ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-05-24 / 21. szám

fogja feloldani. A törvényhozásnak Ő Felségeik által való fogadása után a szent korona és a koronázási jelvények 0 Eminenciája a hercegprimás jelenlétében és közreműködésével fognak a ládába visszahelyeztetni, mely alkalommal a herceg-primás a ládán saját pecsétjét alkalmazza, A diszmenetre vonatkozólag az évszázados szokások maradnak érvényben. — Népgyűlés Kööölkuton. Miként a múltban az ősi Esztergom vármegye volt az, a honnan a keresztény vallás s általa a magyar közművelődés és szabadságszeretet kiáradt: ép ugy illik, hogy most, az uj évezred hajnalán is tápot nyerjen innen a keresztény hit és nemzeti alkotmányunk védelmét célozó azon törekvés, melyet a néppárt zászlajára irt. Ezen okból 1896. május 31-én szentháromság vasárnapján, délután 3 órakor Köbölkaton nagy politikai népgyűlés lesz, melynek tárgysorozata a következő: 1. Elnöki megnyitó. Tartja: Apponyi Géza gróf. 2. Maradjon-e az »uj rend«? Tartja: dr. Haydin Károly földbirtokos. 3. Milyen ma a kisgazdák sorsa? Tartja: dr. Vargha Dezső kőhid-gyarmati plébános. 4. Politikai helyzetünk. Tartja: dr. Kontúr Béla székesfővárosi orvos. 5. Elnöki zárszó. Akik netalán ebédre előjegyeztetni óhajtják magukat, folyó hó 28-ig jelentkezzenek Székesváry Imrénél Köbölkuton. Egy téritek ára borral 2 frt. — Ugyané napon még következő he- j lyekeu lesz néppárti gyűlés: Abonyban, Zala-Egerszegen s Lajos-Mizsén. Abonyban Zichy Aladár, Szentiványi SCároly bodaiki plébános, Szabó Endre hirlapiró, Orbán János gyógyszerész; Zala- Eg er szegen Zichy Nándor, Sebestyén László ügyvéd, Major Ferenc tiszti főorvos, Kálmán Károly plébános ; LajosMizsén Eszterházy Miklós Móric, ifj. Zichy János, dr. Bakonyi Elek ügyvéd, Kovács Kálmán káplán lesznek a szónokok. — A komáromi turulmadaras zászló. Szegény turulmadaras zászló ! Komáromban történt, hogy a megyei levéltárban a por és molyok közt találtak egy molyette, színtelen zászlót. Kijavították, kistoppolták (?) uj szalagokat vettek rá s készen várta a fölszenteiést. Egy gyűlésen a megye fejei közül egyik azt indítványozta: »Kérjük föl a helybeli h. plébánost, hogy a szent Andrástemplomban ünnepélyesen szentelje föl a megújított zászlót.- (Helyes. Jól van.) A többség az indítványt elfogadta. Föláll most egy másik tekintély, beszélni kezd: »Nekem semmi kifogásom a helybeli h. plébános ellen, de minthogy itt több felekezet van, méltányos dolog, hogy ezek papjai is (tehát a kálvinista, lutheránus, görög és még a zsidó is(?)) részt vegyenek a szentelesben.« (Értsd: végezzék az egészet »mutyiban«.) Helyes. Jól van. A többség az indítványt elfogadja. A milléniumi programmot kinyomatják, de a plébánia felé nem is néznek : mikor a dolog aztán a rendezők körmeire égett, állított be a főispán, előadva a zászló közös fölszentelése módját, idejét, helyét. A felelet erre persze az volt: Non possumus, nem lehet. A főispán, ki különben nagyon kedves ember és megnyerő modora van, belátta az egész dolgot. Igen ám, de nem azért liberális, hogy egyhamar megnyugodjék. Jön aztán küldetésben egy »jó katholikus«, nagyon alkalmas médium a liberálisok kezében. »Baratom, menj te, beszéld rá a h. plébánost.* De a szép szavakra a felelet most is az volt: »Nem lebet.« Miért ez a ridegség, szűkkeblűség, elzárkózás? Azért, mert vagy egy az igazság s akkor a zászlószentelésnél nincs semmi helyük a többi lelkészeknek; vagy pedig tagadjuk meg az egyházat, dobjuk el az elveket s a kálvinista, lutheránus, görög, sőt még a zsidó papok (?) assistenciája mellett ->celebrante parocho catholico« szenteltessék fel a zászló, melyet különben is a szent Andrásban már egy párszor fölszenteltek, persze még abban a régi jó -> középkori« világban. A liberálisok dühöngnek, holmi modus vivendiket irnak elő a h. plébánosnak. Hagyja otthon a lelkészt, a papot, csak úgy reverendában egy pár hazafias szó után verjen be egy szeget a zászlónyélbe, vagyis más szóval: Hagyjuk el a papot a szentelésnél (?), mint nem törődünk vele a házasságkötésnél, — legyen az egész egy merőben polgári, hazafias szentelés. mint van már polgári házasság- Non possumus. Meghívhatták volna a hitközségek világi elnökeit: miért nem tették? mert mégis egy kis vallási színezetet akartak adni a dolognak; — egy kis vallásos külsőség: reverenda — semmi más; a szellem, az maradjon otthon! Most jön a java. Sürgöny megy a prímáshoz: »A megye uj milléniumi zászlóját föl akarja szentelni; a h plébános a fölszenteiést megtagadja, e miatt a hivek (értsd: a liberális hivek) között nagy a fölindulás.« Ily hazugságra csak a liberálisok tág lelkiismerete képes. A primás válaszával nem voltak megelégedve ; hosszú orral tanácskoztak tovább, tovább. Fölkérnek egy rovott multű papot, ki vállalkozik arra, hogy ily vegyes assistencia mellett elvégzi a szentelést. Sutba azokkal a »középkori« elvekkel, éljen a haza ! Az a »jó katholikus« a plébániára megy, engedtessék át nekik, t. i. a liberálisoknak a Rozália templom, mert egy fölszentelt (?) pap vállalkozott a ténykedésre. Non possumus. Nem lehet. Lett erre fölindulás, mérgelődés a liberális táborban Halljunk csak kettőt: (Komárommegyei Közlöny. Szerkeszti egy ->jő katholikus«.) »Hajdan Krisztus űzte ki a farizeusokat a templomból, most a farizeusok nem eresztették be a Szűz Mária és Krisztus képével díszített zászlót a templomba. Gyalázat.« Volt ott többféle titulus: »udvaroncok, aspiránsok« stb. — (Komáromi Lapok. Szerkeszti egy hivő lutheránus.) »Az ünnepélyt nem zavarta meg az a dissonáns hang sem, mely mintha a középkorból hangzott volna felénk No de az Ur Isten bizonyára meghallgatta a jó (?) hazafiak szivéből hangzó imát - közvetítő nélkül is.« — Hogy Prohászka is belekerült a közlönybe, mint »ismert néppárti agitátor«> azért csak gratulálni tudunk neki. Elfeledtük, mert hisz hozzá voltunk szokva, hogy az egész milléniumi ünnepély kálvinista ünnep volt, amennyiben a szónokok mind azok voltak ; mindent elfeledtünk A zászlóbonyodalmat is csak az igazság kedvéért közöljük. — A választók összeirása. A jövő évi választók névjegyzékét most állítják össze országszerte. A törvény ugyanis azt rendeli, hogy a központi választmányok május hava első napjaiban kötelesek megtenni az erre vonatkozó intézkedéseket. Ezért ismételten felhívjuk elvtársainkat, hogy legyenek résen, mert el lehetünk rá készülve, hogy Bánffy csatlósai mindent meg fognak kísérelni, hogy az ellenzéki polgárokat a tavalyi mintára az idén is megfoszszák választói joguktól. Röviden a következőkre figyelmeztetjük elvtársainkat: Az 1876. 18. t.-c. 1. §-a megszabja, hogy a központi választmány a választók névjegyzékének évenkinti kiigazítására minden választó kerületre nézve egy vagy több összeiró küldöttséget választ. Köteles egyszersmind meghatározni azt az időt, mely alatt ezek a küldöttségek befejezik munkálataikat. Az 1874. 33. t.-c. 32. §-a pedig azt tartalmazza, hogy ezen határidőn belül előrft kell meghatározni azt a napot, melyen a választókerület minden nagyközségében és minden körjegyzőség székhelyén megjelenik, hogy foganatosítsa az összeírást. Ezeket a határnapokat minden község elöljárósága az összeírást legalább nyolc nappal megelőzőleg kihirdetni tartozik. Mindennek a május 1-től június 15-ig terjedő határidőben kell megtörténni. Őrködjenek tehát elvtársaink, hogy a törvénynek rendelkezései szigorúan megtartassanak. Jelenjenek meg az összeiró küldöttség előtt, mert a mai időben nagyon kell vigyázni és résen lenni! Nyomott hangulat. Esztergom, május 22. O Soha még nemzet annyi lelkesedéssel, annyi áldozatkészséggel kiállítást nem rendezett, mint a magyar nemzet az ő ezredévi kiállítását. Természetes tehát, hogy ily ritka eseményt ritka fénynyel is meg kellett ünnepelni. A nemzet e tekintetben nem is fukarkodott. Anyagi erejét felülhaladó áldozatkészséggel odaadta mindazt, amit nagy nehezen helyreállított mérlegének veszélyeztetése nélkül adhatott. A törvényhozás mindkét háza oly bőkezűen utalványozta a milliókat, mintha csak Dárius kincsét birta volna a pénzügyminisztérium vasszobáiban. A nemzet tagjai, kezdve a legelső magyar embertől, a királytól, legféltékenyebben őrzött kincseiket vitték letűnt századaink dicsőségének föltüntetésére ; egyes apróbb iparosok, ha máskép nem, adósság árán is részt akarnak venni a nemzeti munka nagy versenyében; az amúgy is sok bajjal küzdő gazdáink uradalmaik egy évi hozatalának tekintélyes részét áldozták a kiállítás sikerének biztosítására. Mindenki tudta, ez nem egyszerű kiállítás, hanem, ezredéves létünk ünnepe. Igy állván a dolog, joggal el lehetett volna várni, hogy ott lesz az egész nemzet, hogy Budasegiteni, mignem Gselényi János a királyné pohárnoka egy csákánynyal leterítette Záchot. Fejét aztán levágták s Budára küldték, testét pedig megnegyedelve más és más városba szegezték ki Visegrád különben Róbert Károly idejében fényes ünnepségek, királyi összejövetelek helye volt. 1335-ben itt gyűltek össze János cseh király, Kázmér lengyel király, Károly morva herceg, István bosnyák király, a szász, és lausitzi hercegek. Oszszejövételük célja különféle egymás közt levő peres ügyek elintézése volt. 1338-ban itt járt Luchka rutén fejedelem, Károlynak hódolatát kifejezendő. 1339-ben sógora Kázmér lengyel király, ki gyermektelen volt, fényes küldöttséggel jelent itt meg, s hozta személyesen azon öröm hírt, miszerint a lengyel országgyűlés Lajost, Károly fiát választotta meg a lengyel trón örököséül. Károly alatt Visegrádon pénzverde is volt. Ő építtette a felső várban talán ép e helyen, ahol mi ma Istennek a szentmise-áldozatot bemutattuk a sz. János tiszteletére nevezett várkápolnát, a városban pedig a szép gótizlésü Mária templomot, amely a kálvária-hegy aljában a felmenet mellett állott. (Vége köv.) Oigerlik Tüskeváron. Ebéd után vagyunk. A fekete kávé mellett gőzerővel szívjuk a csibukunkat; főnököm és én, a kerületi orvossal és nótáriussal erősen hányjuk-vetjük az ország dolgait. Közibénk telepitettük egy pohár borra a község érdemes bíráját is, Pogány Pétert, ki a nótárius urat jött hazahívni, hogy elintézze mentül előbb az állatok között kiütött köröm- és száj fájás betegségnek megszűntéről szóló jelentést. —• Nagy baj volt ez Péter — mondám a bírónak. — Bizony nagy volt uram, mer nemcsak használni nem tudtuk marháinkat a szántásnál és vetésnél, de utóbbi időben már a faluvégi strázsálásra embereket sem tudtam fogni. A válogvető cigányok, kiket eddig e célra alkalmaztam, mintha valamennyit követnek választották volna meg, a járvány alatt mind eltűntek a faluból. Hanem mig én biró leszek, ha igaz, hogy az ily betegséget az idegenek hurcolják be, tudom, hogy falunkban nem fog elterjedni, mert majd eléje állok én az ily betegség terjesztőinek, pattogott a biró úr hivatalos hatalmának tudatában. Ép e pillanatban nyit be hozzánk két fiatal ember. . Hosszű nyurga legény mind a kettő, valóságos gigerli öltözetben. Mindkettőnek elegáns, sarkatlan lakkcipője, piros harisnyája, kirívó színű kockás pantallója, vörös Jägeringe, meztelen nyaka, s kittely-vászon sipkája volt, vörös bőrellenzővel. »Én budapesti Széphalmi Tihamér vagyok < mutatja be magát az egyik, nyomban odavágja vézna jobb lábszárát a balhoz, úgy, hogy majd eltörtek térdkalácsai. Dereka ez alatt jobbra csetlik, feje balra letyenik: miközben jobb keze merev félkörben, velem egy kézszorítást kanyarodik, oly hevesen, hogy kezem kiesik vállam forgóiból, s azalatt utólagosan megrázogatja ujjaimat. »Én meg Hullámvölgyi Elemér vagyok« mutatja be magát a másik, hasonló udvariasságot végezvén el testének minden hajlítható és görbülhető részén. Turisták vagyunk, folytatja, s e vidék szépségeit s nevezetességeit akarjuk látni, de előbb tiszteletünket akartuk tenni a mélyen tisztelt uraknál. Én magamra vállalva a házigazda szerepét, — hozta Isten az urakat —- mondám, tessék helyet foglalni közöttünk. Itt ugyan nem sokat látni, legfölebb néhány vályogvető gödröt, pár téglaés edényégető kemencét, egyébiránt ezt még ráérnek megtekinteni. — De elmegyünk azonnal, mondák, egy kissé körültekintünk, inkább azután kegyes engedelmükkel visszatérünk. Újra neki hajtogatván kezeiket, lábaikat s derekukat, eltávoztak.