ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-07-04 / 27. szám

II. évfolyam. Esztergom, 1897. Julius 4. 27. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 8 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉITFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fö-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendó'k. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. A kormány és az autonómia. Esztergom július 3. O Azt gondoltuk, hogy a hercegprímásnak nagyszabású autonómiai körlevele után egészen el fognak némulni azok a »jó« katholikusok, a kik már annyi szomorúságot okoztak közös anyjuknak, a katholikus egyháznak, annyi csapást mértek a fejére. Azt kellett hinnünk, hogy miután a főpásztor hiveinek kötelességszerűen kijelentette, hogy a titkos társulatok tagjaira, a templomkerülőkre samár közismert »jó« katholikusokra ne szavazzanak, ezekben is lesz annyi becsület s nem fognak szereplősökkel oda tolakodni, a honnét önmagukat eleve kizárták. Mert megjegyzendő, nem a hercegprimás zárta ki őket, mint azt egynémely liberális lap jelentette, mivel ö csak az egyház intézkedéseinek velők szemben való érvényességét mondotta ki, hanem ők maguk zárták ki magukat magaviseletükkel, életökkel. A hercegprimás ismeretes körlevelének közzététele után nem volna szabad az autonómiai választásoknál »überaus« jelölteknek is szerepelniük, s egy ideig nem is szerepeltek. Honnan veszik tehát magukat egyszerre e jelöltek? Honnét a mozgalom, mely a fővárosból kiindulva át kezd ragadni a vidékre is és bolygatja a katholikusoknak egységét? Lehetetlen ebben nem látnunk a kormány kezeit. A liberális kormány, mely nagy garral hirdette, mennyire óhajtja a katholikusoknak autonómiáját, megijedt a megindult mozgalomtól, látván, hogy a liberális elvek képviselői nem igen számithatnak a katholikus nép támogatására. Ha pedig a kongresszusnak hithű katholikus többsége oly szabályzatot alkot majd, mely a liberális kormány terveivel ellenkezik és igy az autonómia a 'ormány ellenkezésén hajótörést szenved, a kormány még inkább magára vonja a katholikusoknak haragját, mint eddig. Jobb volna tehát, úgy tüntetni föl a dolgot, hogy az autonómia az egyház miatt nem jöhetett létre, ezt pedig liberális autonómiai képviselőkkel legkönnyebben lehetne elérni. Kétséget nem szenved ugyanis, hogy a templomkerülö, liberális képviselők oly szabályzatot alkotnának, a mely amint nagyon is tetszenék a kormánynak, ép úgy nem volna vele megelégedve az egyház. Ez esetben pedig úgy a hercegprímásnak, mint a püspöki karnak legjobb intenciói is hajótörést szenvednének, a mennyiben ők semmikép sem mehetnének bele oly autonómiába, amely bármiképen ellenkeznék az egyház szervezetével. Mert csalódnak a liberálisok, ha talán azt gondolják, hogy a püspöki karral egybenmásban majd megalkudt-.tnak. A püspöki kar őre az egyházi szervezetnek, amely isteni intézkedésen alapszik, és a melyből egy hajszálnyit sem engedhet, mert nincs is joga engedni. Kötelessége és joga a meglévő felett őrködni, azt gondozni és fentartani. E kötelességnek és jognak öntudata nyilatkozik meg férfias nyíltsággal és erélylyel a hercegprímásnak ismeretes körlevelében. Ebből is látható immár, mily fontosságot kell tulajdonitanunk a nemsokára kezdődő autonómiai választásoknak. Az arra hivatott, hithű, kipróbált katholikus férfiaknak küldése a katholikus autonómiai kongresszusba nemcsak a munkálatok sikerét biztosítja, hanem meghiusítja a kormány rejtett céljait is, a melyek nem egyebek, mint az autonómiának esetleges nem sikerüléseért felelősekké tenni a püspököket és a hithű katholikusokat. E tekintetben tehát sok, majdnem azt mondanók, minden a papságtól függ. A papságnak a legtöbb helyen, immár fegyelmezett népe van, vannak jó, megbízható jelöltjeik, akik válságos időkben adták jelét egyházuk iránti szeretetöknek és ragaszkodásuknak. Ezek köré tömöritsék a választó katholikusokat s figyelmeztessék, hogy semmiféle hivatalos, vagyis a kormány és annak közegei által fölállított jelöltekre ne szavazzanak. Ne felejtsék az egyházpolitikát. Akik akkor az egyház ellen voltak és akár a városi, akár a megyei gyűléseken, akár pedig az országgyűlésen az egyház ellen beszéltek vagy szavaltak, azok nem akarnak jót az egyházzal. Azok az egyházpolitikát befejezettnek nem tekintik. Ha a kormány előáll az iskolák államosításával, meglehetünk róla győződve, hogy ismét hátpt, fordítanak m egyháznak, .hp poriig arról volna szó, hogy az egyházpolitikai törvények revízió alá vétessenek, ők lesznek a legelsők, akik azt elleneznék. Mindezeket különféle önző érdekek fűzik a kormányhoz, melyeknek legelseje bizonyára amaz anyagi előnyökben rejlik, a miket a kormánytól kapnak, vagy remélnek. De a papságnak lelkesedése se csüggedjen. A mily buzgón látott hozzá az alakuló és szervező bizottságok megalakításához, a választók összeírásához, ugyanazon buzgalommal folytassa az ügyet egészen a választás befejeztéig, hogy a választói urnából mint a AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Fáradozni megterhelten — Peregrina Cordula. — Fáradozni megterhelten — Kemény sors ez, túlnehez; Pedig-pedig az életben Mindeniknek kijut ez. Napjainkat véges-végig Fájdalom és gyötrelem, Hölcsejétől elkísérik Mind a sírig, szüntelen. Fáradozni megterhelten — Kezdetét ez ott vevé, A hogy Éva önfeledten A tilalmat megszegé, S megszegé a frigyet egyben Mit kötött az Ur velünk ; Fáradozni megterhelten Mindazóta végzetünk. Látta ezt s nem tudta nézni Egy? ~~ a kit a szeretet Mennyet földdel elcserélni Mi miattunk késztetett. Fáradott hát megterhelten 0 is, mig a földön élt, A jászolban, a kereszten — Megváltásunk kedveért. S midőn már, hogy megválthasson, Lefizetett minden árt, Csakhogy velünk maradhasson, Kitalált egy uj csodát: Minden csodák legnagyobbját, Melyet ég s föld láthatott, Minden jóknak a legjobbját: A nagy Szakramentumot. Itt van Ő most szeretetben Várakozva éj s napon, Hogy Hozzá mind eljöhessen, A kit bú ér s fájdalom. »Jertek hozzám valamennyen, Ti, kik búbaj közepett Fáradoztok megterhelten S megenyhitlek titeket . . . »Nyughatatlan árva lélek! Mely békét nem lelsz sehol, — Sziv, a melyben szenvedélyek Izzanak, vagy bűn honol, Szeretetre, szivre éhes, Meg nem értett bús szivek S mind, a ki csak sírni képes: Ide Hozzám jöjjetek ! »Szent szivemnek tárt sebében .Tut nyugalmas hely elég, Gyógyirt lel a szenvedésben S hőseröt a gyengeség. Minden könnyt, mit hozzám hoztok Megáldok, megszentelek. Eloszlatni bútok-bajtok Vagyok itten veletek! — — —« Igy folyik az édes szózat Minden szentségház felől, Ez a hang szól, hogyha szólhat Minden szívben ott belől. És az embert a templomba, Hogyha megnőtt bánata Szende fénynyel hívja, vonja Az örök mécs sugara. És a fáradt szem, ha egyszer Itt e mécsre rátapad, Oly békét a föld nem ismer, Mint a milyen itt fakad.