ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-06-14 / 24. szám

nak, következetesnek tartották bizalmat szavaztatni a kormány egyházpolitikájának oly megyében, hol azt a kormány se forszírozta. Láttuk a hála fejében tüntetni a polgári házasság mellett oly módon is, hogy a főispán kisasszony vőlegényével az első polgári pár lett, volt rá gondja a papának, hogy a lapok hónapok előtt hozzák, mint szenzációs hírt. Ilyen manapság a főispánok politikai szervilizmusa! Láttunk tüntetni a mellett, hogy a kereszténység ellen irtó háborút viselő kormány és polgári házasság előbbre való, mint a vallás és a legszentebb érdekek. Állásuk ma már oda fejlődött, hogy a főispán minden megyében a kormánypárt politikai feje. Nem a megyét kormányozza, hanem ágense az aralmon levő párt hatalmi érdekeinek. Innen van, hogy tekintélye közmondásos nevetség. Ha valamelyik szolgabiró pártszempontokból vagy személyes ellenségeskedésből egy honpolgár szabadsági jogait megsérti, őt bezáratja, az ily vastag merényletet a főispán csak akkor veszi észre, ha akarja. Az a széles hatáskör, melyet a köztörvényhatóságok szervezéséről szóló törvény adott a főispánnak, oly basává neveli a főispánt, hogy kimagyarázva a rendes szervezési szabályzatot, még félre is tolhatja s a maga, illetve a kormány akaratát helyébe teheti. Pedig annak a tisztelt főispánnak az állása még csak kvalifikációhoz sincs kötve, s nem vonható oly fegyelmi felelősség alá, melynek elintézésében az önkormányzati elemek is részt vennének. Ebből folyólag, a főispánnál hiányzik minden biztositéka a szakképzettségnek. Szakképzettsége a belügyminiszter belátásában rejlik, a mely belátásra, bizony a főispán gondozására bizott pártérdekek legnagyobb befolyással birnak. A főispáni állásnál hiányzik a kormánynyal szemben való függés enyhítése, tehát az a biztosíték, melyet a szolgálati pragmatikában igazságos korlátok közt minden tisztviselőre meg kell állapítani. A főispáni állásnál ma hiányzik az elfogulatlanság és a pártszempontokon felül emelkedő felfogás, mert politikai ügynöke a kormánynak. A főispán manapság tulajdonképen egy dugárus, ki a magyar állam lobogója alatt, minden tiltottat becsempészhet. Azért bár lenne és birna a király manifesztációja eredménynyel, hogy a főispáni kar hivatását abban a szellemben és abban az értelemben gyakorolná, a milyenben a koronás felsev kifejezte. ... * Szép az a fejdelmi in teleik, ügyes volt az is, aki sugalmazta, adja Isten, ne legyen misztifikáció Magyarországon megszoktuk sajnos, hogy szépet mondat a kormány a királyival, de a gyakorlatban a kormány túl teszi magát azon. Ez a kormány parádénak tartja még a királyi enunciációkat is és megvagyunk győződve, hogy a király szózatának dacára minden a régi kerékvágásban fog maradni. Ezeken a bomlasztó állapotokon csak rendszerváltozás, a liberális kormány és párthat

atöm lesz

erelésé fog segíteni, minek jöjjön el minélelőbb az országa. Külföld. —cs.—• A német császárság ez évben ülte 25 éves jubileumát és ez alkalommal érdekes tanulságot merit a közvélemény a lezajlott negyedszázad történetéből. Többé-kevésbbé valamennyi európai állam olyan elveken rendezkedik jelenleg, mint a német birodalom. Bismark azt teljesen modern alapokra fektette és 25 év kísérlete tanúskodik azok értékéről. Az eredmény olyan, hogy a nagy birodalom egyetlen osztálya sem egészíti ki és most éles elégedetlenség hangzik mindenütt. Az uj német császárság megalkotói leginkább azt hangoztatták, hogy ők az európai béke megalapítói. Fájdalom, a németeknek keservesen kell megvallaniok, hogy nekik e »béke« nagyon drága. A hadsereg minden évben nagyobbodik és az adóterhek az elviselhetetlenségig fokozódtak. E nagy terhek egyik okául maguk az államférfiak is azt vallják, hogy a német császárság I fegyvereken épült, azért csakis fegyverrel tartI ható fenn. Mig az előtt az államok alapja a jog és igazságosság volt, addig a modern berendezés az alattvalóknak úgyszólván semmi jogot nem biztosit, de elszámlálhatatlan terhet rak vállaira. A nagy vér- és pénzadóval szemben semmi kárpótlást nem nyújt az egyeseknek. Az alkotmány teljes hallgatással mellőzi az emberiség magasabb javajt: az Istent és az erkölcsi rendet; egyedül a testi javakra gondol és egyedüli czélja az, hogy az államkormányzásra szükséges pénzt, katonát és hivatalnoksereget teremtsen. Teljesen és tökéletesen anyagias célú alkotmány ez. Az ilyen talajon szükségkép virágzik a sociáldemokratia; mert ha nincs semmi magasabb érdek, semmi szellemi jó, ugy igazuk van a sociálclemötratáknak, kik a földi javakat egymás közt felosztani és minden erkölcsi hatalmat megsemmisíteni akarnak. Az a német birodalom, melyet az ámitó Bismark »az istenfélelem és jámbor erkölcsök hazájának« nevezett, jelenleg a legdurvább önzés és anyagias sociáldemokratia természetes otthona. Midőn a törvényhozás a szellemi érdekekről intézkedett, csak ezért tette ezt, hogy az erkölcsi érzést lerombolja és a vallástalanságot erőszakkal terjessze. Erre célzott az iskolák államositása, a polgári házasság intézménye és általában a katholikus vallás folytonos elnyomása. Ez az anyagias gondolkodású berendezés kérlelhetlen haraggal fordul minden ellen, mi a szellemi javakat előmozdítja. Az állam kormányzásából minden erkölcsi tartalmat kiirtott és egyedüli célja, reménye : a pénz. Ha van pénz, akkor van katona: és igy az ország boldog, a császári trón szilárd. Hogy más tényezőktől is függ az ország fennállása, erről sejtelemmel sem látszik bírni. E rideg felfogás eredménye többek közt a földmwelö osztály elhanyagolása. Történeti igazság, hogy a földbirtokos osztály képezi az ország alapját. De ha az adókkal megfojtják a földmivelést, akkor természetellenes helyzetnek kell beállni. Innét van azon jelenség, hogy mig a vidéken mindenütt munkáshiány érezhető, addig a nagy városokban százezrek lézengnek munka nélkül, kik alól kihúzta a talajt az uzsora és egykori otthonukból kiűzve, a sociáldemokratia borzalmas seregébe űzi őket a társadalmi rend gyűlölete. Az államférfiak bölcsessége továbbá azt sem akarja belátni, hogy veszedelmek idején az ingadozó országot egyedül lakóinak békés összetartása és megelégedettsége menti meg. Hogy azonban ez ne történhessék, a kormány mindig ujabb intézkedésekkel folyton gondoskodik. Az ország lakóiban a békétlenséget és az egymás iránti ellenszenvet folyton növeli. E célból gyártja a parlament a kivételes törvényeket a katholikusok, lengyelek és elzásziak ellen, mi által az államhatalom megvetése és gyűlölete terjed a szivekben. A katholikus népek mindenütt háttérbe szoríttatnak és a protestáns vallás igazságtalan módon lett minden irányban pártfogolva. Az állam felforgatására törekvő sociáldemokraták teljes szabadsággal tarthatnak gyűléseket, alapithatnak egyleteket, de a legártatlanabb katholikus jótékonysági intézményt is az undorító rendőri felügyelet alá helyezik. És minden magasztalás dacára, a német birodalom szervezete a lefolyt 25 év alatt nem hozott létre semmi nagyot. Az irodalom feltűnően meddő az eredetiségben, a közerkölcsiség színvonala pedig sülyedt. Az egész birodalom a kaszárnyák, hivatalnokok, tolakodó rendőrség és gyárak hazája és ezek zajából hangosan kiválik a sociáldemokratia zajongása. De nem maradt idejük teljesen kimulatni magukat e müvés\i fogás fölött, mert szerény kopogás után egy gÄsodik vendég nyitja ki az ajtót. Csak hogy vejgre itt vagyok! igy szól az érkezett, egy széles vállú alacsony termetű piros-pozsgás úri ember. Ertfé járván — igy folytatja — nem akartam elmenni a nélkül, hogy be ne szóljak s jó reggelt ne mondjak. — Fölötte megtisztelő őrnagy úr e figyelmessége reám nézve — felel Ottó meglehetősen hidegen. — No ! no ! — szól az őrnagy — ugyan mi a kő ütötte fiatal barátom, hogy ily vontatottan szórja beszédét? Talán csak nem a kilátásba helyezett dráma felolvasása döntötte e bánatos hangulatba vagy mi ? Mert őszintén megvallva, én meglehetősen el vagyok keseredve a miatt, és ha bácsijának nem volna oly fölséges bora, fogadom! hogy akkor ugyan mai estélyen engem bizony nem látna. De igy! mégis csak ott leszek. — Engem meg az keserít el őrnagy űr — felel Ottó, — hogy az estélyen részt nem vehetek, mert rettentően fáj a torkom. A hadnagy meglepetve néz e szavaknál Ottó barátjára. — Ugyan — válaszol az őrnagy — kinek jutna eszébe, hogy ily csekélység miatt őrizze a szobát?! Ki a szabadba! ez az én tanácsom fiatal barátom. — Szives örömest követném őrnagy úr tanácsát, de tökéletesen képtelennek érzem magamat arra — feleli Ottó. — Gyerekség, igazi gyerekség! válaszol az őrnagy. Hej ha szolgálatban volnék még s Ön az én ezredemben, majd megmutatnám, hogy képes a szabadban való mozgásra ! Akkor pardon! fogalma sincs őrnagy úrnak, mily gyötrő e fájdalom; igazán mondom, hogy beszélni is roppant megerőltetésembe kerül. -— Igy tehát, ha jól értem, terhére vagyok; vág közbe sértődve az őrnagy. Különben okosabbat is tehetek, minthogy süketeknek prédikáljak. — Legyen szerencsém máskor is őrnagy úrhoz — felel vissza Ottó — ki az öreget éppenséggel nem akarta megbántani. De csak érthetetlen mormogás volt a válasz Ottó mentegető szavaira. — Hála Istennek! szólalt meg a hadnagy az öreg távozása után — ezen is túl estünk. És most minden akadály nélkül beszélhetjük meg dolgainkat; azt gondolom, hogy . . . — Végre egyedül vagyunk; igy szól közbe Ottó, de kérlek, told csak a reteszt be, különben újra hívatlan vendéggel gyűlik meg a bajunk. Alig teljesiti a hadnagy barátjának e kívánságát, már is kopogtatás hallatszik az ajtón. Persze ők meg sem mukkannak. A kopogtatás ismétlődik. Az eredmény ugyanaz. Erre aztán a kilincset próbálgatja a türelmetlen jövevény. Hasztalan az erőlködés. Ennyi roham után megszólal az illető s e hangban Ottó legnagyobb rémületére bácsiját ismeri fel. — Ugyan Ottó — igy szól a bácsi — nyisd ki gyorsan! én vagyok. Hogy ki az az »én«, azon Ottó egy percig sem kételkedett; de azt is belátta, hogy itt nincs menekvés, és az ajtót kinyitotta. De mégis meg volt lépetve, midőn azt látja, hogy a bácsi másodmagával jött. — Aha! csodálkozol, hogy nem vagyok egyedül — igy szól a bácsi — ime, bemutatom neked Stumpf urat. Ottó az ismeretlen úr előtt meghajtja magát. Örvendek, hogy van szerencsém, — szóla — de még mindig nem tudta, mit jelent e dolog. — Tudod kedves Ottóm — folytatja a bácsi — mig az alatt az idegen egy csinos dobozt vesz elő zsebéből — gazdasszonyom elmondotta, mily rettentően kinoz odvas fogad. Legjobb az ilyen esetben a gyökeres gyógymód. Ez az úr Huber fogorvos asszisztense, s az én kérésemre készségesen válallkozott, hogy fájós fogadtól megszabadulhass. Hogy milyen szemeket vetett Ottó barátunk e szavaknál az idegen úrra, képzelhetjük ; pedig az már kezében szorongatta a szükséges foghuzőt. — De kedves nagybátyám, semmi kedvem sincs kihúzatni fogam, — igy szólal meg Ottó, — amúgy is roppant ideges vagyok s nem hiszem, hogy baj nélkül állanám ki e műtétet. Aztán meg, a fájdalom is alább hagyott, s igy fölöslegesnek gondolom az egész dolgot. — Én pedig azt mondom — válaszol a bácsi — hogy ne ámitgasd magad. Még ha csökkent is a fájdalom, ez csak pillanatnyi javulás; meglátod, elkezdődik újra az és talán még erősebben, azért húzasd csak ki rögtön! Hogy erre Ottó semmikép sem volt rábeszélhető, gondolhatjuk; s igy Huber úr asszisztense kénytelen volt eltávozni. A foghúzás veszélyén Ottó barátunk ekkép túlesett; de most már a bácsi nyakasán ragaszkodott ahhoz, hogy a fölolvasásra okvetetlenül megjelenjék.