Érseki Kisdedóvónő- Képző Intézet, Esztergom, 1895
47 Az ünnepeltet az egybegyűltek lelkes éljenzéssel fogadták. Majd felcsendült Hoósnak áhítatra gerjesztő „Fohász“-a, melyet az intézet énekkara a zenekar pontos és összhangzatos kísérete mellett, igen szépen, hatásosan énekelt. Estéli Andrásnak lendületes, szép gondolatokat tartalmazó ünnepi ódáját Mack Mária szavalta hatást keltő módon. A szavalat közben hullott le a képről a lepel és látható lett az ünnepelt élethű arcképe. Az alkalmi költemény így szól: Ünnepre fel! Elő, elő a szívvel! Örömtől égjen minden arc ma itt! A hála biborfénye szállt az égre, S betölté lelkünk régi álmait. Hozsannahang zendüljön minden ajkon, Amely az Isten trónusáig ér; Szivünkbe tűz, szemünkbe könny fakadjon : Köszöntsük azt, kit ünnepünk dicsér. Légy üdvöz, jó Igazgatónk közöttünk, Légy üdvöz, drága Lelkipásztorunk ! Nem puszta szó, mitől keblünk ma árad, Jóságodért, — szívért — szivet hozunk. Szívet, amelynek minden rejtekében Egy édes illatú virág fakad, Virág, amelynek minden drága szálán Ezernyi forró hálaköny tapad. Tudom, hogy azt soha Te nem kerested, Nem volt a célod dics, elismerés; A nagy Tanító útjait követted, Nem nézve azt, hogy mily rögös, nehéz. És bár a lábad száz tövisbe hágott De nyilt virág is bosszú útadón, S Te nem gyűjtél belőle enyhülésül, Habár a vérező seb fájt nagyon. Nem néztél vissza forró hálaszóra, Mentél, amerre lelked vágya vitt; S nem tartott vissza bűnös rémek árnya, Mert ellenük erőt adott a hit. Könnyűre vált sok küzködő halála, Ha ajkadon pihent tekintete; És elcsitult az éhező sírása, Ha ételed megosztád véle Te. Ki mondaná el jóságát szivednek, Hogy homlokodra fűzze, mint babért ? Ki tudna méltó hálaszót rebegni, Huszonöt évnek fáradalmáért ?
