ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-05-09 / 19. szám

részt vegyen a tavaszi lefuttatásoknál és mivel lapunk főmunkatársa kilátásba helyezett számára három potya kriglit, tapasztalatairól hűségesen beszámol, miként a kővetkezőkből láthatjuk : > Kedves szerkesztő uram, — igy kezdi le­velét, — miután tudom, hogy lapjának olvasói közül igen sokan érdeklődnek a sport iránt, azt hiszem, hogy kedves dolgot cselekszem, ha szer­zett tapasztalataimból egyet-mást elmondok. Ezen esztendei lómeeting fölségesen sikerült. Már napokkal ezelőtt egész Lipót- és Terézváros lázban volt. A totalizateurhöz tódult az egész főváros közönsége annál is inkább, mert hire ment, hogy a versenyben nemcsak a legkitűnőbb paripák, hanem legkiválóbb kormányférfiak is résztvesznek. Óriási sok dij volt kitűzve és miután az első budapesti omnibusz-társulat csődöt mondott, rokonaim közül is sokan tényleges részt vettek a versenyben. A verseny előtt két nappal árverezték el az omnibusz-társaság paripáit. Én, sógoraim Schwe­felgeiszt Zsiga és Schweinenschlag Miksa, valamint Dávid és Adolf testvéreim en compagnie vettünk két lovat az árverésen és bejelentettük a ver­senyen való részvételünket. A pálya igen kitűnő volt, ugy hogy a leg­kényesebb omnibusz-lovak is kibirhatták. A jury tagjai szokás szerint a tribünön helyezkedtek el. Az első verseny volt az úgynevezett akadály­verseny. « Részt vettek ebben a legkitűnőbb kor­mányférfiak jockeyknek öltözve, élükön Bánffy Dezsővel. Dezső barátom lovát a »Stultiziat« igen favorizálták, még pedig 5 : 13. Fogadások tör­téntek Falk Miksa »Izachar« és Papp Gézácska »Minuziucola« nevü lovára. Az akadály-verseny­ben résztvettek ezeken kivül Rosenberg, Neumann, Tolnay, Lánci és Kossuth Franci képviselők. A ruhákat kölcsönbe kapták Gromon Dezsőtől. A szép jockey-öltönyben gyönyörűen festettek. A lovat pedig oly szépen ülték meg, mintha lábaikat lóra szabták volna. A csengetésre óriási csend kelet­kezett. Az akadályok százalékok szerint emelked­tek, 32, 35, 38, 40, 42 százázalékos akadály. Bánffy Dezső lovával a telivér Stultiziával neki rugasz­kodik és átugorja az akadályokat akár az össze­férhetlenségi eseteket. Pártjának emberei lassan kidűlnek mellőle s ő maga átugorja a 42-es akadályt. Óriási éljenzés, éljen a 42 százalék, éljen a 42 százalékos kvóta, éljen Bánffy, hangzik minden oldalról. Dezső barátom lett a győztes örültek a Jézuska által küldött ajándékoknak. Együtt iparkodtak felvidámitani anyjukat; de már másnap a nagyobbik leányka panaszkodni kezdett, hogy rosszul érzi magát. Alig egy pár napra már is észrevették, hogy tífuszba esett a kis leány s hiába iparkodtak életét megmenteni, hiába virrasz­totta át az éjeket az önfeláldozó édesanya beteg gyermeke mellett, nem lehetett megmenteni. Rövid szenvedés után visszaadta Teremtőjének az ő tiszta lelkét. Eljöttek érte az angyalok és felvitték magukkal az égbe. Ez ujabb csapást csakis az tudja átérezni, a ki anya, s a ki szintén elvesztette gyermekét. Ha e nőnek nem lett volna oly erős hite, talán kétségbe esik ; —• de igy nem. Mert igy most is, habár majdnem a földig roskadt nagy fájdalmának súlya alatt, mégis Istenben való erős hite felemelte őt és most már megmaradt egyetlen gyermekének szenteli életét és a mikor csak lehet, meglátogatja a zárdában. S itt a csendes kolostorban, távol a nagy világ zajától ; itt talál csak gyógyirt az ő fájó szivére és megnyugszik mindig jobban és jobban Isten akaratában s reméli, hogy az itt elviselt nagy fájdalmakért egykor majd ő is elnyeri azon 1 koronát, a melyet az Ur Jézus igért mindazoknak, akik nem zúgolódnak, hanem felveszik és viselik keresztjüket s követik őt. Szuró-Töviske. az ő pej kancájával a Stultiziával s elnyerte az első dijat. A hölgyek, kiválóan az »asszonyságok dija«-ért folyó verseny iránt érdeklődtek. Maga a jury is hölgyekből volt összeállitva. A sport terén álta­lánosan ismert Rarisson nővéreken kivül a jury tagjai voltak 5 Sisters Elington, vagyis 5 Elington nővér, Miss Titi Sidney, Miss Foy, a hírneves serpentintáncosnő, Nishihama Matzui és sport­életünk számos elsőrendű csillaga. A bookmakereknek kitűnő napjuk volt és szép összegeket vágtak zsebre. A közönség ugyanis legjobban favorizálta gr. Apponyi Albert »Tüzeset«, feleségem a Száli is fogadott és képzeljék el, ki nyerte el az asszonyságok diját ? Nem Apponyi Berci, hanem Wlassics Gyula barátom, kinek a »Fodrász«-a — mint mondják — másfél hoszszal elsőnek érkezett. Ugylátszik, hogy mióta Apponyi megnősült, azóta elvesztette az »asszonyságok dijára« való kilátásait. Wlassics Gyulát meg a jury tagjai majdnem agyonölelték. Tessék, ez az ember min­den szerencséjét egyedül»Fodrász«-ának köszönheti. A néppárt tagjai nem vettek részt a ló­futtatásban, mert az nincs a programmjukba föl­véve, hanem néhány .pártonkívüli programmal megválasztott titkos kormánypárti képviselő ló nélkül versenyt futott báró Bánffy Stultizia-jával. Ezek bizonyára valamit kergettek. Zsiga meg Miksa sógoraim az > eladók handikap«-jában vettek részt. Vérükben van ez. Már örepapjuk is ószeres volt és mindig kiabálta : mi van eladó V Hát bizony a vér nem tagadja meg magát. Dávid bátyám meg én a Lipót dijra pályáz­tunk, még pedig ősi jogon A két paripa, melyet —• miként emlitém — az omnibusz-társaságtól szereztünk be, kitűnően bevált. A Lipót-díjra az úgynevezett kétévesek versenye történt. Én a »Villám «-ot, Dávid bátyám pedig a »Sas«-t lovagolta. Lovaink oly tüzesek voltak, hogy teljesen kifejlett fogsoruk dacára akárki kétéveseknek nézte volna. Tüzes menetben indultunk egyszerre sokan, köztünk Händeleim Móric, Unterschleich Áron, Betrüger Izsák, Schmuggele Filkesz, Pacherstein Dolkesz stb. mind a legkitűnőbb lovasok a Lipót­városból. Engem, illetve a lovamat favorizálták legjobban, kiváltképen a hölgyek. Három hoszszal előre voltam, az egész kö­zönség éljenzett : »Éljen Kükürücbaum Jakab !« Én hajlongtam jobbra-balra és délcegen ültem a lovon. Huszár lábaim általános feltűnést keltettek, azt hitték rólam, hogy legalább is három kapitu­lációt szolgáltam, mert olyan szép karikásak. Egyszerre a mint délcegen lovaglók, meg­látom a korlát mellett feleségemet a Szálit, a mint egy fehér kendővel integet. No Jakab, most mutasd meg, hogy mit tudsz. Én gyors lovaglás közben megeresztem a gyeplőszárat és kezemmel csókot hintegetek Szálikám felé. Egyszerre csak zsupp ! és a földön voltam. Az átkozott »Villám « abban a pillanatban, a midőn kezemet ajkamhoz emeltem, nagyot rúgott és én egy fejhoszszal a földön terültem el. A közönség, mely engem favorizált, zúgott és kiabált, mert hát vesztett, sőt mint hallom, az egész Lipótváros annyira felingerült, hogy kér­vényt nyújtott be, miszerint a lóversenyektől egyszer s mindenkorra tiltassék el a szerencsét­lenül versenyző Jakab. HÍREK. * Kitüntetés. Ő császári és apostoli királyi felsége Wirczák Gyula munkácsi gör. kath, püspök­nek a Lipót-rend középkeresztjét legkegyelme­sebben adományozta. * Fóapáti látogatás. Dr. Fehér Ipoly, pan­nonhalmi főapát hétfőn városunkba érkezett. A helybeli székházban szokásos, évi látogatását esz­közölte. Ez alkalommal a tudós főpapnál tiszte­legtek a városi és megyei hatóságok fejei és volt tanítványai közül igen sokan. Csütörtökön dél­előtt utazott tovább székhelyére. * Maszlaghy Ferenc kanonok kitüntetése. Csütörtökön, vagyis folyó hó 6-án nyújtotta át Kruplanicz Kálmán, megyénk főispánja Maszlaghy Ferenc prépost-kanonoknak a román korona-rend közép keresztjét, melylyel őt a román király ki­tüntette. A román korona közép keresztje egyike a legelőkelőbb kitüntetéseknek, a minőkben csak a magasabb állású férfiak részesülnek. A kitün­tetéshez a legmelegebben gratulálunk. * Az Oltáregyesület ájtatossága. A helybeli oltáregyesület folyó havi ájtatosságát vasárnap délután 1 / 2 7-kor tartja. Az ünnepi szent beszédet Perger Lajos plébános mondja. * A holtkéz adományai. Mult számunkban emlékeztünk meg Pellet kanonok jótékonyságáról. Hogy mennyire szivén viseli a kath. iparos osztály érdekeit, mutatja a következő levele: Nagyságos és főtisztelendő dr. Csernoch János apát-kanonok­nak és az esztergomi kath. legényegylet elnökének! A véghetetlen jó Isten iránti hálából és az iparos osztály kath. hitéleti fejlesztése tekintetéből, ide zárva a 472842 számú 1000, azaz egy ezer koro­náról szóló szelvényes m. korona járadéki kötvényt f. é. június hó 1-én esedékes szelvényeivel együtt azon célból, hogy annak összege az intézetet sujtő terhek lerovására fordittassék. Isten áldja a tisztes ipart, szívélyes üdvözlettel vagyok Eszter­gomban 1897. ápril hó 28-án. Nagyságod és a kath. legényegylet híve és kész szolgája Pellet József apát-, esztergomi kanonok, a jeles vasko­rona-rend lovagja. Ezen nemesszivü adományt a legényegylet küldöttsége dr. Csernoch János apát-kanonok és elnök vezetése alatt mult vasár­nap köszönte meg. Ugyanezen alkalommal tisz­telgett a jótékony főpapnál az érseki tanító képző intézet tanári kara Guzsvenitz Vilmos igazgató vezetése alatt, megköszönve az intézet felszerelése részére tett 1000 frtos alapítványt. A kegyes jó­tevő szívesen fogadta a küldöttséget, és hivatkozva hosszas paedagogiai múltjára, mely mögötte áll, meggyőződött arról, hogy kellő felszerelés nélkül sikeres tanítás nem képzelhető, s e bajon akart tehetségéhez képest segíteni. * Szent Adalbert püspök és vértanú 900 éves évfordulója. Mult vasárnap ülték meg a bazilikában az esztergomi főegyházmegye védő­szentjének, szent Adalbertnek ünnepét. A szent misét Boltizár József érseki helynök végezte, utána gróf Széchényi Miklós dr. jaáki apát tartotta a szent beszédet. Remekül megszerkesztett és elő­adott szent beszédének tárgyát az egyház hármas küzdelme képezte. E három küzdelemből, melyet az egyház ellen az anyagi nyers erőszak, á fellá­zadt és tévútra vezetett értelem és a féktelen szenvedély folytatott, az egyház mindenkor győ­zelmesen került ki és a magyar Sión hegyéről ma is leragyog a szent kereszt jele, melyet elő­ször szent Adalbert tűzött oda. A szent beszéd a jelenlevő közönségre mély hatást gyakorolt. A fő­székesegyházi énekkar pedig Kersch Ferenc kar­mester gyönyörű G moll »Gergely« miséjét adta elő. A betétek is Kersch karmester alkalmi szer­zeményei voltak, melyeket ez ünnepre készített, még pedig Gradualéra »Alleluja, confitebuntur«, Offertoriumra pedig » Veritas mea« (Es dur) cimü , korrekt egyházi irányban és művészi ihlettel meg­i szerkesztett betétei. * Szent Adalbert vértanúságánák 900-ados évfordulója alkalmából a prágai kath. Akadémia e szentnek életrajzát temérdek sikerült képpel készített remek albumban adta ki. E nagybecsű és érdekes műben szent Adalbertnek magyarországi működésére és tiszteletére nagy figyelem van fordítva, melynek ismertetésére Némethy Lajos, esztergomi esperes-plébánost, kinek mint történet­irónak neve a haza határain túl is ismeretes, kérte fel a nevezett akadémia. Némethy e meg­bízásnak szép sikerrel tett eleget, mert értekezése oly tetszésben részesült, hogy azt cseh nyelvre is lefordították és érte a prágai bibornok érsek, Schönbom Ferenc Némethynek köszönetét és tet­szését fejezte ki.

Next

/
Thumbnails
Contents