ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-05-24 / 21. szám

pest most nemcsak a nemzet kincseit, szellemi, anyagi haladását egyesiti a városligetnek tündérpalotává átalakított helyiségeiben, hanem magát a nemzetet is. Mindazonáltal nem igy van a dolog. Annak dacára, hogy maga a jóságos fejedelem, a királyi háznak tagjai, szép példájukkal előljárnak, sorra látogatják a kiállításnak összes csarnokait, a kiállítókat érdeklődésűkkel, megszóllitásukkal kitüntetik, az ünnepélyes ülésekben résztvesznek, az öröm végtelen, általános, az ünnepélyek, a hivatalos parádék korlátain fölül nem emelkednek, a szereplők mindig ugyanazok, s nyomukban mindig ugyanazon hivatalos apparátus. A nemzet zöme nincs ott. A vasutaknál pontosan számba veszik az érkezőket, s nagy dolgot vélnek konstatálni, midőn kimutatják, hogy egy vasárnapon tizenötezer ember érkezett a fővárosba. Igen ám, csakhogy ebben az amugyis csekély számban benne van legalább négyezer budapesti ember, kik mint a rajló méhek folytonosan járnak-kelnek. Benne van vagy ezer átutazó, kik a tavaszi idény beálltával Budapesten keresztül utaznak, hogy megszokott fürdőhelyeiket fölkeressék. Marad vagy tizezer idegen, a mi bizony felette csekély szám egy milléniumi nemzeti kiállítás idején. Annyi bizonyos, hogy a lelkesedés sem az ország áldozatkészségével, sem az ünnep méltóságával nem áll arányban ; a nemzet el van keseredve ; a hangulat nyomott. Igaz, hogy sok embert vérig keserít és elkedvetlenít az a tudat, hogy ha Budapestre megy, a lelketlen zsarolók legutolsó krajcárjából is kipusztítják. Hajdan a Bakonyon keresztül féltek járni az emberek; most nem mernek végig sétálni a kiállítás területén. Amott zsiványok és rablók fosztogatták a vidéki utasokat; emitt frakkos urak csalják ki az ember garasát hallatlan áraikkal, külön-külön szükséges belépő-jegyekkel. Ez kétségkívül sokat visszatart a kiállítás látogatásától. A vidéki ember tudja, hogy amugyis menynyire függ az ország fővárosától. A centralizáció mindent összpontosít a fővárosban, s minden honpolgár bizonyos tekintetben a főváros adózója. És most, midőn örülne nemzetének ezeréves fönnállásán, midőn maga előtt szemlélhetné ezeréves dicső múltjának alkotásait, zsarolásaikkal elriasztják s kényszeritik. hogy otthon maradjon. Ez azonban csakis egyik mellékes oka a kiállítás iránt tanúsított csekély érdeklődésnek. A főok kétségkívül az általános politikai elkeseredésben és lehangoltságban keresendő. A kormány egyházpolitikája éppen az ezredév zárókövénél két nagy táborra osztotta a nemzetet. Az intézményeinkben ezer éven át uralkodó kereszténységet egy rangba helyezték a vallástalansággal és hitetlenséggel; a család és társadalom legerősebb alapját és támaszát, a házasság szentségét törülték az állami intézmények sorából. Megsértették a nemzetet, s most csodálkoznak rajta, hogy a nemzet nem lelkesedik, midőn ezredéves létét kellene ünnepelnie s lelkesedésének tettekben kellene nyilvánulnia. A nép seregesen tódul a templomokba, ott lelke mélyéből hálát rebeg az isteni gondviselésnek az ezer éven át nyújtott jótéteményekért, de kiönti szive keserveit is, mert meggyalázva látja hitét, mely e hazát ezer éven át föntartotta. A nép érzi az uj törvények súlyos, nyomasztó voltát, a végrehajtó közegeknek basáskodását, látja hitének kicsúfolását, az egyház intézményeinek lábbal való tiprását. Ily hangulatban a nép nem ünnepelhet, hanem csak kesereghet, s ott keseregnek mindazok, a kik hitüket őszintén szeretik. Adjátok vissza a kereszténységnek az őt megillető helyet és a nép lelkesedni fog; mert addig, mig a hitetlennel egy rangba helyezik, csak szomorkodás az osztályrésze. Külföld. —cs.— Emlékezhetünk még azon nagyhangú kijelentésre, melylyel Badeni a képviselőházban saját kormányzását jellemezni akarta: »A minisztérium vezetni akar, nem vezettetni.« — Eltekintve attól, hogy e »nagy szavak« tulajdonképen csak egyszerű »közhely* jellegével birnak —• mert melyik minisztérium nyilatkozott még ellenkezőleg? — de a jelenlegi kormányzási rendszerben a parlament többségét a légkorlátoltabb fejű miniszter is vezetheti. Badeni rendelkezésére mindig készen állnak nemcsak az ö kedves honfitársai, a becézett lengyelek, de a mindenkor szolgalelkü liberálisok is — egy kis jutalom reményében. És szavaznak föltétlenül bármire, a mit a kormány előterjeszt. Igy történt legutóbb is a választási törvényjavaslatnál, mely ellen tudvalevőleg valamennyi párt harcolt és — mégis meg lett a többség. Eredetileg az volt a kormány terve, hogy e törvényjavaslat letárgyalása után feloszlatja a képviselőházat, mivel a liberálisok Lueger megválasztása után egész komolyan élet-halál harcot üzentek Badeninek azért, hogy nem volt képes megakadályozni a nép szabad választási jogát. De a feloszlató császári irat nem jött, hanem helyette Ghlumetzky, a képviselőház elnöke egész váratlanul az adó-reformjavaslatot tűzte ki tárgyalásra. Mindenkit meglepett ez eljárás, csak a liberálisokat nem. Ugyanis e jó madarak érzik a végső pusztulást és mielőtt elsöpörné őket a nép a föld színéről, egy utolsó csapást óhajtanak előkészíteni, mely teljesen méltó az ő utálatos jellemükhöz. A tervbevett adóreform szerint Bécs városának évenkint 3 millió jövedelem-csökkenése lesz : és ezért szükséges annak megalkotása. Tehát egyedül a boszu a cél! A jelenlegi parlamentben Bécs város majdnem összes képviselői a liberális párthoz tartoznak és azt lehetett gondolni, hogy talán ezek a reformot ellenezni fogják saját választóik javára; de éppen ellenkezőleg, csakis a tőkepénzesek parancsára pártolják ama javaslatot, melynek világos célja Bécset tönkretenni. Ezen egykor gazdag város a 35 éves liberális kormányzás alatt egész fülig adósságba merült, ámbár külsőleg fölcicomázott nagyvárosi hölgyhöz hasonlít; ugy hogy a keresztény kormányzásnak sok évi fáradságos munkájába fog kerülni, mig csak kissé is tűrhető pénzügyi helyzetet teremt. Ha már most az uj törvény következtében még évenkint 3 millió jövedelmet vészit, világos, hogy a bukás örvényébe merül. Igy az újonnan választott keresztény községtanács leirhatlan nehéz helyzet előtt állna, melyből szabadulnia lehetetlen. Pokoli szép terv tehát az uj adótörvény, mely pompás eszköz lesz az uj keresztény irány befeketitésére a nép előtt. De ez uj vállalata a kormánynak egyszersmind arra is szolgál, hogy végleg és minden kétséget kizárólag meggyőzze Ausztria népét arról, hogy a liberális kormány a népnek halálos ellensége és kész minden pillanatban koldusbotra juttatni az országot, ha a zsidók, a tőkepénzesek érdeke vagy boszuja így kívánja. Németországban a középiskolák kérdése van leginkább napirenden Az értelmiség, mely hivatva van az ország vezetésére, a középiskolákban birja alapját és azért nagy figyelmet érdemel azon arány, melyben ott a különböző elemek résztvesznek. A legutóbbi statisztikai kimutatások szerint a kép a következő : Bajorországban : 10,000 közül általában 53 látogatott magasabb iskolát; vallás szerint pedig 10.000 katholikus közül 42, 10,000 protestáns közül 67, 10,000 zsidó közül 370. Poroszországban: 10,000 kath. közül 27, 10,000 protestáns közül 50, 10,000 zsidó közül 333. Szászországban: 10,000 kath. közül 23, protestáns közül 40, zsidó 357. Würtenbergben: kath. 53, prot. 93, zsidó 590. Badenben: kath. 41, prot. 86, zsidó 417. E számok mindenkit megdöbbentenek, ki a következményeket meggondolja. A katholikusoknak az oktatási politika mindenütt nehézségeket támaszt, míg a protestánsok és zsidók oktatását minden eszközzel előmozdítja, hogy a vezető elemek túlnyomó számban ezek közül kerüljenek. Az éber németországi sajtó azért erélyesen hangoztatja ezen irány veszélyességét, hogy fölrázza azon közömbös kedélyeket, kik e ravasz és gyilkos politikát közömbösen szemlélik. — No még ilyen rossz kezű, lábu és derekú fiatal embereket sem láttam, pedig megettem kenyerem javát — mondja Pogány Péter a biró, ki meredt szemekkel bámulta a fiatal emberek furcsa hajlongásait. Nem is hiszem, hogy ezeket nem a görcs nyavalája bántogatja. Mindnyájan elmosolyodtunk ez együgyű, de természetes megjegyzés fölött. — Már bizony biró uram, veszi föl kedélyesen a szót az orvos, ez is olyan járványos betegség, a szokás és divat nyavalája, mely különösen a fiatalság között uralkodik. — És honnét származik e betegség ? faggatódik a biró. — Legtöbbnyire a városokból, különösen Budapestről, a fiatalság hozza ki a falura, s az ilyen bolondságot azután mindjárt elsajátítják, hamar terjed, mint a íiloxera. — Hm, hm, pedig de kár az ilyennek útját nem állani. A biró egyet gondolva, fölemelkedik helyéről, kiissza borát, szépen megköszönve a szívességet, újra kéri a nótárius urat, hogy mentül előbb haza jöjjön az emiitett dolgot elvégezni, eltávozott. Már estefelére jár az idő. Mi az alatt a kártyázás mesterségét gyakoroltuk. Háromszor is elfogtuk már a nótárius úr pagátját, most is az ellen indítottunk hárman erős hadjáratot. Ő pedig nem akar ugy elválni tőlünk, hogy a pagát elfogásának gyalázatját is magával vigye haza. A biró úr nem győzvén hazavárni a nótáriust, eljött érte s félig-meddig kifejezést is adott türelmetlenségének. Hogy megbékítsem, újra leültettem közibénk. Elvégeztük a játszmát, s fölkeltünk. — Ugy látszik — mondám, fiatal embereink nem jönnek vissza, vagy hogy igen sok nevezetességet találtak falunkban. — Kiket tetszik érteni ? kérdé Pogány Péter. — Azokat a fiatal embereket, kik ebéd után itt voltak. — Nem jönnek^azok többet vissza — mondja a biró elégült arccal. — Nem-e? Hogy-hogy? És miért? — Azért, mert amint az orvos úr mondotta, hogy azoknak a betegsége, az a kéz- és lábrángatódzás is olyan divatos betegség és szokásos nyavala, mely a városból terjed el, mint a járvány a falusi fiatalság között: nehogy ezt a mi fiatalságunk is megkapja, ugy mint állatjaink a szájés körömfájást, én bizony, mondom nehogy az ilyen emberek miatt megint strázsákat kelljen kiállítanom, hogy innét elmentem, fölkerestem őket a faluban, s megmondtam nekik, hogy 24 óra alatt eltakarodjanak községünkből. — És elmentek azonnal ? — Nem akartak. — Eleget mentegették ám magukat, de mindhiába, haszontalan volt. Látva kezemben a biróbotot, meggyőződhettek, hogy nem tréfálok velük; el is hordták magukat, különben a szomszéd faluig mindig nyomukban voltam, hogy vissza ne jöhessenek. Mindnyájan hangos hahotára fakadtunk. — Az urak bizony könnyen nevetnek — mondja egész önérzettel, hanem ha meggondolják, hogy majd egy hónapig a száj- és körömfájás miatt állatjainkat nem tudtuk használni, most meg e divatos görcs-járvány miatt, ha ráragad fiatalságunkra, azok ne tudjanak dolgozni: akkor aztán ne kérjék ám tőlünk a pap és mester fizetését, az orvos és nótárius járandóságát, azután még hol marad a kovács, kanász, bakter illetősége és . . . Még midőn elbúcsúztunk is egymástól, akkor is zsörtölődött Péter : hagytuk beszélni és okoskodni, íiatal embereinket ekkor már ugy sem tudtuk volna visszahozni. Nemes Antal.