ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-05-24 / 21. szám

ezredéves fönnállását. — Általános lelkesedést s elismerést keltett, hogy a község maga 200 forint­-tal járult a hazafias költségek fedezéséhez. Süttőn vasárnap, folyó hó 17-én ünnepelte meg a tanuló ifjúság a milleniumot következő változatos programmal: 1. A délelőtti és délutáni istentiszteleten részt vett az összes tanuló ifjúság. Délután 2 órakor elindult a menet nemzeti zászlók alatt, zeneszó mellett a millenium emlékére ül­tetett hét fához, a hol a süttői plébános az ünnepélyt bevezető rövid beszédet tartott, azu­tán *Hazádnak rendületlenül« eléneklése után elindult a menet az úgynevezett »Diósvölgy« be­rekbe és ott 2. »Isten áldd meg a magyart*, a hymnus 1. versét énekelték el. 3. »Hazafias szónok­lat« tartotta: Lóhner József tanitó. 4. »Őseink felhozad« ének, a hymnus 2. versszaka. 5. »Ün­nepi hazafias beszed«, tartotta: Viezinger János főtanitó. 6. »Ez a föld, melyen annyiszor«, ének a szózat 2. versszaka. 7. »Hazam« költemény, sza­valta: Aprily Ödön IV. o. t. 8. »Árpád és a hon­foglalás«, előadta: Tick Hedvig IV. o. t. 9. Rá­kóczy, Hunyadi s más indulók. Ezután szünet következett, mely alatt ozsona kiosztás volt. 10. >Nézem a sok fényes csillagot* ének. fi. »Magyar­ország térképénél beszéd* mondotta: Vendler Bor­bála IV. o. tanuló. 12. »Szent István < történelmi rajz, mondotta : Holdampf Gizella III. o. tanuló. 13. »Munkács« költemény, szavalta : Holdampf Kálmán III. o. tanuló. 14. »Szittya vitezek« ének induló. 15. »A szabadságharc« mondotta: Hol­dampf Borbála IV. o. tanuló. 16. »A ki indul a csataba» ének-induló. 17. »Elore« költemény, sza­valta : Viesinger János IV. o. tanuló. 18. »Hat fiaim vitéz nevetek« ének-induló. 19. Befejező beszéd, mondotta : Bábi Márton IV. o. tanuló. Testgyakorlat, zene, tánc és tűzijáték után este 8 óra tájban zeneszó mellett vissza indultak a községbe, illetőleg az iskolába. Az ünnepély fénye­sen sikerült, mely siker főtényezőjének Lováky Antal plébánosnak köszönhető, kit melegen támo­gattak Wiesinger János főtanitó, Osztermayer Hen­rik és Lóhner József tanitók, mint főrendezők. Jelen volt az ünnepélyen a község és vidék intel­ligenciája, élén Reviczky Károly országgyűlési kép­viselővel, mint az iskolaszék világi elnökével. Millenáris ünnepély Vajkán. F. hó 17-én tartotta meg a vajkaí elemi iskola ezeréves ünne­pélyét. A rendes és ismétlő tanulók d. u. fél két órakor az iskolából az elöljárók, iskolaszéki tagok, tűzoltó testületek, a kegyuraság képviselete és a szülők templomba vonultak, nemzeti zászlókkal, nemzeti szalaggal diszitve a litánia elmondására, azután sorrendben vonultak ki azon helyre, hol az iskolás fiúk és leányok szavalataikat elmon­dandők voltak. Az ünnepély előtt Gyürky Endre ,plébános, ki fáradhatlanul buzgólkodott az ünne­pély minél impozánsabb sikereiért, nagy ha­tást keltett beszédet mondott a király, haza, pápa és a r. kath. vallásról, sz. Istvánról stb. Ezután megkezdődött az ünnepély, a Hymnus éneklése után szavaltak, mely kitűnően sikerült, mely csakis Erőss Antal kántortanító buzgó fáradozásának köszönhető. Ezután 200 tanuló, a szülők, közsé­gek részéről megvendégeltelek, utána esti 9 óráig a szülők kimondhatatlan örömére, jelenlétükben táncmulatság volt a szabadban. Tanügy. Vizsgálatok a képezdében. A helybeli kir. kath. tanítóképző-intézetben május 17., 18. és 19-én magán osztályvizsgálatokat tartottak a III. osztálybeli azon növendékekkel, akik ennek kiál­lása után jogositvák a tanképesitő szigorlat bo­csátására. A tanári kar meglehetős szigorúsággal járt el akkor, midőn a 20 jelentkező közül hatot részint 3 hónap, részint egy év múlva teendő uj vizsgálatra visszautasított. A többiek közül is öten önként visszalépvén a képesítő szigorlat elől, ezekkel s a tanulmányaikat már elvégzett jelöl­tekkel együtt 48-an állották ki a f. hó 21—23. napjain megtartott Írásbeli vizsgálatot. E szám. jóval kevesebb a tavalyinál, melynek oka a végső agóniában szenvedő 2 egyházmegyei képző beszün­tetésében keresendő, amely intézeteknél általános amnestiára számítanak olyanok is, kik már ré­gebben jelentkeztek a helybeli tanítóképző-inté­zetnél, de bizonyos meg nem engedett befolyások alapján, visszakérték okmányaikat. Felhívás. Az országos kath. tanítói segély­alap mindazon tagjait, kik az alapszabályok 8. és 15. §§-ai értelmében ösztöndijak és segélypénzek elnyerésére jogosultak, ezennel felhivatnak, hogy kellően felszerelt folyamodványaikat az alapsza­bályok 20. §-ának e) pontja szerint az alesperes­kerületi alapgyüjtő-bizottság, illetve az alesperes­kerületi tanfelügyelői hivatal utján a főegyház­megyei főtisztelendő hatósághoz folyó évi július hó 15-ig indokolt javaslat kíséretében beterjesz­szék. Tájékozásul megjegyzem, miszerint a köz­ponti bizottság határozata értelmében maga a folyamodvány, a benne foglalt adatok és indokok hitelesítése végett az illetékes plébános által alá­írandó. Ezen, ily alakban való hitelesítést, sem községi, sem működési bizonyitványnyal helyette­síteni nem lehet. A jelentkezők nagy száma miatt — hogy minél többen részesülhessenek se­gélyben — figyelmeztetnek mindazok, akik az utolsó három év valamelyikében támogatásban részesültek, miszerint a segélypénzek ezidei ki­osztásánál segélyre nem számithatnak. Tekintettel a beiratás idejére, iskolai bizonyítványokat cél­szerűbb hiteles másolatban csatolni. Azon folya­modványok, melyekhez tagsági könyvecske nincs mellékelve, vagy melyek nem az egyházi hatóság utján, vagy a kitűzött határidőn túl érkeznek be, nem fognak figyelembe vétetni. Esztergom, 1896. május hó 8. Dr. Roszival István, az orsz. kath. tanítói segélyalap központi bizottságának elnöke. Irodalom és Művészet. A Sz.-István-társulat tudományos és iro­dalmi osztálya elhatározta, hogy Kollányi Ferenc­nek „A magyar kath. főpapság végrendelkezésének története 1,1 című művét kiadásra elfogadja, azon­kívül pályázatot hirdet egy a művelt közönség s az egyetemi ifjak igényeit szolgáló „Neveléstudo­mány 11 műre. Megjelent: Egyházi beszédek. Irta Szabó Imre volt szombathelyi püspök. III. kötet. Sajtó alá rendezte Tóthfalussy Béla. A hires szónok vegyes egyházi és világi alkalmi beszédeit mu­tatja be e kötet, melynek kiadója nagy szolgála­tot tett ezek összegyűjtésével irodalmunknak. Erdősi János emléke. Szatmárvármegye Szinér-Váralja községe emlékoszlopot emeltet Erdősi (Sylvester) Jánosnak, ki a mohácsi vész után a már haldokló nemzeti érzületet nyelvében igyekezett feltámasztani s megírta az első magyar nyelvtant, az új testamentumot pedig a nép haszná­latára magyarra fordította. A község ós vármegye azonban támogatást vár a nemzettől is s gyűjtő­iveket bocsátott ki az emlékoszlop költségeinek fedezésére. A gyüjtöivek a befolyt összeggel jú­lius hó elsejéig küldendők Szinér-Váralj ára, az »Erdősi János emlékének megörökítésére alakult bizottság«-hoz. Családok figyelmébe. Melegen ajánljuk a •»Magyar Szemle* cimű magas irodalmi színvona­lon álló, tartalomban gazdag, jelesül szerkesztett szépirodalmi hetilapot. Felelős szerkesztője Kaposy József, irói gárdánk egyik dísze. Megrendelhető Budapesten, VI. Uj-utca 14. Előfizetési ára 6 frt. A „Katholikus Egyházi Zeneközlöny" f. é. 5. és 6. száma a következő tartalommal jelent meg. Az egyházi zene semináriumainkban. A mise­responsoriumokről. Az ezredévi kiállítás orgonái. Az egyházmegyei Gaeeilia-egyletek alapszabályai. Hymnusok orgonakisérettel: Te Joseph celebrent, és sz. Péter és Pál ünnepére. Irodalom. Vegye­sek. A lap előfizetési ára 1 frt 60 kr. Szerk. Bu­dapest V. Lipóttér 9. Háztulajdonosok figyelmébe. Városunk tek. tanácsa a napokban mindazon háztulajdonosoknak, akiknek házából az emberi, vagy állati ürülék jelenleg még a Dunába folyik, vég­zésileg meghagyta, hogy jövőben a házakból leve­zető csatornákon csupán a csapadékvíznek sza­bad lefolyni és utasítja a házi urakat, hogy az ürü­lék felfogására mielőbb építtessenek oly pöcegöd­röket, melyek egészségügyi szempontból is kifogás alá nem esnek. Tekintve az ilyen kifogástalan és merő ce­ment-betonból készült pöcegödrök építésének költsé­ges voltát és az ezekkel évenkint járó kellemetlen és egészségtelen kihordási és kezelési mizériákat, aján­lom mindenkinek, hogy mielőtt pöcegödröt építtet, előbb tekintse meg nálam, házamban, már egy idő óta bevezetett önműködő, tőzegszóró, szagta­lan és fertőtlenítő klozetteket, melyek a tonna­rendszer mellett kezelve, a legkitűnőbb és legér­tékesebb szőlő-trágyát adják, úgy, hogy a befektetési költség, az évi tőzegezéssel együtt, rövid idő alatt busásan kiűzeti magát és ami fő, hogy a felüle­tesen épített pöcegödrök átszivárgása által az altalaj, sőt a kútviz megfertőztetése, mely már nálunk is több izben kárhozatos következményeket vont maga után, végképen megszűnik. Megjegyzem, hogy aki ezen tőzeg-tonna rend­szert házába bevezeti, annak a megtelt tonnák kihordatásával absolut semmi gondja sem leend, miután nálunk már is egy consortium alakult, nagyrészt szőlősgazdákból, akik ezen tőzeggel telitett fákáltrágyát saját költségükön, néhány e célra külön cementből épített, nagy trágyameden­cékbe összegyűjtik, ott szalmázzák, esetleg még más hulladékok hozzáadásával egy kitűnő komposz­szá érlelik. Valódi balatoninelléki tőzegpolyva, olcsó áron nálam folyton nagy mennyiségben van készletben. A tözegrendszert ismertető leírások és elismerő nyilatkozatok füzeteit kívánatra bárkinek díjmentesen megküldöm. Végre nálam van a gróf Roon-féle lábat­lani román és portland-cemcntgyár esztergomi raktára, ahol ezen országhirű gyár készítményei folyton friss és kitűnő köterejü minőségben, jutá­nyos áron kaphatók ; esetleg saját fogatommal a hajóhoz, vagy vasúthoz szállítom. Teljes tisztelettel Niedermann János, szódavizgyáros, Esztergom, Buda-utca 340. (a főposta mellett. Telefon 28.) S UDVARDI ALBERT | II szijgyártó-mester Ksztergomban. II fi Ajánlja jól berendezett szíjgyártó-üzletét, melyben minden a szíjgyártói szakmába vágó 8 ÍM cikkek a legjutányosabb árakon, jól elkészítve beszerezhetők. Kaphatók jó minőségű If II EEE nyergek, utazó bőröndök, vadász- és útitáskák, == ff I ^= hajtó és lovagló ostorok, || m de különösen kocsizó lószerszámok nagy választékban. H W Minden percben ÍOO lovat felszerelhetek. ""^H I Kaphatni nálam szerszámrészleteket, |H Minden e szakmába vágó javítások elfogadtatnak s vidéki megrende­lt! lések a legpontosabban kiszolgáltatnak. ÁRJEGYZÉK KÍVÁNATRA BÉRMENTVE KÜLDETIK.

Next

/
Thumbnails
Contents