. A tanács javaslatát nem fogadja el. Szenttamásy Béla felfedezte, hogy az erdőmestert meggyanúsították. Szerinte az erdőmester kötelességszerüleg járt el. A tanács javaslatával nem ért egyet s az ügynek a megyei erdészeti bizottsághoz való felterjesztését javasolja. (Helyeslés) Hegedűs József csatlakozott szomszéd városi képviselő sajnálja gazdatársait s kérelmüket figyelembe venni kívánja. Dr. Horn képviselő nem ajánlja, hogy az erdőmester véleménye a felsőbb fórumok elé vezéreltessék, (?) mert ez az ügy eredménytelenségére vezetne. Azt javasolja, hogy a kir. erdőfelügyel ö hivassék meg a helyszínére s az meggyőzödvén a kérelmet támogató indokokról, bizonyosan hozzájárul az erdei legeltetés engedélyezéséhez. Nozdroviczky Miklós erdőmester méltatlankodva utasítja vissza azt a ráfogást, hogy őt véleményének előterjesztésében ellenségeskedés vezérelte volna. Ő az 1879. évi XXXI. t.-c. 16. §-a szerint állami felügyelet alatt levő, üzemtervvel biró és igy szoros korlátok között levő, a mult esztelen gazdálkodása folytán alig hasznothozó és ma már a jövőre biztositott csupa fiatalos erdőben a legeltetés eugedélyezését megengedhetőnek nem tartja. Az erdőnek csupán a »Fári« nevű része volna legeltethető, ehhez azonban út nem vezet; ha ezt teszik, azt véleményezi, de a hozzájárulás lehetetlen. Végre megbotránkozik azon, hogy ő a bekövetkezhető takarmány hiányra tekintettel, az erdőnek egyes részeiben az ingyen takarmány-gyűjtést megengedte, de a végből nála eddig senki sem jelentkezett. Ez azt bizonyítja, hogy nem oly nagy a veszedelem, bár a nép épp oly könnyen gondolkodik, mint az árviz bekövetkezése előtt t. i. tétlen nézte javainak pusztulását. Szólásra jelentkezett még dr. Weisz Sándor, aki Szenttamási Béla indítványát fogadja el. A közgyűlés ily értelemban határozott. Elnök polgármester bejelenti, hogy özv. Viola Mihályné szül Tóth Erzsébet. Viola Kálmán volt városi pénztárnok, most ellenőr, édes anyja a belvárosi plébánia templomot két szép üvegfestésű ablakkal ajándékozta meg. A közgyűlés az adakozónak köszönetet szavazott. Utolsó tárgya volt a közgyűlésnek Litsauer Sándor tanítónak 1896/7 tanévi számadása, amely egyhangúlag helyben hagyatott. A basaharci téglavető. Zürichben augusztus 23-án megnyílt a munkásvédő-kongresszus. A legelső tárgy, mely szőnyegre került, a vasárnap megülése volt. Dr. Beck volt az előadó, s előadásának folyamán kimutatta, hogy a vasárnapi munkaszünet a munkásvédelemnek legelső s legprimitívebb követelménye. Az állami szociális reformnak sarkpontja a munkásnak törvény által biztositott vasárnapi munkaszünete, mely nélkül sem az egyes munkásnak jólétét, sem a társadalom boldogulását előmozdítani nem lehet. Követeli ezt a szünetet az emberi méltóság, a szegény embert is az állattól elkülönző határvonal, követeli a társadalmi, szociális igazságosság, követeli az észszerű gazdasági politika, mely a nemzedékeket proletár, vézna csordákká lealacsonyítani, anyagilag kiszipolyozni, erkölcsileg elállatositani nem engedi. Dolgoztak is Zürichben a kongresszusnak minden pártállású és nézetű csoportjai, hogy a határozati javaslat a legélesebben és legvilágosabban kidomborítsa az emberi érzésnek és jognak ezt a követelményét. De még a zürichi gyűlés előtt minálunk is ép a téglavetők sztrákja figyelmeztette a százezreket forgató vállalkozó urakat, hogy ne állatositsák el szegény munkásaikat, ők a modern humanizmusnak s a »hazanak hű fiai*; figyelmeztette őket, hogy ne csigázzák el folytonos munkában erőiket, s hogy amit a marhával nem végeztetnének, azt emberségesen tőlük se méltóztassanak megkövetelni. Azonban Zürich messze van Basaharctól, legalább oly annyira, mint amennyire távol esik a zseb a szívtől; Basaharcnál a munkásvédelem még európai gondolat, mely abba az Ázsiába még be nem szivárgott. Vasárnap és köznap egyaránt folyik a nehéz, terhes téglavető munka s a modern zsidók úgy látszik elfelejtették, hogy apáikat Fáraó épp evvel a nehéz munkával terhelte s akarta vele agyonnyomoritani. Szünetnap Basaharcon nincs, reggeltől késő estig kapálnak, gyúrnak, taposnak, vetnek, szállítanak, tologatnak a fehér, nyomorult rabszolgák. A megyei út átszeli a telepet s a járó-kelő nép, de talán a megye közigazgatási tisztjei is botránkozhatnak a vasárnapokon éppúgy mint köznapokon sürgő munkán. »Hat mikor van itt szünet ?« kézdeztem az egyik páriát. »Éjjel s amikor esik«, volt felelete. >S ha nem esik egy hónapig, mi lesz akkor? folytattam tovább. »Biz' akkor mi egy hónapig furt túrjuk s gyúrjuk az agyagot*, felelte. A munkást tehát Magyarországon, Esztergomtól 8 kilométernyire, a nyilt megyei úton, kora reggeltől késő estig, vasárnapok s üunepek kihagyása nélkül, heteken át szabad foglalkoztatni. Szabad azt követelni, amit az igavonó marha el nem bir, ami elcsigázza a testet, időnap előtt megöli a szervezetet. De hát ki védje ezeket az agyongyötrött, elkínzott embereket? Talán a humanizmus százada, mely kegyetlenségekben túl tesz a régi korok barbárságain? tán a vállalkozók, kik az emberanyagot talán annyiba sem veszik, mint az agyagot, s a nyereség mámorától elkábítva, elfelejtik azokat a köte! lességeket, melyek saját érdekükben figyelmeztetj hetnék őket, hogy figyeljenek azokra az izzó szen! vedélyekre, melyek a dologtól kérges kezű emberek ereit dagasztják, s hogy méltányosságuknál, s emberségüknél fogva segítsenek az elnyomott s tengődő munkásokon? Ugy látszik tehát nekünk, hogy itt nem léphet közbe más, mint maga a közigazgatás, s ha talán nógattatni kívánna, akkor a közbelépés kötelessége Pilis-Maróth községének hatóságára háramlik ; ez lévén Basaharcon a törvény és rend őre s a vasárnapi munkaszünet nyilt és botrányos megszegésének megtorlója. Hallottuk a szomszéd Hontmegyében, hogy valamely plébános föladta a szolgabírónak azokat, kik vasárnap arattak és szántottak, s a szolgabíró erélyesen megbüntette a vasárnapi munkaszünet megszegőit; már most mi az az elvétett, vasárnapi szántás-vetés ahhoz a botrányos, folytonos vasárnapmegszentségtelenitéshez képest, mely Basaharcon folyik. Kérjük a község erkölcsi s anyagi javainak előmozdítóit s első sorban annak hi váltott védőit, hogy ez ázsiai, vagy ha tetszik ó-egyptomi állapotokat orvosolni segítsék. Jakabunk Bázelben. — Eredeti tudósítás. — Mily igaz hitű orthodox hivő a mi Jakabunk dacára annak, hogy a sonkás tésztát rendkívül i szereti, és lapunk főszerkesztőjének szerény asztalához magát mindannyiszor meghivatja, valahányszor sonkás tészta kerül az asztalra, azt a j tisztelt és nagyérdemű olvasóközönségünk Jakabunk eddigi tudósitásaiból is gyaníthatja. Hogy pedig milyen szívósan ragaszkodik orthodox elveihez, mutatja azon tény is, hogy szombaton, a midőn legtöbb munka van a szerkesztőségben, a világ minden kincséért sem dolgoznék, a tollat kezébe nem venné. Ennek megfelelőleg az összes orthodox mozgalmakat élénk figyelemmel kiséri. Mint a «Zion« egyletnek tevékeny tagja, természetesen résztvett a legutóbbi bázeli khongresszuson is, melyet a zionisták rendeztek. Bázelből következő hiteles tudósítását vettük: »Kedves főszerkesztő uram! Egész Bázel örömmámorban úszik. Soha ennyi idegen diszes vendég nem volt falai között. Az a hires bázeli zsinat, melyet egykoron önök itt tartottak, semmi a mienkéhez képest. A világ összes tájairól összejöttek itt a zionisták. Francia, Német, Olasz, Spanyolországból, Galíciából, Oroszországból és édes hazánkból. Legelegánsabbak vagyunk mi magyarországi zionisták, legsoványabbak az oroszok. Nordau Makszi és Herzl Theodor az elnökök, kik ma nyitották meg a zionisták khongresszusát óriási lárma közepette. Képzelje csak kedves szerkesztő uram, mit akarnak ezek az emberek ? Nordau Makszi miután előadta volt a Zion egyesületnek célját, egyszerre csak kezd könnyezni és elmondja sanyarú helyzetünket, majd neki hevülve a leggyönyörűbb galíciai német jargonban folytatja: »És a mi népünk évszázadok óta kívánkozik vissza ősi hazájába, melyet trombitákkal és sípokkal szerzett és futás által veszített el. Ezen hazához ősi jogunk van, és miután azt fegyverrel visszahódítani nem célunk, mert az európai békét megzavarni nem szándékozunk, ez okból indítványoznám, hogy vásároljuk meg Palesztinát a török szultántól és vonuljunk vissza gyermekeinkkel együtt azon földre, mely egykoron atyáinké volt, hol minden kő, minden rög az ő bátorságukról regél.« Makszi barátom ezen beszédjére óriási zsivaj keletkezett, az orosz zionisták torkuk szakadtából kiáltozták : »Éljen Makszi az uj Gedeon* ! mi magyarok pedig abcugoltunk: Abcug Palesztina, nem megyünk oda! Csak nagy nehezen tudta Makszi barátom a csendet helyreállítani, mire