ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-02-02 / 5. szám

konzekvenciákat le akarta vonni, csak hogy rajtakapták. A liberális társadalom a lopás, csalás, zsarolás, jogfosztás, népnyúzás és vicinális vasutak korszakát hozta ránk. Az állam nem ismer vallást, ignorálja az Istent, megveti a hitet; csatlósai pedig ez elveknek inkarnációi. Lehet-e ily elvekkel a közerkölcsöt emelni? A liberális társadalom elve ez: lopj, de konvencionális formák alatt; lopj vicinálisán; ezt megteheted mint miniszter, nagyiparos, főispán. A régi spártaiak azt mondták: »lopj, de vigyázz, hogy rajta ne kapjanak; mert ha rajtakapunk, porzik a tunikád.« A liberális társadalom pedig szintén azt mondja : lopj, de vigyázz, hogy rajta ne kapjanak, avval a különbséggel, hogy ha rajta is kapj kollégát, ügyekszik őt kiemelni a csávából vagy legalább fölmegy a katedrára és hirdeti a *közéleti erkölcstan magasabb kultuszát« ... a hiszékeny, liberális filisztereknek. Hát ez az a közéleti magasabb morál ? No uraim, az utolsó kérgeskezü, bundás paraszt az ő közéleti alacsony erkölcstanával megszégyeniti Önöket. Ez a »közéleti magasabl)_erkölcstan« új Fharoszokat gyújt s avval világit: Pesti Hírlap, Goldstein Számi. . . Bokros Elek, Miklós Gyula: csupa tisztességes, becsületes tünet; igaz, hogy nem az elavult tiz-parancsolat alapján, hanem a magasabb műveltség maszlagán. Azt hirdetik, hogy a régi erkölcs elvei, a régi keresztény eszmék, azok sötét, buta, középkori tanok, mint az elnyűtt bankók, melyek előbb ropogósak voltak, de most már rongygyá lettek. S rongyokból a glacés-keztyűs urak nem kérnek, ha keresztény elvekről van szó ; de ha nem ropogós bankókról van szó; hej paraszt, az már más; rongy bankókból elfogadnak 80,000 forintot is, csak ne tudja meg senki. A filiszter-társadalomnak pedig azt mondják oda : tetszik tudni, az élet könnyeb vérű lett; a morális sablonokon túltette magát; s az intelligencia szemet huny jóságos vénbaba lelkülettel gyermekeinek ballépései fölött, s örül a haladásnak s a hazafiság s művelődés felhőkbe kapaszkodó magaslatainak. A liberális közvélemény ha rázza is üres fejecskéjét a magasabb morál e furcsa kultuszán s még furcsább papjain, csak nagynehezen ébred föl elfogultságából arra a nem is hősies, hanem csak a létföntartásnak ösztönszerű elhatározására, hogy elforduljon a liberális szisztémától vagy legalább, hogy egy szuszanatra ne hódoljon ismét azoknak az elveknek s annak a hivalos apparáMikor fölébredtem egy facsar viz volt a vánkos a fejem alatt, lélegzetem nehéz, fejemet alig birtam mozditani, ugy nyilaldozott összevissza. Beteg lettem, eszméletlen állapotban feküdtem hosszú idő kellett, mig önkívületi helyzetem megszűnt. Végre magamhoz tértem, kezdtem gondolkozni, s megismerni az ágyam körül állókat. Az első, kire tekintetem esett, feleségem volt. Halvány s lesoványodott a sok virrasztástól. Ott ült ágyam szélén s leste ébredésemet, mikor szólalok meg. Én először egy pohár vizet kértem, hogy szomjuságomat eloltsam, aztán sirva öleltem át azt a nőt, ki ennyire tudott még ekkor is szeretni s értem önfeláldozó lenni . . . Ne ítéljük el férjek oly elfogultan s ridegen asszonyaink bőbeszédűséget. Nem mindig uralomvágy az náluk, hanem legtöbbször a hitvesi hű gondoskodásnak, féltékeny előérzetnek nagyon is természetes megnyilatkozása. Engem ez megjavított, azóta egy kanálnyi szeszes italt se ittam, feleségemet pedig jobban szeretem, mint mikor elvettem. Esztergomi. tusnak, melyek csak arra ..valók, hogy takaróul szolgáljanak a liberális gentleman hazafiaknak. Becsület helyet becsületességet akarunk; frázisok helyett keresztény érzületet. A »közéleti erkölcstan magasabb kultusza« már megmételyezte a levegőt; akarunk e rothadás helyett keresztény, romlatlan erkölcsi érzéket. Vicinális vasúti üzletek helyett tisztes munkát és megélhetést. Verekedések helyett, miket duellumnak hivnak, akarunk becsületességet. Fohászok helyett, melyekkel a lapok keseregnek, inkább azt hirdessék, hogy az Isten VII. parancsolata igy hangzik: ne lopj. És pedig sehogyan ; akár a szérűről, akár a közjegyző előtt kiállított okmánynyal, akár a subában, akár pepita nadrágban: ne lopj. Ha lopsz, lehetsz gentleman, lehetsz kpnvencionális és vicinális főispán, egyházpolitikus ... de nem becsü: letes ! . . . Ezt hirdessék; ez az erkölcsnek evangéliuma : a többi hígvelejű, üres beszéd és céltalan tintafogyasztás. Miklós Gyula sok párbajt vívott, leütött akárkit s nyakig úszott a »közeleti erkölcstan*-ban, a liberalizmus e becsületében. Iga?, hogy a becsületnek a mai világban semmi köze á becsületességhez; no de ki tehet róla, hogy a liberalizmus ezt a kettőt szétválasztotta. A liberalizmusban a becsületesség kiesik, s marad a becsület; hát most már csak élvezze a liberális társadalom s egye meg, amit főzött. Sietnek is különféle óvszerekkel és indítványokkal a sebek behegesztésire liberális részről is. Hiába: törvényeket lehet csinálni, de törvényekkel erkölcsöt és jellemet nem lehet fabrikálni; azt az Isten nem a honatyákra bizta. Hálával is tartozunk neki érte, hogy nem rájuk bizta. Az erkölcs hordozója a kereszténység; ez a népek s Európának sava. Ezt a nagy igazságot nem mi fogjuk bebizonyítani, mert a frázisok korszakában s a slagerekre esküvő nyárspolgárok divatjában a horror vacui a fejekbe is belevette magát; hanem befogja bizonyítani a további bomlás és társadalmi rothadás, mindaddig, mig az emberek a liberális jelszavak járszallagát eldobván magától, nem jelentik ki: elég az átkozott komédiából; nem leszek többé bolondotok. Politikai szemle. — A vallásalnp dekatholizálása. A kultuszminiszter a püspökladányi ev. ref. egyházközségnek uj harangok beszerzésére a vallásalap, mint püspökladányi földbirtokos nevében kétszáz forintot adott A vallás-alap eredetében, alakulásában, rendeltetésében oly tisztán katholikus vagyon, hogy abból,a protestáns felekezet czéljaira a kultuszminiszter csak a legrutabb jogsértés alapján utalhatta ki a szóbanforgó kétszáz forintot. Az ily visszaélés ellen már a jogfentartás nevében is tiltakozunk s elvárjuk a királyi ellenőrző bizottságtól is, hogy a miniszter urnák ez utalványozása ellen óvást emel, nehogy e czimen oly gyakorlat kezdődjék, mely a kath. vallásalap teljes dekatholizálására vezetne. — Változás a költségvetési tárgyalások sorrendjében. A legközelebbi hétfőn megkezdődő kiegyezési tárgyalások a költségvetési tárgyalások rendjének megváltoztatását fogják eredményezni. Tudvalevőleg a belügyminiszteri tárca után a kereskedelmi tárcát kellett volna napirendre tűzni, minthogy pedig a kiegyezési tárgyalások a kereskedelemügyi miniszter jelenlétét is igénybe veszik, a kormány az ellenzék vezéreivel abban állapodott meg, hogy a belügyi tárca után ne a kereskedelmi tárca, hanem a vallás- és közoktatásügyi minisztérium költségvetése tűzessék napirendre. Ellehetünk készülve, hogy e tárca tárgyalásánál az autonómia s congrua újra, Isten tudja hányadszor fog felszínre kerülni. — A nemzeti párt akciója. A nemzeti párt minapi értekezletén, Apponyi Albert gróf tett előterjesztést azon helyzetre vonatkozólag, mely a választások szabadságának és tisztaságának biztosítására vonatkozó indítvány sikerének bizonytalansága következtében előállott. Megokolásában különösen hangsúlyozta, hogy a legkorrektebb parlamenti tárgyalási modor korlátain belül, a legerélyesebb eljárásra van szükség. A párt nyilatkozatában erre bőven kiterjeszkedik és kimondja a többi közt a következőket: A nemzeti párt ingatlan alapon nem építhet, bizonytalan ígérethez eljárásában nem alkalmazkodhatik, annál kevésbbé, minél inkább jogosít fel bizalmatlanságra éppen ebben az irányban a kormány és a kormányközegek magatartása az utolsó időközi választásoknál és minél kevésbbé képzelhető olyan körülmény, mely jogosulta tehetné azt, hogy a legközelebbi választások a szabadság és tisztaság teljes biztosítékait nélkülözzék és az eddig tapasztalt büntetlenül űzött visszaélések mellett folynak le. Mindezekből folyólag a párt továbbra is törekedni fog arra, hogy a választási szabadságnak törvényes biztosítékai megalkottassanak, jeléül, hogy a kúria bíráskodásáról szóló javaslat a párt részéről ajánlott módosításokkal törvény erejére emelkedjék. De minthogy e törekvésében a kormány közreműködésére föltétlenül és biztosan nem számíthat, ennél fogva a nemzeti párt egyfelől fokozott erélylyel fogja folytatni ellenzéki működését azzal a rendszerrel szemben, mely a választási szabadság megóvására szükséges intézkedéseket csak feltételesen akarja, másfelől felhívja vidéki elvtársait, hogy szervezkedésüket a lehető legszilárdabb alapokra fektessék, jogaik védelmében szolidaritási kötelékbe tömöritsék és igy mindjobban képesítsék arra, hogy a visszaélések minden nemével szemben az állampolgári joggyakorlások szabadságát és tisztaságát megóvhassák. Ismét egy rendelet. A hivatalos lap közli Perczel belügyminiszternek egy körrendeletét, mely szerint az összes állami anyakönyvvezetők és anyakönyvvezető-helyettesek a vallás szabad gyakorlatáról (értsd a felekezetlenségről) szóló 1895: XLIII. t.-c. végrehajtása tárgyában f. évi január 8-án kiadott kormányrendelethez szigorúan alkalmazkodjanak. Mi természetesebb, mint hogy a belügyminiszter ezen legújabb rendeletével együtt ismét egy csomó űrlappal boldogította az anyakönyvvezetőket — az egyházinál »egyszerűbb, pontosabb és olcsóbb* állami anyakönyvvezetés nagyobb dicsőségére. A céhek — és az ipartörvény. i. Föl kell karolni a középosztályt, az iparosokat ! El kell törülni a céheket, tegyük függetlenné, szabaddá az ipart! Ki látta azt, hogy a szabadság korszakában, holmi ósdi formákhoz legyen kötve az, hogy valaki jogosan űzhessen valamely iparágat ? Lendületet, virágzást csakis ugy érünk el e téren, ha szabad versenyt nyújtunk a képességnek, utat nyitunk az erőknek! Ilyen és más hangzatos szólamok söpörték el a céheket s tették szabaddá az ipart. Az öreg mesteremberek az e fajta beszédek alkalmával fejüket rázva fejezték ki óvatosan nem teljes helyeslésüket a szebb jövő tetszetős kiszinezéséhez. Mert hiszen jól látták, hogyha aggodalmaiknak kifejezést is adni próbálták, csak mosoly és maradiság, s más hasonló nevek zúdulnak tapasztalatokban kipróbált s megőszült fürteikre. Hagyták tehát a dolgokat fejlődni tovább, beletörődtek, bár fájó szívvel, az uj állapotokba. »Mi csak kibírjuk valahogyan, — mondták — de mi lesz belőletek fiaim.« Az ifjú és leendő mesterek az aggodalmon kezdetben mosolyogtak, majd ujongtak. Hogy ne! megszabadultak egyszerre a céhmester szemöldökétől, az atyamester intéseitől s a dékán felügyeletétől. Szabadok vagyunk — kiáltották — nincs többé remekelés ! És ez bizony ugy is lett. Mi öregek ezt a dolgot zokon vettük, és méltán; de hát ne érzékenykedjünk. Mert igaz, hogy a remekelés az utolsó időkben teret nyújtott a visszaélésnek vagy sokszor alkalmat adott a bosszú kitöltésére is. Megtörtént, hogy sok hibát ne találjunk, volt arra akárhányszor nekünk gondunk. De hogy se az egyik se a másik ne történjék gyakran, arra meg gondja volt a céhnek. Először is nem remekelhetett akárki fia. Hanem: ki kellett mutatnia, mióta folytatja, kik és milyen mesterek mellett az ő dolgát ? Aztán vándorolnia is kellett az illetőnek, szóval megköveteltük, hogy próbált, világlátott legyen az illető. De még ha sikerült is remekmunkája, akkor is szemmel tartottuk az uj társat mi, az öregebb mesterek, minket, meg a céhtagjai, s főleg a céhmester. Jaj lett és volt akkor, ha kontár munka került a piacra. Föllázadt az ellen az egész céh, hová lesz — mondták -— a becsület, ha az igy megy? És a céhgyülések lefolyásának megírása derítené ki csak, mily szigorúan jártak el azzal szemben,