Érseki Kisdedóvónő- Képző Intézet, Esztergom, 1893

12

»A szegény nő zokogva,

Omlik a kereszthez:

Vigasztalást, hitet kér,

És szive könnyebb lesz.«

Azért e helyről és ez ünnepélyes órában tanártársaim nevében is Ígérem és fogadom, hogy ha eddig is sikerülte tekintetben valamely eredményt elérnünk, ezentúl még fokozottabb buzgósággal fogunk arra törekedni.

A vallásosságon kívül a honszeretetet iparkodunk meggyökereztetni a reánk bízott, többnyire felsőbb vidékről jövő, idegen ajkú növendékeink szivében; arra fogunk törekedni, hogy az intézetünkből kikerült óvónők működése által egyházmegyénk idegen nyelvű községeiben játszva tanulja meg az óvodában a kisded hazája nyelvét s ezzel együtt a közös haza szeretetét.

A ki lelkesedik a kisdedóvásért s ennek szenteli életét, erőit, annak lelkesednie kell a hazáért és szive mélyében kell gyökereznie e szent érzésnek: hazaszeretet, melyről Petőfi mondja: »Haza és szabadság ez a két szó, melyet — Először tanuljon dajkától a gyermek.«

A szülői ház gondjai különösen a köznépnél ritkán engedik a hazaszeretet ápolását, talán szóba sem kerül a haza szent neve. E mulasztást pótolja az ovoda, az óvónő értelmessége.

Az ovoda a hazaszeretet erénygyakorlatának legdíszesebb temploma; ártatlan szivekkel foglalkozik az óvónő, melyekben méltó helyet biztosíthat egy ügyes óvónő buzgalmával a hazaszeretetnek is. Nem kérünk sokat, csak azt kívánjuk növendékeinktől, a mit Vörösmarty óhajt :

»Egy eskü kell, egy néma fogadás.

Szeretni e mindent adó hazát.«