Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1935

— 5 :— kóban működő P. Rátkay János S. J. testvéröccse, Miklós, keletindiai miszszióban dolgozott 1660-ig, Pintér és Berzeviczi Ferenc S. J. atyákkal együtt. P. Hausegger József S. J. 1730-tól körülbelül 1765-ig apostolkodott a malabári partvidéken, míg P. Slamenski Károly S. J., mint hittérítő halt meg Kokinkínában. Külön figyelmet érdemlő körülmény az is, hogy az első kínai hittérítők egyike szintén magyar születésű ember, bár francia családból való egyéniség, Eskandéli Máté szerzetes, aki ott szenvedett vértanúságot a XIV. században. Erdélyi Ignác, a világi papból lett lazarista, 1861 — 1885-ig hittérítősködött a kínai cseli tartománybeli Gsantingfu-ban. Földije és követője, a szintén lazarista Ürge Ignác volt a következő kínai misszionáriusunk, aki 1880 —1898-ig dolgozott az Isten országa terjesztéséért, majd utána Wiifinger József rendtársa, aki fiatalon emésztődött fel a kínai aratás nagy-nagy mezején, Tai-csu-ban, 1906-ban. A magyarságnak ez a nagy ecsetvonásokkal vázolt missziós múltja mintha azt igazolná, ami a szentírás ihletett szava és minősítése, hogy az „egész földre elhat az ő szózatuk és a földkerekség határaira igéjük." (Róm. 10. 18.) Jelenlegi misszióskodásunk a múlthoz képest nagyvonalúbb, lendületesebb és mutatósabb is. Ilyenné teszi két kiemelkedő mozzanat. Az egyik az, hogy a múlthoz viszonyítva jelentékenyen felszökött a missziós munkavonalon dolgozók száma, akik között több szerzetestestvér és szerzetesnő van, ami magyar vonatkozásban, legalább is a kedvesnővérek tekintetében, meglehetősen új jelenség. A másik kiemelkedő jellemzék pedig az, hogy misszionáriusaink nemcsak alárendelt, kötött formában, tehát beosztásban apostolkodnak, hanem szervezetten, csoportosan, sőt önálló missziós állomásokat is vezetnek. Hogy ismertetésemben rendet tartsak, először az önálló missziókban tevékenykedő hithirdetőinkről kell szót ejtenem. E téren a múltban is nagy érdemeket szerzett két szerzet hős fiainak munkásságát kell egy kicsit részletesebben tárgyalnom: a jezsuita és a ferences atyák kínai misszióját. Velük kapcsolatban a kalocsai iskolanővérek és az esztergomi szatmári-nővérek hathatós támogatást és közreműködést kifejtő segítségét kell szóvátennem. A magyar jezsuita atyák kínai misszióstelepe a shienshieni kerület déli részét alkotja, mely 1931. március óta van gondjaikra bízva, amennyiben a kiváló rend egyetemes főnöke, P. Szarvas Miklóst nevezte ki a tamingi és kaichowi esperességek missziósfőnökévé. P. Szarvas 1922-ben érkezik Kínába, mint úttörő munkás. Megérkezése után Sanghaiban maradt, hogy ottani rendtársai között megtanulja a kínai nyelvet. 1924-ben már elfoglalta a tamingi plébánia vezetését. Apostoli buzgalma mágnesként vonzotta a pogányságot, úgyannyira, hogy néhány év munkássága és fáradozása megkétszerezte a hívek számát. Mikor már egyedül nem győzte a munkát és egy francia jezsuitában segítőtársat kapott, erre bízta a régi keresztény községek, ú. n. kereszténységek gondozását, s ő maga újakat