ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-07-19 / 29. szám

I. évfolyam. Esztergom, 1896. július 19. 29. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sz. János-utca 33. szám, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. Hol a bajvivó ellenzék? Budapest, július 16. A liberális kormánypárt ugy tesz az országgyűlés ellenzékével, mint Prokrustes a kezeügyébe esett emberekkel. Ez a mithologiai alak beleszorította az ágyába az embereket, s csak annak kegyelmezett meg, aki az ágyába belefért, a hosszabb embereknek a lábát vágta le, még jó, ha nem a fejét. A liberális kormánypárt is irtó háborút inditott az ellenzéki képviselők ellen, s csak annak kegyelmez, aki az egyházpolitika változatlan föntartása érdekében, akár titkon, akár nyíltan, mi becsesebb, beáll a kormány támogatójának. Az egész ország bámul és megbotránykozik, hogy közel 200 ellenzéki képviselőt küldött föl az országházba, s az ellenzéki politika mégis csütörtököt mondott, az ellenzék, leszámítva néhány Ugrón s nemzeti párti képviselőt, politikai szereplésére ráteritette a subát, s beállt sziesztázni a haza nagyobb dicsőségére. Ezen bámulnak, megbotránykoznak az emberek, a fölött meg már nemes haragra gerjednek, hogy a kormány olyan röviden elbánik az ellenzékkel. Pedig emberek, polgárok és nagy urak beláthatnátok, hogy az ellenzék maga oka, hogy az alkotmányosság nyaktilója, a vérszopó kormány oly rövidre fogja. Ez az ellenzék maga adott vérszemet a kormánynak, s magával vessen számot, ha kirántják alóla a széket, s a 20 éves kormánypárti párturalom azt mondhatja a koronának: megsemmisítettem a parlamentben az ellenzéket. Szomorú az a szereplés, amit 2 év óta az ellenzék felmutat, kínos az a feljajdulás, amit ez a szereplés országszerte a hit és alkotmányhü szivekben kelt. Míg a nemzet óriási tömege az istentelen s alkotmányfosztő liberális uralom undokságaitól megcsömörlött s ellenzéki álláspontra helyezkedett, addig mandatáriusai, az ellenzéki pártok, csak egyes tagjaikban űztek ellenzéki politikát, maga a párt a fortélyosság s opportunitás stréber köpenyegébe burkolódzott, meghúzta magát a falnál, néha egy-két beszéd-röppentyűt kibocsátott, s aztán nyugodni ment. Mit csináltak az ellenzéki pártok ? Leszámítva mondom néhányat, kik a zászló becsületeért kitartottak, nagy hű-hóval neki mentek a kormánynak, s mikor elhatározó ütközetre került volna a dolog, szétzülöttek; a kormánybuktatás helyett a pártváltságot láttuk magában az ellenzékben ijesztő módon kitörni. Mikor megindultak a választások, bezzeg csak ugy duzzadtak a honatyák az ellenzéki szellemtől, a lelkesedés nagy is volt mellettök, megszaporodva kiöltek be a Sándorutcai palotába. Jött az egyházpolitika, s ezt a csapdát, mint az egyszerű cigányvajda, ügyesen állította fel a kormány, ugy hogy még Kossuth Lajos is szépen belement. A függetlenségi párton legelőször kezdődött meg az elfajulás s degenerálódott annyira, hogy még a kormány támogatójának is beállott s több mint fele megszavazta a javaslatokat. E szavazás egyúttal a pártegységet is szétdúlta, a protestáns politikát folytató elem kivált a pártból, s előbb Eötvös majd Jtisth jelenben Kossuth Ferenc alatt támogat minden olyan kormányt, mely a katholicizmus ellen felköti a harci kardot. A nemzeti párt, a függetlenségi párt kisebb fele s a kormánypártból kivált Szapáry csoport ellenezte az egyházpolitikát nem annyira elvből, mint kormánybuktatási politikából^ s el is érte volna célját, ha az Eötvös-Justh párt nem fog kezet a kormánynyal. A józan következetesség, a politikai bölcsesség, az elvhüség azt javasolta, hogy az ellenzéki pártok, kik az egyházpolitikában erős ellenzéket képeztek, ez irányban ezután is megmaradjanak, és saját hivatásuk s existenciájuk érdekében rendithetlen küzdöttek volna. Ámde azt láttuk, hogy az ellenzék szintén megittasodott a kormány győzelmi mámorától. Az EötvösJusth párt páratlan politikai bűne, kormánymegerösitése elcsüggesztette az ellenzéket, kicsinyhitű lett s lethargiába esett. A helyett hogy hősies, a hitért s alkotmányért az önvédelmi harc zászlaját vette volna kezébe, annyira önmagát megtagadó következetlenségbe fulladt, hogy még a revíziót is elitélte s ezzel az ellenzéki törekvés jogosultsága fölött is pálcát tört. Megindult akkor az a processus, melyet az európai ellenzéki pártok történetében alig tud más nemzet, sajnálatunkra felmutatni, mint mi. Az egyházpolitikai ellenzék fölhagyott a támadó, sőt részben a védő politikával, azért, mert a Justh-Eötvös-Kossuth pártból megerősített kormány kannibali erőszakosságától félti mandátumait, s csak olyan csendes, falmögötti ellenzék akar maradni. IV. Henrik francia király azt mondta: egy misét megér a korona, a mi ellenzékünk AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A hoppon maradt kérö. Egy alkalommal hivatalos ügyben vidékre kellett mennem Elintézvén azt, barátommal épen a kis város megtekintését folytattuk, midőn az eső elől kénytelenek voltunk födél alá menekülni. Mikor a legjobb vendéglőbe benyitottunk, a fehér asztalnál jóizű beszélgetés mellett már többeket találtunk, s a barátságos vendéglős épen a következő szavakat, mondotta : »Furcsa kis história volt biz az, talán szomorkodtam, meg boszankodtam is egy kissé, midőn megtörtént a dolog ; de mint látják, bele nem haltam.« Érkezésünk a beszélgetést néhány pillanatra megakasztotta. De a kölcsönös bemutatás után, s mert barátom is törzsvendég volt, engem is bizalommal fogadtak ; s rövid idő múlva a megszakított beszélgetésre tértek át, hogy miképe.n is maradt agglegény a vendéglős ? A mint mondtam — igy kezdé az újra — a dolog nem rajtam mult, mert az ilyen üzletnél a jó asszony megbecsülhetetlen. Ha az urakat — fordult ekkor felénk — nem fogja untatni, szivesen elmondom, bár nevetni fognak rajtam. Az eső még egyre szakadt, s nem volt kilátásunk, hogy hamarjában megszűnik. — különben is vig históriát szivesen hallgat az ember, — és igy természetes, hogy kíváncsian vártuk a jókedvű vendéglős elbeszélését. Régen szemet vetettem már — igy folytatta — a szép Nellikére, s mindenképen azon voltam, hogy ezt ő is észre vegye. Tüzbe-vizbe mentem volna érte, mondhatom. Nekünk, kis városi embereknek, más fogalmaink vannak sokszor a szépről, mint a nagyvárosiaknak, megengedem. A nagyvárosi ember pl. rajong a halavány arcért, mi az ilyet nem tartjuk egészségesnek s a szép rózsás arcot föléje helyezzük a beteges színnek és igy tovább. De egyben a kis és nagyvárosi egyetért: a szép szemekben. Legyen a nő szőke vagy barna, magas vagy alacsony, a szép szem varázshatalmat gyakorol. Nelli termete kifogástalan volt, szemei a tiszta égbolt színével is kiállották volna a versenyt, s hogy ennélfogva bomlottam utána, most is természetesnek találom. Csak azon törtem hát árva fejem, hogyan adhatnám ezt föltünés nélkül tudtára. De lassan ezt is kieszeltem. Egyik vasárnap mise után megállottam a templom ajtajánál, s midőn kijött, egyet-kettőt köhintettem. Erre Nelli felém fordult. Jő napot! — igy szólék — s hozzája szegődtem. Köszöntésem elfogadta. Szép időnk van ma, nemde Nelli kisasszony? — Igen, az idő gyönyörű — felelte ő. — De ezzel vége is volt az én bölcseségemnek. Mit csináljak ? igy töprengtem magamban, s mert hamarjában semmi okosat sem tudtam, újra köhintettem. Ma sem tudom, hogyan és mivel folytattam a beszélgetést, de arra emlékszem, hogy egyszer csak kiböifentettem szivem titkát, s fölvetettem a kérdést, mit szóllana hozzá, ha ezt szüleinek is tudtára adnám ? Most is előttem áll, hogyan mosolygott e szavakra. Persze ekkor jó jelnek vettem kedves mosolygását. Hogy egyszerre oly jó kedvű lettem, akár madarat is fogathatott volna vélem, gondolhatják. De beszélgetésünket tovább nem folytathattam, mert a templomból mindig többen és többen jöttek ki, s ügyemet elárulni nem akartam. Sebtiben még csak azt mondtam, hogy két hét múlva ellátogatok hozzájuk s azután elváltunk. Hogy miért épen két bét múlva? Hát uraim ! annak is meg volt az oka. Lehet, hogy részemről egy kis hiúság is játszott közbe. Egészen uj öltözetet akartam ugyanis ekkorra beszerezni, hogy Nelli szülei lássák, hogy nem akárkire bíznák leányuk sorsát, midőn nekem adnák. Azzal meg pár pillanat alatt tisztában voltam, hogy az öltözet beszerzése legalább két hétbe kerül. Az ilyen kis városban ugyanis minden lassabban készül. Másnapra a beszélgetés után benyitottam Nyakigláb Mózsi rőfös kereskedésébe. Midőn előadtam, hogy finom ruhakelmére volna szükségem, készséggel tett elém négy-öt félét is. Végre egyikre alkudozni kezdtem. A dicséret és ajánlásban persze kifogyhatatlan volt. Föl is számította röfét 4 írtjával ; de biztosított róla, hogy csakis nekem adja ily olcsón, s magának is annyiba került, sőt szavamat vette, hogy senkinek el nem árulom, milyen áron vettem nála; stb. Amint a kelme árát kifizettem, Mózsi felesége váltig azt akarta, hogy reggelire ott maradjak; de sietős dolgaimmal mentve ki magam, a meghívást el nem fogadtam.