ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-12-25 / 52. szám

2 ESZTEBGrOM. 1896. december 25. szivben és cselekedetekben, királynál, népnél, kormánynál, szokásban, törvényben, alkotmányban. Itt ha keressük a megváltást, meg fogjuk találni a feltámadást. Ámde keresnünk kell a Jézust, mint keresték az egyszerű pásztorok és a bölcs királyok a jászolban; mint keresték a zsidók a feltámasztott Lazarusnál Bethániában; mint keresték a szent asszonyok sirjában, és a mint keresték a feltámadottat tanitványai Galileában. Ne várjuk tehát a békességet, mely nem igértetett Simeon próféta által s mely csak a jószándéku embereknek adatik lelkiismeretükben. »Ha e világ titeket gyűlöl, tudjátok, hogy engemet gyűlölt előbb tinálatoknál,«. mondotta az Ur, »ha engem háborgattak, titeket .is háborgatnak; nem hagylak titeket árván, megtérek hozzátok.« Küzdelem vár tehát mireánk, s a gyűlölség ezután is gyűlölni és üldözni fog bennünket és még sokáig nem lesz béke Magyarországon. S mi nem parancsolhatunk békét, mivelhogy pogányokká és zsidókká nem lehetünk, ők pedig meg nem bocsájtják minekünk kereszténységünket. Készüljünk tehát a nehéz harcra, a nehéz harcoknak folytatására, a midőn fegyvertelenek állanak szemben fegyveresekkel, szegények gazdagokkal, gyöngék hatalmasokkal. Kisebbség vagyunk a választásnál, a vármegyeházánál s az országgyűlésen. Azt teszik velünk a mit akarnak,, mégis ők csúfolnak ki és büntetnek bennünket. Panaszainkat nem hallgatják meg hatóságaik és ha a királyhoz felebbezünk, követeinket az ajtónállók be nem bocsájtják. Részünkre csak a templomok állanak nyitva és az oltárok zsámolyánál találunk igazságot. Mégsem csüggedünk. Összefogunk, sorakozunk s könyek között is hálákat adunk, mert él bennünk a hit, hogy meg leszünk mentve és hogy Magyarország általunk fog felemeltetni és megtartatni. — Honti állapotok. A nemzeti párt jelöltjének gróf Zichy Jenőnek győzelme, kit az »egyesült« ellenzék és nem kis részben a néppárt juttatott diadalra, nagyon nehezükre esett a hontmegyei liberálisoknak. Már a megbízólevelet is a grófnak bizonyos keserű meghatottsággal nyújtotta át Éppen most került a sor az öreg Zsuzsi nénire, kit különben nagyon szeretett. Nem csuda, húsz évig volt nála cseléd, mint fiatal asszonynál, ő volt a kis Jánosnak is a dajkája, miért János is mindig szeretettel vonzódott hozzája. — Szegény Zsuzsi néni — mondja a jó aszszony — már majdnem félév óta mindig ágyban fekvő beteg. Én szoktam neki naponkint egy kis levest küldeni, de már a napokban azt sem tudta megenni. Valódi Isten áldása, hogy megjött hozzá a kis Mariska, ki oly gonddal ápolja, mintha csak édes anyja volna. -— Ki az a Mariska, jó anyám? — kérdi János anyját. — Hát nem emlékezel rá? Annak a szegény őrmesternének a lánya, ki tizenkét évvel ezelőtt oly hirtelen elhalt a faluban, Ezt a kis leányt Zsuzsi néni irgalomból fölnevelte. Később a fővárosba került cselédnek egy özvegy tábornoknéhoz, de a nyáron ez is meghalt. Ekkor hazajővén meglátogatni nevelőanyját, azt betegen találta s itthon maradt ápolására. Nemcsak nagyon szép lett ez a kis leány, de jó is, valódi nemes lélek, szegény a béréből megtakarított pénzét is mind rá költötte már Zsuzsi nénire s oly önfeláldozóan gondozta, hogy valóban csudálatos. A lélekharang siró hangja szakitja félbe az anya beszélgetését. Egy pillanat alatt az utcán terem a jó asszony. — Ki halt meg? — kérdi egy épp a templom felől jövő embert. Schiller közjegyző a választási elnök, sőt nem is adta ki azonnal, csak a képviselőjelölt határozott kívánságára. Azóta, vägy tán akkor nyomban elhatározták, hogy szervezni fogják a szabadelvű pártot megyeszerte, szigorúan. E szervezésnek 2 momentumát kívánjuk felemlíteni. Az egyik az, hogy a »Honti lapok« nevű ujságpapiros egy hónappal a választások előtt elkezdte és az utolsó hetekig a leggaládabb és becstelenebb inzultusokat pökdöste a kath. -klérus, különösen a kerületi papság és annak esperese ellen. Inzultusokat, melyeknek kellő méltatására hiányzik a szó. Most ez irányban szélcsend uralkodik, azért-e hogy fensőbb helyről hallgatásra intették, vagy mert Ivánka István a szerkesztőnek orrát, szájját ketté metszette egy párbajban, nem tudjuk. Ez a lap a választások idejében 'egy prédikációt közölt, melyet állítólag a drégely-palánki esperes-plébános a honti filial is egyházban mondott volna el, mely azonban elejétől végig ostoba koholmány. Mily csekély ez urakban a megítélési képesség, onnan tűnik ki, hogy midőn mult hó 28-án Horváth Béla főispán részére »elégtételül« bizalmi bankettet adtak, a bankett végével Schiller közjegyző maga olvasta fel a prédikációt, mintegy mintapéldányát ama fegyvereknek, melyekkel az ellenzék a választások alatt harcolt. A jelenlevők élénken abcugoltak és szörnyűködtek. Ugyan jó urak, úgy elvakítja önöket a liberális harag és gyűlölet, hogy minden skrupulus nélkül mernek föltételezni egy művelt kath. papról és esperesplébánosról ilyen prédikációt ? Képtelenek volnánk ezt elhinni, ha nem történt volna meg a dolog. Még jó, hogy egy »lelkes* bankett végén történt. A másik momentum, a mit fölemlíteni akarunk, a községi képviselőtestületek megreformálása, persze liberális irányban. Mult héten volt pl. Ipoly-Vecsén a választás nagy suttyomban. Dobszóval kihirdetve nem volt, hanem az adót megfizetni jövő néhány zsellérnek nyomott a markába a jegyző egy-egy cédulát, hogy vigye oda a másik asztalra. Ez volt azután a szavazás. Leszavaztak 14-en azután kihirdették az eredményt a falu nagy bámulatára s a zsidók örömére. A választást megtámadták. Furcsában esett ki a dolog ürégelypalánkon. A község a választások alatt, kivéve a törvénybirót, kath. kántortanítót, ellenzéki volt. Csakis az ellenzék jelöltjeinek lehetett tehát kilátásuk itt is a győzelemre. Mégis, rnikbr délután az eredményt kihirdették, oly egyének jelentettek ki megválasztottaknak, a kikre s'zavazatt nem adatott be. Hogy lehet ez ? Azt mondják — mi nem szavatolunk érte — hogy ebéd alatt, mialatt a jegyző és a választási elnök más házba ebédelni mentek, a választók pedig haza oszoltak, az asztalon heverő cédulákat már előre elkészítettekkel kicserélték. Az eredmény kihirdetése a választók közt óriási zavart és elkeseredést okozott. Nagy lárma lőn, öklök emelkedtek a levegőbe, egy marcona — Az öreg Zsuzsi néni — volt a válasz. A másik percben már útban volt az anya és fiú, hogy megnézzék a hű asszonyt. Úgy volt! Ott feküdt szegény Zsuzsi néni mozdulatlanul halotti ágyán, keresztbe rakott kezekkel. Árvája reá volt borulva, könnyeivel áztatta a halavány arcot s csókjaival halmozá el az őt fölnevelő anyai áldott kezeket. Az anya és fiú a látott jelenet alatt könynyezve álltak meg a halott lábainál, majd pár »Miatyankot« mondva, szomorúan tértek ismét vissza. III. Karácsony másodnapja van. Nagyszámú nép kiséri a mindenkitől szeretett s általánosan sajnált Zsuzsi néni szegényes koporsóját a sírkert felé, igen sokan együtt körynyezve annak árvájával. A pap elvégzé imáját, a koporsó lebocsájtatott a sirba, dübörögve hullanak a fagyos göröngyök a koporsó födelére, majd új sirhalom domborodik a halottak országában. Ima, ének, minden elhangzott már, eloszlott a sokaság, csak Zsuzsi néni árvája áll némán, mozdulatlanul az új hantolt sir mellett. Édes leányom! — szólítja meg egyszer csak valaki hátulról anyai szeretetteljes hangon, megfogván a bánatos leány kezét — jöjj el hozzánk vendégnek, kinyugodni fájdalmadat, addig, mig Isten gondoskodni fog sorsodról. földműves pedig rázárta az ajtót, lehúzta a kulcsot és kijelentették, hogy az urak addig el ném mennek innen, mig ezt a machinációt meg nem semmisitik. A megrémült jegyző egy jegyzőkönyvet vett föl hamarjában mely szerint 40 választó uj választást kivan és a mait érvénytelennek tekintik. Aláirtak jegyző, választási elnök (ily hozzáadással : a választást ezennel megsemmisítem, Rádi), és több választó. Ez irat ugyan jogérvénynyel alig bir, és nem igen fogja megakadályozni, hogy a választás a megye részéről jóvá ne hagyassék, de világos tanúbizonysága a megijesztett »rosz« liberális lelkiismeretnek. Igy pacifikálnak Hontmegyében. — Felekezeti türelmesség. A választások után beszédbe ereszkedtem egy kálvinista atyafival, ki függetlenségi létére is az »átkos kaurmány«-párti mamelukra adta szavazatát. Hallja csak gazduram! Hogyan mehetett át a kormányra szavazni, mikor úgy tudom, eddig mindig függetlenségi volt, s mikor a másik jelölt a függetlenségi alapon állt. Dehogy áll az jó Uram, dehogy! pap-párti volt az is, mint Ugrón, aki beállt védeni a papok hatalmát, akik veszni indulnak, s akik most azt szeretnék, hogy mi védelmezzük őket meg. Téved jó ember! Egészen mást akarnak azok! Nekik csak az a függetlenség kellene, a mi magunknak is van, s a mit kihirdetni maguknak nem régen ők segítettek. Hja Uram! felelte ravasz mosolylyal, melyet az uraktól tanult már el az atyaíi, ha maguk is érezték és tudták, hogy a maguk háza előtt is van söpörni való, mé'nem söpörtek előbb a maguk háza előtt s mé' jöttek a szomszédnak segíteni ? Tisztították volna el azt, ami az ő házuk előtt volt s aztán jöhettek volna a mi segítségünkre. . .. Nemde szép megnyilatkozása ez annak a lábrakapott hires felekezeti türelmességnek, melyet protestáns testvéreink velünk szemben annyira hangsúlyoznak és hangoztatnak ? nemde jellemző dolog, hogy ily irányba vannak terelve még az egyszerű polgárok is, kik pedig azelőtt még nem igy állottak velünk szemben. Igen, mert ilyen irányba terelik azok, akik valahányszor szükségük van valamire, mindig a türelem, a felebaráti, sőt a testvéri szeretet szavát hordják ajkukon, annak nevében, annak érdekében szólnak. Nekünk pedig jó lesz megjegyezni mindezeket. Mi harcolni és küzdeni akarunk és fogunk önállóságunkért, de ebben a harcban segítő társakat kapni nem fogunk, nem egyik felekezettől sem. Lehet, reméljük is, kivételek lesznek, a kik mellénk állnak, de az általánosan hangoztatott támadások igazolják, hogy ezek csak kivételek lesznek, a többség ellenünk lesz. Sőt el lehetünk arra is készülve, hogy azok, a kik mikor saját függetlenségükről volt szó, épen a »felekezeti türelmesség« szavával ejtették meg, birták reá a A szép leány visszatekint, egyszerre fölismeri János anyját s némán engedé magát karjánál fogva vezetni. IV. Hetek multak. Az árva visszanyerte ismét nyugalmát, lelke bánata, melyet nevelő-anyja elvesztése miatt érzett, kezdett elsimulni. Mindamellett napközben meg iparkodott szállástadó asszonyának nemcsak kedvében járni, de őt napi teendőiben szorgalmasan segíteni. Egy este azonban mégis bejelentette, hogy holnap el akar menni ismét a fővárosba, hogy szolgálatba álljon, — Anyám! jó anyám ! ne ereszszük el Mariskát — mondja e szavakra János, megcsókolván anyja kezét — ha te megelégszel vele, úgy én is boldog leszek ő vele. Úgy-e Mariska — szól oda kérőleg az e szavakra elpirult leányhoz —• nem fog elhagyni bennünket. — Isten úgy áldjon meg benneteket, ha szeretitek egymást, legyetek boldogok! — mondja örömkönnyezve a jó anya, keblére ölelvén most már kedves övéit. Ismét karácsony ünnepe van. A szeretet, a csendes béke és boldogság foglalja el a családok szivét. De tán legboldogabb mégis Szitás .Jánosék háza. Igen, mert ott a nagyanya egy kis mosolygó unokát ringathat karjain. Nemes Antal.