ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-06-06 / 23. szám

közjogi s kormányzati világban. Ezt a tagozottságot eltüntetni nem lehet; hisz ez magának a természetnek követelménye, s a munkafölosztás nemcsak a növény és állat szerveiben, hanem a polgári élet haladottabb alakulásában is érvényesül. De a szellemnek mindig az élet s a haladás szellemének kell maradnia ; ez a szellem pedig a testvériségnek s a szeretetnek lelke. Hadd szállja meg ismét ez a pünkösdi Lélek a fásult, közönyös, sőt egymás iránt ellenséges osztályokat; egyesitse közös, vállvetett műnk ara a testvéreket. A szociális szeretet manap nagyban csakis szövetkezeti téren érvényesülhet; alkotásai a szövetkezeti szellem nélkül, homokszemek lesznek, a szövetkezeti szellem behatása alatt pedig falakká tömörülnek. E falak adnak a haladó világ »fáradt és terhelt* elemeinek otthont, nyitnak nekik házat és nyughelyet, házat és menhelyet az élet zivatarai ellen ! Mi a szociális törekvéseket a pünkösdi Szentlélek modern megnyilatkozásának tekintjük ! Külföld. —cs.— Igen tanulságos megfigyelni azon politikai mozgalmakat, melyeknél a vallás kérdése szerepel. Az egész világon egyöntetűen azon jelenség domborodik ki, hogy a katholicizmus ellen a válságos pillanatokban nemcsak a liberálisok, de az összes protestáns felekezetek is egyesülnek. Az utóbbiak különben engesztelhetlen haraggal szoktak egymás ellen küzdeni, de ha a katholicizmust kell támadni, akkor csodálatraméltó egyetértés jön köztük létre. Nemcsak Európában, de a világ legtávolabbi részein is elterjedt e szellem és következetesen működik. Amerikában és Ausztmliában a katholikus egyház eddig a közjogi téren kifogástalan helyzetet élvezett és nem volt szokásban az egyházat, mint intézményt, bármi módon üldözni. A legújabb időben azonban már Amerikában is szervezve van a katholicizmus elleni támadás. Egy társaság alakult „American Protective Association" név alatt, melynek feladata ellensúlyozni minden téren az egyház befolyását. Ez az amerikai csillagos lobogó legnagyobb szégyenfoltja, mert a szabadság hazáját működésével meggyalázza. Kiterjeszti e társulat működését Ausztráliára is és nem szűnik meg izgatni a katholikus alattvalók jogai ellen. Nemrég világos jelét adta itt szégyenletes befolyásának. Ausztrália különböző államai eddig a legnagyobb elszigeteltségben voltak egymástól, sőt ellenségesnek is volt mondható az egymás közti viszony, amennyiben kölcsönösen magas vámokkal zárták el területeiket. De belátták, hogy e vámháború mindnyájukat egyenlően sújtja és minden fejlődést lehetetlenné tesz. Azért elhatározták, hogy véget vetnek ez áldatlan állapotnak és közös szövetségbe lépnek. E végből megállapították, hogy egy szövetségtanácsot alkotnak, melybe minden állam tiz képviselőt küld, kiknek kezébe a főhatalmat adják. Megkezdődvén a képviselőjelölések, Wales tartományban Moran bibornok, Sidney érseke is a raegválasztandók közt szerepelt, még pedig a győzelem teljes reményében. Ekkor lépett közbe az »Association« és elővette ellene mindazon fegyvereket, melyekkel a katholicizmust a világon üldözni szokták. Először is a protestánsokat izgatta fel, kik készségesen követték felhívását azon erélylyel és alattomossággal, mely mindig jellemzi őket, ha a katholicizmust kell támadni. Összejöttek a protestáns lelkészek azon célból, hogy tanácskozzanak Moran bibornok megbuktatása iránt. Itt aztán előadták az okokat, melyeket hangoztatni fognak a bibornok ellen választói előtt. A küzdelem irányuljon a rőm&i udvar ellen, melynek befolyását minden téren csökkenteni kell. A bibornok »nein őszinte hazafi«, mert egy »idegen uralkodónak« esküdött hűséget és igy honfitársnak nem tekinthető, hanem csak egy külföldi követnek legfeljebb, kit egyelőre csak tűrnek. Épen oly képtelenség tehát az ő jelöltsége, mintha Angliában az orosz nagykövetet választanák meg. Hogy azonban »katholikus vallású polgártársaikat* elámítsák, jelölni fognak a protestánsok katholikusokat is. Ebből aztán kitűnik, hogy ők nem a vallás ellen küzdenek, hanem csak a politikai személyek ellen. Tehát Ausztráliában is ugyanazon harcmodort követik a protestánsok, mint a többi országokban. Képmutatóan hangoztatják, hogy ők a katholicizmust nem bántják, csak azon oszlopokat akarják ledönteni, melyeken az nyugszik Céljuk elérésére pedig az ismeretes rágalmakat terjesztik, hogy a katholikusok »nem jó hazafiak «, nem hű alattvalók. Az ilyen ámításokkal a rövid látású nép előtt sokszor érnek célt, mint Moran bibornok sikerült megbuktatása is bizonyítja. ünnepélyes szentté-avatás. Róma, május 30. Az »Esztergom* olvasói már bizonyára értesültek röviden az Áldozócsütörtökön történt szenttéavatásról. Nem árt azonban ez ünnepély bővebb részleteit megtudni. Egy emberöltő alatt csak egyszer-kétszer lehet ily ritka ünnepségeket megélni, a minő a szenttéavatás. Nem mintha az új-korban nem lennének szent lelkek a kath. egyház kebelében elegen, hanem, mivel a jő Isten mindig csak egy pár rendkívüli szent-példányt szokott a nyilvánosság elé példaképül állítani, s csak e néhánynak adja meg ama rendkívüli adományt: a csodatétel adományát, mely a »kanonizációhoz« megkívántatik. Bégente egyszerű volt a szentté-avatás processzusa; minden püspöknek meg volt a hatalma, melynél fogva a hit őseit vagy megvallóit haláluk után a hivők tiszteletére méltóknak nyilvánították. De még sem volt oly nagyon egyszerű, mint némelyek gondolják; szigorú vizsgálat alá vétettek a kérdéses szentnek aktái és kiközösítés fenyegette a hamarkodó, túlbuzgó tisztelöket. A X. században a püspököknek e joga a pápa kizárólagos jogába ment át. Ezentúl csak az részesülhetett nyilvános tiszteletben, kit Szent Péter törvényes utódja nyilvánított szentnek ; s csak ezóta vált az így oltárainkra emelt megdicsőültnek tisztelete kötelezővé az egész egyházra nézve. Szent Istvánunk, Szent Imrénk tehát már az általános, ünnepélyes módon nyerték az aureolát VIII. Gergely pápa által. Annál magasztosabb, érdekesebb a szenttéavatás ünnepsége, mert mint a hittudősok állítják : a pápa csalhatatlanságának egy-egy megnyilatkozása. Valóban erős alapja van ez állitásnak : mert noha a szenttéavatás direkte nem is a hit és erkölcs dolgába vágó tény, indirekte az, mert ezzel a pápa az egész egyházra bizonyos kötelezettségeket hárit, s a hivőket mintegy biztosítja arról, hogy e szentekhez nem hiába fordulnak pártfogásért. Ezúttal kettős szentté-avatás volt; az első új szent Zaccaria M. Antal, a Barnabita-rend alapitója, a másik Főúriért Péter, a Miasszonyunkról nevezett apácaszerzet atyja. Zaccaria M. Antal felső-olaszországi Cremonában született előkelő patrícius családból. Kezdetben az orvosi pályára adta magát. De az egyházi pályára érzett hivatása, melyet eleinte csak alázata utasított vissza, mind erősebben ébredezett benne, különösen Sz. Pál leveleinek olvasásánál. Gyóntatóatyjának tanácsára engedett a hivatás szózatának és 1528-ban áldozárrá is szenteltetett. Szülővárosában Cremonában rövid idő alatt sokat tett az erkölcsök javítására ; majd egy előkelő úrnő anyagi támogatása mellett Szent Pálról nevezett rendet alapított, mely első templomáról a »Barnabitak« nevét nyeré. Fiatalon, 36 éves korában hunyt el, rövid idő alatt gazdag érdemeket szerezve a mennyországra. Fourier szent Péter 1565-ben született Mirecourt-ban, a Touli egyházmegyében. Korán érzett már hivatást a szerzetes életre s be is lépett a szerzet-kanonokok kongregációjába. Azon időben e kongregáció tagjai részint monostorokban éltek, részint egyes plébániák vezetésével bízattak meg. Fourier szent Péter úgyszólván egész életén át a lelkipásztorság terén működött, igy tehát szenttéavatott plébánosnak lehet őt méltán tekinteni. Különösen sokáig működött mint Mattaincourt plébánosa, s szociális téren is elősegítette hivei érdekeit, az úgynevezett »

Bourse de Saint Evre«-t azaz hitelszövetkezetet szervezve. 75 évig élt; élte végén alapitá a Miasszonyunkról nevezett apáca-szerzetet. szerelési költséget kap, az összes gárdaköltségek a gárda alapjából fedeztetnek, kivéve a pótlék, mely az udvar dotációjához tartozik. Ha a jelenlegi gárdát, mint testület tekintjük, kétségtelenül fontosnak tartjuk, mint a monarchikus eszme és aktivitás egyik, sőt mint közjogi intézményt még vívmánynak is mondhatjuk, hogy 4 osztrák testőrség

1

) között méltóságteljesen tudja képviselni a magyar királyságot, a testőrszolgálatot »balul« végezve »jobbik* osztrák kollegája mellett. Hozzá szokva a nemzet az alkotmányos élethez, már nem is igen veszi észre a Bécsben udvaronckodó magyar testületet, alig hall róla máskor, mint az országgyűlés megnyitásakor, vagy egyéb udvari ünnepélyeknél, mikor is megolvassa, hogy ő felsége jobbján az arciere, balján pedig a nemes testőrség volt a kiséret. De mint szoros katonai testületnek alkalma sincs a mai gárdának, a nemzet különös figyelmét magára vonni. Mégis honnan van, hogy a művelt magyar szive nagyot dobban, mikor a »gar da világot« hallja említeni, hogy a rokonszenv az egykoriak unokáira is kiterjed? A régi gárda irodalmi működése ez okozat oka, mely Magyarországon csakugyan »új világ«-ot teremtett. Mária Terézia persze azt hitte, hogy a nemes testőrök, ha Becset elhagyják, otthon apostolai lesznek Bécs nyelvének, szokásainak s tekintélyükkel prozelitáskodni fognak. A királynő mélyen csalódott. Szándékának ellenkezője tör*) Arcieren Leibgarde, Trabanten Leibgarde, Leibgarde Reiter Eskadron, Hofburgwache. tént. A testőrök arra jöttek, hogy nemcsak deli, fényes s pompás öltözet, lovagias jellem teszi a nemzetet nemzetté, hanem a nyelv s vele a nemzetiség. A germanizáciő egyik főfészkében éltek, de egyszersmind az irodalom s művészet metropolitájában, hol a művelt és csiszolt légkörben klasszikái, francia és német irodalmi termékekkel megismerkedve s megtelve, fölébredt bennök az önmagát vizsgáló szellem. Vizsgáló szellemük egy eltespedt, háborúktól kimerült, a kormány hatalomtól elkábított lomha álmát alvó királyi népet látott, melynek legfőbb éltetője: nyelve feledett, irodalma nincsen s ép e tényező ijesztő hiánya miatt kihalásra kárhoztatott. Szellemök látta e drámát s megdöbbent, lel kök látta e sötét eget, s elborult! E felleges, sötét eget ostromolták meg ők ! Egyik percben a vizsgálódás fogamzott meg bennük, más percben már megfogamzott bennük az az önbelatás is, hogy miért ne lehetne a magyar is oly művelt, mint pl. a német, francia, angol? miért ne lehetne a magyar nyelvet is fejletté tenni ? mily szégyen egy nyelvével nem élő nemzet tagjának lenni ? S egész lelkükkel a nemzeti ébredés nagy művén csüngtek, kitiltottak szivükből, elméjükből minden egyéb becsvágyat, minden más érzelmet és csupa szívvel, fölkent izzó erővel felfegyverzett hősök, a nemzeti szellemi újjászületés előharcosaivá lettek. Epochát alkottak azzal az apostoli öntudattal, hogy nyelvében él minden nép, hogy a nyelv és irodalom kifejtésével kell felrázni s a nagyság piedestáljára állítani egy nemzetet. Mária Terézia jól számított, mikor a civilizáció apostolait látta a testőrökben, kik Bécsben tudományt, műveltséget sajátítanak el, —• de azt álmodni sem merte volna, hogy az apostolok a germanizáciő helyett a nemzetiség fáklyáját fogják meggyújtani, és hogy Magyarországban a régi gondolkozásmód felrezzen az új szellem szárnyainak csattogására, mert a szellem ajkát nem idegen, — saját nyelvén nyitja szóra. — Kétségtelen, hogy már B. Orczy Lőrinc jutott a nemzet silány állapotának tudatára, de az újjászületés epochája a testőrség, illetve Bessenyei György fellépéséhez fűződik. Ö analizálta a nemzet jellemét, s nemzeti szellemben ő tolmácsolta a modern intézeteket, ő hangoztatja a nyelv szükségét, ő hirdeti legelőször a nyelv széptan fejlesztését, és mint első esztétikus, ő tolmácsolja a magyar művelődésre jellemző eszméket. A friss politikai eszméket árasztó idylli kedélyű költő Barcsay Ábrahám, a szellemes publikopolitikai iró Laczkovics János, a műfordító, nyelvész és esztétikus Báróczy Sándor, a gördülékeny szép próza és műfordító B. Naláczy József, Czirjék Mihály, Bessenyei Sándor, a költő Kisfaludy Sándor, a hadtani iró Sztrokay Antal, és mások, irodalmunk azon alkotói közé tartoznak, kik keretet adtak, hogy arra a későbbiek fényt öntsenek. A nemzeti ébredés hajnalán az ébresztő erő, világító hit tényezői voltak ők, s ha ma már más szempontból Ítéljük meg irodalmuk becsét, mint úttörők előtt kegyelettel és hálával kell meghajolnunk. A múlttal küzdöttek meg jövőnkért! Keményfy K. B.