Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1940

mint csapnivalót, rosszat, veszedelmeset, elmaradottat üldözendőt. S mivel a nyájas olvasó lassan beveszi újságja véleményét, bármilyen legyen is az, nem telik el pár hónap, hasonlóan cselekszik, beszél, gondolkodik. „Aki mit olvas, olyanná válik", szokták mondani, s úgy is van. Egy külföldi író azt mondja: Ha ördög volnék, és meg akarnám kaparintani az emberiséget, vájjon mit csinálnék? Istentagadó beszédeket suttognék a fülükbe, hogy elveszítsék hitüket? Erkölcstelen képekkel tömném tele a fantáziájukat, hogy a romlás útjára vigyem a lelküket? Szónokolnék, haza, becsület és oltár ellen? Nem! Mindezt nem tenném! Csak megrendelnék nekik egy destruktív lapot, s néhány hónap múlva minden célomat elérném! Cremineux, a hírhedt párisi szabadkőmíves 1842-ben ilyen felhívást intézett a világ összes szabadkőmíves páholyaihoz: „Testvéreim! Tartsátok a pénzt semminek! Tartsátok a népszerűséget a kitüntető hivatalokat semminek! A sajtón múlik minden. Vegyétek meg a sajtót és ti lesztek a közvélemény, s ezzel az egész ország uraivá! A kérdés most már csak az, milyen eszközökkel dolgozik az ellenséges sajtó ily hatásosan, s ekkora bizalommal? Az első eszköz a támadás! Hányszor látunk a napilapokban, olcsó füzetekben csak éppen úgy, mint a könyvekben gúnnyal kicsipkézett támadásokat személyek vagy intézmények ellen. Akárhányszor teljesen alaptalanok, vagy szándékosan elferdítve adják a tényállást, s most kérdem, utánanéz-e az olvasó a bizonyítékok igazságának? Legtöbbször, egyrészt idő és mód híjján, másrészt kényelemszeretetből lemond erről a feladatról. No! S ha igaz? Talán nem volt Jézus tizenkét apostola között is áruló Júdás? Miért nem beszél a többi tizenegyről, miért épen az áruló lelkületűről? Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a törvények mindent elintéznek helyettünk, s radikálisan megoldják a sajtókérdést. Biztos, hogy sajtónk ma minden tekintetben tisztább, azonban nem hibátlan. Tudatosan őrzi másik nagy fegyverét, a néma csenddel való agyonhallgatást. Ma a törvények szűkebb határokat szabnak, a cenzúra jobban vigyáz, talán a nagyközönség sem tűrné, hogy nyilt támadásokkal telítsék oldalaikat, így hát mellébeszélnek a tényeknek vagy hallgatnak. Csak egy példa. Milyen eleven építőerő lüktet a pápai enciklikákban, s ki tud róluk? Tovább megyek! Milyen új élet pezsdült ezek nyomán megújuló hazánkban is. Ki tud róla? Mi az oka ennek? Az agyonhallgatás! Hányan tudják azt, hogy van nálunk egy mozgalom, mely rövid idő 13