ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-05-30 / 22. szám

hogy maguk alatt vágták el a fát, midőn azon intézményt lökték el maguktól, melyet az értelmes és a viszonyokkal számot vető szőlőműves nép országszerte osztatlan örömmel fogadott és talán egynehány év múlva Piszkére, vagy Komárommegyébe fogják küldeni gyermekeiket, hogy ott pénzáldozatok utján sajátitsák el azt, a mit idehaza legnagyobb hasznukra ingyen szerezhettek volna meg. Végül csak néhány kérő szavunk van azon magukat az intelligens osztályhoz számitó urakhoz, kik a visszavonás magvát beszédeikkel elhintették. Ha már ők sem képesek eszükkel fölfogni a hegyközség intézményének és az állami mintatelepnek hasznos voltát és fontosságát, és a közjót alárendelik saját önző érdekeiknek, legalább ne gördítsenek akadályokat azon önzetlenül működők elé. kik nem a saját, hanem a közös érdekből fáradtságot nem kiméivé munkálkodnak. A tapasztalás igazolja, hogy a legnemesebb tervek is, sokszor egy-két kerékkötőnek aknamunkáján feneklettek meg. Ez azonban nem fogja akadályozni a hegyközség hiveit abban, hogy vállvetett szorgalommal folytassák áldásos munkájukat, melyért ha talán most félreismerést, de az utódok részéről egykoron hálát és köszönetet fognak aratni. Jakabunk és a sajtószabadság. — Eredeti tudósítás. — »Kedves szerkesztő ur ! június elsejétől kiléptem lapjának diszes munkatársai köréből« —• e szavakkal köszöntött be a szerkesztőségi irodába Jakabunk, rendszeres fizetéssel alkalmazott tudósítónk, kinek szép összegre rugó fizetését még egy dúsjavadalmazásu plébános, Vopatril Ignác úr is megirigyelte, gondolván, hogy Jakabunk miatt van pénzre szükségünk. Ugy látszik, hogy mi még sem díjazzuk oly fényesen lapunk munkatársait, ha a legelső alkalommal, mihelyt kedvezőbb kilátásaik nyílnak, azonnal odább állanak. »Jakab ur, vigyázzon, hogy e tettét meg ne bánja*, figyelmeztette őt lapunk főmunkatársa, de Jakabunk csak rázta a fejét és mosolygott. De hát mi is lesz tulajdonképen magából ? ezt kérdeztük tőle mindannyian. Talán Görögországba megy miniszterelnöknek, vagy maga lesz a legújabb görög napilap a »Szaladikosz« szerkesztője ? Jakab csak mosolygott, s egyszerre kiböffentette, hogy ő lesz az uj intendáns. Óriási hüledezés, és kíváncsiság fogott el erre mindnyájunkat. A sok könyörgésre végre Jakabunk elmondta bekövetkezendő kineveztetésének történem látszott tudomásul venni, maga a gárda kapitánya Herceg Eszterházy Miklós sürgette meg az 1807-iki országgyűlés előtt a létszám törvényes számra való felemelését. A felszólalás eredménye ..a várakozásnak nem felelt meg. A válasznak vett kabineti irat, nem is említve a felszólalás lényegét, csak azt a mindenesetre fontos reformot tette érvényessé, hogy ezentúl a gárda tagjai a bölcseleti tanfolyamot bevégzett s a hadseregben legalább két évig mint tiszt vagy hadapródi szolgálatot teljesített ifjak lehetnek. Magában különben a gárdában is elégületlenség volt azon nagy szigor miatt, mit a testőrök Báró Splényi Mihály részéről, a gárda másodkapitányától az Eszterházy Antal halála után következett három éves interime alatt helyettes kapitánytól tapasztaltak. Kisfaludy Sándor volt a leghevesebb panaszkodó, ki az előtte igen ellenszenves B. Splényiről önéletrajzában') elkeseredetten mondja, hogy: »ő nem volt egyéb, mint egy katonai kötelességet és érdemet csupán a keménységbe, kevélységbe, fenyítésbe helyező zordon előljáró, kinek az ifjúságot minden csekélységért, p. o. lovának egy nagyobb ugrásáért büntetni vala legfőbb gyönyörűsége, midőn ellenben a titkos hirhordóknak és árulkodóknak legcégéresebb vétkeit is elnézte.« A Hg. Eszterházy Antal gyenge és fegyelmezetlen kormányzatához hozzászokott gárdistáknak a talán néha túlzó, de az általános fegyelmet és rendet szigorúan megkövetelő br. Splényi kormányzata természetesen nem igen tetszett, úgyannyira, hogy lázítás cimén Kis*) Kisfaludy S. Hátrahagyott munkái. ÍV. kötet, 20. 1. netét. »Kedves Kolléga urak tudják, —igy beszélte el nekünk Jakabunk uj kineveztetését, — bogy a mult héten Budapesten a sajtószabadság ügyében tartott gyűlésen én vittem a főszerepet. Hogy is ne, mikor saját bőrömről volt a szó, mert ha behozzák a 16. paragrafust, ugy én igen könnyen pihenhetek a hűvösön. Mint fontos állami titkok árulóját, hosszabb ideig tartó üdülés céljából egyszerűen a hűvösre helyeznek el. Mert hát tetszik tudni, behozzák a szelekciót, vagyis olyan esküdteket neveznek ki, a kik minket azonnal elitélnek ; igy például ha én kerülnék az esküdtszék elé, akkor az egész Lipót és Terézváros sőt még az újpesti polgárság jó része is, kik között a legtöbb rokonom, kizáratnék azaz szelegáltatnék az esküdtszékből, és engem szépecskén elitélnének. Hogy jobban megértsék a dolgot, példával szolgálok. Tegyük fel, hogy én azt írnám, ami eszem ágában sincs, hogy a mi tudományosan képzett miniszterelnökünk, Bánffy Dezső barátom, Ochs-fordi egyetemen végezte tanulmányait. Ezért I ő egyszerűen bepörölne engem, és azt mondaná, ő hogy nem Ochs, sem pedig fordi egyetemen nem végezte tanulmányait, mert a debreceniek azt mondják róla, hogy Árkádiában született ő is, nem pedig Angliában, s a vége az lenne, hogy az esküdteket, csupa mamelukokból állítanák össze, s megvolna a következő ítélet, miután Bánffy Dezső sem Ochs, sem a fordi akadémiát i nem látogatta, Kükürüczbaum Jakab vétkes a becsületsértésben. Vagy ha példának okáért azt irnám, hogy Perczel Tarnóczy tanítványa, a mameluk esküdtek verdiktje igy hangzanék: Van-e ebben rágalmazás? 12 nem 0 igen; van-e ebben becsületsértés? 12 igen, 0 nem; miért? Mert Tarnóczy tiltakoznék az ellen, hogy öt egy Perczellel összehozzák és összehasonlítsák, becsületsértést látna ebben és rajtam alaposan elvernék a port. Szóval az egész sajtószabadság veszélyeztetve volna, és a miniszterek felől az orvosi bulletineken kivül egyebet nem is olvashatnánk és Írhatnánk. Mily szerencse, hogy a 16. §. nincs még életbe léptetve, mily óvatosan irtak volna akkor a lapok a Nopcsa afférról. Lám, ha az esküdtszékekre vonatkozó törvényjavaslatot már hamarább elfogadták volna, az egész Nopcsa ügyről ekképen irtunk volna: »A gondos és jólelkű intendáns. Az ősi erkölcsök leghatalmasabb védvárát képezik a mi operánk és nemzeti színházunk. A tiszta erkölcs eme diadalát egyedül báró Nopcsának, az erélyes intendánsnak faludy hatodmagával a gárdából a hadsereg állományába tétetett át. Herceg Eszterházy Miklós alatt, ki 1798—1833-ig volt kapitány, volt a gárda aranykora. E kapitány volt a leghíresebb pazarló az Eszterházyak között, ugy, hogy óriási jövedelme is alig volt elég a fény kifejtésére. A mellett, hogy ő alapította az Eszterházy képtárt és zenekarának maga Haydn volt igazgatója, mi még dicséretre méltó műszeretetet tanusit, oly szemkápráztató pompát fejtett ki a mustrákon, a még közönséges gálákon is, hogy kivonulása, Öltözetje milliókat érő volt A gárda természetesen a mennyire lehetett utánozta öt, a pompa s vele a tönkrejutás persze terjedt, a ki pedig nem birta, fedezte a kapitány nagylelkű bőkezűsége, ki dús asztalokról is gyakran gondoskodott. A herceg-kapitány gazdagsága még Napóleonra is annyira hatott, hogy őt kínálta meg Magyarország koronájával. De a herceg jónak látta a bizonytalan koronát el nem fogadni, sőt mikor a korzikai világverő hős a birodalmi főváros felé közeledett, maga állt a gárda élére, s futott a gárda I. Ferenccel együtt. A szorongatott császár, midőn elhagyta a burgot, a lépcsőn lefelé menve keserűen monda egyik hívének: »szivesebben látnám, ha ön a kapucinusokhoz kisérne el.« Az Ausztriára szégyent hozó francia háború lezajlása után azt hitte a nemzet, hogy jogos kivánata a testőrséget illetőleg, teljesíttetni fog. Hiába, a létszám nem lett felemelve. (Vége köv.) Keményfy K. D. köszönhetjük, ki hogy az emiitett intézetek fiatalabb tagjainak erkölcsét megóvja, számukra tisztességes szórakozásokról gondoskodik. Tekintetbe vevé azon körülményt, hogy legtöbbjének igen csekély a fizetése, számukra ingyenes vacsorákról gondoskodik, (a laikus közönség persze azt hinné, hogy népkonyhai jegyeket vesz részükre), őket felruházza, (az olvasók azt gondolnák, mily szép karácsonyi ruhakiosztás lehet az, midőn fiatal művésznőink szemlesütve veszik át a krisztkindli-képpen nyújtott ruhákat), sőt az operai zenekar ingyenes közreműködésével belépti dij nélkül táncmulatságokat rendez. Az ösztöndijakat is lakásán osztja ki, hogy igy a szegény növendékeket az ilyenkor elkerülhetetlen borravalók osztogatásától megkímélje. Mi leghatározottabban elitéljük Müller Katica és Fuchs Rózsika ürnők eljárását, kik érthetetlen viselkedésükkel igazolták, hogy a humanizmus nekik hekuba.« Ha máskép merészeltünk volna irni, ugy a 16. §. alapján bizton elitélnek. Ezen és ezekhez hasonló ezer meg ezer eset birt rá, hogy a sajtószabadság védelmére keljek, és rendezzem a mult vasárnapi óriási tüntetést, amely fölségesen sikerült. Én vittem legeiül az óriási táblát, s rajta e föliratot: »Éljen a sajtószabadság!*, mit megtudván Bánffy, iszonyúan megijedt és este a klubban, kimondta a pagát ultimot pagát nélkül, a mi vele csak ritka alkalommal szokott megtörténni. A gyűlésnek megvolt a hatása. Nopcsa lemondott intendánsi állásáról, dacára annak, hogy a vizsgálat folyamán kiderült, hogy ő az ó-kori censor, az öreg Cato elveit vallja és Ovidius könyvét soha életében nem olvasta. A gyűlés napján este benéztem a szabadelvű klubba, hogy a hangulatot tanulmányozzam. Bánffy szemrehányásokkal fogadott. »Jakab te — igy szólt hozzám, — ne okoskodjál, mit rendezesz te tüntetéseket a sajtószabadság mellett, pedig látod, neked legjobban volna szükséged a 16-ik paragrafusra, mert én intendánsnak akarlak kineveztetni.« Forogni kezdett velem a világ. Mondhatom, hogy Dezső barátom levett a lábamról és szavamat adtam, hogy soha többet az új javaslatról nem irok. Azonnal elmentünk még az nap este az operába, hol kitüntetőleg fogadtak, s Dezső bemutatta nekem az összes művészeket és művésznőket, kiknek legnagyobb részét még Lipótvárosból ismertem, csakhogy persze most álnevek 1 alatt szerepelnek. Mindannyian könyörögtek, hogy Nopcsa báró szigorú szabályzatát módosítsam, amit meg is Ígértem azonnal. Legdühösebbek ezért reám Fenyvesi Ferkó, a szabadelvű párt Don Jüanja, és Pap Géza, kik mindaketten az intendánsi állásra aspiráltak. A Pulszky család is szerette volna megkaparitani az intendánsi állást valamelyik unokája részére, sőt Perczel belügyminiszter a színházi személyzetet saját hivatalának jogkörébe szerette volna bevonni tisztán politikai indokokból. Wlassics Gyula meg a magasabb közéleti erkölcs szempontjából a 300 névtelen mamelukképviselő részére szerette volna megkaparitani. De hát Dezső barátom e tekintetben nem hátrál meg, akár a kvótakérdésben. Száli feleségemnek sincs kifogása kineveztetésem ellen, de kikötötte, hogy a színházba és a színfalak mögé ő fogja mindenkor kisérni az opera-intendásnak kinevezendő Jakabot. HIREK. * A primás Balatonfüreden. Vaszary Kolos hercegprímás ü Eminenciája f. hó 22-én BalatonFüredre utazott. Oda utaztában kiszállott Veszprémben, hol az állomáson báró Hornig K. megyéspüspök ő méltósága várt reá, Rada István dr. titkár kíséretében. Az állomásról a püspöki palotába hajtattak, a hol tisztelgett a hercegprímásnál