Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1941
48 A két vetítőgép, a vetítőterem és az a körülmény, hogy bármely osztály néhény perc alatt elsötétíthető, lehetővé teszi, hogy a filmoktatás iskolánkban minden zökkenő nélkül megvalósuljon. Ebben az évben 27 órán volt vetítés. Fazekas M. Konstantina. Testi nevelés és egészségügy. A növendékek értelmi nevelésén kívül igen nagy gondot fordít az intézet vezetősége a test nevelésére is. Nem mert ez önmagában és önmagáért való cél, hanem mert ez a legbiztosabb és legegyenesebb útja a léleknevelésnek, a jellem kialakításának. Erős, edzett, munkabíró, tettrekész leányifjúságot kell nevelni, akik meg tudják állni helyüket az életben a mostani küzdelmes időkben is. Hogy helyesen tudjunk cselekedni, ahhoz testi erő, egézség, gyakorlottság, testi engedelmesség szükséges. A testi nevelés akkor érte el célját, ha a test kész a léleknek engedelmeskedni, ha a test kész a lélek szándékait keresztülvinni. A testnevelés céljaira az intézetnek modernül felszerelt, öltözővel és mosdóval ellátott tornaterem, játékra alkalmas udvar, teniszpálya és télen korcsolya áll rendelkezésre. Nyáron a Szent-István fürdő uszodáját használják a növendékek. Szép időben a testnev. órákat az udvaron tartják a jó levegőn. Az ügyesebb tanulóknak a sportkör keretén belül van alkalmuk, hogy képességeiket magasabb fokra fejleszthessék. A növendékek részére Bekény Lászlóné oki. tánctanárnő hathetes tánctanfolyamot rendezett, a tanfolyam összefoglaló bemutatóval ért véget. A növendékek egészségi állapota néhány fertőző kanyarós megbetegedést leszámítva kielégítő. Az intézet iskolorvosa dr. Hanna József nagy buzgóságának és körültekintésének eredménye, hogy súlyosabb eset ezen a téren nem fordult elő. A védőoltások megakadályozták a baj elterjedését. — Dr. Pirchala Gyuláné, Neller Ilona. Az iskola és a sziilői ház. Két tényező irányítja a gyermek nevelését: a család és az iskola. A család a gyermek természetes nevelője, az iskola tervszerű nevelőtényezője. Az élet csak annak lesz kemény tanítómestere, akit nem nevelt meg a család, az iskola. Melegágy a család, amelyet a vérségi kötelékből eredő szeretet melegít. Puha fészek, igazi édes otthon a kis emberpalánta számára. A család nevelőhatása éppen a szeretet hatalmánál fogva determináló jellegű. Itt kapja a gyermek lelki arcképe első, eltörölhetetlen vonásait úgyannyira, hogy még a felnőttek jelleme is magánviseli a család jellemvonásait, lelki arcuk a család képét tükrözi vissza. A kölcsönös szeretet, bizalom, a csa-