ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-06-20 / 25. szám

ki a főpapokat, gyakorolta — egy neki tökéletesen alárendelt közege által — a föpatronatnsi jogokat; de miután az 1848. III. t.-cz. 6. és 7. §-ai ebbeli cselekményeinek, intézkedéseinek érvényességét a felelős, néha nem is kath. miniszternek ellenjegyzésétől, leliát beleegyezésétől teszik függővé; az országgyűlés az apostoli cimhez kötött tisztán egyházi jogoknak ugy, mint a fövédnöki jog és kötelességeknek felerészét magához vonta, nemcsak a katholikusok vallásszabadságán ejtett sérelmet, magának követelvén, sőt tettleg el is foglalván a katholika egyház azon jogát, melyet a többi hitfelekezetek elidegenithetlen, sértetlen tulajdona gyanánt tisztel és biztosítani siet, hanem a törvényt is megszegi, azon egy ülésszak, sőt azon egy óra alatt megsemmisítvén azt, mit előbb biztositott. Ha ezen viszás állapoton segítve nem lesz, akkor a magyarországi katholicizmus létezése mától holnapig sem biztos : hisz egy erősen antikatholikus többség, s a kebeléből kirajzott minisztériumok, hivatalnokok, a kall lolicizmusnak akár lassú, akár rögtöni kiirtására mindent elhatározhatnak, minden intézkedést megtehetnek. Igaz, hogy a minisztérium nem egyedül a maga, hanem az apostoli király nevében és hatalmával működik; de mégis csak működik ; már pedig, hogy más vallású emberek a katholikus vallás és egyház érdekeit szigorú lelkiismeretességgel tartsák szem előtt, sőt még azokat előmozdítani is törekednének, a történelem arról sehol sem, legkevésbbé tanúskodik pedig hazánkban; de különben más vallásnak elégséges ügyismerettel alig birván, ily megnyugtató eljárásra nem is képesitvék. Jól ismerjük mi a parlamentáris országok történetéből a miniszteri helyzet előnyeit a fejedelem személye fölötti befolyás, sőt uralom megszerzésére; tudjuk jól, mennyire hatnak a pártok, vallási és egyéb társulatok azon egyének működésére, kiket ügyesen eltakart célokból, a miniszteri padokra sokszor ők segítettek föl; és azért nekünk senki rosz néven ne vegye, ha helyzetünk veszélyességét fölismerve, érdekeink és jogaink biztosítására az önrendelkezési jogot magunk részére is követeljük. — A 16. paragrafus. A katonai javaslatok letárgyalása után újra előkerül a bűnvádi törvényjavaslatok folytatólagos tárgyalása. Az ellenzék nagyban készül az obstrukció folytatására. Eddig harmincnyolc szónok iratkozott föl a javaslat ellen. E mellett a vitát már a jegyzőkönyv hitelesítésénél fogják megkezdeni. Minden ülésben legalább ketten interpellálnak. A névszerinti szavazásoknak nem lesz se vége se hossza. A kormánypárt az ülésnek meghosszabbításával foglalkozik és fenyegetődzik. Az ellenzék nem törődik vele, még ezt is obstruálni fogják. Szóval érdekes jelenetekre lehetünk elkészülve. A honatyák nagyrészének szörnyű nehezére esik az ellenzék obstrukciója, és ugy nagy titokban a pokolba kívánják az egész paragrafust. Bizony nem kis dolog is — semmittevés után nem lesz pihenő. — Az egyházi tekintély védői EsztergomBán. Tisztelt esztergomi laptársaink közül az egyik, az »E. K.« nagyon kiszokta mutatni kollegiális jóindulatát s mindjárt kéznél van, hogy a hiányos értesülést ferdítésnek, a téves információt támadásnak kvalifikálja ; az meg épen kapóra jön neki, ha ránk sütheti, hogy 0 Eminenciája iránt nem vagyunk loyálisok. Múltkor is ezt a vádat szegezte ki a fekete táblára. Az ily buzgőlkodás élénken emlékeztet a sziámi király ő Felségének berni ötletére. Ez a joviális Fölség ugyanis avval mulatott Bernben, hogy a szövetségi tanács tagjait fölkérte, rajzolnának az ő albumába külön-külön, mindenki bekötött szemmel egy .... sertést. A republikánus honatyák el is jártak ő Felségének kedvében s pingáltak neki a nem elegáns állatkákból egy egész csordát; csakhogy természetesen — s ez volt a király gyönyörűsége — azok a rajzok a legeredetibb karrikaturákká alakultak, mert a fülét a farkára, s a farkát az orrára rajzolták az állatkáknak. Igy azután nagyokat mulatott a művészeten ő Felsége. Hagyjuk ezt a sziámi mulatságot Ázsiának s bekötött szemmel ne pingáljunk senkinek albumába semmit; mert az mind csak karrikatura lehet. Különösen pedig azok ne csapjanak föl lovagjaivá valakinek, kik az illetőnek legfontosabb s legszentebb érdekeit támadják s hiveit gyanúsítják. Vagy tán azt gondolják, hogy Vilmos német császár a legsötétebb Bevanche-Franciaországból fog magának testőrséget toborozni ? Sőt ha ingyen is kínálkoznának e buzgólkodó testőrök, akkor sem kérne belőlük ; a szép szóért mondana neki szép szavakat ; de már az instrukciókat, a jóindulatot, a lelkesülést nem kutatná ; azt tettekkel kellene megmutatni s abból nincs. Legkevésbé bocsátaná pedig el azokat, kik érdekeit szolgálják s az ügyet, melynek ő is él, mindenáron, még gyanúsítások és támadások közt is előmozdítani és sikerét biztosítani igyekszenek. Azt gondoljuk pedig, hogy ilyen a fölfogása nemcsak a királyoknak, de a hercegeknek is, sőt tán még a revanche-embereknek is

; a kik esetleg zsurnaliszták lehetnek. — Értesítés a keresztény fogyasztási szövetkezetekhez. A keresztény fogyasztási szövetkezetekhez a szükséges adatok közlése iránt intézett felhívásunk már is szép eredményre vezetett, mivel eddig közel 50 szövetkezet lépett velünk összeköttetésbe. Az eredmény annál örvendetesebb, mivel a válaszok csaknem mindenike kifejezetten hangsúlyozza a keresztény szövetekezetek országos köteléke és a központi árúraktár létesítésének szükségességét, s egyúttal azt, hogy a szövetkezetek az illetékes tényezők által ez irányban megindítandó akcióhoz készséggel csatlakoznak. Azonban a beérkezett válaszoknak a 14-dik pontra adott feleletéből egyszersmind azt is látjuk, hogy néhány keresztény jellegű fogyasztási szövetkezet még nem vett tudomást felhívásunkról, illetve a kért adatokat be nem küldte, sem csatlakozási készségét kifejezésre n^|n juttatta. Hogy tehát ezek csatlakozása elől az út el ne zárassék, f. évi június 15-én kelt felhívásunkban a kért adatok beküldésére kitűzött határidőt f. évi július l-ig meghosszabbitjuk, s felkérjük azon szövetkezeteket, melyek velünk még összeköttetésbe nem léptek, hogy ezen határidőig velünk csatlakozási szándékukat tudatni, illetőleg a kért adatokat beküldeni szíveskedjenek, sőt felhívjuk a fogyasztási szövetkezetek azon barátait is, kik ily szövetkezet létesítésén buzgólkodnak, az eddig elért eredmény velünk leendő közlésére. Julius havában meg fogjuk alakítani a szervező bizottságot, melynek az lesz a feladata, hogy a jelentkezett szövetkezeteket alkalmas időben (valószínűleg augusztus havában) Budapesten tartandó, képviseleti alapon rendezendő gyűlésre egybehívja s az elé kidolgozott terveket terjeszszen be. Budapest, 1897. június 14. Miller József, Losonczi Szabó Endre. Autonómia. Autonómiai képviselők. A szomorú politikai viszonyok, melyek közt a kath. autonómia szervezésének előmunkálatai megindulnak, szolgáljanak üdvös figyelmeztetésül, mily körültekintő óvatossággal kell eljárniok a papoknak és világiaknak a szervező kongresszus tagjai megválasztásában, nehogy a szent ügyet az ellenség kezébe játszák, magukat egy csalódással gazdagabbá tegyék s a magyarországi katholicizmust veszedelmes rázkódások elé vigyék. Egy hasznunk van a múltból: megismertük ellenségeinket s megérdemelnénk, hogy megmaradt kevés, de hü barátainkat is elveszítsük, ha oly jelöltet támogatnánk szavazatunkkal, a ki a múltban egyházunk ellenségeivel tartott én kis árvámnak, Eliznek, s a jó Isten is megáld majd érte.« Egy kartács, egy bomba nem hozta volna úgy ki a sodrából, mint ez a végrendelet. Hej hallani kellett volna: azt a kacskaringósat, amint elátkozta még a hetedik öregapját is annak, ki az ö barátját a másvilágra küldte, s őt örökössé tette. Élete fel volt dúlva. »Mit tegyek, mit tegyek . . . tépelődött magában « — s nem birt elhatározásra jutni. Végre is hosszas megfontolás után abban állapodott meg, hogy nyugalomba vonul, s teljesiti barátja óhaját. »Legalább nyugtom lesz, s boldog leszek« —• mondogatta magában. A gyönyörű bácskai domínium kellő közepében emelkedik a pompás kastély, melynek legmagasabb pontján büszkén leng a magyar zászló. Régi, százados hársfák szegélyezik a nagyszerű angol parkot, melynek legszebb gyöngye a diszes márvány szökőkút, telve piciny aranyhalakkal. Öröm volt nézni, mint úszkáltak e csinos kis állatok a sütemény morzsalékok után, s mint ugráltak fel, hogy megfürödjenek az aranyos napsugárban. Ide jártak a kastélybeliek, hogy gyönyörködjenek a hatalmas vizsugárban, melynek szerte hulló cseppjei a szivárvány hét színében tündököltek. Most is itt ül a nevelőnő, s ábrándos szemeiből valami mély érzelem sugárzik elő. De im' a kastély szalonjából csengő kacaj hangzik, vigan vannak odabent. Endrey mulattatja a kis Elizt. A büszke katona, ki soha le nem ereszkedett senkihez, ki már messziről kerülte a hölgyeket, most jobbra-balra ugrándozik a puha szőnyegeken, hogy komikus magatartásával mosolyt csaljon a kis leány ajkára. Örült a lelke, ha látta, hogy bohóságaival célt ért el. Ki tudja, mi mindenre nem adta volna a fejét, hogy a derült hangulatot fentarsa, ha a mulatságot a nevelőnő belépése félbe nem szakítja. Egyszerre vége lett minden játéknak. Endrey karosszékbe ereszkedett, s zavarában a kis Eliz bársony fürtéit simogatá. Néha-néha lopva egyet pillantott a nevelőnő felé, s ilyenkor nem tudta kimagyarázni, hogy mi lehet az, a mi őt oly elfogulttá teszi, a mi őt egészen kihozza sodrából. A szivében is változást vett észre, s ugy érezte, hogy odabenn a húrok valami kellemes zenébe mentek át, ha egy-két szót váltottak. Esténkint a kapitány olvasgatott, s onnan az újság mellől nézte, mint játszik a kis Eliz a nevelőnővel, s mindig elpirult, ha olykor-olykor szemeik egy pillanatra találkoztak. Ez idő óta egészen megváltozott. »Hja — mondogatták az ismerősök — nem is csoda, miért fogadtál tündért a házadba, kit még a faluban is »szép asszony«-nak hivnak. Magad lásd, ha régi elveidhez hűtlen leszesz.« S Endrey hűtlen lett. A szivébe lopódzott érzelmet már nem birta kitépni, óriássá fejlődött az, s uralkodott az egész emberen. Napról-napra jobban érezte, hogy nem bir ellenállni érzelmeinek, melyek jobban és jobban vonzották boldogsága tárgyához, de azért küzdött . . . küzdött sokáig. Egy nap aztán mégis csak megadta magát, megkérte a nevelőnő kezét és — megnyerte. A ragyogó nap aranysugarait épen most lövelte szét először, életre keltve az egész természetet. A levegő illatos volt a virágok leheletétől, s e balzsamos illat mámorossá tette az embert, s kábitólag hatott az idegekre. Mindenki sietett a szabadba, hogy e fölséges reggelt élvezze. A főváros utcái is lassan-lassan megélénkültek, s már mindenütt vidám csevegő arcokat lehet látni. Endrey is lesietett, hogy rendes sétáját megtegye. Alig ment azonban tiz lépésnyire, midőn egyszerre a »haragos« kapitánynyal találta magát szemközt.