ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-06-27 / 26. szám

méltóbb az egyszerű pór-ember, mint a művelt szédelgő, mert az ember értékét nem tudása, hanem lelki kincsei határozzák meg. Nem törekszik a modern iskola a lélek és sziv nemesítésén, azért nevelése vissza is veti az embert az erkölcsi elöhaladásban. Vas fegyelemmel még nem lehet átgyúrni az ifjú szivét, kenetes intelmek még nem elegendők, oda mindenekelőtt példa és lankadatlan türelem szükséges magának a tanárnak részéről. Az élet kerekét alakitó lelkiismeret, hatalmát kell a gyermeki lélekben megszólaltatni, és a sziv minden más érzelme fölött túlsúlyra emelni. Ennek elérésére külső hatásokra van szükség, miként a földbe vetett magnak is napfény és eső kell, hogy a csírázás folyamata meginduljon. A paedagogusnak, ha méltó akar lenni e névre, egyesítenie kell magában a psychologus, a moralista összes kitűnő tulajdonságait. Már pedig mit látunk? Azt, hogy a hová a paedagogus leteszi nehéz mészáros-kezét, nyomában alig van egyéb, mint a himpor pusztulása. Ankettiroznak, bifurkálnak, öblös beszédeket mondanak és közoktatásunk a nagy beruházások dacára a kivánt eredményt a társadalommal nem érezteti, sohasem volt a közönségnek több kifogása az iskola ellen, mint napjainkban. Aki nem hiszi, figyelje meg az ifjúságot és hallgassa ki a szülök kritikáját. — A téntával mosakodó Madurkai. A szentírás s az egyházatyák alapos ismerője, az egyházi disciplinának reformátora, Madurkai doktor ugyancsak benne van a csávában. Egyrészt a primási és érseki hely nők előtt á-tól z-ig visszavont mindent, amint azt a primás 0 Eminenciájának körlevele hirdeti, másrészt meg azt szeretné, ha olyan kis Husz .lános-féle hősöcskének sugárfényében ragyoghatna a művelt világ előtt. Kivált, mióta politikai tósztokban utazik, nem jön neki kapóra, ha mint bűnbánót és visszaszivót mutogatják őt a hiszékeny, furfangos világnak. No de nem azért gondolkodott Madurkai annyit az egyházreformról, hogy most bennrekedjen s ne tudná megreformálni megviselt hírnevét; azt ő egy distinkcióval, mely nem ér egy hajitó fát, nyélbe üti. Nyilatkozatot bocsát ki a »Híradó «-ban, melynek veleje az, hogy ő nem vonta vissza érveit ; nem, Herkulesre; azokból egy jottát sem engedhet. Hlogy is engedhetne ő abból, hogyan vonhatna vissza akárcsak egy sajtóhibát is ? ! HáV megmmfdhatjuk mi Madurkai úrnak, hogy mit vont ő vissza itt Esztergomban s mit helytelenített a vikárius úr előtt? Helytelenítette az egész könyvet, elvetette s kárhoztatta úgy s azon értelemben, melyben azt az egyházi hatóság kárhoztatta és helytelenítette. Alávetette magát hódoló alázattal az érseki helynök ítéletének, a ki azt ítélte, hogy az a könyv egy skandalózus iromány; alávetette magát egyet sem kukkantva annak az ítéletnek, hogy szentírási fejtegetései oly tartalmasak, mint az üres dió. Azonban a kárhoztatásban nem volt külön kimondva, hogy az érvek visszavonandók, s erre a paripára szökik most a reformátor. Ezt az élvezetet nem irigyeljük meg tőle. Hiszen ha az egész könyv viszszavonandó, skandalózus és kárhoztatandó, akkor az érvek, melyeken a tézisek épülnek, ugyancsak jók lehetnek s Madurkai úr kiteheti azokat az ablakba. »Nyilatkozata által csak logikájának s a Don Quichot-vitézekre emlékeztető önbizalmának állitt ki ujabb bizonyítványt; mert hogy Madurkai érveihez sző férjen vagy pláne, hogy azok kifogásolhatók legyenek, olyan nincs. Ő tehát győzelmesen vonul ki a harcból s kimondván az »utolsó szót«, salukáterjei mögé vonul, hogy ott új reformterveket szőjjön és irjon. Ezekről a megjelent s megjelenendő reform-művekről majd elmondhatni: scripsit de coelibatu et aliud id genus ; tu autem Domine miserere nobis. A coalibátusről már irt; Uram pillants, mi fog még ott megíródni. Gondolom, hogy már az öreg Szigligeti is csodálkozott a papírnak unalmas türelmén, hogy mindent elvisel s azóta sem változott meg ez a jóságos természete. Hát csak rajta, ha öröme telik benne s akad, a ki meg nem szánja, lovagoljon tovább vesszőparipáján, megdönthetlen érvein. Mi kettőre vagyunk kíváncsiak ; az egyik az, vájjon a reformátor, a ki a coelibátust az egyház fekélyének és mételyének mondja, levonja-e maga számára a praktikus konzekvenciát s megházasodik-e; a másik pedig az, vájjon hagy-e az érseki hatóság magából csúfot űzni. Mert Madurkainak »nyilatkozata« nem szólhat holmi »néppárti lapocskáknak«, hanem szól első sorban a primás circulareseiben megjelent közleménynek ; igy tehát a modern hős jónak látta támadásait maszkírozni s a ^néppárti lapocskákat* rántja elő, amelyek tenni mást nem tettek, mint hogy közölték a primási körlevélben megjelent retirádát. Bizony furcsa fénybe állítja a reformátort ez a leplezett hősködése, holott a hatóság előtt kétrét hajlik s jobban kuporodik össze, mint az a legalázatosabb macska. Mi ezek után újra kijelentjük, hogy Madurkai visszavonta s kárhoztatta művét, — hogy kész volt a retraktációt bármely lapban közzétenni, — hogy erkölcsi kötelességének ismerje el, tőle telhetőleg a mű terjedését megakadályozni. Ha evvel szemben érveinek megdönthetlenségére hivatkozik, mindenki láthatja, hogy a veszett fejszének a nyelét iparkodik trofeum gyanánt megmenteni; no meg azután kimutatja bűnbánó érzelmeinek őszinteségét. Férfiak nem igy szoktak tenni ! azok hóbortot nem űznek, s ha tettek egyet, nem tetézik újjal, kivált nem az olyan eljárással, melyről Madurkai bámulói is el fogják mondani : eppur si muove, de az út görbe. — A városok rendezése. Perczel Dezső belügyminiszter legújabban törvényjavaslatot készíttetett a városok rendezéséről. A megyék és városok autonómiája ujabban már csak fikció volt. A tisztviselők egy részét már most is a főispánok nevezik ki. Akik még most is választás alá esnek, ezeknél is a kijelölő-bizottság utján valóságos kinevezés divik. Évről-évre nyirbálják az autonomikus jogokat A pártkormány centralis hatalma lassanként elkobozta a jogokat, csupán a terheket hagyta a törvényhatóságokon. Az uj törvényjavaslatnak sincs egyéb célja, mint a kormány központi hatalmának növelése. Eddig pl. a polgármestereket a város képviselőtestülete végérvényesen választotta. Most az uj törvényjavaslat a polgármester választását is tökéletesen a minisztertől teszi függővé. Ugyanis a törvényhatósági jogokkal felruházott városok megválasztott polgármestereit a belügyminiszter előterjesztésére a király erősiti meg. a rendezett tanácsü városok polgármestereit pedig maga a miniszter. Az erőszakoskodó liberális kormány ily módon mindig meg fogja akadályozni, hogy ellenzéki érzelmű polgármester választassék. A városi számvevőket pedig egyenesen a belügyminiszter nevezi ki és valóságos állami hivatalnokok lesznek, természetesen a város által fizetve. E mellett majdnem kétharmadával leszállítják a városi képviselők számát. Igy pl. Esztergom képviselőtestülete lakossága számaránya szerint csak 36 tagból fog állani. Ezt a kevés képviselőt persze könnyebben állithatja össze a hivatalos hatalom saját izlése szerint. És az uj törvényjavaslat, mely a városok terheit nem könnyebiti, csupán jogaikat nyirbálja meg, minden tekintetben reá vall a szolgabíró Perczel Dezsőre. Csupán az az egy vigasztalásunk van. hogy belőle törvény nehezen lesz. Mire az erőszakoskodó Báníí'y-kormánynak alkalma lenne mamelukbábjaival ezt a javaslatot megszavaztatni, akkorra fölveszi a néhai nevet. — Az aratók sztrájkja. E héten megszólalt a kormány két resszortminisztere az aratók sztájkja dolgában. A belügyminiszter a rend fentartásáról és a parasztok felvilágosításáról gondoskodik, a földmivelésügyi miniszter pedig a tényleges bajok esetére intézkedik abban az irányban, hogy a gazdák ne károsodjanak. A jó szándékot tagadni nem lehet, de a tényleges intézkedések elárulják azt a kapkodást, mely használni semmi esetre sem fog a gazdáknak. Arról nem is szólunk, hogy a földmivelésügyi miniszter első gondolata a sürgős baj esetén egy uj hivatal szervezése és egy törvényjavaslat kilátásba helyezése, mert ezt ö maga sem tartja orvosszernek s csak a kedélyek jövendő megnyugtatására lanszirozza. De maga az az intézkedés, melyet az akut bajjal szemben tesz, feltétlenül haszonnélkül való. A földmivelésügyi miniszter ezer munkást csődített össze Mezőhegyesen és sajnosán tapasztalták a tanférfiak, hogy a három évfolyam a növendékek methodikai kiképzéséhez alig elégséges, valamint azt is, hogy a három évfolyam mellett csaknem lehetetlen kellőképen előkészülni a gyakorlati tanításokra. A minek pedig az volt a szükségképeni következménye, hogy a gyakorlati életre kellőképen elő nem készített növendék a gyakorlat terén önerejére hagyatkozva, követendő példaképet nem igen látva, sőt sokszor egészen rontó hatás alatt állva, elsajátított és megszokott olyan hibákat, a melyeket nemcsak látnia nem lett volna szabad, hanem ellenkezőleg meszsziről kellett volna kerülnie. Mindezen szempontok arra indították már megelőzőleg a magas kormányt, hogy a közvetlen joghatósága alá tartozó tanítóképzőkben a négy évfolyamos rendszert hozta be, szabadságukban hagyván a felekezeteknek a régi rendszer további fentartását. Ámde belátták a felekezetek is, hogy a tanitóképezdék a régi rendszer fentartásával meg nem felelhetnek többé azoknak a folyton fokozódó igényeknek, a melyeket az élet és a kulturális haladás napról-napra nagyobb és nagyobb mérvben támaszt. Ezeknek a szempontoknak engedett az ország biboros főpapja, Vaszary Kolos hercegprimás 0 Eminenciája, midőn nemcsak a tanári kart teljesen új alapon szervezte és állandósította, hanem egyúttal az intézetnek négy évfolyamúvá való tételét is kegyelmesen elrendelni méltóztatott; a mi ugyan az idei tanévben jogszerűen még meg nem valósulhatott, a mennyiben az intézetnek négy évfolyamúvá változtatása csak az 1894—95. iskolai évben mondatott ki elvileg, de a jövő tanévben már teljesen a négy évfolyam alapján és rendszere szerint végzi nehéz, de fontos feladatát. Az esztergomi egyházmegye katholikus tanügyének ezen kiváló fejlődése és fejlődésének fordulópontja, 0 Eminenciája házi pénztárát közel 9—10 ezer frt évi többlettel terhelte meg. Mindenesetre oly áldozat, a mely 0 Eminenciája gazdag tapasztalatairól, a korkivánalmak helyes felismeréséről és az egyház érdekeinek éles elméjű felfogásáról tanúskodik. Oly áldozat, mely a nemzet elismerését és az egyházmegye háláját van hivatva kivívni és megörökíteni. Midőn ezt, az uj alapokra fektetett intézetnek első évi működéséről beszámolva, hálatelt szívvel köszönjük meg az egyház hű fiának és a hazaszeretet fenkölt bajnokának, egyben azon alázatos szívből fakadó óhajunknak adunk kifejezést, vajha minél tovább szemlélhetné és élvezhetné 0 Hercegsége, hazánk biboros főpapja nagy alkotásaiból merített lelki gyönyörűségnek legédesebb jutalmát. Miért nem nősült meg az én barátom? — Elbeszélés az életből. — Mint afféle falusi ember, én is fel szoktam tavaszszal rándulni a fővárosba, hogy a szükséges dolgokat beszerezzem. Mikor az idén fönnjártam, a véletlen összehozott egy régi gyermekkori jó barátommal. Nagyon megörültünk egymásnak, mert mióta az iskolákat elvégeztük, nem találkoztunk. Kifogyhatatlanok voltunk a kérdezősködésben s hogy annál kényelmesebben és nyugodtabban beszélgethessünk, elhatároztuk, hogy együtt fogunk a Szikszaynál vacsorálni. Mikor este a meghatározott időben és helyen találkoztunk, egy félreeső asztalt választottunk, hogy annál zavartalanabbul beszélgethessünk. Vacsora alatt elhatároztuk, hogy mindketten elbeszéljük történetünket. Én evvel hamar készen lettem, mert, mint sok más ember, én is családot alapítottam és most abban a kis körben boldogan folynak napjaim. Midőn barátomhoz avval a kérdéssel fordultam : — Ugyan miért nem házasodtál meg már te is ? Ő egyet sóhajtott és azt felelte : — Hidd el, hogy ennek az én Pista inasom az oka. Erre én kérdőleg pillantottam reá, mert nem értettem, miként lehet az inas az oka annak, hogy valaki ne nősüljön meg. Észre vette ezt a kérdő tekintetet barátom s azt mondta: — Ha érdekel ez az eset, úgy elbeszélem.