ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-01-24 / 4. szám

dátumért, no meg a jövő reményeiben egy kis hálás szolgálatot akart tenni a benne eddig nem igen bizó liberális kormánynak. Aki katholikus pap, az nem támadhatja a néppártot, mert akkor ipso facto a liberalizmushoz csatlakozik. Lehetnek a néppártnak, mint kezdő pártnak, kívánnivalói, — ezt meg is lehet jóakarattal mondani — de eszközei tisztaságát még a liberális honatyák se támadták oly cinizmussal, mint Komlóssy, a pap-képviselő. A liberálisok az elveit, a politikai hitvallását támadták a néppártnak, nem pedig eszközeit, mert fellépése nem is volt agresszív, hanem defenzív. Az eszközök tisztátalanságához liberális hatalom és erkölcs kell, mit a képviselő úr az őt tapsoló párton találhat meg. Mi a veleje Komlóssy képviselő beszédének, amelylyel ő, — saját mondása szerint — megvilágítani akarta a helyzetet? 1. Az egyházpolitikában elfogad bárminemű expedienst az állammal. 2. A revíziót korainak tartja s még hangoztatni is csak hosszú idő múlva fogja. 3. Az egyházpolitikai törvények végrehajtását annyira tapintatosnak s dicséretesnek tartja, hogy az egyházpolitikáért odium se érheti a kormányt s a revízió hívei is most már a revízió ellen fordulnak. 4. Antiszemitaságával azért hagyott fel, mert az érdekeltek, t. i. a zsidók elhárították maguktól ez időszerint azon vádakat, melyeket ellenék az antiszemiták fölhoztak ; kimutatták, hogy tudnak áldozni kulturális célokra, tudnak hazaíiasan érezni s gondolkozni. 5. A néppártot gyengének tartja a nép vágyainak kielégítésére. 6. A vallás-kérdéseket nem a népre, hanem az intelligenciára bízná. 7. A néppárt szerinte megbolygatta a vallásos meggyőződést. 8. Megzavarta a papok között a meggyőződést. 9. Kacérkodik a nemzetiségekkel. 10. Kételkedik, hogy a püspökök barátjai lennének a néppártnak. Ha a kormány- vagy Kossuth-párti képviselők beszélnek igy, nem csudálkozom, ismerjük a maszkokat. Más az elbírálás azonban egy katholikus pap-képviselővel szemben. Első pillanatra ugy látszik, mintha Komlóssy az egyházias állásponttól nem térne le, beszéde merő fallácia, még ő merte, — az igaz csak frázisképen, hogy valamit mondjon —Zmeskálnak odavetni, hogy egyházi cenzúra alá is kész beszédjét adni. No, aki oly tételeket állit föl, mint ő, aki képes bármily modus-vivendivel megalkudni, csakhogy a kecske jóllakjék; aki a revíziót korainak tartja, sőt most egyáltalán fölöslegesnek, mivel a kormány megaranyozásig kíméletesen hajtotta végre a törvényeket, azt nemcsak a cenzúra porolná ki, hanem a profeszszor is mint hibás és tudatlan theologust megbuktatná, és a szemináriumból kiküldené. Ha egy katholikus pap-képviselő ilyet ki mer mondani, annál nem a tudás, hanem az elvakult szenvedély a mozgató-erő, ami pedig soha se okos tanácsadó. Mig Magyarországon mindenki (még a liberális is hivatalon kivül) a zsidóság praepotens térfoglalásáról beszél, arról panaszkodik, addig Komlóssy nagyon megvan velők elégedve. Legyen az ő gusztusa szerint. Ő tudja miért. Wlassics közéleti morálja parancsolja ezt igy s mi elhiszszük, hogy Komlóssynak most már ez a bálványa. A néppárt gyengeségét, a nép kivánatainak kielégítésére se Ítélheti meg az, akit a nép bizalma a saját bevallása szerint is elhagyott. A néppárt nem igér annyit, mennyit Komlóssy szokott választóinak, s nem is Ígérhetett, mert a saját zsebéből dolgozott a választásoknál, s nem Bánífyéból. A mit pedig programmjában igér, arra nézve nem Komlóssytól kéri a kivitel lehetőségét, hanem a néptől, a mely e pártot fölkarolja, a mely népet Komlóssy különben oly atomnak nézi, hogy még a vallási kérdéseket se köti az orrára. A ki ily imprudensül beszél a népről, aki azt annyira kicsinyli, az ne kritizálja a néppártot, mely a nép ereje. A katholikusok nemcsak intelligenciából, hanem a népből is állanak. A népet éppen úgy érdekli a vallás-ügy, mint az intelligenciát. Az egyháznak is, mikor megalapították, kik voltak első tagjai? Nem a nép ? Az egyszerű nép, melyből még apostolait is választotta Krisztus Urunk. Krisztus először a farizeusokhoz és írástudókhoz ment? A népnek nem hirdette a hit igazságait ? Az egyházban is először a sacerdotium a populussal szövetkezett, s csak azután az imperiummal. Tényleg ma majdnem oly helyzetbe jutott az egyház, minőben az első századokban volt, mielőtt az állam kereszténynyé lőn. Akkor is a népben birta frigyestársát, s mikor a népet megerősítette, az államhoz s az azt nevelő intelligenciához fordult, hogy abba öntse a keresztény tant. Ez a processus veszi most újra kezdetét. A nép-eszmék, a népforradalmak, a nép-akarat hódította meg mindig azokat, akik fölötte az »intelligens« cégér alatt hatalmat gyakoroltak. Ezért hangzik világszerte a szálló-ige: A nép szava, Isten szava. Különben is, a mai hitében közönyös intelligenciával ugyan hogyan tudná Komlóssy a vallási-kérdéseket megoldani? Bizonyára úgy, mint a stomfai választást. Wlassicsnak, Bánffynak talán tetszenék a főzte, mint az ő megválasztása, de nem a katholicizmusnak. Qui non cognoscitur ex se, cognoscitur ex sociis. Majd ha a néppárt purifikálta a mai társadalmat, majd akkor lesz az intelligencia is erőssége. A népakarat fogja, mint Ausztriában, magával ragadni. Épen azért már most arra kérjük az intelligenciát, hogy forgassa, s tanulmányozza a néppárt programmját. Hogy a vallási békét s meggyőződést a néppárt bolygatta volna meg, ezt maga Komlóssy se hiszi, csak azért mondta, hogy tessék a kormánynak. Józanul nem lehet még csak elgondolni se, hogy a vallási békét az a párt bolygatta volna meg, mely azt már feldúlva találta, és éppen annak reparációjára alakult. Az egyházpolitika nyomában beállott vallási viszály s elkeseredés már 3 éve megvolt, mikor a néppárt keletkezett. Komlóssy képviselő úgy látszik számos irányú elfoglaltsága miatt parlamenti ember létére elfedte átolvasni vagy átgondolni az utolsó 6 év politikai történetét. Ha elmélkedett volna fölötte, s nem ötletszerűen beszél, bizonyára ily bizarr módon nem szólta volna el magát. Nála mint képviselőnél ez oly öreg hiba, mint a papnál a revízió s modus vivendiben való vargangrása. Egyben igazat adok Komlóssynak, hogy t. i. a néppárt a papok közti egyetértést megzavarta. Igen az olyan papokkal, kik stréberkedésből, nem átallanak a keresztény állásponttal ellenkező politika uszály-hordozóivá lenni, hogy ily módon jussanak valami konchoz. A megpróbáltatások idejét éli a katholikus egyház, most válik el, kiben él a meggyőződéses hit és az elvi katholicitás. Ha a stréber papokkal éreztetik, hogy cselekedetük botrányos, csak önérzetéhez hű a papság, s olyan mint a fejedelmi oroszlán, a mely a gyáva előtt megrázza sörényét. A renegátot még a politikában is kitiltják, mennyivel inkább kitépendő a korcshajtás, ha azt egy papban látjuk megvalósulni. A nemzetiségekkel való paktálásról ne emeljen vádat az, aki maga is a tótok közt kereset mandátumot, a ki a verbói kerületben in illo tempore ölelkezett a nagy-szláv lutheránus predikáorokk al. A néppárt legkevesebb mandátumot katpott a nemzetiségi vidékekről, s legtöbbet a Dunántúl magyar kerületeiből. Azt ellenben mindenki tudja, hogy Komlóssy tapsoló pártja a nemzetiségi vidékeken aratja a mandátumok sokaságát. A tények, nem a sofizmák győzik meg az embert. S ilyen viszonyok között esteledett reám a szeretet estéje, a szent karácsony este. Kályhám mellett ültem, melyben vidáman pattogott a tűz : s előttem ingerlőén párolgott az illatos thea . . . De nem esett jól. Lelkem a kályhában ropogó tűz lobogó, fényes lángjai közül alakokat látott egymásután kiröppenni, melyek, mintha csak arra lettek volna hivatva, mind arról az örömről, boldogságról beszéltek, a mely az enyéim között honol. Majd elvezettek messze-messze, oda ahhoz a kedves jászolhoz, melynek fénye felderíti a lelket, hangolja a szivet, hiszen az a gyönyörű kis gyermek, kinek most még mosolya sincs — s a ki tehetetlenül pihen a jászol hideg szalmáján, forró, meleg szivével mégis az egész világot karolja át, s abban a világban engem is, a ki most magam vagyok levertségemmel, szomorúságommal . . . Gépiesen nyúltam e közben a lapok után. Igaz, egy napi-lapot járatok csupán, de e napon elhalmoztak mutatványszámokkal s igy szabad a többes számot használnom. — Az első, a min szemem megakadt, a nagybetűs mellékletek voltak, melyek hirdették, hogy ime itt vannak azok a a cikkek, a melyek a karácsonyi ünnepek hangulatát kívánják segíteni . . . Mintha valami mély álomból ébredtem volna fel, úgy hatott reám e két szó : »Karácsonyi melléklet.« — Megörültem neki nagyon, mert úgy gondoltam, ha nincs is módom, alkalmam arra, hogy szeretteim meleg, édes körét élvezhetném, lesz e mellékleteken nem egy olyan apróság, mely legalább szólni fog róla . . . Jaj pedig be csalódtam ! . . . Egy most megindult, Kossuth párti újság, a »Függetlenseg« volt az, a mely legelőször kezembe akadt. Előre kezdtem élvezni. Hisz' ez uj lap, csak jobban kitesz magáért, mint a többi régi lapok, melyeknek nincs szükségük arra, hogy publikumot fogdossanak, kerítsenek. De mondhatom, mintha hideg zuhanynyal öntöttek volna nyakon, úgy éreztem magam, mikor átböngésztem cikkeit. Ide jutottunk hát? Annyira fajult már az irodalmi ízlés, hogy még ezen a szent estén is magán hordja a léhaság és erkölcsi aljasság bélyegét, mikor annak születését ünnepeljük, a ki az erkölcsi lét magasztos valósággá lételeért küzdött ? Ugy éreztem magam, mint sáros, lucskos időben kis falu utcáján, hol a bokáig érő sár nehezíti a járást-kelést! Vagy nem nyügözik-e meg a lelket szárnyalásában az olyan cikkek, minő Molnár Márton : »A háló« cimü rajza, vagy Palotay Hugó : »Dalok egy asszonyról* cimü verse, a melyben a léha gondolkozású szerző talán a maga felfogása után indulva, képtelennek hiszi az embert a javulásra . . . S aztán, milyen triviális viccek a »Homoros«-nak elkeresztelt részben . . . De ta'án ez csak a kezdő lap botlása volt? ! Ne higyjűk! Ime az »Egyetértés* vén lap; harminczegyedik évfolyamát futja, s lám mégis nem talál külomb thémát mint a házasságtörést. (A levél, irta Nimen) meg nem sikerült csábítási kísérletet (»Hozomány nélkül«). S nem hatásos valami, mikor »az egészséges, szép leány kívánatos közelségé*-ről olvashatunk?! Vagy a »Pesti Napló* talán más utat tapos ? Olvassa el csak valaki Mikszáth Kálmán cikkét (»Ott alszik a Marcsais!«) s aztán adjon feleletet. Nem a legsivárabb erkölcsi érzés mondatta-e ezt a cikket tollba, az az erkölcsi érzés, mely mindent megenged önmagával szemben. Vagy másik elbeszélés »A Nagy Lidi ura«, melyet Petelei István irt, talán erényesebb húrt penget ? Szomaházy István, (A mozgó postás) Beniczkyné B. Lenke (Karácsony) — nem szintén csak az erkölcstelen, hit nélkül élő társadalomnak imak ? — Pedig ez az újság sem új lap, ezis régen hallotta a dajka dalát, régen élte gyermekkorát . . . Még a »Budapest! Napló« eléggé a tisztesség határai között maradt. Nem irt legalább bántót és sértőt. Igaz, sok üres dolog volt benne fölhalmozva, de jó részt mégis olyan dolgozatok voltak, a melyek más alkalommal beváltak volna. Most azonban, mikor egészen más a sziv, a lélek hangulata, bizony elmaradhattak volna. De mivel pótolják ? Hát lehet hit, erkölcs, az Űr Jézus szelleme nélkül erre az estére való hangulatos dolgokat irni ? — Váljon az az iró merithet-e abból a forrásból, melyet nem ismert, nem ismer, s a melyet mint hiábavaló üres dolgot emlegetnek csak előtte folyton-folyvást ? Vagy talán az a sziv, mely erkölcsileg dermedt, mint akár milyen lény, a mely a sarki hideg hatalmába esett, — talál önmagában erőt arra, hogy a maga dermedtsége ellen küzdjön, harcoljon ? — S a lélek, melynek ismerős utja csak arra van, merre a szenvedély kalandozik féknélkül, zabolátlanul, — váljon csaponghat-e azokon a tereken, melyet