ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-06-21 / 25. szám

báró Bánffy Dezső miniszterelnök Ígéreteiről, a mely az osztrákoknak némi kvótaemelést biztosított. A bizottság hétfői ülése annyira jelentékeny mozzanat, hogy alighanem innen számithatjuk a Bánffykormány válságának élesre fordulását. A bizottság ugyanis abban állapodott meg, hogy változatlanul fentartja első üzenetében elfoglalt álláspontját és ezt az osztrák kvótabizottság felfogása helytelenségét kimutató ujabb érvekkel fogja támogatni. Minthogy azokban, —• igy szól a félhivatalos értesítés, — a magyar kvótabizottság tagjainak nagy része egyszersmind a delegációnak is tagja, a delegációk pedig a legközebbi napokban siettetni akarják tanácskozásait, melyeknek befejezése után mind a két parlamentre nézve beáll a nyári szünidő, a kvóta-bizottság azt határozta, hogy a Bécsbe indítandó ujabb üzenetnek szerkesztésével csak is ezen nyári szünidő elmulta után fog foglalkozni. Ezzel a határozattal tehát el van halasztva a kvótakérdés az új ülésszakra, sőt a mint hiszszük, egészen a következő országgyűlésre. Báró Bánífy tehát vereséget szenvedett a bizottságban s minden jel arra mutat, hogy az üzenet elhalasztása összefügg a kormány válságos helyzetével. — Á chinorányi néppárti gyűlés. A folyó hó 14-én, vasárnap tartott Chinorányi nagygyűlés minden tekintetben fényesen sikerült. A gyűlés szónokai Zmeskál Zoltán nagybirtokos, Havlicsek Vince, Vaczulik Vince ügyvéd, és Zelenyák .lános orsz. képviselő voltak, kik magyar és tót nyelven világosították fel a választó polgárokat. Gyűlés után, mely a legnagyobb rendben folyt le, táviratilag üdvözölték Bende Imre nyitrai püspököt, Ödescalchy Livió herceget, Zichy Nándor grófot és gróf Eszterházy Miklós Móricot, mint az azon nap megtartott jász-kerekegyházai néppárti nagygyűlés elnökét -7> Politika és vallás. Esztergom, június 18. Azt mondják, a politikába nem szabad a vallást belekeverni, és mégis, ha valaki 1890-töl átolvassa a magyar országgyűlés naplóit, meggyőződhetik, hogy országgyűlési tárgyalásainkat úgyszólván a vallás uralta. Most, hogy a kúriai bíráskodásról szóló törvényt tárgyalják a képviselőházban, újra hangoztatják a tisztelt honatyák, hogy a pap ne politizáljon, a vallást ne vigyék be a politikába, elhallgatva persze nagy bölcsen, hogy szirén hangú képviselő urak maguk voltak azok, kik megcáfolták 1890. óta a papság ellen emelt vádjukat. Ha a politikát a modern felfogáshoz mérten nézzük, természetes, hogy avval a vallást nem szabad és nem lehet kapcsolatba hozni, mert a politikát manapság azonosítják a sviháksággal, gazsággal, huncutsággal, sőt istentelenséggel. Aki érdekei elnézésében semmiféle, még alávaló eszköztől se riad vissza, azt ma politikusnak mondják. Aki szédelgő, köpönyeg forgató, speculans, csaló, az ma szintén politikus, még pedig az ügyes fajtából. Aki szélhámosán tud toasztirozni, az szeretetreméltó politikus. Egy megugrott bankár a legszemenszedettebb politikusok egyike, mert mások pénzét kitűnően értette elkölteni. Egy választási elnök, ki a választók szavazatait elkobozza, egy miniszter, ki a politikai jogaitól megfosztja az ellenzéki polgárokat, az már zseniális politikus. A tisztességnek a modern gyakorlat szerint a politikában nincs, vagy csak elvétve van helye. Ámde politikának az eszme és cselekvés józan felforgatásában nem azon szédelgést, vagy jogtiprást nevezzük, melyre privilégiumként e szót sütik: politika. Mi a politika a vallásban? A keresztény elveknek érvényre való emelése. A folytonos társadalmi működését az egyháznak, a megszentesitö célt, az isteniekért való küzdelmet nevezzük mi politikának. Nevezzük pedig azért, mert a politika valamely irány győzelemre juttatásáért való harcot jelenti. Az egyház pedig minden elvét folytonos erkölcsi harccal és rendíthetlen küzdelemmel szokta kivívni, mert az emberiség élete alapjaiban és felső rétegeiben, mindig a vallással érintkezik. Az egyház politikával foglalkozik tehát, azért, hogy felvilágosítsa az emberiség lelkiismeretét, felemelje szavát a kötelesség és igazság érdekében, melyekről a népek annyiszor megfeledkeznek. Az egyház politikával foglalkozik, hogy a társadalom alapjait megszilárdítsa, kárhoztassa a tett brutális erőszakát, védelmezhesse a jog és eskü szentségét, fentarthassa az államnak tartozó tiszteletet, azon védő elveket, melyekre nézve semmi országra nézve nem létezhetik béke és biztonság. Az egyház politikával foglalkozik, hogy legfelsőbb szózatával proklamálja s tekintélyivel felruházza a nagy társadalmi s erkölcsi igazságokat. Az egyház politikával foglalkozik, hogy ne akármely többség által hirdetett és megszavazott tényből álljon minden jog. Hisz legnagyobb zsarnokság nem gyakoroltatik-e gyakran az úgynevezett »többseg« nevében? Nem lehet-e a parlamentarizmus többségével, mint minden egyébbel visszaélni? Nem látunk-e a többség nevében végig játszott szomorú komédiákat? Az egyház mindig csak egyet kér, hogy betölthesse misszióját. Az egyház minden kormányformához csatlakozik, a monarchiához, a respublikához, de csak úgy, ha az igazságos és nincs ellentétben az isteni törvényekkel. A kormányformák vitatkozásába az egyház nem bocsátkozik, politikája csak oda irányul, hogy hogyan és miképen végzik a kormányformák feladatukat, nem jutnak-e ellentétbe az emberiség tulajdonképeni céljával. A haladás, szabadság, a polgáriasodás törvénye maga az evangélium, s maga az Üdvözítő helyezte e világba, eme három elvnek legmagasztosabb értelmét, midőn tanításának alapjául e szavakat állította: Legyetek tökéletesek, mint tökéletes a ti mennyei atyátok. Ezért a tökéletesedésért kell a vallásnak is küzdenie, ez a politikája. Azért, ha directe* szóval nem is, de az apostoli működés már magában foglalja a politikai küldetést, s e működés ereje a pogány politikai institúciókat mind megdöntötte. Gyakorlatilag tehát téves azon állítás, mely az egyháztól a politikai küldetést megtagadja. És ha az egyház egyetemességében bírja magában a politikai missziót, úgy bir azzal a pápa, a püspök, az egyszerű pap is, mindegyik a maga saját hatáskörében és állásában. Az egyháznak adott hatalomnak megvan a maga befolyása a nyilvános életre, és úgy a társadalmi, mint a nemzeti és népjogi viszonyok, mind megannyi térül szolgálnak a működésre, s igy térül azon közegeknek is, melyek által e működés végrehaj tátik. Nem kell törődni, hogy mit mondanak ellenfeleink, és a holmi gúnyos elnevezésekkel gyűlöletesekké akarnak tenni, jusson eszünkbe, hogy a gáncsoskodás, gúnynevek de már előfizettem rá — nota bene eszembe sem volt, — a tavalyi jegyem meg otthon hagytam — de hogy is volt, — mind hiába, nem hittek szavaimnak. Felírtak, néhányszor végignéztek, aztán kilátásba helyezték, hogy jó lesz mielőbb hazakotródnom, mert még nagyobb malőr is érhet! En mérgemben szerettem volna őt lenyelni, de a kétszeri kedélyrázkódtatás teljesen kiütött a flegmámból. Már nem emlékszem, mikép czammogtam, botorkáltam az izgatottság szülte fátumom miatt, csak az világos előttem, hogy nem sokára sikerült kisütnöm, hogy mind ennek igy kellett történnie, hisz én a Fortuna istenasszony legfelsőbb kegyelme folytán csak bakot tudok lőni! A guta kerülgetett. Tán mire hazaérek belém is ütközik, ha egy véletlen nem vigasztal meg végtére. Nagy garral, vig hangulattal haladó kompániával találkoztam. Sugár Laci régi jó barátom rögtön nyakon is csípett. Erővel valami kirándulásra akart vinni az erdőbe, hol már vig társaság várakozik rájuk. De biz nekem se kellett kétszer mondani. El is mentem velük. Az ügyes és fess fiatal embereknek nagy keletük van ilyen helyen. Igaz ugyan, hogy ismeretlen volt a tisztes társaság, de az nem bontó akadály egy jogász előtt. Már m essziről hallottuk a tanyán dévajkodók zaját; a vig zene mindig jobban csiklandozta talpamat s még az előbbi kettős baklövést is elfeledtem. Nagy ovációval fogadtak mindnyájunkat. Pattogott a jó kedv, ujongott a fiatalság. Csakhamar ismerős lett mindenki; a környék otthonias hölgyközönsége ámulatba is ejtett. Kedvemre táncoltam, azonban csak későn vettem észre, hogy nem mutatkoztam be mindenkinek. Hogy tehát túlessem rajta, minden helyet felkerestem. Betekintettem a tanya szobáiba, a mamák közé s mindenfelé : Van szerencsém, Dombháthy Aladár vagyok! . . . Azonban majdnem most is kikerülte figyelmemet az egyik, aki egy gyerekkocsiban ülő pubikával enyelgett. Rögtön odaugrottam, hogy a fiatal kis mamát is megismerhessem. Látszólagos zavarát nem akartam észrevenni, hanem a dolgot hirtelenében egész otthoniassággal valami bókkal akartam elütni. Ezalatt egymásután hagytak magunkra a mamák. Talán megzavartam konferenciájukat. Az én hölgyecském azonban udvarlásomra egyre pirul, pirul s zavara növekszik. Nem tudtam, mi lehet az oka. Végre mikor láttam, hogy terhére vagyok, szépen bocsánatot kérve, a mamák után én magam is távoztam, hogy folytassam a táncot. Az előbbi vig hangulat helyett azonban sugdosás, elfojtott, titokteljes kacagás kisérte minden léptemet. Kezdtem valami rosszat gyanítani. Tán csak nem lőttem valami bakot ? ! Minden szem rám tekint. Erőltettem magamra a fesztelent. Még komikusabb lettem. Most már tudtam, hogy gyanúm alapos ; csak a tény után kutattam Ime a dolog: ott látom az én hölgyecskémet; kinek oly tűzzel bókolgattam, ott az ajtóban szerénykedik, csakhogy dada-jel van a feje búbján. Szerettem volna a föld alá bújni szégyenlétemben. Nem tudtam tovább maradni, megszöktem. Non most már átkoztam a vadászatot, hisz mind ennek csak a puska az oka. Én sohasem lőttem volna ennyi bakot, ha nem tanulok meg lőni. Megfogadom ezennel, hogy kezembe sem veszem többé az átkozott fegyvert s biztos vagyok, hogy nem is leszek többé pech-fogl. Uraim ebben is csalódtam. Napról-napra meggyőződöm, hogy engem mindenütt üldöz a Fortuna istenasszony. No tessék csak rám tekinteni, már hat évnél tovább vagyok polgár, nyakrafőre vizsgázom, de hasztalan, mert ott is rendesen bakot lövök. Hiába mégis, akit egy irigy istenasszony üldöz, jobb ha megadja magát. Eugenias.