ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-07-04 / 27. szám

katholikus hivők küldöttei, hithű, kipróbált buzgó katholikus férfiak kerüljenek a katholikus autonómiába. 15érbe adott Magyarország. A pénzügyminiszter meghívta Magyarország nagy bankjait, melyek az országra már amúgy is kiterjesztették gazdasági és politikai hatalmukat, hogy árverezzenek Magyarországra. Erre nézve a pénzügyminiszter még különös kedvezményeket is biztosit nekik. Kezükbe játsza a gazdahitelt, a jelzáloghitelt, a vicinális vasutakat, a talajjavítást, parcellázást, telepítést és a többit, egyszóval a magyar földet és az ezzel egybefüggő gazdasági jelenségeket, hogy vegye ideiglenesen hatalma alá, mely idővel teljes kisajátításra fog vezetni. A törvényjavaslatot, mely némely kötvények biztosításáról szól s mely bizonyos címleteket óvadék és letétképesekké, emellett pedig adómentessé is tesz, kormánypárti oldalról agrármessiásnak üdvözlik s urbi et orbi híresztelik, hogy ezzel a gazdák öszszes akult kívánságainak eleget tettek s nevezetesen gondoskodván ily módon a parcellázás és telepítés lehetőségéről, ezt a régen megoldásra váró kérdést alaposan és a gazdák hasznára oldották meg. A magyar gazdatársadalomnak a törvényjavaslatról egészen más a véleménye. Hogy a javaslat ismét olyan milliókat meg milliókat tesz adómentessé, melyeknek letagadása lehetetlen volt s melyek ilyképen igen alkalmas adótárgyak voltak, az adópolitikai szempontból helytelen, mert igy ismét nagyobb terheket kell más adózóknak és nevezetesen a gazdának viselnie. A mi pedig azokat a bizonyos üdvös agrárintézkedéseket illeti, azok nem egyebek, mint egy utalvány, melylyel a nagy bankok rendelkezésére bocsátja a kormány az országot, azok nem mások, mint egy szeretetteljes forró ölelés, melylyel a magyar gazdaérdekeket megfojtani akarják. A javaslat első hibája az. hogy szerinte a telepítés csakis vagyonos embernek nyilik meg. Az uj javaslat t. i. megengedi, hogy valamely pénzintézet, mely telepítésekkel akar foglalkozni, s ezt alapszabályaiba beveszi, bizonyos feltételek mellett jogosult lesz egy telepitőnek a telepesekkel kötött szerződéseit átvenni s akkor azok becsértékének 75°/

0-a erejéig címleteket kibocsátani. A telepes át van adva a banknak, annak alárendeltje marad, mig félszázad után a kölcsön törlesztve nincs. De ki áll arról jót, hogy az emberek ott fognak maradni, s nem dobják ki őket árverés utján birtokukból, s hogy vájjon a parcellázás helyett nem a latifundium alkotás korszakát kezdjük-e meg ? Sőt hisszük, hogy nagyon gyakran meglesz az eset, hogy a szerencsétlen telepeseket tömegesen fogják egy-egy rosz évben végrehajtani, s hogy akkor egy nagytőkés vevő jelenik meg, mert hisz a föld után való szomjúság megvan a nagytőkésnél is, és akkor az apró telepek a nagytőke kezében latifundiummá tömörülnek. A telepedés ügye általában vagy állami szükség, vagy nem. Ha nem az, kár vele az államnak foglalkoznia. De ha ez szociálpolitikai és közgazdasági szempontból szükséges, akkor jól meg kell gondolni, szabad-e egy dividendát hajhászó bank kezére játszani a telepítés ügyét. A legelső pénzintézet, melynek erre kedve van, alapszabályait megváltoztatja, a kereskedelmi törvényszéknél bejegyezteti, és igy papírok emmissziójára jogosulttá lesz. És igy a törvényjavaslat szavai szerint a bank kapja a telepítő jogait, ő lép annak helyébe és ő intézkedik, mig például a német törvény értelmében a bank igen helyesen csak a pénzt adja, s azután a tj minden kontaktusa megszűnik. Honnan a drágaság? Esztergom, július 2. Itt csak a pénz drágaságára reflektálok. Ha szegény ember akar kölcsönt, kivasalnak belőle annyit, a mennyit csak lehet mindenféle cimen s kivált a kisbirtokosok földjét terheli a drága hitel. Az egyik oka e drága hitelnek s egyszersmind annak a huza-vonának, melynél fogva a kisbirtokosokat szép szóval, Ígéretekkel tartják, de a szót be nem váltják, az a rengeteg apparátus, a melylyel a pénzintézetek dolgoznak. Rengeteg apparátusnak mondom először a személyzetet, másodszor s különösen a személyzet fizetésének tekintetéből. Annyi embert oly busás j fizetés mellett eltartani s mégis fényes osztalékoI kat juttatni, ugyan honnan telnék, ha nem a szegény hitelre szoruló emberek zsebéből. Nézzék meg az államnak pénzkezelését ; azt a rengeteg adót, azokat a milliókat kezelteti az adóhivatalnokok által, kiknek 900 frtos fizetéseket juttat ki. Milliókat kezelnek 900 frtos tisztviselők s a pénzintézetek mit csinálnak ? ha csak egy millió frtnyi kölcsönt közvetítenek, osztalék és kezelés cimén legalább is 50,000 frttal terhelik meg a hitelt kereső közönséget. De ne maradjuk a 900 frtos adótiszteknél, menjünk feljebb. A minisztereket már jobban ! fizetik ; van azoknak 12 ezer frt fizetésük is. Jól van. Tizenkétezer frt fizetéssel miniszterek elkormányoznak egy egész országot; egy bank igazI gátasához már 26—40 ezer frttal fizetett tisztviselők kellenek. És mindennek súlya a szegény I megszorult nép vállaira nehezedik. Az olcsó hitelj nyújtás legalább is oly állami érdek mint az adószedés ; hiszen az adószedés is elmarad majd las1 sankint, hogyha az olcsó hitel nem siet a most I divó, népemésztő rendszer helyébe lépni. Enyhíteni kell a drága kölcsön-közvetités terheit. S e drága pénzzel szemben ott áll a kisbirtokos s azt is, amit drágán kap, nem tudja kellőleg gyümölcsöztetni; sem a maga idejét, sem az igamunka erejét nem tudja értékesíteni. Bérletekhez csak drága pénzen jut. EnneK egyik oka az, hogy a népnek összes vállalkozási hajlama nálunk a földre irányul ; mindenki bérletbe s földvásárlásokba fekteti bele pénzét s ez által mesterségesen felveri a földnek árát. A parlamentben s a sajtóban szeretik felhányni a tőke-pénzesek, hogy a föld értéke egyre emelkedik, tehát a jövedelem t*\is. S tény, hogy kis falukban is húsz év óta az ár harmadával szökött föl a földnek értéke. A magyar nép csak föld után bomlik ; ez patriarkalizmusának egyik vonása; csakhogy az ilyen földvásárlásokba fektetett tőke nem hozza be kamatját s a nép ez által tényleg szegényebb lesz s nem gazdagabb. Ez épp oly kevéssé reális üzlet, mint az, mikor valaki a papíroknak juttat hausse-ok által nagy árt; az mind csak fiktiv érték ; csakhogy a spekulánsok az értékcsavaron felsrófolt papirokon tőkét is, kamatot is nyernek ; a földért bomló nép pedig csak úgy fekteti bele pénzét, hogy a pénznek egy részét, meg a kamatot is elveszti. Földje van ; azon töri, emészti föl magát, s ha a föld hálásan is fizetne, akkor sem téríthetné meg azt neki, a mit botorul reá pazarolt. Autonómia. Illetéktelen korteskedés. Az autonómiai világi követek jelölésénél többször halljuk, hogy X vagy Y urat ez és ez a politikai hatalmasság kívánja beválasztatni, sőt némely helyt a főpásztor nevének bevonásától se riadnak vissza oly értelemben, mintha az érsek vagy püspök kötné magát egyes politikai személyek jelöléséhez. Mi ugy tudjuk, hogy a püspöki kar senkit se akar a kerületekre oktrojálni, azt pedig határozottan állithatjuk, hogy az esztergomi főegyházmegyében a biboros főpásztor semmi befolyást nem kivan a választásokra gyakorolni, teljesen a kerületi papság prudenciájára s akaratára bizza, hogy kit jelöljenek, és kit tartsanak a hivek előtt ajánlásra méltónak. A fökáptalan választása. Az esztergomi főkáptalan július hó 1-én tartott gyűlésében szavazott az országos kath. autonómiai kongresszusra az esztergomi érseki tartomány által küldendő káptalani képviselőre. Legtöbb szavazatot és pedig 10-et Rajner Lajos dr. honti főesperes, prépost-kanonok kapott, utánna Aschenbrier Antal dr. apátkanonok nyert 4 szavazatot. A többi szavazatok megoszlottak. Rajner Lajos dr. országszerte ismert tekintély az egyházi \ jog terén, És a sziv, mely, mint az árva Bolygott annyi éven át, Megtisztultan megtalálja Boldog, édes otthonát. Hfl/| Pannon. Nem a mama győzött ... Nagyságos Hegyháty Atilla, nagybirtokos ur saját szájából hallottam, hogy a háznál mindig 0 nagysága akarata érvényesült. Hiába szólt valami ellen, vagy valami mellett a nagyságos ur: »De I Lottika lelkem igy jobb lenne, ugy talán taná- | csosabbnak látszik*, a kedves nő nem tágított s I akarata mellett mindaddig küzdött, a mig az nem | teljesedett. Nem csoda ezek után, ha Hegyháty úr gyak- j ran szemére hányta Ő nagyságának, hogy visszaél ! jóságával és türelmével, a mikor mindig csak 0 j nagysága akarata érvényesülhet. *Dehogy kedves! i — szólt ilyenkor derűs nyugalommal Ó nagysága, I én részemről mindig reád bizom a dolgot s minden rajtad múlik. Ha pénzt kérek is erre vagy arra, megelégszem a minimum megmondásával, s hogy mennyivel adj többet, abba éppen semmi beszólásom sincs. S igy van egyebekben is!« Megvallom, Hegyháty úr kifakadásait magam is túlzottnak tartottam. Igaz, nem, O nagysága érvelése, hanem Terike miatt. Ah! pardon — egy egész ismeretlen hölgyről szólok — azaz nem, csak be kell mutatnom. Terike ugyanis Hegyháty Atilla és Ő nagysága Sáróy Otília egyetlen gyermekük, kivel együtt éltem át a gyermekkor bűvös-bájos napjait, s a kihez éppen e régi emlékek alapján az önzetlen barátság fűzött. Ez a bizalmas barátság vezetett arra, hogy a nagyságos úr kifakadásait túlzottaknak tartsam. Mert ennek alapján mondotta el nekem Terike, hogy milyen kőszívű a papa, a mikor arról van sző, hogy áldozatot hozzon családjáért s mennyi különös fogást kell igénybe venniök a mamával, mig végre mégis csak elérik azt, a mit a mama akar. S aztán ki ne hinne a régi játszótársnak inkább, mint a papának, a kinek kőszivüségét az is hirdette, hogy valahányszor az egyetemről megtértem, mindig a szigorlataim után tudakozódott? Nem is igen gondoltam, hogy eljő az idő, a mikor mégis csak 0 nagysága zsarnoki viselkedése ellen foglalok én is állást. Pedig eljött. Eljött pedig akkor, a mikor Terike elérte a 18-ik esztendőt s egyike lett a környék legszebb leányainak s a mikor ennek alapján tömegesen jelentek meg a fiatal urak Hegyháty úr kastélyában, természetesen mind komoly szándékkal. De lehetett közülök válogatni, mert annyi mindenfélék voltak. Volt ott hivatalnok, kis és nagybirtokos, magánzó, nemes és nem nemes, sőt volt még egy egészen igazi gróf is ! A mama természetesen odalett mindjárt a grófért. Elcsábította a fényes név. behálózta szivét a kilencz ágú korona s mindent elkövetett, hogy akaratát itt is diadalra segítse. Igen is, mindent el kellett követnie, mert Hegyháty úr valahogy eddig nem tanúsított erélylyel hangsúlyozta O nagysága előtt, hogy a gróf úr neki nem kell s hogy inkább az ördög legyen a veje, mint a gróf, kinek még a neve sem biztos, mert arra is kölcsönöket vett. 0 nagysága azonban nem az a nő volt, a kit az eddig nem tapasztalt erély valami nagyon megijesztett volna. »Lelkem -— válaszolta férjének — az adósságot te kifizetheted, birtokait visszaválthatod s te ügyelhetsz föl tovább, hogy el ne prédálják s leányod mégis csak méltóságos grófné lesz.« Egyébként az bizonyos, hogy nem késett elővenni egyéb fortélyait is. Terikét fogta elő s hogy ö, már mint a mama, ígéretet is tett még pedig a Terike nevében.