ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-07-04 / 27. szám

s megválasztása valóságos nyereség és disz nemcsak az érseki tartományra, hanem magára az autonómiai kongresszusra is. Ugyanazon alkalommal választotta meg' a káptalani szavazatok összeszámlálására rendelt fökáptalani ötös-bizottságot, melynek tagjai a következők: Boltizár József, Blümelhuber Ferenc dr., Csernoch János dr., Hetyey Samu és Aschenbner Antal dr. kanonokok. Felhívás. Az esztergomi főszékesegyházi plébánia-hivatal az autonómiai választások ügyében a következő hirdetményt tette közzé a bazilikában : Az esztergomi főszékesegyházi plébániához tartozó katholikus autonómiai választók összeírása befejeztetvén, a választók névjegyzéke a választási szabályzatok 20. §-ának 2-ik pontja értelmében mai napon a főszékesegyházi plébánián közszemlére kitétetett. — Figyelmeztetnek ennélfogva mindazok, akik a névjegyzéket megtekinteni óhajtják, vagy arra megjegyzéseik vannak, vagy pedig felszólamlási jogukkal élni akarnak, hogy azt alulírott plébánia-hivatalban mai naptól kezdve folyó hó 11-ig bezárólag, naponként délelőtt 10—12 óráig, délután 4—5-ig megtehetik. Kelt Esztergomban 1897. július 4-én. Dr. Csernoch János s. k. főszékesegyházi plébános, az ötös bizottság elnöke. Czenczik N. János s. k. karkáplán, az ötös bizottság jegyzője. A Tiánai autonomikus gyűlés. Az autonómiának kérdése hullámzásba hozta mindenfelé a kath. közönséget; egy-két kivétellel a szervezkedő gyűlések a legnagyobb rendben, lelkesedés, érdeklődés között folytak le. Azt hinné az ember, hogy zenebonát csak Budapesten produkálhatnak a liberalizmus bajnokai, a hol annyi söpredék nép áll rendelkezésükre ; de kellemetlenül csalódunk, a mint ezt a nánai gyűlés igazolja. Br. Jeszenák Gábor plébános 0 Eminenciájának rendeletéhez hiven Nána községben is, a mely különben Párkány íiliája, egybehívta a szerv, gyűlést folyó hó 27-ikére. Az iskolaszoba szépen megtelt; szinte örült az ember, hogy miiyen szépen mutatja ki e kis község a kath. ügyek iránt való érdeklődését. Alighogy az elnöklő plébános beszélni kezdett, mozgás-mormogás hallatszott: a papok a robotot akarják visszaállítani; a papság erősödik ezen uj intézmény által ; nekünk csak a kormány kell, mi a kormánynyal tartunk — majd fokozódott lárma között egy pár jobb érzésű embernek kivételével otthagyták a termet. A visszamaradtak felvilágosítottak bennünket, hogy jó hete folyik az izgatás és eleve azon szándékkal jöttek, hogy zavart okozzanak. A bujtogató a liberális sajtó, mely a nánai lakosságnak eszét ugy összekavarta, akárcsak az Icig zsidónak a bora. Hire járt annak is, hogy csongrádi szocialisták jártak erre, szemtelen, izgató nyomtatványokat szórtak a nép közé. A kormány argirus szemekkel kisérte és kiséri a kath. sajtót, kiirtani avagy megnyomoritani igyekszik, de ilyen, a haza jólétét veszélyeztető, átkos iratok terjesztését behunyt szemekkel nézte s nézi. Ezen izgatás az egyik oka volt a nevezett gyűlésen történt botránynak. A lárma között még e szavakat is lehetett hallani: »a papok nem törődnek velünk, semmibe sem vesznek bennünket; nem építenek sem iskolát, sem templomot.« Hát ha van ebben valami igazság, akkor is a nánaiak nagyon botorul cselekedtek. A ki iskolát, templomot akar, az kérjen, az nyissa ki a száját. Nem durvasággal, nem gorombasággal, nem szitkozódással kell valamit kivinni, hanem őszinte s a bajt teljes méltányossággal áttekintő kérelemmel. Ha a nánaiak nem a népbolonditókra. hanem a józan észre hallgattak volna, ha bizalommal, s nem kétkedéssel fordulnának földesurukhoz, eddig bizonyára támogatásra találtak volna. Ha panaszuk van. ott van a földesúr, forduljanak hozzá, de ne kerülő uton, autonómiai értekezleteken, hanem becsületes és egyenes uton, mert tudniok kell, hogy a fökáptalan, mint földesúr, a birtokán lévő katholikusok védangyala, segítője, gyámolitója. Az esztergomi fökáptalan, ha van viszás helyzet, annak végét fogja vetni és áldozatkészségével segit ott, a hol kell. Az udvardi liberálisok felsülése. Udvardon mult hó 29-én sz. Péter és Pál apostolok ünnepén érdekes, de eredményében elég méltó felsülés történt a választó kerületből egybegyűlt önmagukat »jó katholikus*-nak tartó világi urakra nézve. Azt híresztelték a választó-kerületben a világi urak, hogy az autonómia létrehozásában nekik nem jut a főszerep, hogy ők ki vannak zárva, a papok maguk akarják megcsinálni az autonómiát. Felszólítást bocsájtottak ki a kongresszusba küldendő világi személy érdekében. Az értekezlet színhelye Udvardon a kath. iskola tágas udvara volt. Megjelentek: Brühl Antal udvardi esperesplébános, Tóth Markus kolthai és Horváth Vendel csúzi plébánosok. A világi urak közül: Feszty Árpád kerületi képviselő, Szombathelyi Viktor nyug. alispán, Ordódy Pál volt képviselő, Baranyai Géza kurtakeszi, ifj. Kürthy István kolthai földbirtokosok és még számosan. Helybeli és környékbeli polgárok közül körülbelül 300-an. Elnök egyhangúlag Szombathelyi lett, ki köszönetet mondott megválasztásáért az egybegyűlteknek. Elnöki beszédében kifejti az autonómia mibenlétét, végül alkalmas egyén jelölésére kéri a választók közakaratát. Erre Kürtity István egyhangú jelölésre ajánlja és a dicséret szárnyaira kelve oly férfiú körül kívánja a közbizalmat csoportosítani, kit körükben tisztelhetnek, ki egész életét úgy szólván e munkában töltötte el, és a ki nem más mint Boncz Ferenc nyugalm. miniszteri osztálytanácsos. Volt erre szórványos *éljen.« Kürthy után Brühl Antal esperesplébános beszélt, ki mindenekelőtt örömét fejezi a fölött, hogy a választó kerület értelmisége szép számmal összejött és kimutatja érdeklődését az autonómia iránt. Mielőtt azonban a jelölt személyében megállapodás történnék, felolvassa ü Eminenciája körleveléből a jelölendő személyére vonatkozó szükséges követelményeket. A három kerület papsága megállapodott abban, hogy dr. Pechata Antalt lépteti fel, mert úgy találja, hogy ő benne a felolvasott kellékek megbizhatólag megvannak. Oly embert kell választanunk, ki nemcsak keresztlevelével tudja igazolni kath. voltát, hanem a ki életével, működésével garanciát nyújt az iránt, hogy megfelel minden tekintetben a belehelyezett bizalomnak. Nem akar kiejtett szavaival Boncz Ferenc érdemeiből a legkisebbet sem levonni, de nyiltan kijelenti, hogy a kerület katholikusainak »jó« katholikus nem kell ! Folytatólag kijelentette Brühl, hogy nem helyesli az idegen beavatkozást. Nem nyújthat garanciát az illetéktelen elemek beavatkozása az autonómia ügyébe és mint hirlik, titkos utasítások adattak ki a magas kormány részéről. Megnyugtatja őt azonban az erős hit, hogy minden tisztességes kath. a legjobb akarata szerint fog szavazni. Brühl szívből jövő és szivekhez szóló beszéde után Feszty Árpád emelkedett fel és fellengző Bánffy-féle stylusban beszélt az autonómiáról, erősen hangsúlyozva a közalapítványok és iskoláink jogainak megvédését a legfelsőbb jogok megsértése nélkül. Vallását ismerő és parancsolatokat megtartó embert ajánl és ilyen férfiúnak Boncz Ferencet ismeri. Majd reflektál Brühl Antal szavaira, hogy a kormány titkos rendeleteiről mint illetékes személy (!) mit sem tud (talán eddig), különösnek tartja, hogy bár Brühlnek Boncz ellen semmi kifogása nincs, mégis dr. Pechatát ajánlja. Feszty izgatott s heves szavaira nyugodt egyszerűséggel szólt újra Brühl Antal, kijelentvén, hogy Boncz fellépéséről nem volt tudomása, nem Boncz személye, hanem elvei esnek kifogás alá. Végül Baranyai Géza emelte fel ajánló szavait Boncz mellett, ki az autonómiát embriójától kezdve ismeri. Ha egyhangú jelölést nem akarnak, azok, kik Bonczot akarják. írják neveiket egy általa felmutatott ívre. (Nem teszük ! Ez jogtalanság! kiáltottak fel sokan.) Ezek után látva az elnök, hogy egyhangú megállapodást nem lehet létesíteni, kijelenti, hogy mindenki saját lelkiismerete szerint szavazzon. Ezzel a gyűlést bezárta. A polgárok teljes megelégedettséggel távoztak a gyűlés helyéről. A nép látja, hogy már eléggé csalódott és mikor a kormány embereit látja, nincs bizalma. „Bizalmas" rendeletekben utazó főszolgabíró. Amiről oly sokat beszéltek, hogy t. i. a kormány titkos aknamunkát végez az autonómia körül, az, mint a „N.-H-E." tegnapi számában irja, egy szolgabíró személyében példát is tud felmutatni. Nagy titokban rendeletek mennek szét, amelyeket követni és minden erejükből érvényre is juttatni tartoznak azok, kik a kormány által nyújtott keserves kenyeret falatozzák. Igy Szlávy Pál ipolysághi főszolgabíró egyik jegyzőnek egész bizalmas hangon utasításokat adott az autonómiai képviselő-választások ügyében. Azon kell lenni — irja — hogy azon katholikus választók, akik a szabadelvű párt hivei, az összeírásból ki ne maradjanak s erre való tekintetből az összeírást ellenőrizni kell. Ha a szabadelvű pártból némelyek kimaradnának, ez esetben ezek jogait Schiller Antal pártelnök utján meg kell reklamálni. Hontmegye választ Selmecbányán és Balassa-Gyarmaton s mihelyt a b.-gyarmati, illetve nógrádi szabadelvű párttal, valamint a selmeciekkel a jelölt személyére nézve megállapodás jön De hallatlan ! A mama nagy szörnyűködésére Terike a leghatározottabban ellene mondott a mama terveinek. »Nem kell nekem Thury gróf, nem kellene ha herceg, vagy király volna is« szólt s kiszaladt a szobából. 0 nagysága csodálkozva nézett leánya után, ki vele szemben ilyen merészen még nem viselte magát, majd mosolyogva monda nekem: »A kis csacsi ! Lássa milyenek a lányok ! Mindig a házasság forog eszükben, még álmukban is, mégis mikor a legelső komoly szót hallják róla, megijednek s úgy tesznek, mintha sohase gondoltak volna reá!« Én azonban nem igy fogtam fel Terike viselkedését, mert jó ideje tudtam, a mit a mama is tudhatott volna, ha grófja el nem szédíti, hogy Terike és Darvas Pista, Hegyháty úr jobb keze a gazdaságban, igen-igen szeretik egymást . . . Mindazonáltal nem árultam el a titkot Ő nagysága előtt, csak nagy flegmával feleltem: »Persze . . . persze . . .« Hanem Terikével szemben már kissé bőbeszédűbb lettem. Tanácsoltam neki, hogy legjobb lesz a papával szövetkezni, mert ha eddig a mamával szövetkezve lett győztes a papával szemben, mindenesetre a mamával szemben győzni fog a papa és Terike szövetsége. Terike megfogadta a jó szót. Irult-pirult ugyan, de mégis el tudta mondani a papának, hogy mivel a mama egy utálatos grófnak, a papa meg az ördögnek akarják odaadni, hát akkor már inkább megy Darvas Pistához, ahhoz a szolid, jő fiúhoz, a kit a papa is meg a mama is szeretnek. — Oh te kis fruska, hát igy vagyunk ? Miért nem szóltál előbb ? De mond csak, a mama tud róla'? — Nem, mert ő nem vette észre, én meg nem mertem neki elmondani, mert féltem, hiszen ő olyan biztosra veszi akarata teljesülését, hogy már csak >kis grófné «-nak hiv! — Hm ! hm ! az baj, mert tudod az anyád .. . az anyád ... De apropós ! Hát szeret téged az a Pista ? — Nagyon, szólt Terike apja vállára borulva. — No, no, akkor már lehet valami, lehet! Izé, az a Pista szegény ugyan, de jó gyerek nagyon. Örülök is, hogy őt választottad, mert ez mutatja, hogy az apád lánya vagy. Már féltettelek is, mert azt hittem, hogy az anyád lánya vagy, mert eddig mindig vele tartottál. Azután meg a nagyravágyástól is féltettelek, de hál' Istennek minden jól van! ... Az az nem egészen, mert még az anyád ... no no ne pityeregj . . . majd jó lesz az is. Ne félj ! rendbe hozzuk, teljesen rendbe . .. Hanem biz' azt nem sikerült rendbe hozni, mert a mama nem engedett. Makacssága csak fokozódott, mikor megtudta, hogy Terike az ő tudta nélkül lett szerelmes. »Hiába minden, grófné lész ! Mit ? ellene mondasz ? No majd megmutatom ! Szerelmes vagy ? Meghasad a szived ? Szépen van mondva, de nem következik be. Ellenben az igen, hogy majd hálát adsz nekem, amiért megszereztem neked a grófi koronát . . .« — Vége mindennek, mondotta egy ilyen anyai szónoklás után Terike nekem, mikor találkoztunk. »Hiába, igaza van a'papának, hogy csak a mama akarata dönt. Lám most se enged . . .« — S ime ekkor én is helyt adtam Hegyháty úrnak s előttem állt 0 nagysága zsarnoki akarata a maga egész mivoltában s átértettem Hegyháty úr előző panaszainak minden keserűségét. De mondhatom, hogy épen ez buzdított aztán, hogy döntsük meg a mama akaratát s érvényre juttassuk Terikéét, meg a papáét. Kifejeztem Terike előtt is . . . Terikén azonban már nagyon erőt vett a csüggedés s fejét rázva monda . . . — Aligha lenne belőle valami! Hogy kértük mi őt Pistával, hogy fenyegetődzött a papa s a