Érseki Kisdedóvónő- Képző Intézet, Esztergom, 1895
55 szeretetet hazánk iránt, melynek minden rögét, omló vérrel szerezték meg őseink ezer év előtt s ez a föld ezer év múlva is a mienk, melyen kívül nincs is számunkra hely. S mi volt a múltban, mi jelenleg is édes hazánk fennállásának alapja? A hit, a kér. vallás, mely nélkül rövid ideig tartó fennállás után hazánk ép úgy elenyészett volna, mint elenyészett annyi nép és ország. A kér. hit, a kér. szív virrasztott, a kér. kar küzdött nemzetünk nagyságáért, a hit aczélozta meg elődeink karjait. Ha szabad méltatlan ajkamra vennem bíboros főpásztorunk, a mi kegyes alapitónk magasztos szavait: »kard foglalta el, kereszt tartotta fenn e hazát.« A keresztet ölelte szívéhez, a keresztbe fogódzott a magyar nemzet; a kereszt volt azon erős oszlop, melyhez kötötték őseink a még meg nem szilárdult ország hajóját. S ezzel vetették meg fentnaradásának alapját, mert a kereszt s az a mit a kereszt jelképez : a hit, a vallás vezeti az embert az erény útjára, ez ad a népeknek erőt és önbizalmat. Hit nélkül elpuhul a nemzet. A vallás teszi boldoggá, megelégedetté a haza minden egyes polgárát, a vallás menti meg a csüggedéstől és kétségbeeséstől. A vallás tartá fenn ez országot; soha se feledjük, hogy nemzetünk fenmaradá- sához a vallásos hit talajából szívta az életnedvet. Azonban nem szándékom a vallásosság előnyeit itt elsorolni, hosszúra terjedne beszédem, ha ezt tenni csak részben is megkisérelném. De ha ily ereje van a vallásnak, a mai ünnepünk hatása alatt arra szólítom fel önöket, hogy e hazát fentartó hitet ápolják saját keblökben, de ápolják szeretetök melege által majd a gondjaikra bízott kisdedek szívében is. A vallás csirája megvan a kisdedben, fejlődése a szülők iránt való szeretettel kezdődik s ezt a szeretetet átviszi a jóság örök kútfejére, az Istenre. De a vallásnak ezen csiráját fejleszteni kell. S ez legbiztosabban történik az óvónő jó példája által, mert »jobb egy példa száz leczkénél.« Az fog hatni leginkább a kisdedre, ha az óvónőben mintegy megtestesítve szemléli a vallásosság érzelmét. Csak az lobbanthat másokat is lángra, ki maga is szívében hordja a vallásosság sz. tűzét. A kisdedek látva az óvónőt, mikép emeli ég felé kezeit, onnét remélve segélyt, áldást, hallva az ő imáját, követni fogják az óvónő példáját s így nemesedni fog a kis sereg. Tegyék föl tehát magukban, hogy azt a hitet, mely Esztergom falai között vert gyökeret, melynek hazát fentartó ereje van, hogy azt a hitet, mely boldogít, mely megóv a kétségbeeséstől, ezt a hitet szeretni, drága kincsként őrizni fogják, mert »drága kincs a hit, tűrni s remélni megtanít.« Tiszteljék, kövessék hazánk Nagyasszonyát, minden nőnek égi mintaképét. Második alapja honunk fennállásának a magyarnak lángoló hazaszeretete. »Szép csillag a honszeretet.« S mi ez intézetnek elöljárói azon vagyunk, hogy a vallásosság mellett a honszeretet szép csillagának fénye tündököljön e falak között növendékeink szivében, hiszen mi azon Jézus szellemében nevelünk, ki nem csak hitet adott, de a ki honfiúi könyeket hullatott hazájának előre látott szomorú sorsa felett. Mi a vallásosság mellett a hazafiságra neveljük növendékeinket, mert csak az képes lelkesedni a kisdedóvás ügyéért s csak az szenteli ennek erejét s életét, a ki lelkesedni tud a hazáért, a kinek szive mélyében gyökeredzik e sz. érzelem: hazaszeretet, az át tudja ültetni a kisdedek szívébe is a hazaszeretetet. A hazaszeretet csirája is megvan már a kisdedben, a szülői házhoz, legelső otthonához való ragaszkodásban nyilvánul. E ragaszkodást kell a kisdedben fejleszteni, lassankint majd kiterjed az minden magyar közös otthonára, azaz édes hazánkra. A kisdedóvónő hazaszeretét első sorban az által tanúsíthatja, ha az idegen ajkú kisdedek között a magyar nyelvet terjeszti.
