ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-06-06 / 23. szám

lünk. sőt illőnek tartjuk, hogy egy főispánt ünnepeljen a papság, ha az működésében conciliáns a papsággal s az egyházzal szemben. De mikor azt kell látnunk, hogy Magyarországnak liberalizmusáról s katholikusellenes voltáról leghirhedtebb főispánját a mai viszonyok között papok ünneplik, sőt egy tüntető mameluk-banketten meg is toasztirozzák, ezt már a katholikus felfogással egy kirivóan ellentétes botránynak kell kvalifikálnunk. Szégyen a papságra, veszedelem a hivekre, ha ilyen magukról megfeledkezett papok a lelkipásztorság nagy munkájának faktorai. Olyanok, mint azok az üzérek, a kiket Krisztus Urunk korbácscsal űzött ki a templomból. A toaszt, a mit egyik jelenvolt plébános elmondott. hízelgő és szolgai hangjával, még a liberálisoknál is visszatetszést keltett. Végtelen szerencsésnek érzi magát — mondotta — hogy egy oly férfiúval ült az iskolában egy padban, a ki ma már titkos tanácsos. Feldicsérte Szalavszkyt az egekig, mint makulanélküli jellemet, és Magyarországnak sok-sok ilyen államférfiut kivánt, "inert akk@r leszünk virágzó s hatalmas nemzet. Ürül, hogy Szalavszky áll Pozsonymegye élén, és élteti őt, mint a kötelességtudás, szorgalom, talentum csodálandó mintaképét. Igy toasztirozott egy liberális tüntető banketten az a plébános, a ki saját nyilatkozata szerint »igen el van foglalva a lelkipásztorság munkájával, és sem politikai agitációkra, sem személyes érdekre nevét nem adja.« Ki ne ismerne e nyilatkozatban Gond Ignácra, a magát „ Válaszok"-ban mosogató stomfai plébánosra? És még ilyen pap játsza az alázatost, az orthodox papot ? A pünkösdi lélek. — A munkások rokkant- és nyugdij-intézete. — Esztergom, június 5. Egy látszólag nagyon kisszerű alkalom késztet e soroknak megirására. Esztergomban Pünkösd-napján igénytelen kis fiók-intézet alakul, a munkások rokkant- és nyugdíj-intézetének fiókja. Igénytelen a kezdeményezése, kevés eddig a tagok száma, csak a célja, a vezéreszméje nagy és fönséges. Segiteni az elhanyagolt társadalmi rétegeket, könnyiteni a világ terhét vállaikon hordozó osztályoknak sorsát, biztositani emberhez méltó életmódjukat, s ezáltal fölemelni őket arra a magaslatra, melyen osztálykülönbség nélkül élvezhetik az Isten áldását s a kezek munkájának sikereit. Jó napot választottak e kis fiók-intézetnek kívánták a tagos rendszer életbe léptetését, mert nem titkolhatják: »a jogtalanság és visszaélés« kellemetlenségeit. A válasz ismét igért, miből csak Vasmegye kivánsága teljesült, t. i.: »civilek is felvehetők« lettek. Az 1836-iki országgyűlésen jött utolszor szóba a gárdaügy, a nemzet is belefáradt, de meg Széchenyi eszméinek hullámzásában, ekkor már sokkal kihatóbb ügyek foglalkoztatták a diéták atyáit. Mikor aztán kiütött a szabadságharc, a testőrök is nagy részben felcsaptak honvédeknek, a dynasztia trónvesztésének kimondásakor működési terök is megszűnt, vagyis a haza védelmére a testület magától feloszlott. A végzet különös találkozása volt, hogy az akkor testőrkapitány br. Vécsey Ágost fia Károly, mig atyját ép a szabadságharc megfosztja fényes állásától, ő maga a császári hadseregből mint őrnagy belép a honvédségbe, tábornok lesz s aradi vértanuságával halhatatlanná teszi nevét. A válságos dráma lezajlott Magyarországon is, az ősi alkotmány átalakult, a nemzet szabadsága, hiába akarta két nagy hatalom széttiporni, • sírjából újra kiemelkedett. A kiegyezéssel a magyar gárda is visszaállittatott, de régi piedesztáljá- j ról lelépve, nem mint katonai és polgári intézet, hanem csak mint »parádés testület.« A nemzeti közszellem ez intézkedésével azt ismerte el, hogy elég érettnek hiszi magát már nem egy testület, de önmaga által vezettetni. Mig ugyan a múltban a gárda volt a közszellem egyik éltetője, ma annyira haladtunk, hogy beláttuk, hogy nem egy Bécsben székelő testületnek, hanem az itthon kifejtett megalakítására, hiszen ma Pünkösd van; a szeretet Lelke, a testvériség Lelke szállt le ma az égből. Ez a Lélek mint a szegényeknek atyja, mint az elnyomottak vigasztalója jelent meg köztünk, s ennek a Léleknek az ihletése folytán támadt a testvériségnek az a páratlan, addig nem sejtett s azóta meg nem haladt szervezete, melyet az ó-kereszténység léptetett a világba. Ne botránkozzatok meg az uj-kereszténységen ; ne csodálkozzatok azon, hogy oly nagy a különbség az apostoli egyház s a későbbi századok egyháza közt; ne kedvetlenedjetek el azért, hogy szinte hiába keresitek annak a testvéri szeretetnek melegét, ihletét és nyomait a mai keresztény gyülekezetben ; egy szó mint száz: a szellem a régi, de nem mozgatja az embereket, mert ezek önzők lettek és kegyetlenek ; a szellem a régi, de elhagyja a kebleket, melyek az érdek rideg bálványait tisztelik istenüknek. Az érdek bálványozása s a féktelen önzés kérget von a szivekre, de a kéreg alatt megöli a szeretet lelkét s elfojtja életét; ugy tesz, mint a karlsbadi csodaforrás, mely a beléje merített virágcsokrot vörhenyes-barna kéreggel vonja be, szilárddá teszi a virág minden szirmát, megkeményíti a levél minden erét, a szárak minden rostját, csak az a baj, hogy mikor igy megörökíti s hosszú időre elpusztíthat!anná teszi a csokrot, ugyanakkor elveszi életét és illatát; a formát megőrzi, de a lelkét elűzi. Az erkölcsi világnak s a társadalom boldogulásának lelke mindig a testvériség s a szeretet lelke lesz. Aki más irányban keresi az erkölcsi világ sarkcsillagát, az mámorban lát képzeletes világokat; a ki a társadalom boldogulását más alapokra épiti, az légvárakat épit egy beteges fantáziának ködében. Nem lehet tehát más irányban haladniok, nem szabad más térre lépniök azoknak, kik embertársaik javát akarják és boldogulását keresik, mint hogy szeressék és segítsék és emeljék alsóbbrendű embertársaikat; megoszszák velük a haladás vívmányait, s tegyenek velük jót nem a szép szavak irott malasztjával, ; de a tettek, az egyesülés, a közreműködés hathatósságával. Ezt az irányt követi manapság az igazi, keresztény, szociális mozgalom ! Megmozdul bennünk az összetartozóság idege, föléled a közösség érzete s a pünkösdi Léleknek szellemében, az uj kor követelményeinek keretében fölállítjuk újra azoknak mindennemű egyleteit, társulatait és szövetkezeteit, akik »fáradnak és terhelve vannak.« nemzeti géniusznak kell Magyarországot teljesen nemzetivé tenni. A mai gárda célja, kitűnő katonai szolgálat megjutalmazása oly egyénnél, ki háborű vagy béke idején kitüntetéssel szolgálva, nem kivan tovább tényleg szolgálatban résztvenni. A megjutalmazás az udvar fényének emelésére hivatott testületbe való felvételben áll, hol a testőr, mint katona a hadsereg szabályai szerint mozog, kivéve természetesen azon időt, midőn a gárdaregula más irányban parancsol; milyen: az őrszolgálat, a disz-szolgálat a rendes, kiváló vagy rendkívüli ünnepélyeknél és utazásoknál. A gárda realiter nem is nevezhető »nemes «-nek, mert tagjai nemes és nem nemes magyar állampolgárok egyaránt. De »örökké ifjú« gárdának sem mondható, mint Mária Terézia nevezte, mert a felvételre pályázók csak a 45 éven nem lehetnek túl. Csak 36-an vannak, egy kapitány (lovassági tábornok vagy táborszernagy), főhadnagy (tábornok), alhadnagy (tábornok vagy ezredes) két őrmester (ezredes, alezredes vagy őrnagy) és 4 alőrmester (őrnagy, első osztályú százados) vezetése alatt két brigádába beosztva. Vannak azonkívül törzskari és házi hivatalnokok pl. testőrségi segédtiszt (őrnagy vagy százados), orvos, házfelügyelő. A 36 testőr közül első századosi rangot bir 24, másod századosit 6, főhadnagyit 6. A katonai rang fizetése mellett a gárda főhadnagya kap 600 forint, az alhadnagy 500, őrmester 300, alőrmesterek és a testőrök egyenkint 240 forint pótlékot. Lakásuk a régi gárdapalota, tizen megEgy tekintet a régisrégi múltba már nemcsak lelkessé, de elragadóvá és szárnyalóvá teszi e nemes törekvések gondolatát ! Nézzetek vissza a pünkösdi Szentlélek egyházába ! A római birodalomban szerteszéjjel mindenfelé keletkeznek a keresztény községek. Mint tavaszi meleg eső után nyílnak a mezőn a virágok, ugy fejlődnek a szeretet e gyülekezetei; s mivel nem keletkezhettek bevallott vallási szövetkezet formájában, szervezkednek más keretben, mint jótékonysági-egyletek, temetkezési társulatok, betegsegélyző szövetkezetek. A római egyház is ugy szerepelt a városi hatóság, mondjuk a római közjegyző előtt, mint temetkezési társulat. Ha el nem vesztek volna a Capitoliumi tabularium iratai, ott olvasnók egy igénytelen temetkezési társulatnak nevét és szabadalmát, melynek bejelentett feje mindig az akkori első diakónus volt ; ez igénytelen temetkezési egylet keretében lappangott a római világegyház. A világegyház volt már akkor mindez a temetkezési, jótékonysági, betegsegélyző egylet világraszóló szelleme miatt; ez a szellem a szeretet s az egyenlőség szelleme volt, mely testvériséget hirdetett s üdvös mindazoknak, kik »fáradtak és terhelve voltak.« »Sem ur, sem szolga« ... ezt hirdették azóta sokan ; ezt hirdeti manapság is a szociáldemokrácia ; de ezt hirdette a legtökéletesebben a keresztény, régi egyház ; azért legtökéletesebben, mert erkölcsi alapokon s az áldozatnak és szeretetnek, nem pedig az osztálygyülöletnek szellemében. »Sem ur, sem szolga« . . . ragyogó evangélium ez az egyenlőség-fanatizmusával. S ez az egyenlőség akkor a külső formában is legtökéletesebb volt; mert jóllehet Péter és Pál apostolok voltak s Isten helyett követségben jártak el; jóllehet Pál apostol hatalomról beszél, melyet Krisztus Urunk adott neki s melynek hódolni tartoznak a hivek ; jóllehet Péter apostol volt az egyház alapja s neki adta az Ur az ő országának kulcsait, a kötő s oldó hatalmat; de azért a külső, társadalmi formában az egyenlőség és testvériség utólérhetlen alakban nyilatkozott meg rajtunk, mert Pál takács volt s Péter halász volt s az is maradt s a többi apostol is keze munkája után élt. A társadalom mindig tagozott és réteges lesz. A demokrácia sem álmodik arról, hogy mindenki államférfiú, debatter, szobrász, iró, kézműves s napszámos legyen egy személyben. A társadalmi fejlődés fölosztja tehát a munkát, állásokat, osztályokat, hivatásokat alkot a társadalmi téren, intézményeket, jogi szervezeteket a házasodhatnak, ezek is kapnak részint a gárdapalotában lakást, részint megfelelő lakbér utalványoztatik ki számukra. Ha tizen fölül vannak nősült testőrök, maguk költségén tartoznak lakást tartani. A 60 éves életkornál nem szabad tovább szolgálni, a kiszolgált testőr a hagseregnél fokozatos nyugdíjjal bocsáttatik el. Bár katonai érdemek jutalmazása a jelenlegi gárda, vannak mégis esetek, midőn magasabb katonai kiképzés miatt lépnek, azaz vétetnek fel főhadnagyok és századosok a gárdába. Ezek 4 évig tartózkodnak gárdaszolgálatban. Első évben a testőri szolgálatban nyernek kiképeztetést, a következőkben a katonai akadémiát látogatják s a tanfolyamot sikerrel kell elvégezniök, máskép visszaküldetnek a hadseregbe. A 4-ik évben a bécsi helyőrségnél gyakorlati szolgálatra beosztatnak, megjelennek a brucki tábori hadgyakorlatokon, s a 4 év kitöltése után közeli kilátásba helyezett rangemeléssel a hadseregbe beosztatnak. Ha háború üt ki, tetszésétől függ a gárdistának abban résztvenni, s a háború után előbbi gárda charge-je mellett visszalépni. A gárda mai disze nem oly fényes, mint a múlté. Öltözetük díszben, vörös nadrág és atilla gazdag ezüst diszszel, párducbőr kacagány, sárga szattyán csizmák, tiszti kard, kócsag forgós, vörös magyar kalap zöld posztó nyelvvel. Kis parádéban, mely egyszersmind rendes udvari egyenruha, szürke nadrágot vörös csíkkal, zöld atillát ezüst zsinórral, kucsmát, barna lovas köpenyt, stb. viselnek. A belépő gárdista 300, a hadsereghez visszatérő 200 vagy 300 forint fel-