ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-11-29 / 48. szám

Legyen áldott e pillanat, ezért fordulunk, mint hü alattvalók az apostoli felséghez. Élje meg azt a korszakalkotó jelenetet, a midőn elöhivja a trónt, kereszténységet, hazát reorganizáló és megujhitó-pártot, és azt mondja neki: Foglald el örökségedet Ekkor fogja az ország akaratát a trón zsámolyához szive szerint juttatni. — Uj püspökök. Rozsnyó püspökévé lvánkovits .lános, a közoktatás- és vallásügyi minisztérium osztálytanácsosa, lugosivá Radu Demeter gymn. igazgató lett kinevezve. — Püspöki konferencia. Vaszary Kolos biboros hercegprímás elnöklete alatt pénteken volt meg a püspöki konferencia. A konferencián a tanácskozás legnagyobb részét az egyházpolitikai reformok következtében beállott változások, illetőleg az alsó papságnak az egyes esetekben ezután követendő magatartása foglalja le. Ugyanis az alsó papságtól egymást érik a püspökségekhez intézett kérelmek, a melyekben utasítást kérnek az egyházpolitikai reformok egynémely intézkedésének végrehajtása tárgyában. A konferencia az eddig felmerült ilyen természetű eseteket tárgyalta s megállapodott arra nézve, hogy az alsó papság minő utasítással látandó el. A második tárgya a konferenciának, a mely fölött szintén hosszasan tanácskoztak, a böjtöknek egyformává tétele a különböző egyházmegyékben. Erre nézve a püspöki kar előterjesztést tesz Rómában. Ezután a középiskolai katholikus hitoktatás és a theologia tanítása kerültek napirendre, a mely kérdéseknek az időviszonyoknak megfelelő módon való rendezését a püspöki kar óhajtja, két bizottságot küldtek ki ebben a tárgyban és pedig a középiskolai katholikus hitoktatás reformja ügyében Rimély Károly besztercebányai püspök vezetése alatt Hornig Károly báró veszprémi, Szmrecsányi Pál szepesi, Firczák Gyula munkácsi gr.-katholikus püspököt és Fehér Ipoly pannonhalmi főapátot; a teológiai oktatás reformja ügyében pedig Császka György kalocsai érsek elnöklete alatt Meszlényi szatmári, Hornig Károly báró veszprémi és Steiner Fülöp székesfehérvári püspököket. -— Végre a kongrua-kérdésről tanácskoztak. Erre nézve arra a megállapodásra jött a konferencia, hogy bevárja a papi jövedelmek folyamatban levő összeírásának befejezését, csak azután teszi megfontolás tárgyává, hogy a felmerülő igények kielégítését illetőleg minő álláspontot foglaljon el. Ezzel a konferencia napirendje be lévén fejezve, a tanácskozás 1 órakor véget ért. — A jászberényi petíció. Tehát a jászberényi petíció mégis megvan. Ha már az is nagy tapintatlanság volt, hogy Apponyi grófnak ellenjelöltet állított föl a kormány egy miniszter személyében, az már csakugyan valóságos botrányszámba megy, hogy az éhes kormánypárt most már petícióval is megtámadja a mandátumot. Mi nem tartozunk mindenben Apponyi gr. politikai hivei közé, de azt már valóságos szégyennek tartjuk Magyarországra nézve, ha oly férfiút, mint aminő ő, minden áron távol akarnak tartani a parlamenttől. Vagy azt akarják talán, hogy a magyar parlament csupa politikai nullákból álljon ? Bizony, bizony háládatlan egy nemzet vagyunk, mikor még oly férfiakat sem tudunk megbecsülni, mint Apponyi Albert gróf. És föltéve, hogy a választásnál csakugyan előfordultak volna visszaélések, hát azokért Apponyi Albert a felelős ? De ez is bizonyitja, mennyire sülyedt már Magyarországon az intelligens osztálynak független és önálló gondolkodása. Az egykor független, szabadságszerető magyar intelligencia, a kormány kegyeit hajhászó, kenyérkereső, koncleső társasággá fajult, amely kenyérért mindenre képes. Valóban igaza volt Ugrón Gábornak, aki szintén az egykor híres magyar intelligens osztály mostani romlottságának esett áldozatul, midőn azt mondotta, hogy „a tanult osztály tenyerét alamizsnáért kinyújtva eladóvá vá lik." Bizony sz égy e n ! — A néppárt a bizottságokban. A néppárt a képviselőház bizottságaiba, a párt részére fentartott helyekre a következő képviselőket ajánlja: A biráló bizottságba Molnár Jánost, a gazdasági bizottságba Buzáth Ferencet, az igazságügyibe Kubina József drt, a kérvényügyi bizottságba Molnár Jánost, a könyvtáriba Kálmán Károlyt, a közgazdaságiba Bakovszky Istvánt, a közigazgatásügyibe Zmeskál Zoltánt, a közlekedésügyibe Major Ferenc drt, a közoktatásügyibe Mócsy Antalt, a mentelmibe Zichy Aladár grófot, a naplóbirálő bizottságba Lepsényi Miklóst, a pénzügyibe ifj. Zichy János grófot, a számvizsgálóba Farkas Józsefet, a véderő bizottságba Meszlényi Pált, a vízügyibe Szabó Istvánt, a zárszámadást vizsgáló bizottságba Pader Rezsőt, a földmivelésügyibe Marsovszky Endre drT, és végül a párt a képviselőház jegyzői állására Rakovszky István csász. és kir. kamarást ajánlja. — Megtámadott mandátumok. Bánffy nem elégedett meg azzal, hogy törvénytelen, erkölcstelen eszközökkel kibuktatta az ellenzék legjobbjait, hanem azoknak a mandátumát is meg akarja semmisittetni, kik a liberális erőszakoskodás dacára, mégis bejutottak a házba. Igy megtámadtatja Apponyi mandátumát. Peticionáltat Juriss Mihály privigyei (néppárti), Szentiványi Gyula aranyos-medgyesi (nemzeti párti), Várossy Gyula csik-karefaivi (Ugron-párti) képviselők ellen. Az ellenzék petíciónál, illetve benyújtotta a petíciót: Lukács László egri. Gajári Ödön csongrádi, Emmer Kornél nagyszombati liberális képviselők mandátuma ellen. — Kik teremtik az antiszemitizmust? Naponkint felhangzik a liberális sajtóban az a vád, hogy az antiszemitizmus alapitói, hirdetői és terjesztői a katholikus papok, a kik türelmetlenségükből kifolyólag álltak e zászló alá. Tudjuk e vád alaptalanságát, de hogy mégis mindenki tisztábban lásson, közlünk két esetet, a mely két eset a közelmúltban két egymástól alig fél órányira fekvő garammenti faluban történt. A barsi főispánnak ugyanis Vészeién zsidó gazdatisztje, vagyis ispánja volt. Most mindenszentekkor eljött az ideje annak, hogy a konvenciós cselédek részüket kapják, — és épen ezért a főispán intézkedett, hogy az illető mennyiségű tiszta gabona az ispán kezéhez jusson. S mi történik? A cselédség sirva járul urához, könyörögve, hogy szánja meg őket s adasson nekik gabonát, ne pedig szemetet, mert ime lássa szemével, hogy az amit kaptak, inkább szemét, mint gabona! —• Hiszen én tiszta gabonát küldöttem! —De mi ezt kaptuk, felelték a cselédek! —Majd utánna nézek a dolognak, mondotta a főispán — s be is váltotta szavát, a mi által kisült az ispán úr furfangossága, a ki eladván a tiszta gabonát jó áron — sokkal kevesebben piszkos gabonát vett s igy akart néhány forintocskát szerezni! — A másik eset pedig a sáréi plébánossal esett meg. A falu zsidaja megvett tőle 58 métermázsa árpát. Hogy minden kellemetlenség kikerültessék, a plébános saját kezével mérte le az árpát úgy, hogy 95 zsákba 60—60 kiló, 2 zsákban pedig 50—50 kiló került. A zsidó át is vette, ki is fizette szépen minden fenakadás nélkül. Négy-öt nap múlva csak beállít s előadja, hogy az árpát már eladta, de megjárta, mert az ottani méréseknél kitűnt, hogy minden zsákból 1—1 kiló hiányzik. — »Nem akartam hinni — folytatta ö, s épen ezért a vasútnál is, meg a lévai városházán is megmérettem, s a mint itt a pecsétes cédula mutatja, ott is csak hiányzott az 1 kiló. Épen ezért kérem plébános úr, hogy ne károsodjam annyit — adjon nekem 50 kiló árpát.« — A plébános azt feleié neki, hogy ö nem köteles ugyan megtenni, mert az udvarából kivitték hiba nélkül a gabonát, — de ő mégis megteszi kérését, ha meghozza neki a vassuttól is, meg a lévai városházától is a bizonyítványt arról, hogy ott is meglett mérve rünk oly törvényt, mely a nőtlenséget érzékenyen büntette. A nőtlen férfi nem viselhetett közhivatalt, nem tanúskodhatott, nem szerezhetett ingatlant, s mindezeken felül érzékeny adóval sújtatott, mely törvényes intézkedések hatalmas gátat vetettek az agglegénység elterjedésének. Szerbiáról is volt alkalmunk olvasni a folyó évben, hogy ott az agglegénység megadóztatásáról törvény-javaslat készül. Francia, Német és Olaszországban, de nem kevésbbé nálunk is — a hol a modern korszellem a »liberte. egalité, frotermite« jelszavak meghamisított értelmének hódol — az agglegények száma ijesztő módon szaporodik, hova-tovább elérkezünk azon időpontig, midőn számuk a nős férfiúkét meghaladja. Mit szólnának vájjon agglegényeink, ha a művelt nyugat törvényhozásai China példájára kénytelenek volnának közbelépni, és az agglegénység sorsa iránt érdeklődni, hogy éltök keserűségét kényszereszközökkel segítsék kissé megédesíteni ?! Bár — a mint láttuk — a nőket már törvény védte, s a férj respectálni köteles neje jogait, mindazáltal a nő tekintélye megfelelően nem emelkedett. Minek tulaj donitható e jelenség ? Az állam, midőn a férj kezéből a gyámságot kiragadta, kissé javított a nő helyzetén, de tekintélyt és méltóságot neki nem kölcsönözhetett. Pogány társadalomban a nő nélkülözi a nemes értelemben vett tiszteletet. De a művelt állam sem rendelkezik önmagában oly mód és eszközzel, mely képes volna a nő számára becsülést biztosítani; ehhez neki egy szövetségesre van szüksége, mely egyedül képes a szivet megnemesite.ni, s a lelket fölemelni. A kereszténység előtti népek ily szövetséges társat nem ismertek, náluk a családi intézmény, s ebben a nő állása nem juthatott el jelenkori magaslatra. Hogy sok példával ne foglalkozzunk, tartsunk rövid szemlét az ó kor legműveltebb népei, jelesül a görög és római nő helyzete fölött. A görög nő kizárólag családjának élt, nem járt el a színházba, felolvasásra, nem vett részt a közlakomákon, sőt, ha a családot férfi vendég látogatta meg, a nő nem mutatta magát. A görög törvény a nő részére szigora rendszabályokat irt elő, melyek szerint lakásából csak föltételesen volt szabad távoznia. Meghatározta az öltözetet és ékszert, a melyet a nőnek viselnie volt szabad. A görög nő vitte férje háztartását, engedelmes hitvese volt férjének, s mint anya kiváló tiszteletben részesült. A családon kivüli dolgok őt nem igen érdekelték, kedvelte az egyszerűséget, s keveset beszélt. Igaz, a történet kivételről is tesz említést. Igy ismeretes, hogy Sokratesnek hírhedt életepárja Xantippe kevésbbé szerété a hallgatást, és hangja nem ritkán kihallatszok a lakás falai közül. Ebből két dolgot alaposan következtethetünk : 1-ször, hogy Socrates — aki nejével megférni nem tudott — otthon is nagy bölcs maradt; 2-szor, hogy már az ó korban ismerték a papucs-hős rendet, melynek nagy keresztje a nő, viselője a férfi. Az is elvitázhatlan, hogy ezen ordónak ma is vannak és pedig szép számmal lovagjai, a nagykeresztes képviselő hölgyek nem csekély bosszúságára. Bóma első korszakában a család a legtiszteltebb intézmény, melyben a családfő feltétlen hatalmat gyakorol ugyan, de azzal szelíden él. A római nő, bár nem foglya lakásának, mert eljárhat színházba, ünnepség és vendégségekre, a hol számára előkelő hely jut, mégis ritkán volt látható a nyilvánosság előtt, önkényt szivesen otthon maradt. Ő gondozta a ház kincseit, ő vezette a háztartást, a gyermekek nevelését, és része volt a vagyon-kezelés és házkormányzásban. A családanya kiváló tisztelet tárgya, minek kapcsán a női nem erkölcsi méltóságra jut. A római nő erényei hőstettek és drámai mozzanatok rugóivá válnak. A Sabin nők,Lucretia és Virgina, Volumnia és Veturia, Kornélia a női fenség oly magas fokán állottak, hogy dicsfényük az ó korból átvilágít a mi korunkba is. E korszakról monda Tacitus, hogy abban »a jó erkölcsök hatályosabbak voltak, mint másutt a jó törvények.« Róma második korszakában a családi tűzhely tekintélye hanyatlik. A h ázassa gi frigy múlékony alkalmi szövetséggé fajul, a mi szükségkép maga után vonta az erkölcsi hanyatlást a társadalom és törvényekben is. A hozomány, mely a régi Rómában fontos szerepet nem játszott, később elengedhetlen függeléke lett a házasságnak, s minthogy a megromlott társadalomban a házasság ösztökélés nélkül nehezen ment, a törvény buzdit, s hogy a férfivilágnak kedvét ébreszsze, a hozományt kötelezővé teszi. A hozomány kérdésénél állapodjunk meg egy kissé, s vessünk futólagos pillantást a XIX. századvégre. Az ujabb korszellem szakítva a patriarchális tradícióval, sajátságos módon mozdítja elő a házassági frigyeket. Egy-egy házasság megcsiná-