ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-05-09 / 19. szám

I erőt a munkásnép számára. Ez utóbbi mindig sikerül, s bár váltóval dolgoznak, mégis töméntelen kiadásoktól, lótás-futástól megkimélik a hitelreszorult népet; de ott van még az első bibi i gyógyitlanul; a drága pénz; 7—8°/

0-ba kerül; ezen is kell segítenünk; hogy hogyan, arról legközelebb szólunk. Külföld. —cs.— A világ nagy parlamentjeinek képe a közel jövőben lényeges változáson megy át. Az eddig létezett pártkeretek szünőfélben vannak és egészen más elvek körül csoportosulnak a szavazók. Angliában eddig, úgy mint a többi európai államokban, a liberalizmus eszméje volt az uralkodó, mely minden pártot hatalmában tartott. A legutóbbi időben azonban, mintegy meglepő módon, teljesen elfordultak a liberális elvektől és ellenkező irányban nyilatkozik a törvényhozók többsége. Kétségtelen bizonyítéka a liberalizmus | bukásának a legutóbb letárgyalt iskola törvény. Az iskolakérdés a leglényegesebb pontja a liberális politikának és midőn ezen jelszóval mentek a választásokba, akkor a legbiztosabb Ítéletet várhatták elveiket illetőleg. És az Ítélet az lett, hogy kétségbeejtő kisebbségben kerültek a parlamentbe a liberálisok, úgy, hogy a velük szemben álló conservativok 300 többséggel szavazták le őket. A felsőházban pedig alig 10 lord szavazott az iskolatörvény ellen, úgy. hogy bátran egyhangúnak mondható annak elfogadása. De e túlnyomó többség egyszersmind azt mutatja, hogy az angol közvélemény határozottan a keresztény irányba tért. s a liberális elveknek semmi reménye sem maradt az érvényesülésre. Mély jelentőségű azon körülmény is, hogy az anglikán föpásztorok is határozottan a liberalizmus ellen fordultak. Mig másutt a protestáns felekezetek a katholicizmus elleni gyűlöletből mindig a liberális irány pártolói, addig a fölvilágosodott angol püspökök belátták, hogy a liberalizmust nem ápolhatja az, ki bármely vallást őszintén föntartani akar. Ezért férfias komolysággal voltak ők a zászlóvivők a liberalizmus elleni harcban. Hasonlókép Németországban is készülnek a nagy küzdelemre, mely az új eszmék érdekében lesz. Itt az ország szükségleteinek megfelelőleg a legfőbb érdeklődést a földmüvelés ügye kelti és minden alakuló párt progammjának lényeges része a szociális kérdés. A jövő évben lesznek az országos választások- és már most a legélénkebb mozgalom van mindenütt. A liherálisok természetesen nagy zavarban vannak. Azt látják, hogy a választók elé nem léphetnek többé ámitó jelszavakkal, hanem világos szociális programmot kell nyujtaniok, különben szóba sem állnak velük. De erre múltjuknál fogva nem képesek. Hisz az eddigi negyedszázados uralkodásuk alatt lett volna idejük valami olyat alkotni, melyre hivatkozva bizalmat gerjeszthetnének. De épen ellenkezőleg ama mult tette őket hitelvesztetté és a lelketlen gazdálkodás, mely őket jellemezte, az államkormányzás minden ágában ellenük beszél. A nép jóléte sohasem volt a céljuk, hanem csak annak kizsákmányolása. Most azonban a végső szükség még alattomosabbá tette őket. Azt tisztán látják, hogy a saját nevük alatt nem fogja őket senki megválasztani. Azért ravasz ábrázattal a földművelőkhöz kezdenek simulni és ezek elámitásával remélnek tovább élni. Azért a Németországban nagy virágzásban lévő földművelő-egyletek szerencsések most az előkelő liberális államférfiakat körükben tisztelhetni. Azon mulatságos jelenség nem ritka, hogy midőn az egyes elnökök összehívják értekezletre a párttagokat, ezek megtagadják még azt is, hogy valaha ama párthoz taroztak. A legnagyobb határozatlanság uralkodik a pártok vezetésében és mindenki idegesen kutat olyan programm után, mely reményt nyújtana a jövő megválasztatásra. A centrumot kivéve valamennyi párt az elzüllés útján van és ezt kénytelenek a nyilvánosság előtt is bevallani. A centrum pedig az általános zavarban' annál hatalmasabbnak látszik. Ez az egyedüli párt, melynek tiszteletet keltő múltja van és igy bizalommal néz a jövőbe. Főleg pedig az teszi erőssé, hogy olyan közgazdasági politikát folytatott eddig, mely minden komoly szemlélőt meghódít. Mindig volt érzéke a nép valódi érdekei iránt és azokért határozottan sikra szállott: azért most a választások előtt biztos öntudattal léphet a küzdelembe, melyből erősebben kerül ki, mint bármikor. Jakabunk a turf on. — Eredeti tudósítás. — Megkezdődtek a tavaszi lóversenyek s nem volt hatalom, a melylyel Jakabunkat itthon lehetett volna tartani. A télen még ugy a hogy idehaza kibicelt a körben; vendéglőbe elvből nem szokott járni, csak ha potyát helyeznek részére kilátásba, s igy leszámítva a fontos küldetéseket, az idő legnagyobb részét idehaza töltötte. A tavasz legelső nyiltával útra kélt s azóta folyton csak csavarog. Sőt nyaralásról is beszél s mint mondja, a nyarat Nagy-Maroson fogja tölteni, mert az ottani nyaralók legnagyobb része vérrokona és Lipótvárosból származik. Jakabunk a sportnak rendkívül nagy kedvelője ; vivni, ladikázni, biciklizni azonban nem igen szeret, mert ő csupán a magasabb sportnemeket kultiválja, igy a kártyát és a totalizateurt. E hónap elején leutazott Budapestre, hogy Pedig, mint tudjuk, keveset mondtam, mikor 8—10°/

0-ot emlegettem. Mert gondoljuk csak el. hogy mire nő föl az összeg, az a százalék, mig a szegény, hitelre szorult nép ezt a pénzt tényleg a kezéhez kapja ! Itt csupa ismeretes dolgot hozok föl, de mégis csak jó, ha sokszor emlegetjük, tán az eljárás oktalansága általánosabbá teszi e gazdálkodás fölött való boszankodásunkat, s szakítunk vele, ahol csak lehet. Tehát lássuk! Három hónaponkint jár a váltódijért kezelési dij. Három hónaponkint kell tehát befáradnia a falusi adósnak, s kezeseinek a városba; ott, ha ugyan a kezeseknek nem kell külön még fizetnie, az út költségein kivül, elvesztegetnek személyenkint egy-egy munkanapot; ezenkívül nem ritka eset az sem, hogy a váltó mellé óvadéki okmányt kell kiállíttatniuk, melyet az adós költségére zálogjogilag kebeleznek be és a kifizetés után ugyancsak az ő költségére törölnek. Bizony a váltókat nem a földmives nép javára találták ki. S mihelyt a népről van szó, dönt a tömeg! Tegyük föl azt, hogy egy vidéki takarékpénztárnál naponkint harminc-negyven apró, falusi váltó esedékes, az adósok és kezeseik naponkint együtt valamennyien legkevesebb száz munkanapot vesztegetnek el; ez évenkint csak egy takarékpénztárnál harmincezer munkanap. Ime mily áldásosán működnek a takarékpénztárak, s mennyire takarékoskodnak a nemzet javaival. De ki veszi ezt észre ? s ki sínyli meg ? Azok bizonyára nem, kik a takarékpénztárba teszik le pénzüket, s gondtalanul szedik érte a kamatot. De nem is lehet nekik rosz néven venni. Hiszen a világ rendesen csak a takarékpénztárak dicshimnusait zengi. A néppel pedig nem törődik senki. Pedig ez a takarékos munkanap-fogyasztás nagyobb kár a közjóra, mint a mekkora hasznot a részvényeseknek az osztalékok hoznak. Mert a nemzetgazdaság nem törődhetik egyes ember javával; nála első sorban ott áll a közösség, a nép, a nemzet. Látja már most, hogy mennyi nemzeti erőt fogyasztunk s ugarozunk a hitelügy szervezetlensége folytán. Evvel szakitanunk kell; nem az az erős ország, hol egyesek az összesség rovására nagy jólétnek örvendenek, hanem az, hol mindenki boldogul. De a nép nem boldogulhat ily drága kölcsönök mellett. A hitelszövetkezetek segíteni akarnak e drágaságon, meg akarják óvni, s menteni a munkaEgy erős lélek. A b—i »Sacre Coeur« zárdába már több éven keresztül eljárok a lelkigyakorlatokra, mert tapasztaltam, hogy az ily lelkigyakorlatok igen hasznos eszközt képeznek az ember lelkének kiművelésére. Uj erőt nyer itt, a ki már-már egészen kifáradt az élet küzdelmeiben, a kit pedig nagy fájdalmak értek, megnyugvást és enyhülést talál bennök megsebzett szivére. Megtanul itt tűrni és Isten akaratában megnyugodni, bármily sorsot is küld reá. De e helyen azok is, a kik a világ örömeiben igen elmerülnek — fölocsudnak, hogy nem csak itt élünk, hanem lesz egy másik élet is, a mely örökké tart és hogy a ki itt csak az élvezeteket hajhászsza, az nem nyerheti el a boldog örök életet! Ezek is gondolkodásba esnek az ő életük és haláluk fölött és iparkodnak azután jól élni. A legutóbbi alkalommal föltűnt nekem egy mély gyászba öltözött nő, akit ismertem látásból több év óta, mert ő is szorgalmasan eljárt a lelkigyakorlatokra. De mig az ezelőtti években boldogság sugárzott ki egész lényéből; — most nagy és mély fájdalom tükröződött vissza vonásain s kivált akkor, ha azok a szép Mária-énekek felhangzottak, melyeket a zárdában oly szépen és áhítatosan szoktak énekelni. De mégis ezen nagyböjti ének indította meg legjobban és fakasztotta könnyekre, amely igy kezdődik : »A keresztfához megyek, Mert máshol nem lelhetek, Nyugodalmat lelkemnek U Ugy látszik, ez szive legmélyéig hatott és eszébe jutatta mindazon csapásokat, melyek őt érték és a melyek terhe alatt ő is a keresztfához siet, hogy itt nyerjen erőt és megnyugvást lelkére, balzsamot megsebzett szivére. Midőn ezt észrevettem, igen szerettem volna tudni, minő csapás érhette őt. Részvétteljes kíváncsiságomat kielégítették ismerőseim, akik igy mondták el történetét. Körülbelül már tizenkét éve, hogy boldog családi életet élt. Férje, egy gazdag földbirtokos, minden lehető kényelemmel vette körül s minden óhaját iparkodott teljesíteni. Igen közel laktak a fővároshoz egy szép parkkal körülvett kastélyban. S hogy ne hiányozzék semmi se boldogságukból, két szép kis leánykával áldotta meg őket az Isten. S ezen két gyermek nem csak szép, hanem jó is volt; kik, ugy látszott, csak azért születtek, hogy örömet okozzanak szülőiknek. Olyan kis angyalkák voltak ők, a kik csak boldogságot teremtnek maguk körül. De ezen a világon nincs igazi, állandó boldogság, az már ugy volt és ugy is lesz mindig ; mert az igazi boldogságot csak a másvilágon nyerhetik el azok, kik e földön jó harcot harcoltak és kitartók voltak mindvégig. Mert a mint a természetben sem mosolyog ránk mindvégig a verőfényes nap, hanem be-beborul és zivatarok váltják föl a szép napokat, ugy az ember élete sem lehet mindig derült, hanem sokszor nagyon is borongós és sötét. De a mint a természet virágai egy-egy nagy zivatar után mindig dúsabban árasztják szét illatjukat és üdébben emelkednek fel ; — ugy az igazi nemes lélek is egy-egy nagy csapás után, mindig jobban és jobban felemelkedik szivével az Istenhez, a kinél keres, de talál is vigaszt a földön, a siron tul pedig örök jutalmat szenvedéseiért. E családnak verőfényessége fölött is kezdettek tornyosulni sötét és sürü felhők s nemsokára egészen el is borították. Először is a jó atya és férj, egy erős meghűlés következtében beteg lett és csakhamar el is költözött szeretettei köréből. A két kis leányka még nem értette ugyan meg ezen csapás egész súlyát, de látván, hogy édesanyjuk sir, ök is szomorkodtak és sírtak. Bármily nagy is volt azonban e csapás, az édesanya megadással viselte, mert igazi hivő és vallásos no volt, a ki bele tudott nyugodni az Isten változhatlan akaratába. Kis leánykáinak szentelte ezentúl életét és gyakran felkereste őket a zárdában, a melyben már két év óta tartózkodtak. Alig mult el egy néhány hónap e csapás óta és közeledtek a karácsonyi ünnepek. Az anyai szívnek forró óhaját képezte a karácsonyi ünnepeket gyermekeivel otthon tölteni és bár nehezen ment e célra az engedélyt kieszközölni, a nevelő-intézet tekintetbe vette a megtört anyai szívnek fájdalmát s hazabocsátotta a gyermekeket. Ekkor még nem is gondolta volna, hogy az alig behegedt sebet egy ujabb csapás ismét felszaggatja, pedig ez nagyon is hamar bekövetkezett. A kis leányok még a szent estén együtt