Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1937

o szállt le közibénk. A megtestesülés tehát nagy jótétemény : ám még nagyobb ennek állandó folytatása, megújulása a tabernákulum titkában. Az előkelő királyfiról, Siddharta Gotamáról, akit Buddha néven ismer a történelem, jegyzék föl, hogy mikor Chamma szolgájával először szökött ki a három fényes palotából, amelybe atyja elzárta, a külvilágba, találkozott egy töpörödött, összeszáradt aggastyánnal. Ki ez? — kérdezte szolgáját. Az öregség, — felelte az. Ilyen leszek-e én is ? — faggatta tovább. Könnyen lehet, — volt a válasz. Második alkalommal bélpoklos kerül útjába. Ki ez'? — kérdi ismét kísérőjétől. A betegség, — szól Chamma. Ilyen leszek-e én is? Meglehet, — feleli tovább. A királyfi szomorúan tért vissza palotájába. Nemsokára ismét künnjár s ekkor halottasmenetbe botlik. Mi ez? — riad fel. A halál, — világosítja fel a hű szolga. Mi lesz a halott kincseivel? Mások öröklik, ő már többé nem élvezheti azokat. Ilyen leszek-e én is? El nem kerülheted,— felelte Chamma. A királyfi szomorodott szívvel tért vissza palotájába. Hosszabb idő múlva ismét kimegy a kertjéből: most már egyedül. Útközben brahman koldust lát, amint jókedvűen gyűjtögeti az alamizsnát. Megkérdi tőle, mit művel. S a koldus felel: Lemondtam a világ kincseiről, nem fáj a nyomorúság és a szenvedés. Gotama örömmel hallja a választ s elhatározza, hogy ennek a koldusnak életét fogja utánozni. A mi Mesterünknek, az Úr Jézus Krisztusnak, nincs szüksége rá, hogy mások éleiét utánozza, hogy mások révén ismerje meg a földi küzdelmeket. 0 magára ölti egész kicsiségünket. O átéli minden keserves szenvedésünket, megpróbáltatásunkat, átérzi lázas vergődésünk tragikumát, () magával és magában hordozza az emberi lét összes problémáját, — hogy kielégítő megoldást, megnyugtató választ adjon és szebbé, nemesebbé varázsolja a földi készülődés idejét. A Szentirás szerint : „Gyönyörűsége Istennek, hogy az emberek fiai között legyen" (Péld. 8, 31). Nem riad hát vissza semilyen rút hálátlanságtól, mellyel sokan illetik, sem a káromló szentségtörésektől, se választottjainak hidegségétől, lanyhaságától, hűtlenségétől. Itt marad közöttünk. Mint ember érez velünk együtt, — meghallgatja az esdeklést, vígasztal s elcsititja a nyomorúság panaszát, felszítja az Érte hevülő vágyat, erősít, vonz és megemel. Méltán énekelhetjük tehát Victor Hugóval az Eucharisztia Krisztusáról: Vous, qui pleurez, venez á ce Dieu, car il pleure, Vous, qui souffrez, venez á lui, car il guérit, Vous, qui tremblez, venez á lui, car il sourit, Vous, qui passez, venez á lui, car il demeure. Kell hát, hogy feltörjön belőlünk is a szentbernáti kérdés : „Quis non Amantem redamet?" Ki ne szeresse azt viszont. Aki úgy szereti