ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-01-24 / 4. szám

Komlóssy tapintatlan föllépését azzal is tetézte, hogy beszédébe a püspöki kart bevonta, s meggyanúsította, mintha ellenezné a néppártot. Ki hatalmazta fel a képviselő urat arra, hogy a püspökökről oly hangon s modorban beszéljen, mintha bizalmasuk lenne

7 s azok Komlóssyt használnák szóesövül ? Senki, csak az ő suggerálása. Úgy tesz mint a komikus, aki hatás-vadászat végett, kiszigorit egy-egy bombasztikus ötletet. Játszani a benfentest kissé frivol dolog, s még frivclabb a püspöki kart a képviselő úr politikai rögeszméihez spanyol falul elővonszolni. Különben ne aposztrofálja a püspöki kart az, akit a »Magyar Állam« jónak lát megvédelmezni

s az a »Magyar Állam«, mely a Hercegprímással szemben is állást foglalt mindvégig. Hogyan fér össze egyszerre Komlóssy és a »Magyar Állam« ? Annak a védelme kedves és szükséges, ki a föpásztort annyira megbántotta s gyanusitotta ? Ez a lojalitás legkevésbé tapintatos megnyilatkozása ? Persze a szerencse forgandó, s Fortuna szekerén se lehet örökké okosan ülni. Komlóssy fellépése annak a beteges korszaknak beteges nyilvánulása, mely előtérbe lép mindannyiszor, valahányszor elhatározott a küzdelem az egyház és az állam között. Hatása a papság és hithű katholikusokra nem lesz, mert a korcshajtás elválása csak elősegiti a fa egészséges fejlődését. A néppartot nem emeli ki nagy célú küzdelméből, mert hisz közismert müpapok ősi elve: úszni az áramlattal, nem ellenkezni semmiben az államnak. Az első, a mit a liberális állam egyház-ellenes munkájához keres, a liberális, a közömbös, az úgynevezett műpap. Erre van szüksége a liberalizmusnak, hogy munkáját a kevésbbé óvatosak előtt a tekintély látszatával felruházza. S minthogy hivatás-vesztett, méltóságokat kereső, zsiros javadalmak után áhitozó papok mindig lesznek, a liberális állam mindig fog találni vásári portékát. Szomorúan érintett Komlóssy szereplése, de könnyen napirendre térhetünk fölötte. Az ingó nádat úgy is letöri a szél. Gracchus. Külföld. —cs.— Sokak előtt feltűnő lehet, hogy Galícia földhöz tapadt, szegény népe oly határtalan lelkesedéssel ragaszkodik egy kiközösitett lelkészhez, P. Stojaloivszhjhoz. Midőn ezt eltiltották az egyházi ténykedésektől, a nép erővel vitte őt a templomba és föltétlen hódolatáról lépten-nyomon az önmegtagadás, az áldozatkészség, a hit, remény és a szeretet nyithatnának föl előttünk? . . . Hát még a többi? A »Magyar Újság« ; a »Magyar Hirlap«, »Pesti Hirlap<- mellékletei! — Jobb róluk nem szólni. Hiszen a korifeusok csak nem maradnak hátrább alantasaiknál?! . . . Nem is olvastam tovább. — Minek is? — Reménységem úgy sem teljesülhetett. — Semmi melegítő, lelkesítő, gyújtó nem volt e cikkekben, de annál több boszantő, leverő és bántó. Boszantó, hogy csak ennyire becsülik az olvasó közönség erkölcsi érzését és ízlését; leverő, hogy ezek a lapok nyújtanak annyi, de annyi embernek egyedüli lelki táplálékot és bántó, hogy ez volt a magyar újságírók krisztkindlije az édes Jézusnak . . . De talán felébredünk! — Hiszen az »Alkotmany«, a »Magyar Állam« s a mi karácsonyi mellékletünkön egészen más uton jártunk. Talán megértik. Kik? azok a kik azokat a léha cikkeket irták? — Dehogy azok! Hát? Azok, a kik olvassák a cikkeket! — A közönség ? Igen is az! Annak kell tiltakoznia minden ellen, a mi léha és erkölcstelen; annak kell felemelnie szavát; élnie kell »veto« jogával —• azon iránnyal szemben, mely sárba tapossa a hitet, — a szeretetet, az erényt, s magasztalja a bűnt, még azon az estén is, a mikor Annak születését ünnepeljük, a ki csak egyet gyűlölt, egyet utált még halálában is ; a bűnt . . . De mikor lesz meg az?! mikor?! . . . Jeszenszky Kálmán. biztosítja. Az egyházi hatósággal szemben az ellenszegülést rendesen az úgynevezett »intelligens« emberek szokták ápolni, de P. Stojalowszkynál éppen ellenkezőleg az állami hivatalnokok ritka áhítattal buzgólkodnak az egyházi fegyelem fentartása körül és az> ellenszegülő lelkészt a világi hatóság üldözi »jogosulatlan misemondás« címén, P. Stojalowszky jelenleg Budapesten időzik, hová az osztrák büntető törvénykönyv szigora elő menekült. Ausztria katholikusai pedig nagyon különösnek tartják ez esetet. Mert hát ez ország kormánya is folyton hangoztatja, hogy ő felekezetnélküli, interconfessionalis, a vallás iránt teljesen közömbös, és éppen azért Ausztria is hivatalosan megszűnt katholikus lenni. Tehát miért törődik oly nagyon azzal, hogy valaki jogtalanul miséz ? Eddig ezzel éppen nem gondolt, mint az apostata ó-katholikus papok bizonyítják, kiket soha. sem háborgatott az államhatalom azért, mert a katholikus szertartásokat bitorolják; sőt a bécsi Salvator egyházban, melyet a katbolikusoktól raboltak el, jelenleg is az állam védelme alatt végzik a katholicizmust sértő vallási ténykedéseket. Miért lett tehát a kormány egyszerre buzgó katholikus P. Stojalowszkyval szemben ? Az egésznek oka egyszerűen az, hogy Galíciában rohamosan terjed a néppárt. E pártnak pedig egyetlen, de hatalmas szervezője Stojalowszky. És ezért, nem pedig »jogosulatlan mise mondás«-ért üldözi őt az állami hatalom. Galíciában ugyanis annyira összegyülemlett a hatalmat birok társadalmi és politikai bűneinek sokasága, hogy a legerősebb visszahatástól lehet tartani. Mint mindenütt, úgy itt is a néppártot nem mesterséges alkotás, hanem a viszonyok teremtették és minél nagyobb viharok támadják, annál mélyebre hatnak gyökerei. A nép ugyanis a tőkepénzesek és zsidók által agyon van nyomorítva. Borzalmat kelt azon szánandó helyzet, melyben a szegény földművesek és kisiparosok tengődnek és most a kétségbeesés szélére jutva, mélységes ragaszkodással csatlakoznak azon férfi mellé, ki I nekik a remény sugarát megteremti. P. Stojalowszkyt a nép nyomora és hazájának sülvedt helyzete indította arra, hogy kitűzze a zászlót és csoportosítsa a még el nem romlott elemeket. Nemrég zajlott le Lembergben egy sajtóper, melyben a tartomány legelőkelőbb alakjai szerepeltek, még pedig undoritőan. A Breitner által szerkesztett »Monitor« ugyanis egy idő óta feladatának tartja feltárni azon romlottságot, mely a közügyek vezetőit áthatotta. Hivatalos hatalommal és pénzekkei való visszaélések, utálatos erkölcstelenségek a rendes jellemvonásai az ott uralkodó osztálynak, és midőn a lap ezt nyilvánosan, a nevek felemhtésével szellőzteti, azok nem képesek védekezni. Az ilyen állapotok aztán teljesen a megvetés elé állítják azokat, kiknek hivatása volna a tekintélyt föntartani ! P. Stojalowszky törvényes úton, alkotmányos eszközökkel akart a bajokon segíteni, de a hatalmon levők kiüldözték őt. Ez eljárásukat azután a legnagyobb hálával fogadták a — szociáldemokraták. Ezeknek ugyanis éppen az ilyen elkeseredett nép szolgáltatja az elvtársakat, kik minden reménytől megfosztva, a kétségbeesés gyűlöletével készülnek az állami rend lerombolására. Az állam tehát, midőn a nép jogos panaszait meghallgatni nem akarja és teljesen figyelmen kivül hagyja a közjólétről való gondolkodást, egyszerűen a szociáldemokrácia legfőbb terjesztője. Ekként érthető azon rohamos hódítás, melyet a szociáldemokraták tesznek. A mult hó 26-án Bécsben tartott kongresszusuk alkalmával 252 megbízott jelent meg csak a munkás osztály részéről. Az itt kimutatott jelentés szerint a szervezett munkások száma 1893. évben 50,000 volt, mely szám jelenleg már 105,000. A pártcélokra befizetett összeg a mult évben januártól júniusig 492,585 frt volt, a kiadás pedig 300,760 frt. Szaklapjaik száma 33, és pedig 19 német, 12 cseh és 2 szláv nyelvű, melyek 119,850 példányban jelennek meg. E számok mutatják, hogy a szociáldemokrácia nem olyanjelenség, melyet kicsinyelni lehetne. Ha már most meggondoljuk, hogy e növekvő veszélv megg átlasara semmi komoly törekvés sem tapasztalható az arra hivatott államférfiak részéről, sőt ellenkezőleg a kormány egész magatartásával azon érzelmeket ápolja, melyekben a szociáldemokrácia forrását birja ; világos ítéletet alkothatunk magunknak a liberális kormányzás eredményeiről. A földműves nép helyzete.* Alázatos kérelem, melyet a keresztény nép igaz barátaihoz intéz: dr. Vargha Dezső. Minden igaz hazafinak vérző szívvel kell látnia a földműves nép pusztulását. Maholnap elmondhatjuk Vergiliussal: Uj telepesek jönnek helyetekbe, régi gazdák vándoroljatok ki. Hiszen a hivatalos kimutatás szerint 1895-ben 15,547 ember vándorolt ki Magyarországból, 1881 —1895-ig pedig, tehát tizenöt év alatt 255.513 hagyta el a hazát, tehát több mint egy negyed millió életerős munkás kéz. Evvel be lehetett volna egy kisebb országot is népesíteni, hisz Szerbiának vagy Bulgáriának nincs több munkás embere. Pedig ezt a hivatalos statisztika mondja, melyről Magyarországon mindenki tudja, mennyit ér. Ha a valóságot akarnánk megtudni, akkor Brazília, Argentinia, Észak-Amerika és Románia hatóságaitól kellene az adatokat kérnünk. Hát az édes szülőföld, a tejjel-mézzel folyó Kánaán már nem birja gyermekeit táplálni ? Dehogy nem! Magyarországon nem 16 millió, de 30 millió ember is megélhetne. A baj, a szociális és gazdasági állapotok beteges voltában fekszik. A törpe birtokok rohamosan terjednek. Hisz' a földművelési minister úr rendeletére nagy gonddal ós költséggel kiadott »Magyarország földmüvelése« cimű becses millenáris munka szerint 2.486,265 birtok közül 1.444,400, tehát több mint fele az öt k. holdat sem üti meg. A nép valóságos akasztófa humorral nadrágszíjaknak, vagy gyónó-céduláknak nevezi ezeket a keskeny földsávokat, melyek miatt az egész dűlő maholnap nem lesz más mint egymás mellett elhúzódó barázdák tömege. Ilyen törpe gazdaságon barmot sem lehet tartani és igy beáll a rabló-gazdálkodás nemzeti veszedelme, mely kizsarolással fenyegeti a magyar földet. Az 1.602,928 földbirtokos közül majd egy millió minden politikai jognak gyakorlásából ki van zárva. Nem más mint pária, akinek csak három joga van: katonáskodni, fizetni és hallgatni. A rendkívül terhes és méltánytalan állami, vármegyei, községi, fogyasztási adókon, százalékokon stb. kivül, még nagyobb súlylyal nehezedik a kisbirtokos osztályra az adósság. A magyar földbirtokon közel 2000 millió forint adósság nyugszik, magára a kis Esztergommegyére közel 2 millió jelzálog teher nehezedik. Hát még a falusi bankárok váltó-tárcái mit mesélhetnének? A paraszt-osztály nem magának dolgozik, fárad, izzad, hanem a nemzetközi mozgó tőkének. Ennek »sem országa, sem hazája, mégis piros az orcája.* A szegény nép, mert mindent kicsiben az ötödik kézből vásárol, mert kicsiben és ötödran gú alkuszoknak ad el, mindent drágán vesz és olcsón ad el. A tejfölt és a húst mások szedik le, neki csak a savó és a csontok maradnak. Nem csoda, ha igy a nép a legnyomorul

tabban táplálkozik, ruházkodik és lakik. Tápl álékai száraz kenyéren kivül: burgundi répa megsütve, disznótök megfőzve, bab sóba vízbe, kukoricagörhöny. Húst a legritkábban eszik, de annál jobban fogyasztja a pálinkát. Ruházata a leghitványabb igényeket elégítheti csak ki. Lakása, az már valóban kritikán, aluli. Apró alacsony házacskák, sárból összetákolva, szalmával fedve, kis ablakokkal, melyeket sohasem nyitnak ki, hogy friss, éltető levegőt ereszszenek be, mert hisz' akkor kimenne a meleg, amit az erdőn életveszély közt lopott száraz gallyak terjesztenek. Padlós szobát csak egy-két paraszt nábobnál látni, a talaj földből van, tele bacillusokkal. Egyegy ilyen lyukban sokszor 10—12 személy lakik együtt, ipa, napa, vő, meny, fiak, unokák az erkölcsiség és a közegészség kimondhatatlan kárára. Nem csoda, ha egy-egy epidémia alkalmával hajótörést szenved az orvosok és a hatóságok minden erőlködése és a nyavalya megtölti a temetőt apró sirdombokkal. Aki ki nem vándorol, azt elviszi a betegség ; akit a betegség megkímél, azt a vagyoni tökrejutás fenyegeti és evvel együtt az erkölcsi elzüllés. Ezen segíteni kell. Miután a kis birtokos osztály a nemzet gerincét képezi, mely a nemzet többi osztályait hordozza és amelytől azok. ha netalán elpusztulnának, könnyen utána képezhetők, azért a kis birto* A jeles tollú agrár iró ezen cikke érdemes, hogy minél szélesebb körben figyelmet és megszivlelést keltsen. Szerkesztő.