ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-12-20 / 51. szám

I. évfolyam. Esztergom, 1896. december 20. 51. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. A próféták. Esztergom, december 19. Mikor Izrael letért az igaz Isten és a törvény útjáról, az Úr lánglelkü férfiakat, a prófétákat küldötte el, akik felrázták az elalélt népet, tanították az igazságra, fentartották a Megváltóban való reményt, s beszéltek egy isten-emberröl, ki a szabadulást, az üdvösséget, a törvényt betölteni jön. A kereszténység pártja is mintegy isteni sugallatra megjelenik a magyar alkotmány s törvényhozás sáncain, hogy érvényt szerezzen azon hitnek s kormányzati szellemnek, a melyhez a magyart 9 század hagyománya és alkotása köti. Bevonulását a törvényhozásba elbizakodott, kicsinylő gúnykacajjal fogadta úgy a kormánypárt mint a Kossuth-féle ellenzék. Azt hitték, hogy humorban fogantatott s fülsikitó országos kacaj közt fog tüstént eltávozni. És az ifjú párt a gúnynak, kicsinylésnek szelét kiállva nyugodtan, minden szenvedély nélkül széket és jogot követelt magának, pallosát a magyar törvényhozás talajába szúrta s azt mondta a sáppadozó magyar parlamentnek: én védelmezem meg a hitet, alkotmányt és szabadságot és én világosítom fel a koronát, hogy belásson a nemzeti aspirációk és becsület őszinte megnyilatkozásába. Azt hitte a megvénhedt és aszkóros magyar parlamentarizmus, hogy a liberális talajon kivül, nincs más hely a törvényhozásban, azon élnie s halnia kell aki képviselő akar lenni. Es ime 1 8 ember oda áll a hamis emberek és hamis pártok elé és feltúrja a keresztény állameszme ugarát. Ma még csak egyszerű szántóvetők, kik verejtékeznek a munkában, de nemsokára arany kalászokkal telt mező lesz, amit annyi kínnal felszántanak. Ma még nem kormányoznak a király nevében, csak próféták, kik felrázzák az elcsüggedt nemzeti erőt, tanítanak, s a jobb jövő útját igazítják. De már a nemzetet hordozza szivük alatt s ezért bekövetkezik az idők telje, a mikor az Úr hírnökei hivatásukat átveszik és visszátér Magyarországra a kereszt áldásos győzelme. A hazafiság ereje ma semmi ebben az országban, a politikai világ forradalmárokból, mamelukokból, bankdirektorokból, renegátokból, Klochokból, Tarnóczyakból, Szulovszkyakból, Szajavszkyakból, Bokrosokból, kajmakán hivatalnokokból áll. Ezek ülnek, adót szednek és dobzódnak földünkön, mint egykor a tatárok a szomorú időkben. Nem lennénk Isten által föntartott apostol-nemzet, ha fel nem gyúl szivünkben mint valami örömtűz, a néppártiság lángja E hét volt a néppárt bemutatója. Akik eddig felszólaltak a tör vény hozóéban : Marsovszky, Molnár, Rakóvszky, azoft megmutatták, hogy e kis pártban nemcsak lelkesedéi, ihlet, hanem törvényhozói kapacitás is van. E tudatban garanciát nyer az ország, hogy a keresztény s ezzel együtt szövetséges nemzeti ügy zászlaja vitéz kezekben van. Ifjú az a működés, mit a néppárt felmutatott, de hát van-e nagyobb reménye valakinek, mint a törekvő ifjúnak ? Ez ifjú párt bizik a nemzet politikai rátermettségében, s éppen ezért keresztül akarja vinni a politikai szabadság biztositékainak megerősítését, a keresztény szellem kifejlesztését. Küzdelmében AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az új nadrágom. A minap az »Esztergom« egyik tárcaírója felszólított bennünket (tegyük fel, engem is), imánk meg, »bogyan jártuk meg új nadrágunkkal ?« Épen nem állithatom ugyan magamról, hogy »a gondolat magaslatán állnék«, mint akikre az emiitett cikkiró úr céloz, de mégis úgy elfogott az ambíció, hogy elhatároztam, irok egy »nadrágkalandot «, ha addig élek is. Költött » nadrágkaland* volt célom s kérem, képzeljék csak, mi lett belőle? — Elmondom rendjén. Elhatároztam, hogy költök egy »nadragkalandot«. Elővettem papirost, tintát, tollat, léniát s mindenféle Írószerszámot, ajtómat bezártam, hajamat »elrendetlenitettem« s elkezdtem — gondolkozni. A tollszáram már félig elrágtam s mégis csak annyira jutottam, hogy nemcsak űj nadrág van a világon, hanem régi, ócska is, sőt minden új nadrág egykor ócskává lesz. Ismét egy adag tollszárat rágtam le — s csak azt sütöttem ki, hogy van magyar nadrág, német nadrág, bakanadrág és — lyukas nadrág ! No de hát hol van itt a kaland? Ismét egy adag lement, — de kaland nem jött. Nem volt hát nekem mégis valami kalandom a nadrágommal?! Egyszer leöntöttem tintával, — de hát ez csak nem tárca-thema, sokszor kaptam a nadrág-szíjjal, ez meg elég volt akkor is. Mit irjak tehát? Neki álltam még egyszer az emiitett tárcacikk olvasásának, s szerencsémre, mert hatalmas lökést adott megkezdett irói utamon. Új tollszárat véve, megállapítottam ugyanis, hogy valami lopásnak kell előfordulnia, hogy elmondhassam, »megjartam«. Tehát lopunk! Azaz, hogy lopnak tőlem! Megírtam a bevezetést: »Nyájas olvasóim! Fia az ember nadrágját ellopják, kissé kényesebb helyzetbe jut, mint ha csizmáját (célzok az emiitett tárcára) lopják el s ha esetleg pénzét a nadrág zsebében hordja ily szerencsétlen, — kész veszedelem!« Elég megkapó a bevezetés — volt önbirálatom s letörültem verejtékemet; most tehát csak bátran előre. El fogják lopni nadrágomat, pénzem is benne lesz, a többi meg majd csak sikerül. Azonban felszólalt bennem a kisbíró. Hogyan irjak én »új<- nadrágomról, mikor soha életemben »új« nadrágom nem volt, hisz mióta a »nadragkorba« jutottam, mindig csak »uraságoktól levetett « ruhákba takargattam szerény porhüvelyemet. Igaz, hogy most költő vagyok, s annak szabad hazudni, de ez már mégis túlságos . . . Ámde a í Múzsa már üstökön ragadott s nem tágított. Kínomegy darab áll előttünk a magyar nemzet önfentartási harcából. A magyar nemzet olyan nemzet, amelynek politikájában a létért való küzdelem lehet mondani állandó szerepet játszik. Nálunk, mint a jelen is bizonyitja, az állam hatalmának megerősítése oly irányban is képzelhető, mely nem a nemzetet szolgálja, hanem az ellen fordul. Nálunk még gazdasági s ipari haladás is képzelhető oly irányban, a mely nem a magyar nemzeti ügyet, hanem ellenkezőleg a magyar nemzet piócáinak erejét szolgálja. Ne lenne tehát jogosult és indokolt ez ellen a létet sorvasztó rendszer ellen síkra szállani? Hisz a mi kormányzati gépezetünk csúcsától egész az utolsó elágazásáig nem egyéb, mint a hatalmi politika kovácsműhelye. Minden érvényesülésnek feltételéül oda van dobva a meghajolás az uralkodó politikai irányzat előtt. Ilyen kormányzati politika mellett a korrupció kiirtása lehetetlenség, szükségképpen előtérbe lép a jellemek elsatnyulása, a stréberség érvényesülése. Hová vezet a nemzet erkölcsi erejének ily folytonos elernyedése? Szükséges tehát a kormányzati befolyások irányának tökéletes megfordulása és ha egyébért nem, már ezért is jogosult a néppárt harca az uralkodó rendszer ellen. Jöjjön el Magyarországra mielőbb az az idő, mikor a hivatalos hatalom kizárólag állami s nemzeti célokat fog előmozdítani, és a párturalmi célok lealázó szolgálatától föl lesz mentve! Legyen már egyszer a meggyőződés szabadsága tiszteletben tartva, és azok megtagadása jutalommal ne járjon! ban nagyra határoztam el magamat: »Csináltatok rögtön egy új nadrágot, tehát az alap meglesz s esetleg »meg is járhatom vele«, akkor aztán nyilt sisakkal, történeti alapon beszámolok róla! Diktum-faktum! ürömömben földhöz vágtam a tollszár-maradékot s a közeli városba hajtattam új, vadonat-új nadrágot szabatni. Deitelbaum Ármin szabóművészt keresem föl (mert Spitz Bernát kissé messze esik hozzám), de »eine von unsere Leut« kellett nekem, hogy célt érjek. — Deitelbaum úr, nadrágot óhajtok varratni, — nyitottam be hozzá — szíveskedjék mértéket venni . . . Elragadó nyájassággal hajtá meg magát Ármin s beszólt a műhelybe: Szabász ! Mig a szabász végig méregetett nem épen kifogástalan tisztaságú centiméterjével, Armin lebilincselő mosolylyal közelebb lépve, hogylétemről tudakozódott; majd önérzettel kérdést intézett hozzám: — Ugy-e Nagyságos Uram, újólag felkeresett becses megrendelésével? Hja, az én üzletem szolid cég, számos elismerő irat birtokában vagyok. — Nem hiszem, felelém zavarral, vagy igen, lehet ! de ezt a nadrágot Pesten vettem, vagyis csináltattam, tán segéd lehetett akkor annál a szabónál ? ! — Kérem, én a szabad ipar híve vagyok,