Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1936

4 lett életünkben," állapítja meg Dékány. Ugyanő mondja: „az otthoni környezettel való kapcsolat elve azért olyan egyetemes, mert egy konkrét életegész talajáról kell a gyermeket felemelni." (40—41. lap.) Mármost minden környezetben van elég földrajzi elem. Az oly kedves emlékekkel teli otthon a nagy természet kicsiben. Ezt az igazságot nagyszerűen fejezi ki Humbolt Sándor: „A természet a föld legelrejtettebb zugában is az egésznek visszfénye. A zivatarokozta patakban tanulmányozhatjuk a rohanó folyamrendszerek természetét, minden kútásás adalékot szolgáltat a földkéreg elméletéhez, a falakon és a háztetőkön termő moha megmagyarázza a hegycsúcsok növényzetének kezdeteit." (Didaktika, 138. lap.) A tanuló tehát — anélkül, hogy erre ráeszmélne — a középiskolában jó adag földrajzi fogalommal jön. Igen kedvező a földrajzi ismeretek jó megalapozására, a városi gyermekek saját szülőhelyükön, a falusiak a valószínűen újabban a tájegységben fekvő legközelebbi városba jutnak iskolázás végett. Erre az elemi tudásra épít a tanár. Annál inkább építhet, mivel az ismeretes helyekre és nevekre a tanuló fölfigyel, szülőföldjéről szívesen hall és beszél, mindent könnyen megjegyez és készséggel megtanul. Meg kell vallanunk, hogy ebből a szempontból esztergomi intézetünk és minden internátus hátrányos helyzetet teremt a gyermek ismeretszerzésében. Mennyi fejtörést okozott nekem szeptember elején gimnáziumunk különleges helyzete. A gyermekek otthona, ahol első és mély benyomásaikat, egész lelki tartalmukat szerezték, távol van. Ha a többség otthonából akartam kiindulni, hogy valahogyan egy nevezőre hozzam a 60 fiú ugyanannyi otthonát, kisült, hogy sem Budapest, sem az Alföld, sem a Dunántúlról jött fiúk nincsenek túlsúlyban a többivel szemben. Esztergomra csak utolján gondolhattam, hiszen sem érzelmi, sem értelmi kapcsolatuk vele ezideig nem volt. Pedig a végén mégsem találtam más megoldást. Városunkból és környéke-nyújtotta földrajzi fogalmakból indultunk el. Ezt csak úgy tehettem meg, hogy a valódi otthont, szülőföldjüket, annak értelmi benyomásait a fiatal lelkekre siettem kiegészíteni az új otthon ismereti benyomásaival. Naponta künn jártunk a városban, a szigeten, a Dunaparton, majd a város határában fenn a hegyeken. Az Aranyhegy, a Sípoló-, a Vaskapu- és a Várhegy voltak tájékozódásunk központjai. Előttünk állt innen a magasból a Dunántúl és a Kisalföld. Aközben már párhuzamosan haladhattunk más középiskolák I. osztályaival: vázlatot készítettünk a belátott tájrészekről, majd a térképen néztük meg a járt utakat és hegyeket. Míg így a fiúk megismerkedtek Esztergommal és környékével, megismerték a világtájakat, a térképezés alapjait a távolságok arányait stb. Ez a terület érzelmileg sohasem fog a gyermekhez olyan közel állni, mint az igazi otthon. Egy nagy előnye azonban már is volt. Nem csupán az, hogy most már kivétel nélkül mindenkinek volt fogalma hegyről és völgyről, szőlős és gyümölcsös hegyoldalak-