ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-11-15 / 46. szám

még a főpapság is feltűnő részvéttel jelent meg a választásnál. A választások eredménye a legnagyobb mértékben érdekes. A keresztény-szocialisták azon kedélyes tervet főzték ki, hogy Luegernek névnapi ajándékul (nov. 4.) a bécsi zsidó városrész (Lipótváros) mandátumát fogják adni. És heves küzdelem után 300 szótöbbséggel csakugyan győztek. A III. kerületben Schnabl káplán lett egy dúsgazdag háztulajdonossal szemben megválasztva 4404 szóval 1579 ellen. A IV. kerületben 2009 szavazott a keresztényszocialista jelöltre, 437 a Schönerer-pártra. A IX. kerület, mely 2

/- részben zsidó, Strobach polgármestert választotta meg 2688 szóval 2049 ellen. A Schönerer-párt fészkét, a X. kerületet szintén elhódították a keresztény-szocialisták. Legnagyobb érdeklődéssel néztek azonban a XII. és XIII. kerület választása elé, hol dr. Gessmann lépett fel. Ez a liberálisok réme Bécsben és a keresztény-szocialisták tulajdonképeni szervezője. A zsidó lapok határtalan gyűlölettel irnak róla, gyanúsítják, rágalmazzák, népszerűségét minden módon megsemmisíteni akarták. Minden kigondolható eszközt fölhasználtak, hogy megbuktathassák és az eredmény az lett, hogy 2794 szavazott mellette, ellene pedig 260. Megsemmisült a szociáldemokraták reménye is. Biztosra vették, hogy a XVI. és XVII. kerület az övék, de fellépett itt Liechtenstein, a »keresztény-szocialista herceg.« Bögtön egyesültek ellene a szociáldemokraták, liberálisok és Schönerer-párt, igy aztán összehoztak 160 szavazót, kikkel szemben Liechtenstein 4145 szóval győzött. Ez nagy csapás a szociáldemokratákra, mere ezek után nem lehet kilátásuk többé semmi győzelemre. Egyedül a belváros maradt a liberálisok hatalmában. Itt laknak a bankárok, a dúsgazdagok és általában a tőkepénzesek. De még itt sem a tiszta liberalizmus győzött, hanem ámításra volt szükség, hogy a sok ingadozót megnyerjék. Fölléptek ugyanis az ezen alkalomra alakult »szocialreformer«-ek, kik eleinte a liberalizmus ellen beszéltek, de aztán a választásnál a liberálisokkal szövetkeztek. Ofner, a zsidó-párt feje, Kronawetter és Philippovich tanár képezik e pártot, határozatlan programmal. Azonban oly súlytalan e kis töredék, hogy a tartománygyülésben csak a liberalizmus elzüllöttségének példányait fogják képviselni. A tartományi városokban szintén a keresztényszocialisták lettek nagyobbrészt megválasztva, úgy hogy Alsó-Ausztria tartománygyülése, mely eddig túlnyomó többséggel liberális volt, egészen a keresztény-szocialisták hatalmába került. Még néhány pótválasztás van hátra, de ez már nem változtat a számarányon. A 78 képviselő közül 49 Lueger pártjához tartozik és igy két harmad többség fölött rendelkezik. Ezen eredmények után biztosan lehet remélni, hogy a legközelebbi birodalmi képviselőház szintén a liberalizmus bukását fogja mutatni. Lesz tehát az Ausztria-Magyar monarchiában két kormány, melyek egymással homlokegyenest ellenkező állásponton vannak : a telivér liberális magyar parlament és az antiszemita, liberalizmust gyűlölő birodalmi gyűlés. Frey Ferenc ünneplése. A választási küzdelmek befejeződtek, és az egyesült ellenzék diadalra juttatta zászlaját, azt a zászlót, melyet Frey Ferenc bontott ki, a mely mellé az egész ellenzék és Esztergom város igaz katholikus közönsége sorakozott. Frey Ferencben nemcsak az ellenzéki képviselőt, de a magyar Sionnak hitbuzgó és tevékeny képviselőjét is tisztelni tanultuk. Politikai meggyőződése Apponyi gróf táborába vezérelte, hitbeli meggyőződése pedig a magyar katholicizmus egyik vezérférfiává tette őt. Pártja szeretettel veszi körül személyét, oly példátlan szeretettel, a mely előtt még az ellenfél is kalapot emelni tartozik. E szeretet legimpozánsabban nyilvánult a mult szombaton, midőn párthívei az ő tiszteletére diszlakomát rendeztek, a melyen részt vettek kétszáznegyvenen. A Fürdő vendéglő nagy és kis terme egészen megtelt a lelkes párthivőkkel és a hosszú asztaloknál helyet foglaltak egymás mellett az intelligencia tagjai, az iparosok és a földművesek egyaránt rang és korkülönbség nélkül. Midőn a vendég-sereg összejött, megjelent egy kilenc tagú bizottság meghívására Frey Ferenc, kit szűnni nem akaró éljenzéssel fogadtak párthívei. Párt-vacsora volt ez a szó szoros értelmében, s ezért nem hivták meg a szabadelvű párt vezérférfiait. Nem engesztelő ünnepélyt akartak rendezni, hanem szívok örömében ünnepelni azt, aki a nemzeti zászló becsületeért győzelmesen küzdött. A Fürdő vendéglő falai között ritkán jönnek össze ily számosan, és- ha megjelentek, ezzel is csak igazolták a nemzeti-párt és a revizió iránti lelkesedésüket. A lelkes hangulat még jobban fokozódott, midőn a második fogásnál felállott Frey Ferenc és felköszöntötte lelkes szavakban a királyt, a hercegprímást és a papságot, szavai ezek voltak: Mélyen tisztelt Uraim! Sión hegyéről, magyar ajkakról felhangzik az imaének s felhatol a Mindenek Ura trónjához! Talán csak a hegy tövében elterülő város polgárainak fohásza ez ? Nem! A Kárpátoktól Adriáig lakó nép millióinak érzete egyesül itt, s egyért könyörög, egyért, a kiért kész ontani szive vérét, a kiért feláldozza, ami néki a legdrágább : a gyermekét. Egyért imádkozik : a magyar hazáért és apostoli királyáért. Tisztelt Uraim! Sok súlyos csapás éri hazánkat és nemzetünket; de hálát kell adnunk azért, hQgy a megpróbáltatás e napjaiban a legalkotmányosabb király ül Szent István trónján. Sok súlyos csapás érte koronás királyunkat is ; — bárha vigaszt nyújtana és boldogíthatná őt magyar népének osztatlan és tántorithan hűsége, hódolatteljes ragaszkodása és szeretete. Ezen érzelmek vezérlik a magyart azon helyre, honnét először ragyogott szét a magyar szent korona fénye, Sión hegyére, s ezen érzelmektől áthatva kérjük az Egek Urát: Tartsd meg legalkotmányosabb, legigazságosabb és legjobb királyunkat Ferenc .lőzsefet hazánk javára, boldogitására és dicsőségére az emberi kor legvégső határáig! Éljen! Mélyen tisztelt Uraim! Bátran fel merem tenni a kérdést, hogy ki azon kimagasló nagy férfiú, kit Magyarországban minden ember 0 Felsége a király után elsőnek, a legjobb és leglelkesebb hazafinak, a legszelídebb és legáldozatkészebb főúrnak, a magasztos és nemes eszmék legkitartóbb és legönzetlenebb harcosának, a szivjóság kifogyhatlan kutforrásának tart. Egyhangú feleletet kapok. Nem lehet ez más, mint biboros főpapunk, Magyarország prímása. S ha már ezt tartja 0 Eminenciájáról a haza minden polgára: mit kell éreznünk iránta nekünk esztergomiaknak, akik oly közel állunk atyai szivéhez ? Kérdezzétek meg: mit érez egy messze távollevő hazája iránt ? Vágyat. Mit érez egy nemzet nagyjai iránt ? Hódolatot. Mit a katona hős vezére iránt ? Lelkesedést. Mit érez az árva és elhagyatott jótevője iránt? Hálát. Mit érez az ifjú tanítója iránt ? Tiszteletet. Mit érez a gyermek édes atyja iránt ? Szeretetet. Mindezt, vágyat utánna, hódolatot, lelkesedést, tiszteletet, hálát, szeretetet, igen mindezt érezzük mi ő Hercegsége iránt, és mindezért bőven meg vagyunk jutalmazva atyai szeretete által. Csak magunknak kívánok jót, ép ugy, mint mikor a gyermek szülői hosszú életéért imádkozik, midőn azt kívánom önökkel együtt, hogy a mindenható a Főmagasságú biboros Hercegprímást, kegyes atyánkat, Esztergom díszpolgárát, soká, igen soká jó egészségben és erőben éltesse ! Mélyen tisztelt Uraim ! Midőn öt évvel ezelőtt polgártársaira azon kitüntetésben részesítettek, hogy képviselőjelöltükké léptettek fel, akkor a még nem eléggé harcedzett erőmet, ép úgy mint a bátor vezér a csatában az újoncokét — buzditó példájával és lelkesítő nyilatkozatával az esztergomi főtisztelendő papság erősítette meg. Ezen előttem örökké felejthetlen hazafias cselekedethez méltóan sorakozott, sőt legyen szabad azon kifejezéssel élnem, hogy ha lehetséges, azt még felülmulta azon nagy kitüntetés, melyben engemet a most lefolyt választási küzdelem alatt A vándor hátra-hátra néz, biztatja árváját, hogy Isten a benne bízókat el nem hagyja soha. IV. Már heteken keresztül utazik az előttünk ismeretes vándor árvájával, megosztva vele szivét, lelkét, az alamizsna, morzsákat, épp ugy mint éjjeli szállását. A sas nem őrzi jobban kicsinyeit, mint ő árváját, valamint a vészes időben fódözgeti őket szárnyaival, ugy ez betakarja árváját éjjelenkint viselt katonaköpenyegével. Igy érkeztek lassanlassan egy napon Tamásfalvára. Éppen alkonyodik. A falubeliek nem igen vették észre a két vándort, kik a faluderekán Tamássyék háza előtt az őszi csipős széltől kipirulva, a fáradtságtól majdnem teljesen kimerülve megállottak. Tárt kapu, nyitott ajtó fogadja őket, igen, mert az elhagyatottság mindkettőt rég kivetette sarkaiból. A vándor megemeli kalapját — hála Isten itthon vagyunk mondja, s mélázva bámul egy percig be a nyitott tágas udvarba. Mint a sir, csendes volt a kis kúria, semmi életet nem látszik rejteni, egyetlen állat sem volt látható az udvaron, csak a csipős őszi szél hajtogatja csikorogva benne a lombtalan fák magas sudarait, s rezgeti az elszáradt faleveleket a diszbokrok aljában. A vándor minden izében, tagjában remegve a ház bejáratához döcög, hol a házőrző eb tompa ugatással fogadja, éhes dühösséggel esik a vándor mankójának. A neszre a csöndes ház sötétes folyosójáról egy öreg cseléd vánszorog elő, ki egy percig csodás meglepetéssel bámul az idegen vándor arcába, de a másik percben fölkiált: »Uram Jézus légy velem ! . . édes nemzetes uram ! áldott jó uram!« Többet egyszerre nem tudott szólani, s mint a köd a csendes völgy ölére, reá borult rég látott feledhetetlen ura keblére. — Hát nőm ? kis leányom Anna, hol vannak ? kérdi a vándor, most már hogy nevén említsük Tamássy István, mert ő volt, a hű cselédet, midőn ez magához jött édes meglepetéséből. — Ah 1 sóhajt a hű cseléd, a szó mintha fojtogatná, majd egyszerre lecsordulnak könyei.. . Anna, feleié zokogva, a jó plébános urnái van örökbe fogadva . . . — Örökbe fogadva? Kérdi ámulva a vándor. — Igen, feleié a hü cseléd, mert a jó nemzetes asszonyunk ezelőtt egy évvel . . . meghalt . . . — Meghalt ? ? Hörgé a vándor fuldokló hangon, majd egyszerre megtántorodik, mankója kiesik válla alól, s lerogyik az ajtó küszöbére. Az árva gyermek fölsikolt, a hű cseléd megriad. Istenem ! Istenem ! tördelé feje fölött összekulcsolt kezeit, hogy itt is nekem kellett lenni a vészt hozó halálmadárnak . . . Majd fölölelvén urokat, az árva és a hű cseléd, bevitték a csendes ház egyik szobájába, j s egy ágyra fektették, s tőlük telhető módon i ápolták. Pár óra alatt már befutotta a falut a hir, hogy a bujdosó Tamássy István megérkezett. V. Sok év mult el az elmondott események óta. Gyönyörű májusi reggel van. A kelő nap aranyos sugarai először megaranyozzák a kékes hegyek ormait, azután lefelé szállva végig húzódnak a virágos mezőkön, majd mindig tovább szállva betekintenek Tamásfalván Tamássyék csendes kúriájába Mintha maguknak a fényes napsugaraknak is jól esnék letelepedni a szép ház tágas és virágos udvarán. Fölébredtek itt már a harmatlepett virágok, mintegy mosolyogva, édes kéjjel fürödnek a harmatgyöngyök csillogó özönében. A fák üde lombjainak legsürüjében a tavasz kedves dalnoka, a fülemüle csattogja hajnal óta kedves dalát, édes mámorba ringatja nemcsak élő hallgatóit, de tán a virágokat is, melyeknek ő csalta szirmaira a virágillatos harmatgyöngyöket. A ház bejáratánál egy lombos vadgesztenyefa alatt, a már előttünk is ismert fapadon, szép öreg ember üldögélt. Arcán szelid pirosság fénylik, hasonló a késő őszi rózsához, mint a lelki örökbékének és nyugodt lelkiismeretnek szelid kinyomata. Még mindég dús ősz haja simán takarja vállait, ezüstszínű hófehér szakálla szélesen csüng lefelé férfias mellén. Közelében a fapadhoz van támasztva mankója, előtte kis fenyü asztalon nyugszik kalapja, s mellette hever kiégett pipája. Sütkérezik a májusi derült napsugarakban, szívja a tavasz enyhe levegőjét, élvezi a tavaszi szellő szárnyain őt fölkereső illatot.