ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-05-24 / 21. szám

Kiállítási levél. Budapest, május 22. Ahány hírlapíró látogatja a kiállítást, annyiféle véleményt olvasunk a lapokban. Az egyik, még pedig tekintélyes lap referense például a kiállítási falut kifogásolja s azt irja, hogy a külföldiek ugyancsak szép fogalmat alkotnak, maguknak Magyarországról, ha végig nézik a falu különböző nemzetiségű házait, a másik meg nem győzi eléggé dicsérni ezt a részt, s hamarjában a fővárosiak nyaralójának teszi meg a kiállítási falut, a hol a látogatók tüdeje is szinte hatalmasabban tágul, hogy magába szívja az egészséges falusi levegőt. Némelyek a fontaine luminuset (világított szökőkutat) az elektro-technika egyik legbájosabb termékének tartják, mások azzal hozakodnak elő, hogy a párisi hasonlithatlanul szebb volt. Vannak, akik a vendéglők, sörcsarnokok, cukrász-kioszkok, kávéházak, csárdák rettenetes drágaságát szapulják, amire a szerényebb igényűek azzal felelnek, hogy tessék az iparcsarnok egyik virsli-elárusitőjához menni, ott mindenki kaphat kivétel nélkül, egy pár tormás virslit meg kenyeret, s valóban nem utolsó látvány az iparcsarnok látogatói számára, amint egyik-másik cilinderes úr, vagy kalapos dáma nagy buzgósággal bekebelezi a frankfurterek egy-két párját, miközben a szemérmesebb kisasszonykák kedves zavarukban fülig pirulnak a cinikusabb tekintetek behatása alatt. Szóval alig van kiállításunknak valamiféle tulajdonsága, melyről a legellentétesebb vélemények ne keringenének, s aki mind-valamennyit végig olvassa, ugyancsak nem tudja, mit cselekedjék : menjen-e megtekinteni a kiállítást, vagy nem. Nekünk, fővárosiaknak még csak könnyű határozni, mert mindössze 50 krajcárt (vasárnap 30-at) kell rászánni a megtekintésére. Akiknek pedig kedvezményes jegyünk van a kiállítás egész tartamára, csupa szórakozásból is oda megyünk, de bezeg akik távol vannak! Sokáig gondolkozhatnak, vájjon rászánják-e a 8 —10 vagy a legjobb esetben 3—4 forintnyi utipénzt. Nos, az utóbbiak, de különösen »Esztergom« igen tisztelt olvasóinak megnyugtatására megírhatjuk, hogy igenis rászánhatják. Nincs az az ember, aki valami szépet, megragadót ne találna a kiállítási pavillonok egyikében-másikában. Egyikben a történelmi csoport kelthet áhítatos hangulatot, melyben a jaáki templom, vagy a vajda-hunyadi vár gyönyörű szép imitációja igazán megkapó. Még olyan is gyönyörködhetik ebben a csoportban, aki távolból pl. a halász-csárdából nézi azt. A halászlé is jobban izlik, ha már rajtanyugtattuk tekintetünket a gyönyörű panorámán, amint a búcsúzó napsugarak gyér világítása mellett a vajda-hunyadi vár magas, komor falai visszatükröződnek a mellette elterülő városligeti tó kristály-tiszta vizében. Aki jó falusi levegő után vágyódik, tekintse meg a kiállítási falut: ez a rész sokaknak kedves szórakozó helye s ha valami rontja az illúziót, úgy a sok gigerli látogató, meg legújabb divat szerint öltözködő parfümos hölgyek azok, kik sehogysem illenek ami kedves falunk porhanyós útjára. A dohányzók se mulasszák el bepillantani a dohány-jövedékbe, hol a cigaretteket meg szivarokat csinálják s a ki rágyújtani óhajt, *a bejárat mellett levő fülkében vehet is mindjárt opérászt, princessászt, ibiszt . . . E pavillonnak különben az a sajátos tulajdonsága, hogy látogatói sorra köhögnek, mit a cigarette és szivar készítő piros arcú hölgyikék visszafojtott nevetéssel hallgatnak. Nagyon kellemes és tartós benyomást tesz a szemlélőre az erdészeti csarnok, melynek közepén hatalmas szikla meredezik a magasba. A sziklán mindenféle madarak, állatok vannak. Itt egy megsebzett vadkan, amott támadásra kész medve, és borzadással gondol az ember arra, hogy mily nagy erővel roppantaná össze a megtámadottnak bordáit, ha vér és hús volna . . . Egyik helyen a vércse csap le áldozatára, a másikon a bárányt hasítja ketté a farkas s arról sem feledkeztek meg az erdészeti csoport rendezői, hogy eleven békák nevettessék meg a látogatót, nyújtózkodó majd összehúzódó mozdulataikkal. Aki már végig nézte az egész pavillont s kifelé tart, útjába esik az a másfél méternyi tavacska, melynek partján sűrű, haragos zöld levelek közt csücsül a béka s csak egy-egy udvariatlan botos nógatásra, — melynek okozója nem tekinti e fölírást: »a kiállított tárgyakhoz nyúlni tilos«. vagy* minden a szemnek, semmi a kéznek* — ugrik a vizbe, általános derültséget keltve úgy a gyermek-jegygyel biró kis világnak, mint a nagyoknak . . . Szép a borászati pavilion is, melyben hatalmas, nagy, fából készült palack áll. A palack ; belsejében hűvös, kis pince van, külső részén pedig mintegy 3—4 ezer, különböző minőségű borral telitett palack foglal helyet, közben-közben zöld gályákkal, levelekkel, imitált szölöfürtökkel. i Ennél az óriási fa-palacknál, melynek csak a I dugója maga 2 méter átmérőjű, érdekesek a 1 a— j togatók találgatásai. Legtöbben abban állapodnak, hogy csakugyan üvegből készült és csupán azzal nincsenek tisztában, hogyan csinálhattak rajta akkora nyilast a pincébe való bejáratnak . . . E levelemben a lehető legrövidebben szorítkoztam 3—4 pavilion ismertetésére, minden sorrend, vagy különös összefüggés nélkül. A többi pavillonokról, különös tekintettel a nevezetesebbekre, majd alkalmilag szintén beszámolok s most csupán annyit tartok szükségesnek »Esztergom« tudomására hozni, hogy nem kell megijedni kiállításunk drágaságaitól. A hölgyek 30 krajcárért fagylaltozhatnak, az urak pedig a francia étterem és Petánovits kivételével mindenütt ihatnak 14 krajcárért egy pohár sört és 20 krajcárért egy pár frankfurtit. Sőt aki hozzátesz még tiz krajcárt, Singh offer halász csárdájában (az igazgatósági épület közelében) egy porció alföldi gulyást is kap; negyvenötért székely gulyást, hatvanért pedig paprikás halat, meg halászlét, melyekhez hasonló jókat kivan addig is hű krónikásuk Szentpétery. Kisgazdák sorsa. Esztergommegyében Köbölkút az első község, a mely kiadta a jelszót, csoportosuljunk a nép pártjának zászlaja alá. Jól esett, midőn láttuk

; hogy a beszédek között olyan cimmel is találkoztunk, a minőt cikkünk címére állítottunk. Nem tudunk ennél fontosabb dolgot elképzelni. A magyar politikusnak, á ki egész komolyan fölfogja feladatát, a kit nem csupán a konc és a sáp vezérel politikai irányának megválasztásában,, hanem a nemzetföntartó elem a kisgazda és kisiparos jogos érdekeinek védelme, az nem zárkózhytik el ama kérdések tárgyalása elől. Szoros feladatunk minduntalan követelni, ! hogy a kisgazdák sorsán javítsunk, de necsak javítsunk, hanem mentsük meg ama tönkrejutástól, a mely felé gyors léptekkel halad. Ha nem is volnék a néppárt barátja, még akkor is üdvözölném a köbölkuti népgyűlés szónokait, főkép ama szónokot, a ki a kisgazdák viszonyait részletesen tárgyalni fogja. A baj igen súlyos; kisgazdáink lassan tönkre mennek ; minden napnak megvannak a maga áldozatai s minél tovább késlekedünk, hogy a gazdák sorsán üdvös törvényekkel lendítsünk, annál több lesz az áldozat, pusztulni fog ama erő, a mely megszerezte e hont. s gyarapodni fog ama erő, mely tollal, szeszszel és váltóval elhódította. Hogy milyen a kisgazdák sorsa, arról talán beszélni is fölösleges, hogy azt csupán a vak nem látja, mennyire pusztul földművelő népünk. Nem lehet eme pusztulást csupán erkölcsi okokra viszszavezetni. Hány meg hány oly gazdát ismerünk, kinek tönkrejutásában az erkölcsi elzüllésnek semmiféle része sem volt. Egészen más okokra kell azt visszavezetnünk. Legfőbb baj, —- hogy a nagy j terheket ne is említsük, mert akkor azt mondanák, hogy kortesfogással élünk és ellenzéki népszónokok módjára teljes adóelengedést Ígérünk, pedig ezek I is a tönkrejutók egyik fötényezőjét képezik, mert hogy 8 kat. holdas birtok vagy 60 frtnyi adó- és közterhet elbírjon, teljes képtelenség, pedig ha az állami, községi, egyházi, katonai stb. terheket öszszegezzük, akkor egy 8 holdas beltelekre körülbelül 60 frt esik, — abban van, hogy a gazda vet, dolI gozik és a nagy tőke arat. Példával megvilágítjuk a dolgot s meglátjuk, hogy kisgazdáink fő veszedelme az úgynevezett»közvetítés «-ben van. A gazda kénytelen potom áron elpocsékolni gabonáját a jelenlegi alacsony árak mellett; ő a nyerstermelő s adja az anyagot, mely a forgalomba mint liszt, kenyér kerül. Ennek az árát ismét ki fizeti ? A fogyasztó, a ki ismét csak javarészben ö belőle kerül ki. És mit látunk? Hogy mig a buza s egyéb gabonanemüek ára felére csökkent, addig a liszt és kenyér ára még emelkedett, a mi abnormális állapot, mert e kettőnek párhuzamosan kellene haladnia, vagyis a liszt I árának, hozzászámítva a jelenlegi alacsony szálliI tási és előállítási költségeket, hasonló arányban I kellett volna leszállania, a mi nem történt meg. Hova lesz, kinek a zsebébe vándorol a különbözet? A közvetítő zsebébe, s míg a nagy tőke egyik helyen nyom lefelé, addig a másikon steigerol, s a hasznot, mely megilletné a nyerstermelőt, ő vágja zsebre, s a nyerstermelő épp ugy mint a fogyasztó munkásosztály, nyög eme zsákmányolási rendszer alatt. Ha nem akad nálunk olyan párt, mely eme szociális bajok megszüntetését ráírná zászlajára, oda jutunk, a hova a galíciai kisbirtokos osztály, mely nem vehet már borjut sem a nélkül, hogy a közvetítő óriási percentjeit födözni kénytelen nem volna. A gazda, valamint a munkás megélhetésének alapja és biztositéka a föld, ennek jövedelmezőségét kell biztositanunk első sorban, a mi pedig nem fog történni mindaddig, mig a közvetítési rendszernek nyakára nem hágunk. A főbajok egyikét már emiitettük. A többi okok, a melyek a kisbirtokos osztály tönkrejutását előmozdítják, részben az uzsorában, a kisbirtoknak helytelen végtelenségig menő földarabolásában és egyéb sok más tényezőben lelik forrásukat. Eme tényezők megvilágítására vállalkozott dr. Vargha Dezső, kőhidgyarmati plébános, Esztergom kisbirtokosai előtt is ismert kitűnő népszónok, s azért felhívjuk az ő figyelmüket május 31-én, Szentháromság vasárnapján, Köbölkuton tartandó beszédjére. Levelezés. Barsvármegye díszközgyűlése. Folyó hó 19-én tizenegy órakor tartotta meg Barsmegye milléniumi díszközgyűlését AranyosMaróthon. A bizottsági tagok nagy számmal jelentek meg, egyesek igen szép diszmagyarban. Az egész gyűlés s a bankett fényesen sikerült. 11 órakor már alig lehetett beférni a terembe, a melynek utcára néző két ablakja között Ő Felsége mellszobra állott pompás pálmák közt. A főispánt egy bizottság behívta a terembe, I ki is megnyitván a gyűlést, lendületes beszédet mondott. Magasztalván a magyarok dicső múltját, j örvend, hogy a jelenlevő tagok közt láthat olyanokat is, kiknek ősei azon dicső korban szerepeltek. Hálát ad az Istennek azon ihletért, melyet minden magyar szivébe oltott. Buzdít a szent korona iránti tiszteletre, mely drága talizmánunk, s melyet a legalkotmányosabb király visel. Mafláéi főjegyző ajánlja, hogy az alsóváradi sáncokon, a melyek közt őseink, Bors vezér és társai gyülekeztek Szvatopluk ellen: emléket emeljen a megye. Utána Báthy László lévai kath. plébános óriási tetszés közt indítványozta, fejezze ki a ; megye háláját az isteni Gondviselésnek, s ezt a jegyzőkönyvbe iktassa. Remek beszédjét feszült figyelemmel hallgatta mindenki. Egy allegóriát használt arról a cseppről, mely a felhőből a tengerre hullt, de egy kagyló felfogta s a csepp gyöngygyé lett. Az ősmagyarok is ide hullottak az óriás Európába, de felfogta őket egy drága föld, s most Európa gyöngye lett a maroknyi csapatból. Igaza van — úgymond — a hercegprímásnak: »Kard foglalta el, kereszt tartotta fenn e hazát.« Az Isten eszméje adta a koronának is a nymbust. Isten, haza, király! Középen a haza áll, hogy védje a legnagyobb égi és földi hatalom. Szűnni nem akaró tetszésnyilvánítás után Kosztolányi Aurél vázolta az ezer esztendőt páratlan élénkséggel, szép előadással feltüntetve Barsmegye szerepét minden egyes eseménynél. Dillesz Sándor jelentést tesz, s ajánlja a múzeumot, melybe ő maga nejével 1896 darabot adott. A főispán megnyitja a múzeumot, s a gyűlést bezárja. Ő Felségéhez hódoló feliratot intézett a megye, a megjelent megyebizottsági tagok neveit pedig díszjegyzőkönyvbe vezette be. Délután 2 órakor 140 terítékű társasebéd volt, a milyet 2 frtért a hetedik vármegyében sem kaphatni. Az ebédnél felszólalt Kazy főispán, éltetvén a királyt és a királynét. Dillesz a főispánra mondott toasztot, Kazy főispán Szlávy koronaőrre és Migazzi grófra, Buffy alispán Barsmegye közönségére, Kazy főispán Báthy és Kosztolányira, a két dísz-szónokra, Kosztolányi Aurél az alispánra, Kittenberger r. kath. esperes a jelenlevő országgyűlési képviselőkre, Bethlen gróf a szabad, alkotmányos választásokat akarja megérni, mire Kazy főispán rellectálván, reményű, hogy majd Bethlen, ha elfoglalja Bánífy helyét, majd behozza azt, amit ma nem lát. Kazy főispán élteti a klérust, Ratimorszky plébános a megye tisztviselőit.