ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-05-30 / 22. szám

által elidegenítik maguktól a higgadt elemeket és a katholikus sajtó részéről is erős támadásoknak vannak kitéve. Tagadhatlan. hogy a szociális bajok orvoslása csak utolsó felvonásaiban alakul át politikai működéssé. Ezt erős társadalmi munkának kell megelőzni, melyben nemcsak a munkások és általában az alsó rétegek vesznek részt, hanem főleg a müveit osztályok azon szeretetteljes fáradsága, mely az elnyomottak lelkét átalakítja. Azon szenvedélyes politizálás csak azt eredményezi, hogy »keresztény« nevezet alatt a szociáldemokrácia felforgató irányát szolgálják és azon célt, melyet annyira hangoztatnak, épugy nem érik el, mint a szociáldemokraták. Sajnos azonban, hogy azon eredményt, melyet nem óhajtanak, igenis okozzák : a keresztény törekvések gyengítését. A városi közkórház. Esztergom, május 28. A mult napokban a kórházi bizottság ülést tartott, érdemleges határozatott azonban nem hozott. A város azon kedvező helyzetben van, hogy az építendő közkórház kérdését a legkönnyebben és a legelőnyösebben oldhatja meg. A primási kórház és a közkórház egyesítése által a városnak olyan közkórháza lesz, a milyennel Esztergomhoz hasonló népességű város, hazánkban egy sem bir. A primási kórház alapítványa és a nagylelkű alapitó szándékainak tiszteletben tartása fölött a méltóságos fökáptalan őrködik, az tehát hívatlan védelmezőkre nem szorult. Az egyesítés által az alapitvány teljesen sértetlenül marad. A mostani primási kórház mellé, egy ehhez teljesen hasonló pavilion lenne építendő oly formán hogy e két épületet az ápolónők földszintes lakosztálya kötné össze. Az űj épület lenne a közkórház, amelynek a szükséghez képest kiegészítő része lenne a primási kórház. A primási kórház tágas konyha és egyéb mellékhelyiségei a közkőrháznak is rendelkezésére állnának, a mi egy kezelés mellett máskép nem is lehetne. A primási kórházban az alapitvány terhére fölvett betegek, valamint azok lennének elhelyezve, kiknek a közkórházban hely nem jutna, ami azonban igen ritkán fordulna elő. A primási kórház arra a célra, melyre épitve van, akadály nélkül lenne mindenkor használható. A helynek fekvése a kórház céljaira a legalkalmasabb s hozzá a rendelkezésre álló vízvezeték oly előny, amit sehol a városban másutt megszerezni nem lehet. Ez úton lenne a városnak diszes kórháza, minden legkisebb megterhelés nélkül. Ez eszmének hiveit nem vezeti semmi más gondolat, mint a város és vidékének közjava, Hogy ez eszme megvalósítása ellen hangokat hallunk, azon annál inkább csodálkozunk, mert az ellenkezésnek semmi indoka sincs. Lehet talán valami kicsinyes önérdek, amelynek nyűgöző szálait azonban szét kell tépni, ha a közjót előmozdítani akarjuk. Ellenkezést csak azoknál látunk, kik a kérdéssel nem foglalkoztak, a körülményeket nem tanulmányozták. A mostani közkórház a magas ápolási dijak mellett is csak tengődik, ezen dijak terhére kórházat építeni nem lehet nálunk. A város jelen viszonyaink között teljesen fölösleges terheket nem vehet magára. A primási kórház azok számára, kik ott fölvétetni akarnak saját költségekre, mindenkor nyitva lesz, mert az ilyenek ápolási dijai miniszterileg jóvá vannak hagyva, azt tehát beszüntetni nem lehet. Az olyan törekvés, mely a kórházat az oda kivánkozók elől elzárni akarná, a sokat emlegetett humanizmusnak nyilt arculcsapása lenne. A konkurrencia vádja, a két kórház egyesítésével teljesen alaptalanná válik. A Bissuti-féle telekre építendő földszintes kórház, teljesen pendantja lenne a város közepére épített dísztelen kaszárnyának, ez is csak látszólagos előnyökért lett oda helyezve, ahol ma senki sem látja szívesen. Többször elmondottuk már nézeteinket a két kórház egyesítéséről, azokat senki sem cáfolta meg. Hallottuk ugyan azon állítást, hogy a két kórházat egyesíteni nem lehet, de arra a kérdésre, hogy miért nem lehet, feleletet nem kaptunk. Ez lehetséges, kivitele nagyon előnyös, ezt ellenezni anélkül, hogy indokolni tudná valaki, sajnálatos akadékoskodás, melyet a higgadt megfontolás le fog győzni. Hegyközségi értekezlet Esztergomban. Sehol talán az egész országban nem vajúdik oly soká a hegyközség alakításának kérdése, mint Esztergomban. Zalavármegyében már százon felül megalakították, sőt a szomszéd Komárommegye is megelőzött minket, csupán Esztergom városában nem mennek semmire és a szőlőbirtokosok legnagyobb része még hallani sem akar felőle, dacára annak, hogy szőlőterületei kopáran állanak és a kormány igért egy 20 holdnyi mintatelepet, a melyen kizárólag szőlőmüveléssel foglalkozó népünk elsajátíthatná az uj kultúrát, és a melyből elegendő kész ojtványt nyerne szőlőinek rekonstrukciójára. A maga nemében páratlan az a közönyösség, sőt ellenszenv, melylyel a hegyközség megalakításán fáradozók szavait fogadják, de hát nem csoda, midőn az intelligens osztályhoz tartozók egy része tévútra vezette a népet, ellene tüzelte azzal, hogy a hegyközség óriási fizettséggel fog járni, egy új adónem lesz, mely nyomasztó teherként fog nehezedni a népnek vállaira, a mi egy teljesen légből kapott állítás. Hogy népünk menyire tévútra van vezetve, azt legjobban lehetet látni azon értekezleten, melyet mult vasárnapon a polgári olvasókör helyiségében tartottak. A gyűlés vezetője Bleszl Ferenc szőlőbirtokos volt, kinek mintaszőlői igazolják, hogy az uj művelési módszer mellett is lehet a kopár hegyeket használhatókká tenni, sőt óriási hasznot produkálni, ha meg van az emberekben az ismeret szerzési kedv, a gondos és sok körültekintést igénylő munka szeretete és egy kis jóakarat. A régi szőlőművelési állapotokat viszszateremteni teljes lehetetlenség, s ezért ba nem akarjuk, hogy hegyeink parlagon heverjenek, vagy csak igen csekély hasznot hozzanak, meg kell barátkoznunk az uj módszerrel. Ezen másképen nem lehet segíteni, mint ha Esztergom városa megkapja az állami telepet, a hol népe mint másutt sok helyen már megtörtént, megismerkedik az amerikai oltások kezelési, tenyésztési módjával és az ott szerzett ismereteit érvényesiti. Az állami telep a város népére nézve egy uj kincses forrás volna, mert módot nyújtana a sok jelenleg parlagon heverő erőnek érvényesülésére, a város lakosságának egy uj kereseti forrást nyitna, és rövid idő alatt ama jólétet létesítené, melynek Esztergom város lakossága még néhány évvel ezelőtt örvendett. Ámde, csakhogy a kormány az ingyenes állami telep és szőlőiskola felállítását a hegyközség létesítéséhez kötötte, és ha ez a jövő hónap végéig nem létesül, ugy azt Esztergommegye valamely másik, már hegyközséggel biró községe kapja meg. Valóban csak könnyelműségnek nevezhetjük azok eljárását, kik a kilátásba helyezett jótéteményt önmaguktól egykedvüleg eltaszítják. Hasztalan volt Bleszl Ferenc világos és valóban megkapó és meggyőző magyarázata, hiába szólalt fel a hegyközség megalkatotása érdekében az esztergomi gazdasági élet egyik legtevékenyebb és fáradhatatlan bajnoka, Wimmer Ferenc, szavai javarészben süket fülekre találtak, válaszul kapták a legnevetségesebb indokokat, melyekkel vonakodásukat indokolták. A jó ügy érdekében igen sikerülten beszélt a földművesek részéről Bádi András, de az ő szavai is mint látszik, hasztalanul hangzottak el. Jön idő, a midőn Esztergom város földművesei is másképen fognak gondolkodni, de akkor későn lesz már eső után a köpenyeg, és belátják, a gárda sorából kerültek ki. s a lelkesedés az elismeréssel oly nagy volt irántuk, hogy a svéd és francia gárda ezred mintájára egy magyar gárda ezred felállításával II. József komolyan foglalkozott. Hogy csak terv maradt, okát abban találjuk, hogy a török háború vereségében II. József reformüző s nagy ideákat megvalósító géniusza szárnyszegett lön. IV. Eltekintve a politikai céloktól, II. József alatt a testörségnek nem annyira pompa, mint hadászati szerepe volt, s ha az eredeti létszámot megtartotta vagy épen növelte volna, kétségtelen, nagyobb nyomatékot vetett volna a háború mérlegébe. Mindig foglalkoztatta testőreinket, tudományos kiképeztetésükre sokat tartott, a katonai feszességbe pedig a gyakori »mustrák* otthonossá tették őket, s ambíciójukat hatványozta. II. Lipót alatt, újra a Mária Terézia korabeli parádés világ napjai virradtak az eddig edzett gárdára. Az uj király igen kedvelte a külső udvari fényt, s igy a magyar gárda természetesen ínyére volt. Hogy a német és magyar gárda elsőbbségi vetélkedésének véget vessen, maga elrendelte, hogy a koronázási ünnepélyességek alatt a magyar gárda teljesítse az első, vagyis jobb oldali szolgálatot; a németeknek pedig balkéz felől szabta ki állását. A gárdát eredeti létszámára felemelte ; egy ideig a kurirságra nem a gárda tagjait, hanem a régi szokást felújítva, bécsi polgárokat használt, de mivel ezek lassúságát s félszegségét tapasztalta, újra visszatért a gárdához. Az állami tekintély szempontjából fontos jelenség volt II. Lipót alatt a nádori testőrség felállítása. Ünnepélyek alatt régibb nádoraink is »gárdá«-nak nevezett diszcsapattal jelentek meg. Csakhogy szolgálatuk ideiglenes lévén, az ünnepélyek után jelentőségük is megszűnt. Mióta főhercegek is alkalmaztattak a nádori méltóságra s a személy által a méltóság is nagyobb jelentőséget nyert, felmerült a nádor, mint a király szeméiynöke mellé felállítandó gárda kérdése is. A terv Sándor főherceg nádorsága alatt 1791-ben csakugyan ténynyé vált, mert a bécsi gárda-állományból két másod-őrmester (kapitányi rang a hadseregben) vezetése alatt 12 testőr »nadori garda« cimmel, a főherceg mellé Budára rendeltetett. Külön, független testület nem volt, csak fia az anyának. Nem is volt hoszu életű, bár a budaiak szerették volna annak látni fénye miatt. — A nemezis kegyetlen volt a budai »kis gárdához*, s két gárdista büntette következtében ős Buda s vele együtt Magyarország megfosztatott a délceg és festői állománytól. Két gárdista, a szegényebb családi fajtából, nem birva a pompát saját zsebjükből kitartani, pénzvágyból meggyilkolta a kis gárda egyik gazdag másod-őrmesterét. A tettesek a gárda nem kis szégyenére Bécsbe vitettek, s ott nagy tisztességgel fel is akasztattak. Ez epizód tőrdöfés lett a nádori gárdára, a szégyen az egész testületet érte, úgyannyira, hogy Sándor főherceg után a hires József nádor magára nézve nagyobb tisztességnek tartotta, ha lemond gárdajogáról, s tagjait 1795-ben visszaküldte szépen Bécsbe az anyagárdához, anyai gondok s fegyelem alá. II. Lipót alatt, az osztrák örökösödési háborúban kitűnt és még II. József által kinevezett Gr. Károlyi Antal, és ennek 1791-ben történt halála után, a világhírű eszterházi mulatságok rendezője, Herceg Eszterházy Antal voltak a testőrkapitányok. Gr. Károlyi igen népszerű kapitánya volt a testőröknek — mint a Magyar Kurir megjegyzi

3

) — »egész leereszkedéssel beszél velők, őket meghallgatja s azoknak minden részben lehető boldogulásukat munkálódja.« Herceg Eszterházy a testőrségnél természetesen még inkább ragyogtatta pompakedvteléseit. II. Lipót frankfurti császár koronázására maga a testőrség s fényes udvarának csak útiköltsége fél milliót megemésztett. Az országgyűlés II. Lipót trónraléptekor sokat törődött a gárda zilált ügyeivel, s a törődés eredménye a létszám felemelése s a II. József alatt állami célokra felhasznált pénz visszapótlása volt. Később azonban megcsökkent érdeklődése, a halálozás és szolgálati idő kitöltése következtében beállott taghiány pótlását nem szorgalmazta, hiány pedig nagy volt, a testőrségi helyek 1790-iki betöltése után, sok idején felül szolgált, idősebb testőr vált ki a testületből, s igy a 126 főnyi eredeti létszám oly annyira nem maradt állandó, hogy I. Ferenc koronázásán alig 50 testőr lehetett jelen. A közvélemény követelte, hogy ha már azon sérelmes rendelet, mely bármely nemzetiségűt bevett a gárdába, hatályon kivül helyeztetett, töltessenek be minél előbb a helyek, hogy a magyar elem túlsúlyban legyen az idegen fölött. Miután az országgyűlés a közvélemény hangulatát x

) Magyar Kurir. 1787. 81. sz. 662. 1.