ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-11-15 / 46. szám

a csekély személyembe helyezett bizalmának kinyilvánítása által a méltóságos esztergomi főkáptalan volt kegyes részesíteni. Mélyen tisztelt Uraim! Egy egyszerű polgárt, mint a milyen én vagyok, ilyen kitüntetésnél szebb alig érhet. Rajta leszek, hogy erre némileg méltóvá tegyem magamat. Mindig szemem előtt fogom azért tartani szent vallásunk tanítását : Szeresd felebarátodat mint tenmagadat. Ez a szent parancsolat sem kivánja azonban és nem tanítja, hogy jobban szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat. Én tiszteletben tartottam és fogom is mindig tartani mindenkinek a vallását; de azt hiába kívánják tőlem, hogy más vallást jobban tiszteljek a katholikus vallásnál, pedig most jóformán ezt ' tartják a szabadelvüség próbakövének. Ennek fejtegetésére azonban ez az idő és alkalom nem való. Hanem arra igenis itt az idő, hogy mi katholikusok nyiltan és büszkén kimondjuk, hogy mi is tiszteljük szent vallásunk papjait, mint más vallásfelekezetiek tisztelik saját papjaikat. Azért ne engedjük úton-útfélen a hazafiatlanság vádjával illetni papjainkat, mert hisz hazafiasság dolgában mindig jó példával jártak elől, s látjuk, hogy dacára sok tekintetben eddig még a kormánytól függő helyzetüknek, amit egy vallás sem tűrne el, még sem követik a kormányt a korrupció ösvényén. Mélyen tisztelt Uraim ! Nem lehetne akárki büszke, ha ezen hazafias, vallásos, magas műveltségű, áldozatkész, jószívű és jótékony papság közül csak néhánynak is barátsága- és bizalmával dicsekedhetik ? Mennyire kell tehát nekem a hála igen nagy fokát éreznem akkor, midőn az esztergomi fökáptalan, ez az országos és történeti jelentőségű magas testület, melyben oly kiváló tudós, erényekben és érdemekben gazdag férfiak foglalnak helyet, érdemesnek ítéli csekély személyemet arra, hogy kitüntető bizalmának határozati kinyilvánításával tiszteljen meg. E hálámnak és tiszteletemnek óhajtok ezúttal kifejezést adni egyelőre csak azzal, hogy felkérem önöket, mélyen tiszelt Uraim, hogy poharukat velem együtt az esztergomi méltóságos fökáptalan tagjaira és a főtisztelendő esztergomi papságra emeljük, kérvén az Istent, hogy őket hazánk, egyházunk és városunk javára sokáig, boldogan, a méltán megérdemlett köztisztelet zavartalan élvezetében tartsa meg és éltesse ! Éljenek ! Frey beszédét lelkes éljenzés követte, s alig csillapult le a lelkesedés, Helcz Antal dr. kelt fel, s a következő áldomást mondotta: Igen tisztelt Uraim ! Örömünnepet ülni, a győzelmesen megvívott választási harc fényes eredményére áldomáspoharat üríteni jöttünk ma össze ebben a baráti és elvtársi rokonérzelem hevétől áthatott diszes körben. Mert az irás szavai szerit »a mitől a sziv telve van, az túlárad az ajkon« ; a mi szivünk pedig el van telve az öröm és büszkeség érzetétől a fölött, hogy nehéz küzdelem után ismét Körülötte játszadozik két kis unokája, kik közül majd az egyiket, majd a másikat öleli keblére remegő karjaival. Most is ott ül ölében az egyik. — Mesélj még valamit nagyapa! kéri a kis unoka, miközben megsimogatja szelíden kis kezecskéivel a nagyapa hófehér fürtéit és ősz szakállát. A nagyapa tovább mesél . . . Mesél véres csatákról . . . bujdosó hon védról . . . penészes börtönről . . . koldus honvédról és egy szegény árva fiúról, kit a honvéd az uton talált és fölnevelt. — És ki volt az a szegény kis árva fiu kedves nagyapa, kit az a honvéd bácsi fölnevelt, azt nem tudod? Kérdi a kis unoka gyermeki kíváncsisággal. — De igen ... a te atyád. A nagyapának e szóra könnyei hullanak ősz szakállára, egyúttal a kis gyermek üde arcára. A kis gyermek vissza tekint okos szemeivel, majdnem sirva kérdi. — Miért sirsz kedves nagyapa ? hiszen én nem bántottalak . . . — Mert boldog vagyok . . . feleié. Hála Isten! Hála Isten! mondják e pereben szerető gyermekei, kik észrevétlenül háta mögött hallgatói voltak jó atyjok elbeszélésének, kik e percben homlokon csókolják öreg atyjokat. Az atya kebelére ölelte mindkettőjöket, hisz bennük egész életének s hanyatló korának összes boldogságát birta és ölelhette szerető szivére. Nemes Antal. diadalra vihettük a nemzeti- párt lobogóját, mely alatt ezúttal az igazi ellenzéki pártok hivei fegyverbaráti szövetségben egyesülve, vállvetve küzdöttek a kárhozatos kormányzati rendszer ellen ; és diadalra segíthettük s a korábbi választások eredményét jóval meghaladó többséggel választhattuk meg képviselőnkké azt a polgártársunkat, kinek hevét zászlónkra irtuk, aki arra, hogy e zászlót magasra emelve előttünk lobogtassa, szilárd elvhüsége, önzetlen hazafiúi érzülete és fáradságot nem ismerő buzgó tevékenysége által méltónak bizonyult a múltban, és nincs benne kétség, méltó lesz a jövőben is. Méltán ünnepeljük tehát ellenzéki elvünk győzelmét és megválasztott képviselőnk diadalát : a hazafiúi sziv örömével, és ez az öröm annál nagyobb, minél nehezebb kísértésnek és megpróbáltatásnak volt kitéve polgártársaink elvhűsége és ragaszkodása az ellenzéki párt-álláshoz. Ám nincs tökéletes boldogság a földön ; I s ha őszinték akarunk lenni, — pedig őszinteség kell, hogy egyik fővonása legyen az ellenzék I politikai jellemének —: akkor be kell vallanunk, hogy örömünkbe némi keserűség is vegyül, keserűség a fölött, hogy a hatalmon levő kormányzati rendszernek a párturalmi monopólium megörökítésére felhasznált ismert eszközei minő mélyre ható rombolást okoztak nekünk erkölcseiben, közöttünk is. és mily vészes eredményeket értek el szerte az országban oly vidékeken és választó kerületekben is melyek eddig mentek volna a választási korrupció mételyétől. Be kell ismernünk, hogy a legnagyobb mértékben jogosult a panasz a politikai közszellem általános mély hanyatlásáról és sülyedéséről; és ha szétnézünk az országban, nap-nap után oly gyászos jelenségek ötlenek szemünkbe, melyek láttára elborul a hazafi lélek, és aggodalom szállja meg annak elgondolására, hová fog ez a sülyedés vezetni, ha még tovább is igy tart?! Avagy nem tapasztaltunk-e ily szomorú jelenségeket mi is a körünkben lefolyt választási \ küzdelem alatt? Nem láttuk-e, nem hallottuk-e naponkint százszor és ezerszer, hogy a nemzet magasabb erkölcsi javainak célul kitűzése helyett a kormány kegyének hajhászata, a mindenféle anyagi érdekek hangoztatása főszerepet játszott azok között az érvek között, melyekkel az ellenzéki meggyőződésű polgárokat pártjuk elhagyására, zászlójuk cserben hagyására megkisérlették ? Nem hozták-e forgalomba a hamis jelszavak egész tömegét, melyek arra voltak irányozva, hogy a választó polgárság józan Ítéletét megtéveszszék és figyelmét a tulajdonképeni feladattól, a haza sorsának jelenlegi vezetése és intézése fölötti itéletmondástól eltereljék, s a haza helyébe a várost, a városi érdekeket csempészszék. Nem fogok e thémával bővebben foglalkozni, alaposan és találóan megfelelt már erre derék képviselőnk abban a beszámoló és programmbeszédében, melyben egyebek közt azt is megmutatta, hogy a szónak parlamenti fegyverét is tudja forgatni ugy, ha nem jobban, mint a legtöbben azok közül, kik soha ki nem fogynak ebbeli képességének kicsinylő birálgatásából. Én a város érdekeit emlegető kortesfog asra, bár nem méltó reá, a költő intelmével felelek: »Négy szócskát izének, vésd jól kebeledbe, s fiadnak, Hagyd örökül, ha meghalsz: a Haza minden előtt!* Ismerte, átérezte ez intés nagy igazságát Esztergom polgárságának még az a része is, mely azt soha nem tanulta, könyvből nem olvasta. Megsúgta azt neki hazaszerető szive és nem csábult el a syrénhangokra, melyek a város érdekének hangoztatásával akarták hazafias lelkének aggodalmát vészes álomba szenderegtetni. Jól tudta ezt, megértette ezt a polgárság, hogy a város érdeke nem állhat ellentétben a haza érdekével, és nem lehet az városának valódi érdeke, melyért a haza üdvét kellene cserébe adni, áldó • zatul hozni. Tudta ezt, és ellentállva a gonosz kísértés csábjainak, megválasztotta képviselőjévé városunknak azt a fiát, aki azért, mert szivében első helyen a haza szent oltára áll, egy szikrával sem kisebb hévvel szereti szülővárosát mint azok, akik ajkukon örökké a város nevét és érdekét hordozzák; megválasztotta azt a férfiút, aki nem ambicionálja, nem is kürtölgeti magáról a reklámharsona hetenkint kétszer világgá bocsátott hangján, hogy ő ki tudja minő vezérszerepre fog vállalkozni a nemzet tanácsában, az országgyűlésen ; hanem szerényen beéri annak megfogadá*sával, hogy hűséges követője, odaadó harcosa lesz hazánk tehetségben legnagyobb, jellemben legtisztább fiának, Apponyi Albert grófnak, aki nem állítja, hogy nélküle városunk java, boldogsága, előmenetele, fejlődése évtizedekre meg lesz bénítva és tönkre téve, és ha őt meg nem választjuk, meg lesz ásva a mély sir, a melybe mi magunk temetjük el a várost, mint ezt a másik félről szóval és nyomtatásban csömörlésig hallottuk emlegettetni. Megválasztott képviselőnk velünk együtt tudja, hogy ennek a városnak igazi érdekei és fölvirágzása nem annyira a változó kormányok bizonytalan kegyétől, mint inkább a fölbonthatatlan kötelékekkel hozzánk fűzött hatalmas ténzezőkkel való szerencsés harmóniától és polgárainak egyéni önérdektől ment, jutalmát az öntudaton kivül egyedül a város boldogulásában és haladásában kereső céltudatos munkásságától függ; mely munkásság terén polgár és polgár közt sem politikai vélemény, sem vallás, j sem társadalmi osztály, sem foglalkozás válaszI falat nem emelhet; hanem e téren meggyőzőI désünk megtagadása és föláldozása nélkül mindnyájan kezet foghatunk. És biztosak vagyunk benne, hogy ezen a téren, a város közérdekei előmozdításának terén szeretett képviselőnk nemcsak mindenkor velünk és köztünk lesz és lanj kadatlan fáradozással velünk fog működni, hanem szóval és tettel, tanácscsal és példaadással előtj tünk is fog járni, vezér gyanánt élünkre állani. Azért azt mondom, hogv ezt a képviselőt városa érdekében is jól választotta meg Esztergom polgársága, és hiszem, tudom, meg vagyok róla győződve, hogy sem a haza, sem Esztergom városa ezen fiának hűségében és hozzá fűzött várakozásában csatlakozni nem fog. Ezen érzülettől, ettől a meggyőződéstől áthatva, emelem ezt a győzedelmi áldomás-poharat ő reá, szeretett képviselőnkre, Frey Ferencre ! Az ő neve volt jelszavunk a lefolyt alkotmányos küzdelemben : az ő neve és vezérlete alatt vittük diadalra ellenzéki lobogónkat. Ugyanaz tehát, a mi lelkesítő jelszavunk volt a harcban, legyen most harsogó szózata, diadalkiáltása kivívott győzelmünknek : Éljen Esztergom város megválasztott képviselője ! Éljen Erey Ferenc! Lelkesülten ugrált fel a közönség s Pali nótája mellett énekelte el a Freyt éltető dalt. Igen talpraesett volt dr. Csernoch kanonok felköszöntője is. Diogenes lámpájából indult ki s ő, ki saját tapasztalásából tudja, hogy becsületes választási elnököt alig lehet már ez országban találni, úgy, hogy fényes nappal is lámpával kell keresni, Esztergomról ezt nem állithatja, mert Esztergomnak oly pártatlan, igazságos választási elnöke volt, aminőt a törvény betűje megkövetel. Erre a pártatlan, igazságos elnökre, dr. Helcz Antalra emelte poharát. Ezek után megindult a szónoklatok egész áradata. Kollár Károly városi tanácsos felköszöntötte a nemzeti és a függetlenségi párt elnökeit. Majd Dóczy Ferenc a kereskedők és iparosok nevében, Tátus János pedig a földművesek nevében. Beszéltek még Brutsy János, a függetlenségi párt elnöke, dr. Fehér Gyula plébános és közkívánatra dr. Okányik Lajos karkáplán, Szenttamási Béla ügyvéd és Kartaly István. Akik ezen vacsorán résztvettek, egyúttal tanúi voltak annak, hogy Esztergom földművelő és iparos osztályában mennyi szónok van, akik valóban igen sikerült felszólamlásaikkal igazolták szónoki tehetségüket; így Kiffer János, Török János, Schiller Mihály, Gabanitz Ferenc, Gerendás József nagyon talpraesett beszédeket mondottak. Schleifer kifogástalan atitüddel rendezte a vacsorát. Ily lelkes hangulat mellett a párttagok együtt maradtak egész éjfélig. Ilyen hangulatban ünnepelne az egész ország lakossága, ha Bánffy csatlósainak erőszaka, valódi vandalizmnsa és erkölcsrontó szisztémája le nem nyűgözte volna a polgári jogok szabad gyakorlását. A munkás-kérdés. A munkások szervezkedése világszerte történik. Tömörülnek, csoportosulnak, hogy egyesitett erővel védjék meg érdekeiket és ehhez van joguk, főképp most, midőn a konkurrencia tönkre teszi őket, midőn helyzetük napról-napra súlyosbodik.