ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-07-11 / 28. szám

II. évfolyam. Esztergom, 1897. július 11. 28. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 8 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNTFT KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bólyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. Revolver a sajtóban. ^ Esztergom, július 10. C \ magyar parlamentben hetek óta nagy vita folyt a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló javaslat 16. §-a fölött, mely a sajtócikkel elkövetett bűntények elbírálását a jövőben a törvényszékekre bizza. Elénk figyelemmel olvassák országszerte a pro és contra felhangzó beszédeket. Mindkét résznek megvannak a saját nyomatékos argumentumai. A kormányhatalom, mint Erdély Sándor igazságügyi miniszter kifejté, már megsokalta azokat az üzelmeket, a miket a hírlapirodalom kalózai főkép a vidéken véghez visznek. Szabadság cime alatt galádul támad le minden tekintélyt és piszkos kézzel nyilvánosság elé hurcolja a magánbecsületet, melyet tovább is kellő védelem nélkül hagyni nem lehet. Ép azért utalja az ilyet a birói forum elé, hol vizsgálati fogsággal, majd börtönnel hozzája méltóan fognak elbánni vele. Azok, kik közhivatalban állókat sértenek, továbbra is az esküdtszék elé fognak tartozni. Szabadság örve alatt a sajtó által elkövetett merényletek biztosabban megtoroltatnak a bíróságok, mint az esküdtszékek által. A bűnvádi perekben ugyanis nagy szerepet játszik az emberismeret, különösen az olyféle sötét existencia ismerete, ki becstelen volta dacára erkölcsbiróul meri magát feltolni. És a kinek becsület ellen elkövetett sértései gyakran olyanok, melyeknek elbírálására sokszor bizony a kellő műveltséggel sem biró esküdtszéki tagok nem képesek oly mértékben, mint a tudomány, műveltség, szakismeret fegyvereivel ellátott szakbíró. Európa összes törvényhozásai különleges intézkedéseket tettek az ilyféle brigantérió ellen, mely a becsület orsz ág útját állja el. A törvényjavaslat megfogja védeni a magán becsületet és családi szentélyt. Teljesen magánügy a női becsület is, ezt durván megsérteni megtorlás nélkül nem lehet. Ezek és hasonlók a kormánypárti szónokok érvei a törvényjavaslat mellett. Az ellenzéki szónokok pedig azt mondják, hogy bár az állam feladata a jogrend megvédése s bár a becsület megsértőinek szigorú megbüntetését mindenki óhajtja, mégis nem lehet a becsület fogalmát magán- és közbecsületre osztani és annak elbírálására két fórumot felállítani. A becsület egyetlen alapja a lelkiismeretesség. Mindenki becsülete magánbecsület ; mert a ki nem becsületes a közpályán, az nem becsületes a magánéletben sem. A becsület megsértése egyaránt fáj a magánembernek ép úgy, mint a közpályán működöknek. Ép azért elbírálásánál sem lehet külömbséget tenni. Egy [•' um lehet, ez a társadalom maga, melyből az esküdtszék alakul. Példákat hoznak fel, hogy az

; a ki a társadalmat becsület ügyekben megakarta kerülni, kénytelen volt tapasztalni téves felfogásának szomorú következményét Csak olyanokra nézve birhat értékkel az új intézmény, kik kétes becsületük ügyeit szivesebben viszik a megfelebbezhetö bíróságok, mint a társadalomból alakult esküdtszék elé. A társadadalom igazságos Ítéletében nem tévedhet, mert az mindenkor a közlelkiismeret kifolyása. Gazokat, becsteleneket és tisztességtelen egyéneket közérdekben vagy akár jogos magánérdekből is leleplezni szabad. Ha valamely hírlapi közlemény a közérdeknek szolgál, akkor az esküdtszék köteles annak védelmet nyújtani, még ha magánegyén ellen irányul is. Az esküdtet csupán a lelkiismeretének szava és a közérdek irányítja. Hisz a közvélemény igy és magára hagyatva, a leggyakrabban meggyőződik a valóról, és önként megadja az elégtételt a sértettnek. Minden foglalkozás megkíván bizonyos szellemi és erkölcsi kvalifikációt. Mennél inkább a hirlapirás, melynek nemes feladata a jó előmozdítása. De a sajtó bizonyos része visszaél e hivatásával, ahelyett, hogy jót művelne, gonoszat művel. Igen, mert a sajtó munkásaitól nem kérik számon a becsületességet és tisztességet, sem a kvalifikációt. Müveit ember nem adhatja magát becstelenségre. Tisztességes hírlapírónak nem is szabad közösséget vállalni olyféle becsületben utazó vigécekkel. Megütközéssel látjuk — úgymond Ma/Jrfalvay (léza országgyűlési képviselő — hogy egyének, a kik folyton összeütközésben állolI tak az erkölcsi törvényekkel, a kiket egy erkölcsi alapon nyugvó tisztességes társadalomnak ki kell löknie magából, mint a forrásban levő viz kilöki az ártalmas és piszkos termékeket, irányadó szerepet akarnak vinni a társadalomban, ami követendő például szolI gálhat másoknak hasonló üzelmek elköveI tésére. Hát az ilyen emberek ellen nem használ ; semmit a büntető törvénykönyv szigora, mert j hiszen ők nem a büntető törvényekkel, hanem AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A zsarnokok. Minden tízesztendős fiúgyerek katona akar lenni és minden tizenhárom éves kisasszonynak a színésznői pálya a vágyainak a netovábbja. Ezt a rajongást a leányok megtartják átlag tizenhat éves korukig, a fiuk tovább, de semmiesetre sem a sorozásig. Az évek forgásával változnak az ideálok s mig előbb a fiúnak volt ideálja a huszár, a leánygyereknek a színésznő, most szerepet cserélnek : az ifjú rajong a színésznőért, a leánynak pedig huszár az ideálja. Ujabb néhány év múlva már egyáltalában nem idealizálnak, hanem mindketten komoly oldaláról fogják fel az életet s a napsugaras derű mellett észreveszik az árnyékot is, azt az árnyékot, melynek eloszlatása egy egész élet küzdelmét képezi. Ekkor már nem elegit ki a csillogó egyenruha és az illuziós fátyol, hanem betekint az ember a kulisszák mögé és redős homlokkal állítja bensejében ellentétbe a külső csillogást az élet rejtegetett valóságával. Az a rejtegetett valóság pedig mindent ép ellenkező szinben mutat, mint ahogyan azt magának a gyermek-ideál kifestette. Ki ne ismerné a katonai élet mizériáit ? Láttam nem egyszer a fejük tetejéig porba fulladt katonákat, amint lihegve, halálfáradtan cepelve a borjut, végvonaglásba menő kinok között tartva lépést, jöttek visszafelé a gyakorlótérről. Hát még ha valamelyik szakasznak goromba, vagy szeszélyes parancsnoka van. Kiállítja őket a térre, rámutat valami célpontra: — Direkció ... az a vörös torony! És lófsrittre szalasztja a kényre-kedvre alárendelt embercsoportot, hogy azoknak arcukba fröcscsen a sár és jaj annak, a ki szabálytalan lépést mer tenni. Ez még csak a gyakorlat. Hát még a betanulás! Valamelyik boldogtalan baka a katonalépés tanulásánál véletlenül a jobb lábával lép előre, mikor a ballal kellett volna. A hadnagy urat elönti a méreg. — Idé lépj ki, bundás! A szegény bundás már sejti, hogy mi következik, de persze ellenszegülésről szó sem lehet. Egy nagy sóhajt lenyomva, kilép hát a középre. — Hogy állsz itt, te görbített faág! s a hadnagy ur a kardja tokjával lökdösi egyenesebbre a boldogtalant. — Előre nézz, föl a fejet. Talán az öregapád lábnyomait keresed ! S a hadnagy ur öklével teszi nyomatékosabbá a magyarázatot. — Már megint előre áll az egyik lábad, mintha külön akarna elszaladni! — ehhez már a kardlap adja a bővebb útbaigazítást. — No most, vi-gyázz! jobbra át! A szegény boldogtalan bundás ijedtében azt sem igen tudja már, hogy fiu-e, vagy lány, hogy tudná hát hamarjában, hogy merre van a jobb, merre a bal. Persze, hogy balra fordul. Ezt a végzetes bűnt már nem is igazítja szóval helyre a parancsnok ur, hanem olyat vág a szegénynek a ballábára, hogy két hétig el nem felejti, hogy melyik felél ütötték meg. No és mert a szerencsétlen bundás ezután még sántítani is merészelt, hát egy órára kiköttette az emberséges parancsnok ur. Nem egyszer láttam ilyen jeleneteket és ilyenkor mindig hálát adtam a jő istennek, hogy nekem nem kell ilyen módon szolgálni a hazát. Állatvédő egyletünk már van, mikor visszük anynyira, hogy embervédő egyletünk is legyen? Mindig elfog a sajnálkozás, valahányszor a szegény katonákat igy elgyötörni látom. Látom a szenvedést legyűrő ábrázatukat és olykor-olykor látom meg-megvillanni olyiknak a szemében azt a véghetetlen elkeseredést, amely a tehetetlen 1cnyügözöttség nyomán fakad. Istenem, hogy összemorzsolná ez azt a kegyetlenkedő parancsnokot,