ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-11-29 / 48. szám

I. évfolyam. Esztergom, 1896. november 29. 48. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetoä után 30 krajcár. | Az országgyűlés megnyitása. Budapest, november 27. A király maga előtt látta a nemzet törvényhozóit, s ellátta őket utasítással, programmal az uj ötéves ciklusra. Köztudomású alkotmányos gyakorlat, hogy a trónbeszédet a kormány fogalmazza, a kabinetiroda ha kell módosit vagy törül rajta, s igy, mikor a fejedelem szól a nemzethez, annak képviselőihez, tulajdonképen a kormány intencióit látjuk megnyilatkozni. Egy országgyűlés jövendő programmjáról vettek tehát tudomást a képviselők s velők együtt az ország, midőn az országgyűlést megnyitó királyi szózat a budavári palota tróntermében elhangzott. A hely, ahonnan e szózat elhangzott, a fejedelem személye, ki azt elmondotta, mindenesetre nagy súlyt és értéket kölcsönöz annak a beszédnek, és éppen azért nem lesz az országban politikus, aki a fölött ne elmélkednék, azt ne mérlegelné, abból politikai munkarendszert ne képzelne s azzal ne foglalkoznék. Tesz alkalmunk nekünk is eleget ezzel a programmal foglalkoznunk, azért most csak általános véleményt mondunk róla, a mely elöl nem szabad elzárkóznunk. Szép szokás, ősi alkotmányos jog, mikor a király szól a nemzethez, s ez felemeli szivét, eszét, hogy abból a királyi szózatból merítsen erőt, bátorítást s megnyugvást. Elragadó lehetett az a látvány régente, mikor Rákos-mezőn a király meghallgatta az ország akaratát, panaszát vagy örömét, hogy abban találja az ö királyi szive is vigaszát s hivatásának gyümölcsét. Ma a király, a liberális alkotmányosság gyakorlata szerint nem érintkezik közvetlen a nemzettel, a nép szivevágyának, akaratának dobbanásáról miniszterei információja után értesül, akik természetesen gondoskodnak arról, hogy ez az információ olyan legyen, mely az uralkodó kormányrendszert ne feszélyezze. Ha igazságos jogérzettel biró az a kormány, ha hatalmát nem az önérdeknek, hanem a közügy javára deponálja, ha • van lelki erőssége a trón előtt az ország igazi s jogos érzelmeit tolmácsolni, akkor úgy informál, olyat sugalmaz a koronának, amilyet a nemzet állapota, gondolkodása, közérzülete mutat. Sajnos, a mi millenáris kormányunk ebben az észszerű szuppozitiunban nem ringat bennünket. Mert ha a nemzet szivéből, az ország tényleges közállapotából meríti a trónbeszéd anyagát, sok olyat kellett volna a trónbeszédben megtalálnunk, amiket elhallgatva láttunk. A magyar rendkivül monarchikus érzelmű nemzet, itt az antirojalis mozgalom halva szülebV eszme, és éppen azért minden szó, mi a trónról elhangzik, lojális meghallgatásra talál, sőt szárnyat kap tőle a nemzeti erő. Csak a kormányt érheti tehát felelősség, hogy az általa inaugurált trónbeszéd az ország helyzetét, törekvéseit, kivánatait nem úgy ítéli meg. mint ahogy azt a közéletben tapasztaljuk és érezzük. Nem látjuk benne a balzsamot önteni oly sebekre, amelyek életveszélyesek, nem látjuk az ország hangulatát hiven tolmácsolva és nem látjuk a nép esdekléseit, jajait a trón zsámolyához juttatva. Ha a tisztelt kormány kifejezésre juttatta volna a választások törvénytelensége fölötti közfelháborodást, a politikai s véleményszabadság lábbal tiprását, a katholikus egyház ellen intézett j tervszerű hadjáratot, az abszolút kormány' hatalmat, az ország elkeseredett hangulatát, keresztény jellegének folytonos deíronízálását, a földművelés és kisipar végelgyengülését, a külügyi viszonyokra való befolyás csökkenését, a nemzet elszegényedését, a töke lidércnyomását, — ha, mondom, ezekre a királyi szózat mérséklő vagy gyógyító írt ad, elmondhatta volna az ország, hogy a kormány alkotmányosan kezelte a királyival szemben az informátor hivatását. De hát naiv dolog ennyi méltányosságot és hivatás-tudatot a millenáris disz-kormányról még csak fel is tételezni. Hisz ilyen lelkiismeretes kötelességre a Bánlly-uralom nem is képes. Erre ö éppen úgy nem képes, mint az ős-budavári zsidó fakirok a koplalásra és kétheti álomra. Ami a természetet fölülmúlja, az senkitől se követelhető. Bánffy kormánya a lelkiismerettel, alkotmányossággal, tisztes kormányzattal, jogtisztelettel folyton hadi lábon állott, tehát nem is kívánható, hogy benne a természet rendje egyszerre megforduljon. Egy fordulatot azonban mégis meg fog érni, a bukását és rendszere napjának leáldozását. Eljön az idő nemsokára, midőn a korona elismeri tanácsosai megbizhatlanságát és elnémítja azt a klikk-uralmat, mely nem az országot, csak saját hatalmi érdekét szolgálja. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A nő társadalmi helyzete a múltban és jelenben. (Felolvasta Magurányi József ügyvéd az »Esztergomi kath. körben.«) Egy udvarias francia iró szerint, ha valaki a nőkről irni kivan: Seraph szárnyból faragott tollat vegyen kézbe, azt szivárványszínekbe mártogassa és szingazdag pillangó szárnyból készített porzót használjon hozzá. Nekem mindezekre szükségem nem lesz, mert azon osztatlan tisztelet, mely a magyar keresztény nő iránt általában nyilvánul, fölöslegessé teszi e szerek használatát. Ha hölgyeinkről igazat akarunk mondani, nem kell tartanunk tőle, hogy az udvariatlanság vádját vonjuk magunkra. Kevés kérdés van, mely oly érdekes tanulmányi anyagul kínálkoznék, mint a nő társadalmi állásának és helyzetének kutatása a múltban és jelenben.' S méltán kelti fel tudás vágyunkat annak fürkészése: vájjon a különböző korszakokban, a különböző népek és nemzeteknél milyen volt a nő helyzete a családban és a családon kivül ? S milyen kölcsönhatással volt a nőnek a családban elfoglalt helyzete a társadalomra? A nőnek társadalmi helyzete a legszorosabb összefüggésben áll a közszellemmel, mert erre reányomja bélyegét a nőnek emelkedett vagy lealázott tekintélye. Ott, hol a női osztályt megbecsülték, tekintélyük gyarapodott; a hol a nő tekintélyre tett szert, ott erkölcsi állapotának niveauja emelkedett. A hol a női erények meghonosultak, ott a társadalmi élet morális színvonala is felemelkedett, s ennek folytán a polgári törvények is ethikai szempontból tökéletesebbek, mint a hol a nőt kevesebb tisztelet környezte, a mi egyébként igen természetes, mert bár a törvényeket a férfiak hozzák, de az erényeket, az erkölcsöket a nők teremtik. A nő nem állott mindig a közbecsülés, a női méltóság azon magas fokán, mint napjainkban. Ismerünk korszakokat, néptörzseket, nemzeteket, amelyekben és a melyeknél a nő a keresztény műveltség magaslatáról szemlélve — igen szánalmas helyzetben volt. De még napjainkban is a teljes vadságban élő törzseknél hasonló jelenségeket látunk, melyek az ottani nők lealázott voltára utalnak. Az ó népek a mai értelemben vett családot nem ismerték. A férfi kóborló természeténél fogva messzire elbolyongott, a nő olykor véle tartott, máskor elmaradt tőle ; a felnőtt gyermekek is más irányban űzték a vadat, ;i minek következménye volt nem ritkán az, hogy a férfi, a nő és gyermekek többé nem találkoztak. Mindaddig, mig a nomád törzsek örökösen kóboroltak, állandó lakással nem birtak, állandó lakhely, patriarchális családi viszony sem képződhetett. A gyermekek a folytonos vándorlásban szülőik sírjaitól messze elköltöztek, őket csakhamar elfeledték, s a kegyeletet nem ismerték. A családi intézmény legelső nyoma akkor keletkezik, midőn a férfi az örökös bolyongással felhagy, a földet kezdi munkálni, magának és övéinek lakást épit Igy honosul meg a család, s véle a tulajdon, melyek ikertestvérekként egy időben láttak napvilágot. Ekkor a nő helyzete is lényeges átalakuláson megy keresztül, mert a családi körben lemond korlátlan függetlenségéről, s a kóborlásból folyó szabadságáról, s a családban nélkülözhetlen tényezővé válik. De azért teljesen alá van vetve a családatya hatalmának, ki egyedüli szabályozója a családi életnek. A férfi a nőt úgy szerzi, mint a rabszolgát, az érte járó árt a nő atyjának fizeti. A nő teljesen a férfi birtokába jut, ki kénye-kedve szerint bánt véle, s akár újra eladhatta. A megvásárolt nő semmivel sem rendelkezik, nincs joga, nincs jószága, még munkájának gyümölcse is a férfié. A jogképtelen nő kénytelen a férfi szeszélyeihez alkalmazkodni, s hogy helyzetét tűrhető vé, kedvezőbbé tegye, mindenben a férfi kedvét keresi, ki a nőt maga körül megszokván, megbecsüli, s támadások ellen védelmezi. A nő férjében lassan nem annyiia parancsolót, mint inkább védőt lát, s igy a korlátlan hatalom durvaságát a nőnek szelid alkalmazkodó természete mérsékli s enyhíti. Midőn később az állam megalakul, ez törvényeket alkot a nők és gyermekek védelmére, miáltal a családatya hatalma egy részét elveszti. Az állam gondjaiba veszi a női osztályt olykép is, hogy a házasságot kötelezővé teszi; az apa tartozik férjhez adni leányát, s a férfi köteles megnősülni. Ghinában máig fentartotta magát azon szokás, hogy a 30 éves férfi, ha még nem nős, büntetéssel sújtatik. Spanyolország történetéből is isme-